ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-04-16 / 16. szám
* Estély a kath. körben. A kath. körben a mult szombaton is sikerült estélynek voltak részesei a kör tagjai. Elsőnek Nemesszeghy István zenetanár és négy növendéke vonósnégyese gyönyörködtette, aztán pedig Csárszky István érseki titkár tartott nagyhatású szabad előadást élettani és lélektani szempontból a szívről. A felolvasás után ismét Nemesszeghy és tanítványai szórakoztatták a közönséget. * Megyei közgyűlés. A vármegye törvényhatósági bizottsága, mint már előbb is jeleztük, f. hó 19-én rendkivüli közgyűlést tart. * Halálozás. Egész város részvéttel értesült azon súlyos csapásról, mely Szilva György, hercegprimási urad. intézőt érte e héten, mikor szeretett neje, gyermekeinek gondos anyja hosszú betegség után meghalt. Szilva Györgyné szül. keresztszegi Csáky Fanni, már vagy másfél éve feküdt betegen, s az élete virágában levő asszony súlyos műtétnek is alávetette magát, de hasztalan. Betegsége egyre rabolta erejét, mig f. hó 9-én megváltotta őt a halál szenvedéseitől, de három kis gyermekének anyját is elrabolta. Temetése f. hó 12-én volt, általános és nagy részvét mellett. * Fehérvasárnap a kath. körben. Miként értesülünk, a kath. kör Fehérvasárnapon az egylet helyiségében egy nagyobb szabású hangversenyt és táncmulatságot rendez. * Közgyűlés. Esztergom város képviselőtestülete f. hó 13-án közgyűlést tartott, melyben több hozzászólás után tudomásul vették a vármegyei fegyelmi választmánynak a már lapunk útján is köztudomássá vált azon határozatát, melylyel Niedermann rendőrkapitány és társai ügyében Ítélkezett. A tárgyalás során sok, nem a közgyűlés keretébe méltó megjegyzés röppent világgá, mi csak arra való, hogy a képviselőtestület komolyságát pellengére állítsák. A közgyűlés elhatározta még, hogy a régi fecskendők 1300 koronás vételárából 700 korona törlesztéses kölcsönt ad a tűzoltó-egyletnek, hogy abból az egylet legénységének ruházatot csináltasson s buzditáskép jutalmakat osszon ki. Egyébként a közgyűlés még pénztári számadásokat vett tudomásul. * FelolvasÓ-estély. A helybeli kath. legényegyesületben nevezetes felolvasó-estélyt tartottak mult vasárnap. Elsőnek Fazekas Dezső egyesületi tag Rudnyánszkynak » Feltámadunk « cimű versét szavalta el, majd Paulusz Béla Alard Traviátájának ábrándját és magyar nótákat adott elő hegedűn, mit Brenner Juliska k. a. kisért zongorán. A szépszámmal megjelent közönség a szereplőket zajos tapssal jutalmazta igen szép játékukért. A zene-számok után következett Sipos Antal tanítóképzői hittanár szép felolvasása, melyben azt bizonyította, hogy mikép szentelte meg Krisztus és tanítása nyomán a kereszténység az ipari munkát. A felolvasást éljenzéssel köszönte meg a közönség. Az utolsó szám, Táky Gyuláné éneke volt Kersch Ferenc zongora-kíséretével. Az előadott énekszámokkal a jeles énekesnő, ép úgy mint a többiek, nagy műélvezetet nyújtott. A rendezőség ma estére ismét szép programmot állított össze. * Megjöttek a fecskék. Szerdán délelőtt 10 óra tájban jöttek meg a tavasz hírnökei. A mondott időben valóságos felhőként keringett városunk felett a fecskesereg, mintha keresné mindegyik az elhagyott fészket. Messziről jöttek a kis vándorok, most már megpihenhetnek. Örömmel fogadjuk őket, mert ők napsugarat, virágos időket hoznak mindig. * A mária-nosztrai kis buesu idén szerdára esik, azaz, mint rendesen május 3-ára. A papságra nézve alkalmas nap. Reméljük, hogy a szent kereszt feltalálásának ünnepe sok buzgó lelket hiv majd a búcsújáró helyre. Szíveskedjenek a ft. lelkész urak a környéken ezt híveikkel tudatni és őket, a mennyire körülményeik engedik, elkísérni. A mária-nosztrai plébánia hivatal. * Estély a legényegyletben. A helybeli kath. legényegyesület mai estélyen dr. Csárszky István érseki titkár fog szabad előadást tartani, mely után Kersch Ferenc főszékesegyházi karnagy vezetése és zongora kísérete mellett Rossini »Stabat mater«-éből »Quando corpus« c. részletet előadják: Táky Gyuláné, Varjas Józsefné, Eitler József és Táky Gyula. — Az estély 6 órakor veszi kezdetét. * Missió. A lekéri anya- és a csatái fiókegyházban márc. 26-tól april 9-ig missiót tartottak a lazarista atyák. A rendkivül látogatott lelkigyakorlatok 2600 embert vonzottak a gyóntatószékbe. A missiót berekesztő szentségi körmenetben részt vett az egész vidék 5 — 6000 ember képviseletében. Teljességgel jogosult hát a remény, hogy a fáradhatatlan plébános, Zelenyák dr. gondossága nagyon szép gyümölcsöt fog teremni. * Sajtóperek. Gerenday József és Haan Rezső helybeli lapszerkesztők, — mikor Bártfay Gézát egy fővárosi kőnyomatos újság ismét tudósítójának fogadta, — ezt ugy közölték lapjukban, hogy Bártfay ezért ellenük sajtópert indított. A feljelentő Bártfay legjobban fájlalta, hogy a szerkesztők hírében úgy van feltüntetve mint a kitől most már rettegni kell az egész városnak, mert a magánügyeket fogja ország-világ elé vinni. Megvolt még irva szószerint, hogy »A kőnyomatosok igazgatósága már egyszer belátta, hogy az esztergomi egyének családi és más ügyei elvégre még sem érdekelhetik az országközönségét, s rövid meggondolás után utifűvet kötött öblös torkú tudósítójának talpa alá.« A sajtópert f. hó 10-én tárgyalta a komáromi kir. törvényszék, és úgy Gerenday József mint Haan Rezső szerkesztőt felmentette a vád és következményei alól és a feljelentő Bártfay Gézát az Összes költségek fizetésére kötelezte. Bártfayt az utolsó időben üldözi a balszerencse, mert eddig minden feljelentése alapján csak költségeket fizet, s nem Ítélnek el érte senkit, mig ha őt jelenti fel valaki, legtöbbször 2—3 heti fogházat kap a magánbecsület megsértéséért. * A kövezet. Az esztergomi hires kövezet végre megújul. A 200,000 koronás kölcsönt most igénybe véve, e héten megkezdték a munkálatokat, a város minden részében. A Széchényi-tér és némely utcarész aszfaltirozva lesz s ez mindenesetre emelni fogja a város külső képét. Az uj kövezet uj korszakot fog jelenteni Esztergomban. * Lejárt pályázat. A városi erdőmesteri állásra szóló pályázat tegnap járt le. Négy pályázat adatott be összesen. A pályázók névszerint: Bálint Ferenc, a zirci apátság erdőgonduoka, ki jelenleg is állásában van, továbbá Almássy László, Tás Géza és Belházy Gyula oki. erdészek. Eddig Bálintnak van a legnagyobb pártja, s a városi képviselők tekintélyes többsége foglal mellette állást. *• Közigazgatás. A vármegye közigazgatása szerdán tartotta f. havi közgyűlését, a rendes lagymatag hangulatban tárgyalván le a jelentéseket. * Megy már a csavargőzös. A helyi csavargőzös tegnap, szombaton kezdte meg rendes járatait Esztergom és Kovácspatak között. A csavargőzös Esztergomból a következőkép indul a Kovácspatakhoz, illetve az ottani vasútállomáshoz: Reggel 5 óra 45 p., 8 óra és 10 óra 30 p., délután 3 óra, 4 óra 30 perckor és este 7 óra 45 perckor. Május elsejétől az első menet reggel 6 órakor lesz. * Szerencsétlen halál. F. hó 11-én, kedden d. e. 9 órakor Garam-Kövesden Mandl Jakab kőbányájában egy leszakadó kőréteg Eehér Mihály munkavezetőt agyonütötte, Macsai Ambrus munkást pedig súlyosan megsebesítette. A szerencsétlenség következőleg történt: Fehér, munkavezető Macsaival egy oly kőpart fúrásába kezdett robbantás céljából, mely fölött egy laza réteg volt. Az erős kalapácsolás következtében a laza réteg leszakadt és Fehért nyomban agyonütötte. Macsait pedig súlyosan megsebesitette. A bányabérlő — az életben maradt ember tanúsága szerint is — fél órával az eset előtt figyelmeztette Fehért, hogy ahol laza a réteg, ott ne robbantsanak, mert könnyen szerencsétlenség történhetik. Alig távozott a bérlő a bányából: már megtörtént a katasztrófa, az előmunkás vigyázatlansága következtében. A szinhelyi vizsgálat megtörtént; Fehért nagy részvéttel temették el; Macsai Ambrust pedig az esztergomi Kolos-kórházba szállították. Életben maradásához nem lehet reményt fűzni. * Színészet. Szalkay Lajos színtársulata ma, vasárnap tartja utolsó előadásait. A társulat tagjai nagyobb részt máshová szerződtek, míg ezek helyét Szalkay is másokkal tölti be. Virágvasárnaptól virágvasárnapig szoktak szerződni a színészek s azért ezen a napon van, mint mondani szokták a »szineszvásár.« A hét szini eseményeiből nagyon sok dicséretre tart számot a szerdai és csötörtöki sziniestély. Szerdán Pápay Lajos, a kitünű baritonista jutalomjátéka volt a »Kornevillei harangok,« csütörtökön pedig Eloléczy Ilona jutalomjátéka: Romeo és Julia. Mind a ketten kitűnően voltak hangolva szerepköreikben s olyan sikert arattak, hogy ritkán lehet vidéki színészeknek ily ünnepeltetésben részük. Mindketten ajándékot és Holéczy Ilona sok virágot is kapott a közönségtől. Az esztergomi közönség kitüntető figyelemben részesítette Szalkay társulatát, mire máskor is számithat, ha ily jó erőkkel keresi fel városunkat. * Uj orgona. F. hó 12-én volt Szempcen (Pozsony m.) szakértői felülvizsgálata a Rieger testvérek cs. és kir. udv. orgonagyára által szállított két manualos orgonának. A kellemes hangú, könnyű szerelésü és szép kivitelű orgonát örömmel vette át a bizottság. * Új húscsarnok Esztergomban. Löwinger Vilmos állatkereskedő, ki nemrég a nyilt versenytárgyaláson elnyerte a helyőrség hússzállitását, most üzletet nyitott a takarékpénztár bérpalotájában. Löwinger üzlete teljesen nagyvárosi igényeket elegit ki, s miután csakis hizlalt állatokkal kereskedik, ilyen húst is fog mérni a közönségnek. A fiatal vállalkozó előnye, hogy a már eddig biztosított nagy szükséglet nagybani vásárlása mellett a legkitűnőbb hizlalt húsanyagot vághatja és árusíthatja. A helybeli mészáros-ipar tehát terjed. Bár más iparban és a kereskedelemben is hasonló mozzanatokat észlelnénk. Minden üzlet fennállását a közönség igényeinek teljes kielégítése és a szolidság biztosítja. Ezt ajánljuk figyelmébe a megtelepedett új vállalkozónak is. * VII. Edwárd angol király nagy hibája. Az angol király napi jövedelme 24 ezer koronára rúg. A király fiatal korában hires pazarló volt, most csak — bőkezű. Katonai egyenruháinak értéke meghaladja a 360 ezer koronát. Trónralépte óta a király nem kevesebb mint 8 millió koronát adott jótékony célra. Háztartása mesés pénzöszszegbe kerül, — de van egy nagy hibája. Az óriási háztartásban — pedig az angol szereti a teát — alig költenek el teára 1200 koronát; persze a konyhafőnök még nem ismeri azt a kitűnő, finom kinai teát, amely kapható Esztergomban Brutsy Gyula kereskedésében. * Tűz. Komárom-Szent-Péteren f. hó 8-án este 5 órakor tűz ütött ki egy gazdának szérűjén. A nagy szélben rövid idő alatt három utcában égett. Leégett 75—80 ház, sok gazdasági épület, szalma és takarmány. Menteni alig lehetett valamit, oly gyorsan terjedt a tűz. A nagy csapás a község legszegényebb népét érte. A károsultaknak kétharmad része szegény zsellér. Több ház leégett úgy, hogy csak a négy düledező fal, s az maradt meg, a mit önmagukon tudtak megmenteni. * Rendőri hirek. Fehé7'nemü tolvaj. Bandor Julia cselédleány, ki legutóbb özv. Herczog Arminné szolgálatában állott, kenyéradóját csúful meglopta. Mikor Herczogné nem volt otthon, a szekrényét feltörte és onnan vagy 200 koronát érő fehérneműt lopott el. Mire Herczogné a lopást észrevette, a hűtelen cseléd ismeretlen helyre megszökött. — Csaló kőmives. Tirner Ferenc kőmivessegéd, aki Maradi Lőrincnek Szentgyörgymezőn leégett háza újraépítésén dolgozott, anyagbeszerzés ürügye alatt kicsalt a munkaadójától 150 koronát és a kapott összeggel megszökött. A rendőrség nyomozza a szökevényt. * Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc József keserűviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és említésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is fölülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc József keserű vizet. = Lusztig Endre gépharisnya kötődéje Esztergomban. Készit mindennemű úri-, női- és gyermekharisnyákat, továbbá téli harisnyákat kerékpárosok részére, alsó nadrágokat, sapkákat, keztyűket stb. alsó ruhákat felnőttek és gyermekek részére, kabátkákat stb. Harisnyák a legolcsóbban fejeltetnek 22 krtól feljebb. Megrendelések egész napon elfogadtatnak. * „Korona" szálloda. A város ezen legszebb pontján épült szálloda elegánsan berendezett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előkelően berendezett kávéházban a világhírű Schätzféle szabadalmazott zárral ellátott palacksör szolgáltatik fel. Pontos kiszolgálás! Szolid árak 1 Naponkint frissen csapolt pilzeni sör. Palackolt Porter gyógysör. Telefon. Sz. I. Köbölkút. Ezzel a folyó év ki van egyenlitve. — E. F. Köszönjük I — H. I. Királyrév. Kérünk annak idején szives tudósitást. Főszerkesztő: Dr. PÉCSI GUSZTÁV. Felelős szerkesztő: DVIHALLY GÉZA.