ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-07-01 / 26. szám

A ti kedves szüléitek, kik szeretettel vesznek körül bölcsőtöktől mindaddig, mig csak élnek és ti éltek ; kik semmi gondteljes áldozattól nem riadnak vissza, mely arra alkalmas, hogy belőletek derék embereket, hazafias polgárokat és honleányokat neveljenek ; a ti kedves tanítóitok, kik vesződséges életük feladatává teszik, hogy az édes szülők gondjai és áldozatai céljukat elérjék ; legszebb jutalmukat mind abban találják, ha ti az ő törekvéseiket odaadó hálás szívvel viszonozzátok és* magatok részéről is mindent elkövettek, hogy valóban derék és jóravaló polgárokká legyetek. Milyeneknek kell lennetek, hogy ilyenekké legyetek, annak sok kelléke van, amelyeket szintén kedves jó szüléitektől és derék tanítóitoktól kell megtanulnotok. De különösen' tanuljátok meg tőlük, soha ne feledjétek és szem elől ne tévesszétek az igaz, jóravaló és derék magyar emberek első és legmagasztosabb kellékét, hogy jó hazafi legyen; Isten után mindennél nagyobbra tartsa és jobban szeresse édes hazáját. Tudjátok-e, mi az a haza ? A haza azon drága föld, melyen születtetek, amelyen »élnetek és halnotok kell« ; a haza azon ország, mely benneteket véd és oltalmaz, mint apáitokat és ősapáitokat védte és oltalmazta; a haza azon nemzet, melynek részesei vagytok boldogságában mint szenvedésében, szerencséjében mint viszontagságaiban; a haza a mi paradicsom kertünk, mely sz. István első királyunk szent koronája s a boldogságos szent Szűz oltalma alatt 1000 év óta minden hű magyarnak édes otthona, menedéke és büszkesége ; melyet dicső őseink vérük ontásával szereztek és tartottak meg számunkra. A honos földnek, országnak és nemzetnek ezen szent egysége, a haza legyen a ti soha nem lankadó szereteteknek, hűségteknek, érte való hevülésteknek és^kötelesség-érzeteteknek mindenkor és mindennél magasabbra tartott eszményképe, reménye, boldogító valósága és törekvéseitek buzdító szent fogadalma. Ezt a szent fogadalmat tegyétek ma minden jóra, szépre és nemesre hajlékony sziveitekben. Tegyétek meg áhítatos hűséggel, lelkes érzelemmel a haza szent jelvénye, a nemzeti lobogó előtt s rátekintő ifju szemetek tükrözze vissza a gyermekszív lángolását, mely soha ki ne aludjon, hanem égjen tiszta tüzével a hazáért mindenkor, mig csak szent nevét kimondani bírjátok. Fel tehát, vonuljatok el a nemzeti jelvény előtt, fogadjátok meg, hogy hű fiai lesztek mindenkor a szeretett magyar hazának.

t Isten áldása kisérje hűségtek szent fogadalmát. Éljen a haza! A polgármester beszédét lelkes éljenzés követte s ezt a fogadalom : Édes magyar hazámnak ajánlom fel szivemet, eszemet, karomat! Egy haza," egy nyelv, 4 egy zászló! Vimmer Imre polgármester maga is megilletődhetett, midőn a gyermeksereg szivére szorított kézzel utána mondta e fogadalmat. A gyermekek most elvonultak a nemzeti lobogó előtt, melyet Halmai József, a legidősebb tanitó tartott és tisztelegtek, majd ismét rendben állottak fel az emelvény előtt és elénekelték a Himnuszt. Ezt azonban a lelkesült közönség együtt énekelte már a fogadalmat tett gyermekekkel. Az ünnepélyt minden tanév végén megismétlik s a gyermekek mint most is, ezután kapják ki majd évvégi bizonyítványukat. A szép ünnepélyről nemcsak a gyermekek, hanem a jelen volt közönség is lélekben maradó, örök emlékeztetéssel távozott. „Együttes nevelés." A feministák a magyar társadalomnak, vagy mondjuk : kultúrának valóságos enfant terrible-je. A materializmus ágyában született, a vallást, erkölcsöt lábbal taposó kenyérharc fonnyadt emlőin táplálkozik. S jellemző sajátsága, hogy bármily idétlen legyen is még a kicsike, már is hallatja szavát, idétlenül kiabál, sikoltoz, akár egy rossz nevelésű poronty. S a nagyoknak észre kell venniök, akár akarják, akár nem. Előkelő állású dajkái kiviszik a nagyvilág elé; mutogatják, dicsekesznek vele s a kis lármás tényleg magára vonja a publikum figyelmét. Legutóbbi szereplése Budapesten történt, amikor is a koedukáció, a középiskolákat járó fiuk és leányok együttes tanitásának követelésével ragadta el bámulóit s botránkoztatta meg a komoly embereket. Az igazat megvallva, nem nagy súlyt tulajdonítunk az egész törekvésnek. Magyarországon soha, vagy legalább beláthatatlan időkig nem fogják együtt nevelni a kétnembeli ifjúságot a középiskolákban, dacára minden szabadkőműves törekvésnek. A magyarországi középiskolák tanári kara az iskolába járó ifjúság erkölcsi nevelése közben oly nehézségekkel kénytelen megküzdeni, a legveszedelmesebb éveit élő ifjúság erkölcsi felfogását illetőleg oly szomorú tapasztalatokat szerez, me- • lyek eleve útját állják a »korszakalkotó« újításnak. Mig a tanuló ifjúság soraiban akadnak (s nem is elvétve) az erkölcsi züllöttség olyan díszpéldányai, kiktől a tanárok kénytelenek elszedni nemcsak a lángoló érzelmekről beszélő szerelmeslevél-fogalmazványokat, de sokszor pornografikus iratokat és illetlenebbnél illetlenebb képeket és képes-levelező-lapokat is, addig hiába stréberkednek, hiába adják a fölvilágosodottat az ErŐdi Bélák, Andreánszky Olgák és társaik. Addig majd csak eltanitgatjuk a mi régi módszerünk szerint ugy, mint eddig tanítgattuk, a fiukat is külön, meg a leányokat is külön ; amazokat jóságos szigorral és őszinte nyíltsággal, ezeket sok gyengédséggel és idealizmussal, valamennyit pedig odaadó, gondos szeretettel. Azt hisszük, igy jobb lesz. Leányainkat nem tesszük ki a fiuk éretlen érzelmei céltáblájának, a fiukban megőrizzük azt az ideális megbecsülést, azt a gyengéd tiszteletet a női ifjúság iránt, mely csakis a természet-állitotta határok szigorú fenntartásával maradhat fenn sértetlenül. Ne vonjunk analógiát a családi és iskolai nevelés között. Ott a verség szent kötelékei révén maga a természet állja útját olyan érzelmek felébredésének, melyek az iskolában nemcsak a legszebb erény virágait fonnyasztanák el időnap előtt, de a tanulásnál nélkülözhetlen összpontosított figyelmet és szorgalmat is gyökerében támadnák meg. A koedukáció elvének meghibbant eszű, vagy feltünnivágyó támogatói nagyon szeretnek Amerikára hivatkozni. Az őket cseppet sem alterálja, hogy képtelen nézeteik alig pár hetes amerikai gyorsvonati utazás és bankettezés közben szerzett csaknem teljesen értéktelen tapasztalataikra támaszkodnak. Jól jegyezte meg valaki épen a napokban egyik bupapesti napilapunk hasábjain, hogy gróf Széchenyi István, a »legnagyobb magyar« tizenhatszor volt (Kemény Zsigmond szerint) Amerikában, de távolról sem hivatkozott akkora büszkeséggel és oly sűrűn tengerentúli tapasztalataira, mint Erődi Béla főigazgató ur cselekszi, kinek rövidtartamu kirándulása alatt bizonyára^ nem volt alkalma meggyőződnie arról, hogy már Amerika is kezd kiábrándulni a maga koedukációjából, mely nőiességükből kivetkőzött tudós hölgyein és félszeg férfian kivül egyebet sem produkál. Befejezésül álljanak itt egy pedagógiai szaklap következő sorai. Hölgy tolla vetette őket papírra, azt hisszük, elég authentikus helyről jönnek : Én, mint leány — kimondom bátran — ezen a fokon (a középiskolában, szerk.) egyáltalában ellenzem a közös tanítást. Mi sokkal gyorsabban fejlődünk testileg lelkileg, mint a fiuk. Ez az aránytalanság különösen a 12 éves koron túl, sok visszásságnak lehet a szülőoka. A fiuk na gy része nem volna képes versenyt tartani a leányok tanulásával. Tudvalevő dolog, hogy ebben a korban a leányok sokkal fogékonyabbak a szellemi munkásság iránt, mint a fiuk. De ettől eltekintve, a leányok nevelését nem tartom egyformának a fiuk nevelésével. Tudom, hogy ma lekicsinylik az ilyen felfogást. De lesz idő, mikor visszasírjuk e felfogást. Érzem, hogy mint kenyérkereső leánynak, mennyit kell az élet durvaságával megküzdenem. A leányarc harmatját : a családi nevelést, a nemes és tiszta kedélyt, a szivjóságot, a szerénységet s a férfi megbecsülését nem volna szabad újítás vágyból, ötletszerűen és kérkedő módon letörölni. A fejlődő leány olyan, mint a szerény ibolya; önkénytelenül •'visszahúzódik a családi szentélybe és csak ott érzi magát jól. Mihelyt kíméletlen kezekkel a kamaszkodó fiuk közé taszítjuk a középiskolába, attól tartok, hogy lassanként eltűnik a leányarcról az a harmat, amely a férfiakat nemes versenyzésre, ösztönzi az élet nehéz küzdelmében. Ehhez nincs hozzátenni valónk . . . HIREK. Krónika. Fiúkl Ott voltam én is Láttam én is, Amint a zászlónál hódoltatok. Fiúk! Tivéletek zengtem, daloltam Én is a vérpezsdítő Szózatot. Vert-e a szív büszkén a kebletekben A háromszínű szent zászló előtt? Fiúk! A hódolásnak nagy percében Már láttam a titokzatos jövőt! Jövőt! A honnak boldogabb jövőjét Szemléltem, láttam. Álmodtam talán; De ott feküdt az ősi ellenségünk Kiterítve már zord ravatalán. Felette zajgott, lármázott a sok Nép, Éltében mind-megannyi — jó barát, — Csupán, csupán Árpádnak ősi népe Nem emelte fel ünneplő szavát. Nem ünnepeltünk, zajongtunk, nevettünk. Oh. nagyszerű volt e mély hallgatás. Csend volt, mert tudtuk, hogy most pirkadoz. Most Jő el hozzánk a hajnalhasadás . . . És ez jelenti, hogy nagy vétkeinkért A népek Ura megkegyelmezett! Csend lesz. Hosszas csend. Hanem aztán rája Egy uj, hajnali himnuszt, Éneket! Hej! Sok poétád fog még addig zengni Egy jobb, szebb Jövőről én Nemzetem 1 De csak daloljunk. Addig ver az élet A szívben, mig nem elég a Jelen. Fiúk! Rajta! Ne legyen az csak álom. Amit egy nézőtök képzelnie szőtt. Verjen a szív büszkén a kebletekben Mindig a szent magyar zászló előtt! * Motto: >Csend lesz* . . . Felette fontos Esztergomra, Miről most zeng dalom Nem másról szól, minthogy minálunk Pauzái az idegen-forgalom. Generál-pauzát tart vagy két hóig. Mert eddig van a vakáció : Ha most volna az abszolutizmus, hát Nem volna sok diák ribillió. Ki jön most már ezentúl városunkba? Eddig csak jöttek a papák, mamák. Zsebükben pénz. ajkukon szó — s talán kezükben Vessző, mellyel víttak egyenetlen csatát Mi zavarja fel nyugalmunkat Ezentúl? kérdem én. Talán azon egy pár nótás legény. Kiket azonnal bevinni nem átall A rendnek őre? — A diákkal Pauzái az idegen forgalom! El leszünk szigetelve. Csend lesz. Pedig a szigetben minden vasárnap Eleget muzsikálnak. Hans Sachs. * T. előfizetőink figyelmébe. Julius eleje az előfizetések ideje szokott lenni. Minthogy t. előfizetőink nagyobb része még az egész évvel hátralékban van, kérjük a lap árának szives beküldését, hogy nagy anyagi terheinknek eleget tehessünk. * Személyi hirek. Schlick István prelátuskanonok f. hó i-t-én Nuseé-ba utazik hat heti üdülésre. — Dr. Török József és dr. Babura László szemináriumi tanárok f. hó 9-én Svájcba utaznak tanulmányútra. * Főegyházmegyei hirek. Sagmüllcr József budapest-óbudai pléb. hely. alesperessé és kerületi tanfelügyelővé és Czaykowski Evarist pozsonyujvárosi plébános a nagyszombati érseki sz.-szék ülnökévé neveztettek ki. Helyettes plébánosok lettek Benes Márton Berencsfalun és Hojszik Imre Nagysenkvicén. Dr. Töttösy Miklós kineveztetett a budapesti Mária és sz. Margit intézet házi lelkészévé. Segédlelkészi minőségben áthelyeztettek illetőleg kineveztettek: Weszely Viktor ujmisés Modorra, Gergorits Mihály ujmisés Galánthára, Zsák Mihály Nagyölvedre, Toller Mihály ujmisés Zohorra, Zachár Ádám ujmisés Lédecre, Florek Antal ujmisés Stomfára. Kisegítőknek küldettek: Polczcr Jenő ujmisés Hidaskürthre, Oláh István ujmisés Nagyorosziba, Melisek Bernard Récsére, Szkokánek József a nagyszombati deficientiába küldetett.