ESZTERGOM XI. évfolyam 1906

1906-04-15 / 15. szám

Az „Esztergom" húsvéti melléklete. Magyar főurak Romában 1665-beü. A Kis-Sennyei Bezerédj-család birtokában van az az érdekes útinapló, melyet olaszországi útjáról Bezerédj Zsigmond jegyzett 1665-ben, midőn gróf Nádasdy Ferenc országbírót kisérte. Bezerédj Zsigmond Drugeth Homonnai Györgynél volt udvari szolgálatban négy évig, ahonnan eltávozván, Nádasdy Ferenc országbíró udvarában foglalt állást. A XVII. század római utazásának állomásait pontosan följegyzi a napló, melynek tanulságos részleteiből a következőket mutatjuk be: Az országbíró és illusztris társasága a szolgakisérettel egyetemben 1665. die 20. Februarii indultak el Pottendoríból. Az utitársaság tagjai voltak: gróf Nádasdy Ferenc judex curiae, ifj. Zichy István, praefectus Kövér Gábor, komornyik Hamerla György, Farkas János, Barum László, egy német kapitány: Franz Ernái, egy Binárd nevü német, egy kocsis és két lovász. Az utitársaság olaszországi élményeit Bezerédj Zsigmond igy örökitette meg: Pottendorfból Mürzzuschlagra s onnan febr. 22- én a Mura mellett épült Bruckba érkeztek. 23- án Leobenben, 24-én Judenburgban, 25-én Neumarktban, 26-án a karinthiai St. Vaitban, 27-én a drávamelléki Villacumban, 28-án Tarlanban jártak. A nagy havasokon át március i-én érkeztek Olaszországba. Március 3-án Velencében voltak, 12-én Paduát tekintették meg, 14-én Ferrara volt a pihenő, 16-án Bonia, 17-én Fonorara, 19-én Rimini, 20-án a Casa Crut, 21-én Laurentum, 25-én Foligno, 26-án Spalato, 27-én Otricoli, 28-án Castello Novo és március 30-án Róma. Tehát 5 hétnél több időbe került, mig Magyarországból Rómába érkeztek. A pihenéssel épen nem fukarkodtak. A látványosságokat sehol sem mellőzték. Velencében több napig szórakoztak. Az utazás tehát lassú volt, de a XVII. század közlekedési viszonyaihoz képest elég kényelmes, tapasztalatok gyűjtésére és megtartására pedig minden esetre Í<edvező. Bezerédj római följegyzései a következők: Die príma április. Egynehány templomot jártunk, melyek a pogány időben bálványimádó templomok voltak. Die secunda mentünk a szent Péter templomába ad Vaticanum, ahol jelen voltunk, mikor a pápa az apostoloknak rendre szépen megmosta a lábukat, megtörölte s nagy alázatosan megcsókolta. Eadem die délután az Apollinare templomban, ahol oly muzsikát tartanak, egész Rómában nincsen más, ekkor a svéciai királyné is jelen volt. Die tertia jártuk el a hét nevezetes templomokat. 1. Szent Péternél, ahol a sok reliquiák közül láttam a dárdát, mellyel Krisztus Urunk oldalát átverték. A szent Veronika asszony keszkenőjét, mellyel a verítéket törülte le. Krisztus Urunk ábrázatja most is oly véresen rajta. 2. Szent Pál templomában, ahol szent Pál testének egy darabja vagyon. A templom igen régi munka. 3. Ad Beatam Viriginem Majorem. 4. Szent Sebestyén temploma. 5. Szent Lőrinc, ahol teste együtt fekszik szent István első mártír testével. 6. Ad Sanctam crucem in Jerusalem, ahol a szent keresztfának nagy darabját megmutatták. A titulus egészen az, mely Krisztus Urunk feje fölött volt: 1NRI, háromféle nyelven. Szent Tamás ujját, melyet Krisztus Urunk oldalába eresztett, mikor nem hitte a föltámadást. A töviskoszorúból két szálat. Egy vasszeget, mellyel Krisztus • Urunkat a keresztfához szögezték. Ugyanakkor mentünk ad Scalam Sanctam, ahol az a grádis van, melyen Krisztus Urunkat Pilátushoz vitték föl s ott vagyon egy kápolna, melyben Krisztus Urunknak igazán való képe van, melyet szent Lukács evangélista irt meg a kezével, ott sok mártírok tetemei s más szent reliquiák is vannak. Az oltár fölött deákul van irva : Non est in toto Sanctior orbe locus. Die 6. hallgattunk misét Sixtus pápa kápolnájában, ahol a pápa maga is jelen volt. Délután voltunk a Belvedere-kertberi, melyben sok szép magas pálmafákat láttam. Die 7. mentünk ad montem Cavallo, vei ad montem Quirinale, ahol a pápa házait mind eljártuk a maga szobáiban, melyekben olvas, amelyekben két olyan kápolna vagyon, amelynek soha mását nem láttam. A kertje sok szép vizimesterséggel ékes. Délután voltunk egy néhány templomban, a carthasianusoknak Termi nevü templomában, mely Diocletianus fürdője volt a pogányok idején. Onnan mentünk abba a kertbe, melyet Sixtus pápa építtetett De monte Alto, melyben csak a képeket és státuákat többre becsülik 60000 scudonál. Az utja mind magas cifra fákkal vagyon kétfelül ültetve, a vizimesterség számtalan. Voltunk az idő alatt több kertekben is, u. m. Ludovisio kertjében, ahol a Palatiumban oly ágy vagyon, csak az. egy ágy százezer scudoban készült. Sok drágakövekkel rakott. Ott láttam tengeri lónak a fogát, melynek az agyara két arasztnál nagyobb volt, egy hidrust egészen megnyúzva. Frascatéban is voltunk, ahol sok szép vizmesterséget láttunk, melynek egész Olaszországban nincs mása. Egynehány bálványokat, melyeket a pogányok imádtak, láttam egy kígyónak bőrét, mely meg volt töltve fejestől. Ez idő alatt mind jártunk valami méltó volt látásra, mind megnéztük, mig a canonisatio ideje eljött. Die Április 19 volt a Canonisatio Sti Francisci de Salis. Ugyanaz nap délután volt audientiánk mindannyinknak a pápánál. Die 20-án indultunk ki Rómából. A kétszáz negyven esztendő előtt Rómában megfordult magyar főúri társaság tehát első sorban a vallás és kegyelet emlékeit szemlélte meg husz nap alatt. Öt heti utazás után három heti gyönyörűség jutalmazta fáradságukat. Nem egészen tanulság nélkül való, ha elővesszük a térképet s figyelemmel kisérjük, hogy milyen útirányban haladtak a XVII. században Róma felé és onnan haza. 20-án Boccano s este Rosignano, volt a visszatérés állomása. 21-én Monte-Fiasco, este szent Lőrinc. 22-én Radicofanora. este Alla Scala. 23-án Monte Roni, este Siria. 24-én Barberino, este Florentia, Firenczében három napig tartózkodtak. 28-án Scarperia és Fiorentiola, 29-én Docano. A nagy hideg miatt ott kellett aznap vesztegelniük,, mert oly nagy volt a hóesés, hogy munkásokat kellett fogadni, akik az utakat megtisztították. 30-án Bononia. Az Arno vizén keresztül estére szent Jánosra érkeztek. Május i-én Monte St. Martino, este Concordia. 2-án a Po folyón keresztül Mantua, ahol három napi pihenőt tartottak. 5-én Verona és Olarno. 6-án Hala és Roveredo. 7-én Tridentinum és St. Urny. 8-án Poozun és Kohlmark. g-én Au és Stirzin. 10-én Motra és Innsbruck, ahol két napig tartózkodtak. 12-én az Enns folyón át Svájcba érkeztek. 13-án Bosicnburg. 14-én Hohn-Berg. 15-én Passau és Linz. 16-án Ibs és Krems. 17-én Bécs s innen otthon. Harminc napig tartott tehát a visszautazás, öt hétig az odautazás, ami majd tiz hét összesen s igy harmadfél hónapba'került a nagy római ut. Harmadfél század múlva, mi, a XX. század fia, mai nap meir gyors uton, harmadfél nap alatt repülünk Rómába. De vájjon emlékeink és tapasztalataink, különösen ha csak néhány napot tölthetünk Olaszországban, nem repülnek-e el ma még gyorsabban. Körösi László dr. A Tátrában. Nagy vagy, magas vagy szirtorom. Irigyed is van, gondolom. A nagyravágyó büszke domb. Hogy melletted csak törpe pont. Pedig te joggal büszke vagy, Van érdemed, a gránitagy, A legmerészebb homlokéi, Mely száz viharral- szembekél. Felhők öveznek, völgy, patak — Körötted élnek, zsonganak, Tekinteted a merre száll Az mind ural, az mind csodál ! — Csodálom én is, bámulom, Fönségedet nagy szirtorom, De bámulom csak, — hideged Az én világom nem lehet! Melegebb élet, dal, virág, Az kell nekem, nem büszke_vágy : A nagy fenséghez a mi kell, Nekem az nincsen, — kőkebel. * Pannon. Visszajött az Andris. Irta: Nádler István. Darázs Andrisnak van akkora ökle, mint a Fekete kovácsnak a nag)'- pörölye. Van olyan kemény is. Megmutatta ezt két év előtt az őszön, amikor egy süldő vaddisznót úgy kólintott fejbe egyetlen ütéssel, hogy menten kiszállott belőle a pára. Ez a nagy erő tetszett rajta a Pörge Katinak, amikor hozzá ment feleségül. Két év nem nagy idő, de ezalatt úgy elillant az Andris ereje, mint a kámfor. , Vagy talán meg is maradt, de mit ér az, ha nem tudja használni. Mert hát ennek az Andrisnak kvargli-szive van. A felesége összevissza gyúrhatja. Nem kézzel, hanem haragos szóval. Más emberfiának akkor gyűlik meg az ereje, ha az asszony bosszantja, az Andrisé ilyenkor megy el. Pörge Kati, akinek nevénél csak a nyelve pörgébb, kitapasztalta ennek a nagy embernek gyöngéjét és akkurátosan úgy uralkodik rajta, mint az állatszeliditő a maga fenevadjain. Pedig hát, ha az Andris csak egyszer, de csak egyszer eresztené a fejére az öklét, a Kati lármája nem hallatszanék többé a gerendás szobában. De mondom, a gyámoltalan Andris ezt nem tudja megtenni. Amikor hazamegy, ereje az ajtón kivül marad . . . Júliusi tikkasztóan meleg este volt* Andris megjött az aratásból. Kaszáját helyére akasztotta a felszerben. Aztán befordult a házba. Az izzadság szinte sárrá gyúródott az arcán. Szótlanul ült le a búbos kályha padkájára pihenni. Fáradt embernek nehezére esik a beszéd. — Kend talán a hangját is szegre akasztotta a kaszájával együtt? — kezdte ki az asszony. — Nem a', hanem fáradt vagyok; meg" aztán — baj történt, azér' is gyüttem haza. — E'zavarták kendet, mert sehol se vehetik hasznát. — Úgy Kati, úgy, — mondta keserűen Andris — csak gyalázz mindig. Sokra mégy vele. — Talán nincs igazam, — lármázott emeltebb hangon — pakkoljon ki hát kelmed, mit csinált ? — Mit csináltam ? Hát semmit. Amit itthon is megcsinálok, aztán sose lett belőle baj, csak most az egyszer. — Bizonyára verekedett ott is, mint itthon szokta. — Kati! Hát van lelked ezt. mondani ? Bántottalak csak kis ujjal is? — Még csak az kéne, — csapta két kezét csipőre a Kati, — ki is kaparnám kendnek mind a két szemét! — No hát tudd meg, — fortyant föl végre Andris — hogy csak azér' is nem verekedtem. Tegnap délbe' •— folytatta mesélő hangon — ebéd után lepihentem az egyik kazal mellé pihenni és magam se tudom, hogyan, hogyan se, megfeledkeztem, hogy hol vagyok és rágyújtottam a pipámra. Aztán . . . majdnem ott égtem. — Jesszus! Felgyújtotta a kazalt! — Nem gyújtottam, hanem csak meggyuladt. Aztán az uraság azt mondta, hogy most kvittek vagyunk. Mehetek, amerre akarok. Örüljek, hogy be nem csukat. — Fölakasztani kéne az ilyen gazembert. Most itt állunk kenyér nélkül, elmehetünk koldulni. — Bicsaklott ki a Kati hangja. — Mondom már asszony, ne lármázz! Nem a te kezed keresi meg a mindennapit. Neked csak a nyelved dolgozik. — Nesze hát! Dolgozik a kezem is! — És a Kati tenyere ott csattant el az Andris képén. Még csak a feje sem mozdult meg annak az erős embernek, hanem a vér fölszökött az arcába, hogy majdnem kipattant a bőre. Aztán mintha rettenetes elhatározás fogamzott volna meg benne, lassan fölállt, megfogta az asszonyt, fölemelte az öklét és . . . aztán leeresztette. Az asszony megrettenve, sápadtan várta, mi fog történni ? Semmi. Andris megfordult, kifelé indult. Az ajtóból visszanézett és folytott hangon ennyit mondott: — Az Isten legyen neked irgalmas az én bűnömért is . . . Elrohant. Másnap a folyó partján megtalálták az Andris ruháit. Neki se hire, se nyoma. A halászok éjjelnappal keresték, kutatták — nem találták. Ügy két hét múlva a pataji halászok kifogtak egy hullát. Nem lehetett már ráismerni; kikezdték a halak. A Kati azt mondta, hogy ez az. Eltemették. Csak úgy pap nélkül, de azért az egész falu ott volt a temetésén. A Kati kétszer is elájult. Senki