ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-05-27 / 21. szám

produkáltak még a kis Miklósy Juliska Piroska szerepében, Vörös Lajos érdekes nyug. evang. tábori lelkész szerepében, valamint Martnának csinos vőlegénye Dubovszky Győző (Kálmán) is. A grófnő gazdaasszonya, Havas Ilonka (Galam­bosné), úgyszintén a nevelőintézet tulajdonosa Molnár Juliska (Tímár Karolin), higgadtan s megfontolva adták elő komoly szerepüket. Az inté­zet növendékei, Preszler Juliska, Szerkál Aranka, Csincsura Annus, Adorján Teréz és Puskás Emma mind nagyon kedvesek voltak, ügyesen bókoltak. No és a pincérről sem szabad megfeledkeznünk ; ügyesebb, érdekesebb, mozgékonyabb, hajléko­nyabb alakot nem tudtak volna találni Vörös Antalnál. Kapott is tapsot bőven. A darab maga igen jól volt megválasztva, a kitűnő rendezés s ügyes betanítás Mátéffy Viktor egyesületi h. másodelnök és Paulusz Béla érdeme, akik időt, fáradtságot nem kiméivé igazgatták a szereplő személyeket is. A vígjáték sikere az ő fáradtsá­guknak gyümölcse. A színielőadás véget érvén, megkezdődött a tánc, mely csak a reggeli órák­ban ért véget. Egy jelenvolt. * Á 48-as kör megalakult. Mint jeleztük, a helybeli függetlenségi 48-as kör vasárnap d. e. 11 órakor megalakult. Az alakuló közgyűlésen dr. Kmety Károly országgyűlési képviselő is meg­jelent és hatásos beszéddel magyarázta a helyi szervezkedés fontosságát, majd buzditotta a jelen­levőket, hogy a 48-as eszméknek a megyei és városi hatalomban is szerezzenek tekintélyt, hogy azokat, kik eddig nem voltak barátaik, a helyük­ből elmozdítsák s oda a 48-as párt kipróbált har­cosai kerüljenek. A kör tisztikara a következőleg alakult meg: Elnök: Brutsy János. Helyettes elnökök: Oltósy Lajos, Marosi József. Jegyző: Zwillinger Ferenc. Helyettes jegyző: Vitái Ist­ván. Ügyész: Dr. Kabina Sándor. Pénztárnok: Draxler Alajos. Gazda : Pelczmann László. Választ­mány: Adorján József, Bagyary Simon, Balog Ambrus, Bádi András, Dudás János, Farkas Ti­vadar, dr. Fehér Gyula, Gabanitz Ferenc, Gálitz József, dr. Goldner Fülöp, Grosz Ferenc, Guzs­venitz Vilmos, Hagara Antal, Hegedűs József, dr. Helez Antal, Horváth Mihály, Keffer János, Kósik Ferenc, Lintner János, Magyary László, Perger Lajos, Rudolf István, Schrank Béla, Szecs­kay Kornél, Tátus János, Toldy János, Tóth Já­nos, Török József, Trexler Antal, Uhlárik János, Valch Mátyás, Vaszary László. Az alapsztibályo­kat a közgyűlés a belügyminiszterhez küldte jóváhagyás végett és táviratilag üdvözölte Kos­suth Ferenc, Afonyl Albert minisztereket és Gyapay Pál főispánt Brutsy János elnök és Zwil­linger Ferenc dr. pártjegyző aláírásával. Dr. Kmety Károlyt a közgyűlés azután nagy lelke­sedéssel tiszteletbeli tagul választotta, dr. Helez Antal pedig egy-két jelenlevő nemtetszésére, de alapjában véve nagyon helyénvaló beszédben szükségesnek látta kijelenteni, hogy a jelen párt­alakulás nem irányul a megyei koalició ellen, sőt célja, hogy a többi pártokkal egyetértően működjön a hazafias téren. * Hazatérés. Poliakovits Ignác szobi plé­bános zarándokutjából, melyet Lourdesba tett, f. hó 20-án a kora reggeli vonattal szerencsésen megérkezett. Híveinek őszinte, hálás szeretete szépen nyilatkozottt meg abban a meleg foga­dásban, melyben érdemes lelkipásztorát részesí­tette. A korai vonathoz sokan a hivők közül s a »Lujza-leanyiskola« növendékei az irgalmas nővérek vezetése alatt zászlók alatt kivonultak s meleg ovációban részesítették szeretett plébá­nosukat. Megható szép jelenet volt, amikor a vonatból kiszálló plébánost, kit kellemesen lepett meg hivei ragaszkodó szeretete, körülfogták s üdvözölték. Innét egyenesen a templomba ment, hol a zárda növendékei égő gyertyákkal kezökben sorfalat állottak, a köztük elhaladó plébános pedig hálaimára térdelt az oltár elé, melyet gyönyörűen feldíszítettek, majd későbben szt. misét mondott, melyen sok sziv hálás szeretete szállott az Ég felé, mely jó plébánosát a hosszú útról szerető hiveinek körébe visszavezérelté. * Ismét munkába. Emlékeznek még ol­vasóink, hog)'' az elmúlt évben Esztergom város tisztikarának köréből nagyobbb mozgalom indult ki és utóbb országos jelleget öltött, célja lévén a törvényhatósági és rendezett tanácsú városok tisztviselői „ fizetésrendezése és hazai városaink fellendítése. A vidéki városok polgármestereiből egy országos bizottság is alakult akkor', mely azonban a közel mult politikai viszonyokra való tekintettel nem is tanácskozott, mert nem volt kilátás arra, hogy célját elérje. Most azonban, mint nekünk irják, ezen bizottság jövő hó 5-én Budapesten a Royal-szállóban gyűlést tart, hogy az elejtett fonalat ismét felvegye. ,. * Jegyzőgyülés. A vármegyei jegyző-egye­sület Hegedűs Béla kéméndi jegyző, egyesületi elnök vezetése alatt tegnap a vármegyeház ülés­termében ülést tartott, melyen a Budapesten létesitendő országos jegyző-árvaház alapszabály­tervezetét elfogadta s ebbeli határozatát felküldte az országos szervezet központi elnökségének. * Varieté Cirkusz. Esztergomban előnyö­sen ismerik a Wilson-féle cirkuszt, mely már egyszer városunkban működvén, jó emlékeket hagyott maga után. A cirkusz most új erőkkel és tetemesen nagyobbítva ismét Esztergomba ér­kezett és tegnap, szombaton tartotta első előadá­sát a Csillag-utcában levő óriási sátorhelyiségé­ben. A vízmentes ponyvával födött helyen 1500 személy fér el. A cirkusz igazgatója falragaszo­kon azt mondja, miszerint nem szokása a Bar­num-féle nagyhangú reklám és ismeri az eszter­gomi közönség kényes műizlését, tehát oda fog törekedni, hogy ugyanazon eredményt érje el, melyet 4 év előtt itt élvezett. * Állatvásár. Hétfőn f. hó 28-án Eszter­gomban országos állatvásár lesz. * Wilfinger atya, ez a jótevő, szent életű pap nem halt meg egészen. O volt az, aki annyi éveken át Chinából nekünk valódi, hamisitlan theát küldött. Áldás legyen emlékén. Ezt a thea­küldeményt most érdemes utódja küldi nekünk. Kapható csakis egyedül Brutsy Gyula kereske­désében Esztergomban. Ára 1 kiló 16 kor., l /g kiló 8 kor., 1 deka 20 fillér. * Közegészségügy. Esztergom vármegye területén május hó első felében előfordult heveny­fertőző kórokról a következő kimutatást adta az alispáni hivatal: Bárány himlő: Kicsind. Fültő­mirigylob: Sárisáp. Vörheny: Esztergom város, Nyergesujfalu, Süttő, Piszke, D(>mös, Párkány. /lökluir/it: Bény. Roncsoló toroklob : Esztergom város, Lábatlan, Sárisáp. Torokgyik: Tokod, Bá­torkesz. Kanyaró: Lábatlan, Piszke, Pilismaróth, Bény, kurali puszta. Typhus: Esztergom város, Nagysáp, Tokod, Ebed. * Értesités. Van szerencsém a nagyérdemű közönség becses tudomására hozni, hogy kárpitos műhelyemet Kossuth Lajos (Buda) utca 499. sz. alá (ipar udvar) helyeztem át. Ajánlom magamat mindennemű kárpitos munkák pontos és szolid elkészítésére ugy helyben, mint vidéken. Ebédlő divánok és garnitúrák áthúzására a legújabb szövetmintákat nagy választékban tartom kész­letben. Magamat a nagyérdemű közönség szives figyelm ébe ajánlva, vagyok kiváló tisztelettel Haáz Ödön, kárpitos és díszítő. * „Korona" szálloda. A város ezen leg­szebb pontján épült szálloda elegánsan berende­zett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előke­lően berendezett kávéházban Bangó Lajos állan­dóan szerződtetett jól szervezett teljes zenekara Budapestről naponkint este 8 órától hangversenyez.. Vasár- és ünnepnapokon, valamint minden csütörtök délután 5 órától 7-ig ozsonna zene. Palackolt Porter gyógysör. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban, az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint 1906. május 20—27-ig. Születtek : Gerendás Lajos r. k. földm. fia, —•• Patkó Ferenc r. k. tehénpásztor fia, — Drahos Anna r. k. földm. leánya, — Tyarcha Mária r. k. szabósegéd leánya, — Erős Ilona r. k. háztartás­beli leánya (trvtelen), — Meszes Lajos r. kath. hivatalszolga fia. — Dobó István László r. kath. főkáptalani erdőgondnok fia, — Nemes Károly ev. ref. szabó fia, — ITorváth Szeder Borbála r. k. földm. leánya, — Kótyán Mária r. k. földm. leánya, — Zacsik Antal r. k..gyolcskereskedő fia. 1lázasságot kötöttek: Olaj János r. k. férfi­szabósegéd Újpest és Zejler Máriar. k. háztartás­beli Esztergom, — Molnár Ferenc r. k. földm. és Belkovics Terézia r. k. Esztergom, — Német Vince r. k. földm. Párkány és Rauch Terézia r. k. Esztergom. Meghaltak: Özv. Andréka Ferencné szül. Klenics Anna róm. k. 86 éves (aggkór), — Kis Imre róm. kath. 62 éves földm. (tüdővész), — Wrábel Gyula r. k. 38 éves földm. (a törzsnek és alsó végtagnak II. fokú égése — villámcsapás által), — Henczi Józsefné szül. Kovács Mária r. k. 23 éves (tüdővész), — Csongrádi Ferenc r. k. 55 éves földm. (agyguta), — Özv. Rózsa Józsefné szül. Budai Verona r. k. 70 éves (szivhüdés), — Walázsek Erzsébet r. k. 6 hónapos (bélhurut), — Reznicsek Ferenc r. k. 20 éves kőmives-segéd (idült szívbaj). Kakao és osokoládó kedvelök figyelmébe: Hoff János-féle Kandol-Kakao a legcsekélyebb zsírtartalmú, azért igen könnyen emészthető, sóba sem okoz székrekedést, mind­azáltal ritka finom íze mellett kiválóan olcsó. Valódi csakis Hoff János névvelés az oroszlán-védjegy gyei. Osomagok á V* kgr. 90 fillér N » * Va > 60 Mindenütt kapható. Irodalom és művészet. T. Szerkesztőség! Kérem becses lapjában a következőknek szives közlését. Az »Esztergom« 1906. május 20. számában Frenssen regényével kapcsolatban ismét felvet­tetett az a kérdés, vájjon Uhde, a modern német vallásos festészet jelenlegi főverére, az ateizmus előharcosa-e vagy a komoly vallásos felfogás nagytehetségű művésze? Az »Esztergom« közle­ménye az előbbi értelemben válaszol és elitéli Uhde-t. Nekem úgv tetszik, hogy e kérdést nem lehet ilyen rövidesen és határozottan elintézni. A salzburgi »Kath. Kirchenzeitung« még nem fe­jezi ki az egész német katolicizmus felfogását Uhde-ról. Sőt a szakemberek épen ellenkező véle­ményen vannak. Igy Arndt Ágost, jezsuita atya, a most fü­zetekben megjelenő »Die Bibel in der Kunst« cimü díszmunkájában hat Uhde képet vett fel. A munkát a Szentatya brevével tüntette ki, Ram­polla biboros ajánló sorokat irt hozzá és a mainzi érsek engedélyével jelenik meg. Szintúgy dr. Rothes W. »Die Madonna in ihrer Verherrlichung durch die bildende Kunst« (Cöln. 1905.) a legnagyobb elismerés hangján szól Uhde művészetéről. A szerző theologiai tanár és a művészettörténelem előadója. P. Kuhn, bencés-tanár, jelenleg a leghirne­vesebb német egyházi műtörténész, monumentális munkájában (Allgemeine Kunstgeschichte) ha­sonló értelemben fog nyilatkozni. A mult nyáron volt alkalmam ez ügyről véleményét kikérni. Végül Szmrecsányi, nagyváradi püspök meg­vette Uhde egyik remekét (Verkündigung an den Hirten). Most is szalonjában látható. Ezek után szeretettel kérem az ellenkező véleményen levőket, ne vádoljanak azzal, hogy atheista piktort magasztalok. Uhdet és Frenssent egy kalap alá vonni lehetetlen. Különben: in dubiis libertás, in omnibus Caritas. Fieber Henrik. Irodalmi jelentés. Alulírott szives tudomásul adom a tanitó­és tanitónőképző hittanárainak, a hitoktatással foglalkozó lelkész és tanitó uraknak, hogy a jövő 1906—7. tanévre egy uj •»Kath. Hitoktatástan« kiadását határoztam el. Művem a nagymélt. Püspöki Kar által 1904. okt. 19-én kibocsátott »Tanitasterv és Utasifásod­nak megfelelően készül s az Esztergom-főegyház­megyei hatóság engedélyezésével fog megjelenni. Szedését már megkezdette Buzárovits Gusztáv jónevü cég s ez biztosítékot nyújt annak diszes kiállításáról. A mű három főrészre tagozódik, a hitoktatás történetén alapul s az elméleti és gya­korlati részekben felöleli mindazon kérdéseket, amelyekre nézve a hitoktatás körében eligazodni kívánunk. Bővebb tájékoztatásul szolgáljon annak tartalom-jegyzéke : Előszó. A hitoktatás története. 1. §. Bevezetés. 2. §. Az ó-kori népek vallástanitása. I. Korszak. Jézus Krisztus fellépésétől iV. Konstantin felszabadító ren­deletéig. (30-tól 313-ig.) 3 §. Jézus Krisztus tanitásmodora. 4. §. Az apostolok egyházszervezése. 5. §. Az uj-szövetségi szentírás eredete és a legelső szent irók.

Next

/
Oldalképek
Tartalom