ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-02-26 / 9. szám

X. évfolyam Esztergom, 1905. február 26. 9. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Q F> Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: PROHÁSZKA OTTOKÁR, egyetemi tanár. Szerkesztőség: Ferenc József út 75. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér Többszöri közlésnél árkedvezmény. A gyönge szó ereje. Esztergom, febr. 26. (-r-r) Alkotmányos életünk közel negyven éves tapasztalatából azt hittük, hogy erős a nagy és összetartó ellenzék; obstrukciójától sokat vártak, pedig hát végnélkül való erőlködéséből csak nagy károk születtek és számottevő eredmény gyanánt egy ridiculus mus. Sokkal nagyobb erő az eddig mindenkor nagytestű, SZÍVÓS kormánypárt és ennek vállára helyezkedő kormány és ennek feje a mindenható föminiszter. Ha összetartottak és okosak voltak, tehettek a mit akartak, amint azt 67 óta láttuk eddig. Mit tehetett eddig Magyarország és az összes ellenzék a liberális párt és kormányaik ellen? Mint valami rettenetes mumust emlegetik az alkotmány előtti önkényuralmat, hát nem sokkal undorítóbb volt a liberális pártnak eddigi zsarnoksága, s nem szomorúbbak az emlékei? És mégis évtizedeken keresztül viseltük igáját, senkisem tudja hogy miért? Mit nem merészelt most ez a liberális párt Tisza fejével és megtehették, az egész egyesült ellenzék tehetetlen volt velük szemben. Hiába volt minden obstrukció, hiába az ellenzék minden tüntetése. Nem használt a tervbe vett gyászba öltözés, csak nevettek volna fölötte. Nem törődtek azzal, hogy az ellenzék nem jött a királyt megtisztelni: a tróntermet megtölti a kormánypárt egymaga is, nem kellett az ellenzék. Mit használt az az oly okosan és nemesen megszerkesztett fölirat a királyhoz? Egy a pusztában elhangzó szó volt, gyönge viszhang sem felelt rá. Talán megmosolyogták. Tisza és pártja legalább is nevetett fölötte, oly magasan, erősen és biztosan állottak, hogy nekik semmi sem árthatott. Tisza megcselekedhette a nov. 18-iki országos merényletet is és nem kellett félnie, kezében volt a biztosító királyi patens. Mit tehetett ellene a még olyan összetartó és elkeseredett ellenzék ? Tehetetlenek voltak és maradtak Tisza és pártja hatalmávaL és vakmerőségével szemben. A dec. 13-iki jelenetek az országházban nem is voltak más, mint e szomorú tehetetlenségnek országos konstatálas a, a tehetetlen dühnek féktelen tombolásai. Tiszát útjában bizony meg nem állították. Miniszteri székét és asztalát összetörték ugyan, de öt magát a székről le nem dobhatták. Darabantjait kiűzték az országházból, de őt ugyan nem, ö maradt ott az úr. A nov. 18-iki alkotmánysértéshez új merényletet tervezhetett, végbe is vitte bátran, föloszlatta törvényellenesen az országgyűlést, úr maradt, győzött. Győztesen vonult ki az országgyűlésből, ö zárta be az ország nagy palotáját, ö rendelte el és vezette az új választásokat. Megmutatta, hogy ö és pártja erösebb mint minden ellenzék. És ime ez a bátor, ez a vakmerő, ez az erős és hatalmas Tisza három hétre rá mégis megbukott, megbukott csúfosan nagy pártjával együtt. Nem az ellenzék buktatta meg, nem is a királyi szó, hanem a mi gyönge szavunk, a mi jan. 26-iki szavazatunk. Egy év előtt ki merte volna még gondolni, hogy Justh kerüljön az elnöki s Rakovszkv az alelnöki székbe. Választó polgárok értsük meg, hogy minő hatalmunk van! . Erösebb a mi szavunk, mint az egyesült ellenzéké. Ha most ez diktálja a béke föltételeit, ezt az eröt mi adtuk neki és csak reánk támaszkodva van reménye. Ha mi nem sietünk az ország segítségére, még mindig Tisza és pártja parancsolna. Lám eresebbek vagyunk, mint a még olyan hatalmas kormánypárt. Mi mondtuk, hogy elég és ime már nem létezik. Ez a csúnya érdekkonzorcium 67 óta kisajátította az ország vagyonát és hatalmát, elhanyagolt mindent és kifosztott bennünket és senki sem tehetett ellenük semmit. Mi tőlünk függött, végre kimondottuk, hogy elég, a mi pénzünkkel többet nem gazdálkodtok. Miért nem mondottuk ezt az okos szót már régen, hisz ily erősek már 10—20 év előtt is lehettünk volna ? Lám hatalmasabbak vagyunk, mint akármiféle vakmerő és eröskaru Tisza. Mikor nem használt se obstrukció, se büntetés, se fölirat, se harag és féktelen düh, igenis használt a mi egy gyönge szavunk. Az a gyönge szó a választás terméből kitört és országos orkánná lett, ledöntötte azt a mindenható bálványt, elfújta annak csúfos imádó táborát és egyszerre megtisztította az országot. Értsük meg a mi szavunk hatalmát. Az ellenzék legkomolyabb hangú fölirata semmi hatással nem volt, úgy látszik el sem érkezett a királyi trónig, de ime a mi gyönge szavunkat a szavazás terméből megértette a koronás király is, és nemcsak megértette, hanem ugyancsak komoAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Télen. Láttad már a hegyi csermelyt? Hogy futott a köves éren, Kristályos szép gyöngyöket vert És csak szórta jókedvében ? . . . S láttad lent a szürke, lomha Nagy folyamot, mily kedvetlen, S milyen lassan gomolygott a Mindig éhes örvényekben? . . . Örömünk: — e csermely utja, Bánatunk: — e folyam árja, Csak a boldog Isten tudja, Mért az ember ilyen árva . . . Úgy van az, hogy boldogságunk Olyan mint a vándor madár, Alig rakott fészket nálunk. Már is itt hágy, el-tova száll. Szállna inkább el a bánat, Hajh, de annak nincsen szárnya, Sánta lábbal botlik, fárad, Vánszorog csak házról házra. Isten a megmondhatója Mért van igy, és mért nincs máskép I Mért repül a boldog óra. S mért húzódik csak az árnyék í Azért-e, hogy üdvös átok Mind a sirig vágyat keltsen: Hogy a sziv itt boldogságot Szomjúhozva érdemeljen ? . . . Azért-e, hogy a bánatnak Mélységein hit fakadjon, Izmositson önbizalmat, Örvényeket áthidaljon? . . . Azért-e, hogy az örömnek — A csermelynek tiszta gyöngyét, Ne tudják a törpe lelkek, Szirtes uton járni gyöngék? . . . Azért-e, hogy megsóhajtsuk VisszajÖttét a virágnak, Téli ködben megszomjazzuk Melegét a napsugárnak? . ; . . . . Földi sors az, hogy a porban Kincset és fényt szűkön lássunk, — A nap fönt a mennybolton van: Égi juss a boldogságunk I Pannon. Japán és a kereszténység. (M. Bl.) Megtér-e valaha Japán ? Ez az a kérdés, mely már annyiszor foglalkoztatta a világot s most, a nagy élet-halál-harc idején ismét hatalmasan lép előtérbe. A felelet e kérdésre bizony nem könnyű. Épen azért a megfejtését halljuk oly férfiútól, aki már körülbelül két évtized óta időzik Japánban, s következőleg úgy az ország történetét, valamint egyéb viszonyait is nagyon jól ismeri. Felelete azonban még kevesebb reménnyel kecsegtet bennünket, mint a hogy azt gondoltuk volna. »Hogy minden kérdésére kimerítő választ adhassak — igy ir az illető férfiú — prófétának kellene lennem. Részemről nem hiszem, hogy Japán és népe valamikor kereszténnyé válnék, valamint China és Korea sem lesz azzá soha. Az isteni kegyelem fénysugara nem hatott be szivébe annak, idején a XVII. században, most már minden kisérlet csak meddő volna. A hithirdetők kalászszedők módjára végig járják földjét ugyan még most is, s meglehet, hogy idővel sikerül nekik a katholikus hivők számát vagy egy millióra összetoborozni; de ez lesz a legnagyobb eredmény is egyszersmind, a mit csak elérhetn ek.« »Szomorú dolog, — fogja mondani — igen, annál szomorúbb, ha meggondolom, hogy azok után, a miket kelet-ázsiai utamon láttam és hallottam, kénytelen vagyok eme nyilatkozatot tenni: hogy a japán keresztények a keleti országok öszszes keresztényeit minden tekintetben felülmúlják. Sokkal műveltebbek, tanultabbak és nem olyan haszonlesők, mint a keleti missiók keresztény népei. Ezen állításomon azonban ne csodálkozzék, hisz Japán az egyetlen birodalom Kelet-Ázsiában, melynek van még" életereje, vállalkozási szelleme és a haladás utáni törtető vágya. Hogy mégis a sárga faj egyetlen egy népe sem tér át tömegesen a keresztény vallásra, annak oka nem