ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-04-29 / 17. szám

Esztergommegyei képviselőválasztások. Esztergom. Esztergomban minden csendes. Kmety Károly dr. egyhangú választása biztos. Felmerült ugyan azon hír, hogy a szociáldemokraták léptetnek fel valakit az utolsó órában, de ezt kizártnak tartjuk, mert akkor, ha ugyan van itt 10 olyan szavazó, az rettenetes dolgoknak teszi ki magát. A nép a hirre is úgy felbőszült, hogy komoly veszede­lem fenyegeti azt a pár proletárt, ki magát szoci­alistának vallja. Kmety dr. mandátuma a leg­tisztább az országban. Ha ellenjelölt a kitűzött időig nem jelentkezik, Frey Ferenc választási elnök már d. e. 9 órakor dr. Kmety Károlyt egyhangúlag megválasztott képviselőnek nyil­vánítja ki. A dorogi kerületben. Zlinszky István körútját pénteken már bevé­gezte. Tegnapelőtt az összes községekből össze­jött emberek'ismét értekezletet tartottak, melyen a választás napján követendő eljárást beszélték meg. Zlinszky ellen az önjelöltek egész sora lépett fel, de most alig egyedül Eggenhoffer Ernő tartja magát s makacsul azt hirdeti, hogy őt azért kell megválasztani, mert a kerületben szü­letett. Mindazonáltal az általános választói jog­nak nem hive. Pártja Táthon van, hol deszka­kereskedése is van. A másik önjelölt Kálmán Károly ép ugy mint Eggenhoffer, sehogy sem tud boldogulni. A községekben jóformán nem is fogadják és több helyütt a botrány elől csak ugy menekülhetett, hogy a falu elején visszafor­dult. A harmadik önjelölt dr. Rudnyánszky Jenő fővárosi ügyvéd, már vissza is lépett. Érdekes és a nép hangulatára jellemző, hogy egyik faluban a kis biró igy dobolta ki az önjelöltek jövetelét: »Közhírré tétetik, hogy holnap jön programmot tartani az Eggenhoffer deszkás, ettől koporsónak való deszkát lehet venni, aztán jön a Kálmán pap, aki eltemeti az embereket, végül pedig a pesti fiskális, aki jó pénzért a végrendeletet meg­csinálja.« Ebből is látszik, hogy a nép nem veszi őket komolyan s ha Eggenhoffernek lesz is valami pártja, azok lesznek, kik Szaczelláryt támogatták. Zlinszky utja valóságos ünnepi menet volt a kerületben. Mindenütt koszorúkkal és óriási lel­kesedéssel fogadták. Zlinszky javára eddig a leg­nagyobb 9 község fehér lobogó alatt áll. Sikere biztos. Bajnáról irják: Ritkaságszámba megy az a kudarc, mely Eggenhoffer Ernőt e hó 23-án Bajnán érte. Éppen búcsú napja volt s igy nagy népsokaság gyűlt össze az önjelölt megérkezésé­nek hirére. De nem az volt a szándékuk, hogy beszédjét meghallgassák, hanem hogy haragjukat és felháborodásukat vele éreztessék. A méltat­lankodásnak és felháborodásnak érzete támadt fel a választókban a miatt, hogy Eggenhoffer a politikai tisztességtudás rovására a kerületnek szeretett és nagyrabecsült volt képviselőjével, az alkotmány védelmében érdemeket szerzett Zlinszky Istvánnal szemben a mandátum-halászás szerepére vállalkozott. Midőn a községbe való megérkezése után a jegyzőlakástól a választópolgárok felé tartott, a plébániára kellett bemenekülnie a rázúduló ab­cugoknak és dísztelen megtiszteltetéseknek ára­datától. A fiatalság folytonosan abcugolva tódult utána. S midőn az önjelöltnek tudomására jutott, hogy ha beszédébe kezd, az eddig nyugodtan várakozó választók csúnya világot rendeznek szá­mára, jónalc látta két kísérőjével együtt vissza­vonulni. S ekkor az előbbi jelenet megismétlő­dött, hullott utána a záptojás is s a polgárok hahotázva mondogatták, hogy ennek sem lesz ám kedve többé Bajnát meglátogatni ! A szom­széd Epölön beszélt ugyan, de alig akadt hall­gatója s azok is Zlinszkyt éltették. — Bajnáról, Epölről és Nagysápról Eggenhoffernek elenyé­szően csekély szavazója akad. A köbölkúti kerületben. Szemére Miklós szerdán reggel érkezett kerületébe és Köbölkúton kezdte meg körútját. Köbölkúton több község küldöttségileg volt kép­viselve. Szemere Miklós röviden beszélt. O tény­leg nem a szó, hanem a tettek embere. A köböl­kútiak nevében Berényi, községi jegyző üdvözölte, majd Szemere kíséretéből beszéltek még többen. Innen Szemere a kerület legnagyobb községeibe, Magyar- és Német-Szölgyénbe ment. Itt ezer és ezer ember várta már a környékből. Leírhatatlan lelkesedéssel fogadták. Ahová csak ment, a közeli községből hosszú kocsisorokkal kisérték lelkes választói. Szemere Miklós programmját különben nyomtatásban is megküldte minden választójának. Szemeréről is Gorzó önjelölt kortesei szemen­szedett hazugságokat terjesztenek. Gorzóék ma kora reggel mintegy 100 falragaszon Szemere személye ellen fordulnak már és ez ugylátszik utolsó ütő kártyájuk. De éppen ezért fognak veszíteni, mert Szemere Miklós, hazafias műkö­dése fénylik mint a nap, mig Gorzó, a hires 48-as mult év január 26-án mint esztergomi szavazó­polgár nem szavazott a 48-as Kmety Károlyra, pedig megtehette volna. Egyik förmedvényében Szemere sport-kedvelését a lófuttatást értve, Sze­merét szerencse-lovagnak mondja. Mi, akik addig, mig az elvek harcolnak, állunk a tisztességes mérkőzés elé, de mikor oly nagy tiszteletnek örvendő hazafit és jellemes embert ilyen módon és igy támadnak, nem állhatjuk meg, miszerint a Gorzó-párt eljárását talán nem is annyira az elvek érdekében valónak tartjuk, hanem talán bosszúnak, talán manővernek lehet minősíteni. Szemere Miklós különben óriási többséggel fog győzni. * Sujánszky Antal c. püspök és főkáptalani nagyprépost gyöngélkedése miatt sz. Adalbert folyó hó 29-én tartandó búcsú-ünnepén személyes résztvételben akadályozva lévén, ebbeli kötelezett­sége némi váltsága fejében a szent Erzsébet és szent Vince egyletek pénztárának egyenként száz, azaz 100 koronát koronát küldött * Főapáti látogatás. Fehér Ipoly pannon­halmi főapát e héten hivatalosan meglátogatta a helybeli bencés-székházat. * Az uj főispán. A hivatalos lap vasárnapi száma közölte Gyapay Pálnak esztergomi főispánná való kinevezését. Gyapay földbirtokos, volt győri főszolgabiró, majd függetlenségi elvekkel ország­gyűlési képviselő. Gyapay Pál már hétfőn Esz­tergomban járt inkognito és özv. Reviczky Győ­zőnéhez szállt, ki első unokatestvére. Az installáló közgyűlés május 5-én lesz. Az ünnepélyre nézve a rendező bizottság a következő sorrendet készítette : 1. Reggel 7 órakor mozsár-dörgés jelenti az ünne­pély kezdetét. 2. Kilenc órakor a meghívott ven­dégeknek, a vármegye bizottsági tagjainak s a tisztikarnak gyülekezése a vármegyeház tanács­termében. 3. Kilenc órakor érkezik O Méltósága az esztergomi oldalon, itt a vasúti állomásnál ün­nepélyes fogadtatás egy küldöttség által. 4. Ez­után bevonulás a vármegyeházára, ahol O Méltó­ságát dr. Perényi Kálmán h. alispán üdvözli. 5. Megyeházáról gyalogmenet a városi kegyúri templomba, ahol V210 órakor ünnepélyes Veni Sancte lesz, ismét gyalogmenet a megyeházára. 6. 10 órakor a beiktató rendkivüli közgyűlés. 7. Tizenegy órakor az előre bejelentett külön­féle küldöttségek fogadtatása. 8. Délután 2 órakor ünnepi ebéd a Fürdő-szállodában. 9. Este 8 óra­kor kivilágítás és disz-szinielőadás az esztergomi Kaszinóban. * Nyilvános köszönet. Sujánszky Antal nagyprépost ő méltósága az esztergomi szent Vince-egyletnek 100 koronát; az esztergomi keres­kedelmi és iparbank ugyanennek 60 koronát, a kath. legényegylet házára pedig 20 koronát volt kegyes adományozni, mely nagylelkű adományo­kért hálás köszönetet mondok. Dr. Csernoch János, a nevezett egyletek elnöke. * Ünnepélyes istentisztelet. Ma, vasárnap, sz. Adalbert püspök és vértanú, az esztergomi főegyházmegye védőszentjének ünnepén délelőtt 9 órakor ünnepélyes szentmise lesz a főszékes­egyházban, melyet fényes segédlettel Kohl Me­dárd dr. felszentelt püspök fog mondani. A szent­beszédet ez alkalommal Pécsi Gusztáv dr. theol. tanár tartja. — A bazilikában e napon teljes bucsu nyerhető. * Személyi hirek. Csernoch János dr. prel.­k an ónok több napi tartózkodásra Szakolcára uta­zott, ahol kedden egyhangúlag képviselővé vá­lasztják. — Jedlicska Pál nagyszombati vikárius Esztergomba érkezett, hogy a szent Adalbert tiszteletére tartott ünnepségeken és az utánok következő főkáptalani tanácskozáson részt ve­hessen. — Fischer Colbrie Ágost dr. kassai segéd­püspök közbejött akadály folytán levélben men­tette ki távolmaradását. * Kmety-bankett. Kmety Károly dr. tisz­teletére holnap, vasárnap este 8 órakor a polgár­ság fényes bankettet rendez a Fürdő-szállóban. A banketten a ma egyhangúlag megválasztandó képviselő is megjelenik. Előjegyezni lehet a szálló tulajdonosánál is. * Főegyházmegyei hirek. Emyei Pál nagy­lapási plébánossá neveztetett ki. — Heves József hely. plébánosi minőségben Hrachovistyére külde­tett. — Segédlelkészi minőségben áthelyeztettek: Dr. Jehlicska Ferenc Hidaskürthre, Móser Sándor Pozsonyba, a szt. Mártonról címzett plébániára, Marczy József Esztergom-Vízivárosba. — Jankó István nyug. kóspallagi hely. plébános folyó hó 21-én életének 69., áldozárságának 43. évében Pereden elhunyt. * A Vezúv károsultjainak. A Vezúv kitö­rése következtében koldusbotra jutott szerencsét­lenek felsegélyezésére városunkból dr. Horváth Ferenc kanonok 100, dr. Krammer György 10 frankot küldött PriscoJ. nápolyi bibornok cimére. * Gr. Schlick meghalt. Gróf Schlick Ervin, az Esztergom városi vadászterületek bérlője csü­törtökön délután meghalt. A elhunyt gróf ren­geteg összegeket fizetett vadkárokért és a föld­mives gazdák vesztesége még sincs kárpótolva. * Huszonötéves találkozó. Felkérem mind­azon iskola társaimat, kikkel 1881-ben együtt tettünk érettségit az esztergomi főgimnáziumban, h°gy 25 éves találkozónk időpontjának és rész­leteinek megállapítása végett címeiket lehetőleg május 15-ikéig közölni szíveskedjenek. N.-Salló, 1906. ápril. 25. Dr. Dudich Endre, t. járási és körorvos. * Eljegyzés. Mjazovszky Ákos eljegyezte Geiger Ferenc nánai káptalani uradalmi intéző szép és müveit leányát: Ilonkát. * A Szent Erzsébet-egyesület elnöksége hálás köszönetet mond méltóságos és főtisztelendő Sujánszky Antal c. püspök, nagyprépost urnák azon 100 korona összegért, melyet legújabban az egyesület céljaira adományozni kegyes volt. * Halálozás. Súlyos csapás érte Sinka Fe­renc építőmestert áldott lelkű nejének elhunytá­val. A város közönsége részvéttel gyógyítaná a veszteséggel ütött sebet, de a család szomorú­sága majd csak idők multán múlik. A gyászos esetről a következő jelentést adta ki a család : Alulírottak, az összes rokonság nevében is, fájdalomtól megtört szivei jelentjük, hogy a sze­rető hitvestárs és legjobb anya, övéinek őran­gyala Sinka Ferencné szül. Ehring Julianna f. évi április 23-án d. u. 2 órakor, hosszas szenve­dés és a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után, élte 62., házasságának 42. évében jobblétre szenderült. Hült tetemét f. évi ápril 25-én dél­után 4 órakor fogjuk a kir. városi temető-kápol­nából eltemetni. Lelki üdveért az engesztelő szent mise-áldozat ugyanazon napon délelőtt 9 órakor lesz a kir. városi plébánia-templomban a Minden­Bécs, III/L, Hauptstrasse 120. Magy. kir. szab. Kronsteiner Károly Cs. k. osztr. szab. qmlokzat-festékek. Viharmentes. Mészben oldható, épületek mázolá­sára. 49 árnyalatban, kilója 24 fillértől feljebb. 1 kiló elegendő 10 négyszögméternek kétszeri mázolására. ; mázolások, úgymint zománc, homlokzatfesték, száraz és lapidonfestók, pópnemü, 50 árnyalatban, vizben mosható, egyszeri be­vonásra fed, szinót nem hagyja. Költségár négyszögméterenkint 5 fillér. W Meglepő siker. Kimerítő prospektusok és mintalapok ingyen és bérmentve. Főraktár: VÖRÖS JÓZSEF, Esztergom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom