ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-11-18 / 46. szám

XL évfolyam. Esztergom, 1906. november 18. 46. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak : Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Nemzetünk munkásai. Esztergom, november 17. (M. J.) Az öröm adja kezembe a tollat, hogy a nagy minisztériumnak legnagyobbik tagja, mire a tél újra visszatér, becsületes dijat igért nemzetünk napszámosainak, a tanitói karnak. Ez a nagy Apponyihoz méltó cselekedet. Ezzel maradandó emléket állított magának, ezzel nemzeti művelődésünknek hatalmas lendületet adott. Mert az a negyvenezernyi munkása hazánknak, kik már csüggedni, lankadni kezdettek a megélhetés gondjai között, most új erővel, friss munkakedvvel fogják szolgálni a nemzeti haladás szent ügyét. Kell-e azt bizonyítani, hogy ha valaki, a tanitó érdemli meg legjobban a méltó anyagi eltartást a nemzet részérő! a világi munkások között"? Ki neveli öntudatos honfiúvá a gyermeket? A tanitó. Ö tanitja ismerni az ifjú lélek előtt a nemzeti nagylét dicső napjait. Ö vési növendékei lelkébe, hogy szent a föld, a melyen jár, mert azon apái vére íolyt. Ö lelkesíti az ifjút lángszavaival egészen a hősi honszerelemig, mely hónáért, ha szükséges, halni kész. De az ö munkája nemcsak lelkesítő, egyszersmind hóditó munka is. A tanitó van hivatva a magyar nemzeti szellemet és művelődést átültetni a nemzetiségek lakta vidékek népének lelkébe is és ez által őket a magyar haza számára meghódítani. Zengő nyelvünk szép szavára tanitja a ruthén, tót, oláh és németajkú gyermeket és ha az erdélyi, mármarosi és kárpáti bércek között mind hangosabb a magyar szó, nemzetem, tanítóidnak köszönheted. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Gémes kút. Irta: Nádler István. Kevés hija, hogy Csík Andrást végig nem simította a guta, mikor a komája hirül hozta neki, hogy Vámos Juli megvette a szomszéd portát. Húsos teli arca úgy neki pirult, akár az őszi barack érés idején. Azt a járomszeget pedig, mit épen a kezében tartott, oly erővel vágta a földhöz, hogy ha az véletlenül Juli feje, hát menten meghúzhatják nehi a lélekharangot. De hát mi a csudának dühöng az az András ? — kérdhetné a jámbor olvasó. Rögtön kitetszik, hogy nem falunkbéli, mert nálunk a hátulgombolós gyerek is tudja, hogy Vámos Juli hogyan adta ki az útját Andrásnak az eljegyzés után; s a heptikás Göndörrel lépett az Ur oltára elé. Tetszik tudni nagy port v.ert föl ez a furcsa eset a mi csöndes falunkban. Ki a fránya is látta csúffá tenni a falu első legényét ? Amióta pedig özvegyi sorba jutott, ahányszor szembe kerül Csik Andrással, olyan ingerlőén kacsint kacagó szemével azébe, mintha csak azt mondaná: »Ládd megint szabad vagyok, mégse megyek hozzád !« András legalább ezt olvassa ki a Julis bogár szeméből. Most meg ideköltözik melléje, ahol csak a gubancos sövény kerítés választja el tőle. ' Alapitó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. És még mit köszönjünk nekik? A közműveltséget és tudást. Mig nem régiben barbár nép hirében álltunk a nagy világ elölt, ma már becsületünk emelkedőben van. Csak nemrégen is népünk nagyobb fele irni, olvasni nem tudott, az életet nem ismerte és határtalan tudatlansága miatt szinte gúny és megvetés tárgya volt. S ha még csak az ? De lelketlen emberek kizsákmányolták a magyar nép tudatlanságát, öt megcsalták és kifosztották. Mindenki előtt ismeretes, hogy a rosszul kiállított váltók és kötelezvények tették tönkre gazdaságilag népünk nagyrészét, mert az irni nem tudó adós helyett maga a hitelező csinálta a kötelezvényt, persze úgy, hogy ahhoz hozzátenni bármikor és bármenynyit lehetett. És ebből a nemzetpusztitó tudatlanságból, kiknek vállain emelkedett ki a magyar nép? Nemde a tanitók népünk megmentöi, kik megismertetik gyermekeinkkel, kiket senki sem tanítana különben, ha ök nem, az írás-olvasás és számfejtés elemeit. Mi még a tanitó? Apja helyett atyja, szülője helyett szülője a gyermeknek. Hazánkban kevés az uri nép, de százannyi a földmives, szegény iparos és napszámos, a kiknek sem idejük, sem tudásuk gyermekeik tanítására. A földmives és napszámos kora reggeltől késő estig a mezőn dolgozik, gyermekét nem gondozhatja. Gyermekének szülői háza lesz az iskola nevelője, a tanitó. Hát még elmondjam-e, mint fáradozik a buzgó tanitó olvasókörökben, szövetkezetekben, mennyi jó tanácscsal és szívességgel szolgál magánosoknak vitás ügyeikben? Szóval a tanitó, mint a pap, mindenese a községnek, ha szabad mondanom: esze és, mozgatója. Menten láthatja a csecsszopós is, hogy csak boszantani akarja. Ezért teremtette a járomszeget a földhöz. De hát a harag sem tart örökké. Tért egyet ökreivel s mire megjött, nyugodt volt, mint az aludttej. Föltette, hogy csak azért sem törődik azzal az ingerkedő fehérnéppel. Tőle csinálhat amit akar, még csak észre sem veszi. Ilyesmit azonban csak mondani könnyű, megtenni meg átkozottul nehéz. Mert, akit az asszony boszantani akar, akár befalaztathatja magát mégis hozzáfér. A nemtörődömség pedig nagyon vékonyka páncél az asszonyi incselkedés nyilai ellen. Csik András azonban kemény anyagból volt gyúrva. Attól a naptól, hogy az özvegy a szomszédba hurcolkodott, tekintete sohsem szállt a sövényen túl. Akárcsak magas kőfal zárta volna el szeme elől a szomszéd portát. Az özvegyről sem lehetne mondani, hogy órahosszat a kerítést támogatta. Napokon át a közelében sem lehetett látni és András mégis mindig tudta, hogy most az udvaron foglalatoskodik, most a konyhán forgolódik, most meg a belső házban motoszkál. Mert hát a hangnak megtiltani nem lehet, hogy át ne másszék a Csik portájára, akár egészen az András dobhártyájáig. Julis pedig olyan dalos teremtés volt, hogy még Urangyalára sem harangoztak, már versenyt dalolt az erdei madarakkal be a késő szürkületbe. Nótával ébredt, nótával aludt el. Még talán álmában is ezt cselekedte. András kezdett kijönni a sodrából. Mégis csak boszantó, hogy mindig rá kell gondolnia, akárSzerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könj vkereskedósében. És e mellett a sokoldalú és terhes munkásság mellett, mely tönkre teszi a szerve--zetet, megviseli testben és lélekben a tanítót, két nehézség járult eddig. Egyik, hogy minden nevelői pálya rögös ; másik a rossz fizetés, mely a tanítóság nyakába még a megélhetés gondjait is zúdította. Mennyi romlott, mennyi fásult gyermekkel, küzd a néptanító ? Mennyi durva lelket kell csiszolnia? Parlagot törni, agyagot művelni keserves munka. A ki a szenttamási szürke partot virágdíszbe akarná öltöztetni, feltörne a keze, megtörne a dereka: s ha már földet törni, parlagot művelni oly nehéz, hát durva, fásult, műveletlen, tudatlan lelkeket mily nehéz kicsiszolni. Csak az tudja, a ki próbálta. A föld meghajlik az ásó előtt, de az emberi sziv, lélek, agyvelő nagyon soká és nehezen hajlik meg a nevelő kéz előtt; mert, a mi él: ruganyos ; képes befogadni a hatást, de vissza is veti könnyedén. A kik a nevelés munkáját vállaikra veszik, mind vért izzadnak terhe alatt, mint maga a nevelök elseje és örök mintaképe : az Úr Jézus. És ki segit a tanitón e küzdelmes munkájában ? A szülő sokszor ellensége, a hatalom pedig kivesz kezéből, a szép szó kivételével, minden fegyelmi eszközt. S vedd e titáni munkához, mely heti huszonöt órában emészti a tanitó tüdejét, idegeit és hangszálait, azokat a rongyos iskolákat, melyeknek ajtaján és ablakain végig száguld a szél, melyeknek levegője romlott, melyeknek pora a tüdövész legbiztosabb előmozdítója és magad előtt fogod látni a tanítót már nemcsak mint napszámosát, hanem mint martyrját a nemzetnek. S a magyar nemzet — de nem! — hihogyan nem akarja is. A nyár utolja aztán ezt a sok összegyülemlett epét egyszerre fölforralta benne. András kertjében pirosan mosolyogtak az érett almák a meghajlott ágakon. Mint mindig, most is maga szedegette le. Túlról Juli vidám nótája verte fel a csendet. András pedig, hogy ne hallja, fütyülésbe kezdett. De csak kezdett, mert egy érettebb alma, engedve a föld vonzó erejének, levált az ágról s nem kellemetlenebb helyre potyogott, mint az András orra hegyére. Ez aztán hármat eredményezett. A fütyülés nyomban abbamaradt, a gazdája meg elveszítvén az egyensúlyt, lábtóstól együtt egész hosszában elnyúlt a földön. A másik portán pedig a nótázást olyan dévaj kacagás váltotta fel, hogy a fél falu meghallhatta. Szégyenkezve kecmergett föl András, Nem az esés bántotta, hanem az a kárörvendő nevetés. Önkénytelenül ökölbe szorult a csontos keze s lángoló szemeiből ezt lehetett kiolvasni: No várj te . . . te, török még én is borsot az orrod alá! Ettől a pillanattól fogva folyton abba főtt a feje, mivel savanyithatná meg annak a gonosz fehérnépnek az életét. Dolgos kezében megakadt a munka s néha úgy belebámult a semmibe, mint aki megháborodott. Járt benne a boszú,- mint zsidóban a fájdalom ... A gémes kút zajára rezzen föl. Odapillant, széles mosolyra húzódik szét ajka; megelégedetten sodrint végig bajuszán, majd sietve befogja ökreit s jó térés kővel meg-