ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-01-15 / 3. szám

Élet-halál harc. Választások előtt. A választási mozgalmak izgalmas láza ural­kodik az egész országban. A kortesvilág napja rózsaszínű sugarakban dereng s a programm­beszédek özöne, no meg a kormánypárt alkot­mányos és «tiszta» bora önti el a hazafiak érzelmeit. A szabadelvű jelöltek kortesei valóságos orgiákat rendeznek a «sajat pénzükből* (!!!???) és mindent megtesznek, amit a törvény keretein kivül megtehetnek, hogy Tisza hívének sötét politikai foltokkal beszennyezett lobogója győze­lemre jusson. Az egyesült ellenzék igazságának tudatában lelkes összetartásban tömörül mindenütt és párt vagy felekezet különbség nélkül iparkodik Tisza megbuktatására úgy és olyan hatással, hogy a kormánypárt meghökkenve látja, miszerint a «kér­dezzük meg a nemzetet» jelszót elhibázott dolog volt Tiszának kiadni, mert ez fogja a liberális despotát: Tiszát megbuktatni. Az ellenzéknek még soha annyi jelöltje nem volt, mint ezen a válssztáson és soha a kormány ellen nem lehetett úgy agitálni, mint most. A nemzet nagyobb és józanabb részének politikai felvilágosodottsága követeli, hogy azt a kormányt, mely eddig a leggyülöltebb: kiüsse abból a ha­talmi állásból, meiyet magának hazaárulással, az ország jogainak és alkotmányának eladásával szerzett meg. Az ellenzék jól tudja, hogy a hatalom szolg-a­lelkű emberei mily hóhér-szenvedéllyel figyelik az egyesült ellenzék jelöltjeinek mozdulatait, s azért szigorúan a törvény által meghatározott és megengedett módon akarja jelöltjeit megválasztatni. A most folyó választási harcokról a követ­kező tudósításokat kaptuk : Esztergommegye. Esztergom városban egyhangúlag jelölte az ellenzék dr. Kmetty Károly egyetemi tanárt, ki az őt felkérő küldöttség előtt örömének adott kifejezést, hogy egy oly nagy történelmi múlttal méltán dicsekedhető város őt tisztelte meg bizal­mával és egyben kijelentette, hogy a jelöltséget elfogadja. A város közönsége erre meghívta Kmettyt, hogy fejtse ki politikai pártállását Esz­tergomban is. Frey Ferenc, a Tiszapárt jelöltje nem tá­maszkodhat másra, mint azon benső barátaira, kiknek elveik ép úgy nincsenek, mint ő neki, vagy ha vannak is, úgy azok az elvek nem cé­loznak mást, mint felső kitüntetést vagy biztosabb hija, hogy még fel nem koncolták; hozzá tevé, hogy Hoffmanntól már nem várható segítség, mivel az is meg van gyilkolva. E szomorú jelentést vévén Pongrácz, még inté és biztatá Eperjessyt, hogy legyen állhatatos a sz. hitben s ne engedje magát semmi által sem megtántorittatni. »Mink, úgymond, nemsokára felszállunk édes Üdvözítőnkhöz a mennyekbe. Harcold te is, mint Krisztus vitéz katonája, a jó harcot, hogy szintén elnyerjed a mennyei koro­nát.« Ezzel búcsúzott Eperjessy tői s látván, hogy semmi remény sincs többé emberi segítségre, Isten szent akaratában megnyugodva Jézus és Mária szentséges neveinek rebesgetésével enyhité kínjait, mig, sebeitől és a veremnek bűze által elnyomatva, hős lelkét kilehelte életének 40-dik évében, épen Kisboldogasszony ünnepén. Hithőseinknek üldözése tehát mind a három­nak meggyilkolásával végét érte. Nem tudjuk, mit csodáljunk abban inkább, intézőinek barbár dühöngését-e, vagy az üldözötteknek hősies keresz­tény türelmét ? Az eltévelyedettek hitgyülölete mindent megtett, hogy a bűntelen áldozatokon vérszomját oltsa; egyelőre céljokat érték, de csak saját szégyenökre. A vad dühnek ártatlan áldo­zatai elvérzettek ugyan, de oly hősiesen, hogy méltók az örök magasztalásra. Az üldözőktől méltó utálattal fordul el minden nemes érzületű sziv; a halálig megkínzott vértanukra pedig hő tisztelettel tekint fel minden hivő keresztény, épülve hőslelkű erénypéldájukon, és buzdulva a sz. hitnek hű megőrzésére és bátor vallására, min­den körülményben. létalapot. Frey ingadozása, eszélytelen határozat­lansága folytán véletlenül felejtette talán magát Tisza gróf kezében, és most talán éppen ezen véletlenség" folytán veszítette el azt a bizalmat, melyet az utóbbi időben már nem is a politiká­jának, hanem csak a személyének adott ez a vá­ros közönsége. Az ellenzék itt is együtt van, s összefogva, összetartva, biztos győzelemnek néz elébe. Kmetty Károly megválasztása több mint bizonyos, mert ezúttal az esztergomi polgárság kijelentette, hogy még zászlók sem kellenek Kmettytől. Egy értekezleten megindult a gyűj­tés, melyen a választók úgyszólván garasonként adták össze azt a pénzt, melyen egy selyem zászlót csináltattak. Ezzel mennek józanul és büszkén szavazni, és hogy Frey Ferenc a nép­szerűségét teljesen elveszítette, mutatja az is, hogy a hozzá legközelebb állók korteskednek ellene. Kmetty Károly dr. tegnap, szombaton dél­után érkezett meg az esztergomi pályaudvaron, hol ezrekre menő közönség várta s óriási lelkese­déssel kisérte a Fürdő szállodába, hol politikai állásfoglalását fejtette ki. Frey bukása biztos, kortesei nem is mernek politikáról beszélni s csak alattomban, vagy felsőbb nyomás segítségé­vel dolgoznak. A dorogi kerület ellenzéki választói csütör­tök délelőtt gyülekeztek Esztergomban a Korona szállodában és ott üdvözölték Zlinszky Istvánt, kit az egyesült ellenzék jelölt 48-as Kossuth-párti programmal. Az összes községek képviselve vol­tak. Egyik-másik nagyobb községből 15 — 20 kocsi­val jöttek be a választók. Esztergomból a mintegy 100 főre menő gyülekezet Párkányba ment, hogy egy értekezletet tartson, azonban a roppant tömeg nem fért be a helyiségbe, miért is az utcán kel­lett Zlinszkynek beszélnie. Ezután minden község­ből két bizalmi embert választottak, kik szervezik a pártot és informálják a párt irodáját. Zlinszky István, kinek egyénisége és képzettsége is bizto­sítja a választók bizalmát, a dorogi kerületet feltétlenül elhódítja a kormánytól és Szaczellárytól. A kerület 48-as Kossuth-pártja és a néppárt ki­tartó igyekezettel dolgozik a sikeren. Szaczelláry több községben programm-beszédet akart tar­tani, de kudarcot vallott, mert be sem engedték a faluba. Igy Kesztölcön a tiszta néppárti község­ben a nép oly fenyegető állást foglalt, hogy sietve kellett menekülnie a határból, Bajnán programm­beszédét a néppártiak megzavarták s Doroghon 3 ember jelent meg fogadására. Zlinszky tegnap, szombaton Pilismaróthon tartotta meg programmbeszédét, majd Dömösön beszélt pártállásáról és politikai nézetét fejtette ki. Mindkét községben tüntetőleg nagy számban jelentek meg. Zlinszky győzelme biztos. Érdekes a Szaczelláry-párt emberei gyalá­zatos kortesfogásai közül az, hogy Zlinszkyről azt hiresztelik, miszerint nem Kossuth-párti, ha­nem néppárti s igy a református polgárok és a zsidóság nem szavazhat rá. Ezen kortesfogásnak a kerület egyik erős református községe fel is ült s több vezető emberük leutazott Kossuthoz, ki aztán felvilágosította őket mondván, hogy Zlinszky igazi Kossuth-párti, de most a néppárt is rá szavaz, mert a fő, hogy a közös ellenséget le kell gyűrni. Kossuth még arról is felvilágosí­totta a választókat, miszerint erős a kapocs az ellenzék között, és a Kossuth-párt más kerületben ép úgy megtesz mindent a néppárti vagy más ellenzéki jelölt érdekében, mint a doroghiban a néppártiak. Szaczelláry, mint hirlik, nem is megy bele a választásba. Igazán az volna helyes, ha a dorogi kerület egyhangúlag választaná meg Zlinszkyt. A köbölkúti kerületből, hol a kormány je­löltje dr. Perényi főbíró, sok egymással homlok­egyenest ellenkező tudósítást vettünk. Egyik azt mondja, hogy Hadik gróf visszalépett dr. Kovács Dénes, a »Kis Ujság« szerkesztője javára, ki most kezdte meg körútját; más részről pedig azt irják, hogy mindkét jelölt küzd Perényi ellen, de külön külön. Ha ez úgy van, mint ezt az utóbbi tudó­sítás mondja, nagyon rosszul van, mert a kerület ellenzékét szétszakítják s igy a kormány ölébe hull. Az egyesült ellenzék jelöltje, mint hirlik, Kovács Dénes, mig Hadik szabadelvű ugyan, de a mostani kormány ellen lépett fel. Dr. Perényi ezen zavaros helyzetben könnyen győz­het, azért jó volna, ha a kerület tisztába jönne jelöltjeivel, mert mint értesülünk, a két ellenzéki jelölt nem is a közös ellenség ellen tör, s nem Perényi pozícióját gyöngíti, hanem egymás ellen küzd. Kovács kortesei azzal akarják gyöngíteni Hadikot, hogy széltében kormánypártinak mond­ják, mig Hadik kortesei Kovács Dénes ellen a néppártiaknál azzal érvelnek, hogy Kovács az erkölcsrontó »Kis Ujsag« szerkesztője. Bármiként van a dolog, a központi vezérlő bizottság dolga ezen kerületben rendet csinálni. Mikor lesz a választás? A központi vá­lasztmány f. hó 14-én tartott ülésében úgy a do­roghi, mint a köbölkúti választó kerületben a választás határnapjául januéir 26-át tűzte ki. A választási vezetőség a következőképen alakult meg: A doroghi kerületben: Választási elnök : dr. Burián János, helyettes választási elnök: Vadászfy Jenő. Szavazatszedő bizottsági elnökül: Vadászfy Jenő, helyettes elnö­kül: Eggenhofer Ernő és László Zsigmond, jegy­zőkül Ivanics Gyula és Balassa Antal, helyettes jegyzőkül Nóvák János és Mohácsy Lajos válasz­tattak meg. A köbölkúti kerületben: Választási elnök: B. Szabó Mihály, helyettes választási elnök: Geiger Ferenc. Szavazatszedo küldöttségi elnökül: Geiger Ferenc, helyettes elnökül: dr. Thuránszky Lajos és Veress Ede. Jegyzőkül: Rapp Géza és Báthy Géza, helyettes jegyzőkül: Nagy Móric és Czirok Géza lettek megválasztva. Mindkét' választó kerületben két szavazat­szedő küldöttség előtt fog a választás lefolyni. A doroghi kerületbeit: Az első szavazatszedő küldöttség elnöke dr. Burián János, mely bizottság előtt az alábbi sor­rendbe szavaznak: Dorogh, Leányvár, Táth, Mo­gyorós, Tokod, Nagy-Sáp, Lábatlan, Nyergesúj­falu, Piszke, Süttő, Karva, Epöl és Uny közsé­gek választói. A második szavazatszedő küldöttség előtt, melynek elnöke Vadászfy Jenő, az alábbi sorrendben szavaznak: Párkány, Nána, Pilisma­róul, Dömös, Bajóth, Bajna, Sárisáp, Csolnok, Dágh, Csév, Szentlélek és Kesztölc községek vá­lasztói. A köbölkúti kerületben: Az első szavazatszedő küldöttség elnöke B. Szabó Mihály, mely bizottság előtt szavaznak az alábbi sorrendben : Köbölkút, Bátorkesz, Kisujfalu, Kéty, Farnád, Libád, Béla, Ebed, Nána, Muzsla, Kicsind és Magyar-Szölgyén községek választói, mig a második szavazatszedő küldöttség előtt, melynek elnöke Geiger Ferenc, az alábbi sorrend­ben : Búcs, Duna-Mocs, Karva, Kőhidgyarmat, Bény, Sárkány, Kernend, Bart, Nagy-Ölved, Kú­rál és Német-Szölgyén községek választói. A vidéken. Garam-Kövesd. Meglepő fogadtatásban részesítette Garam-Kövesd volt képviselőjét Kon­koly-Thege Sándort, ki mint Tisza Kálmán híve fellobogózott kocsik kíséretében jött f. hó n-én Kövesdre. Megérkezésekor fülsüketítő lárma fo­gadta, melyet csak néhány szerencsés tüdejü tudott túlharsogni, líogy tudja meg a követ, mi­szerint Garam-Kövesden az ő háza elhamvadt. Állítólag ugyanis Konkoly egy alkalommal a túlbuzgóság miatt az országházban elaludt. Szom­szédjai keltegették: »Eg a város!« Az álmából felzavart képviselő rémületében csak ennyit fe­lelt: »Helyes!« (És ez lett volna az egész sze­replése az országházban.) — Lelkes választói te­hát »Ég a város, ég a ház!« »Helyes!« jelszóval kíséretének jelvényeit, zászlóit összetépték! O maga is a hangulat lecsillapodását várva vissza­vonult, de hasztalan, mert az elüljáróság és csend­őrség másfél órai küzdelme csak azt eredmé­nyezte, hogy mikor a jelölt újból megjelent, lel­kes asszonyok tudtára adták, hogy nekik nem konkoly, hanem buza kell. Belátva fáradtságának hiábavalóságát, miután előbb kísérői megszöktek, ő maga is zászlótörmelék eső közepette kereket oldott. A trónbeszéd a nép Ítéletére hivatkozik. És ime, a nép itélt. Galántha. Folyó hó 9-én tartotta meg Ga­lánthán gróf Eszterházy Mihály beszámolóját és programmbeszédét óriási választó-közönség előtt. Beszédében Tisza István politikáját a nemzetre, beláthatatlan következményei miatt végzetesnek mondotta. Tisza erőszakossága — úgymond — az alkotmán}' sarkalatos oszlopait rendíti meg, a nemzet jogait nyirbálja, s a nemzetnek minden törekvését Ausztria önkényének szolgáltatja ki. Miután ő, ki mindig a nemzeti párt tagjai kö­zött dolgozott, csak a jog, törvény és igazságot hirdető Széli-kormány alatt lett tagja a szabadelvű pártnak, csak addig maradhatott e helyen, mig a zászlót szenytelenül látta lobogni, ma, midőn Tisza azt a legméltóbb kezekből kiragadva a hármas jelszó mellé az erőszakot is oda iktatta, nem akart a nemzet hóhérjai között szerepelni, azért köte-

Next

/
Oldalképek
Tartalom