ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-09-17 / 38. szám

nek azt a megbélyegző címet, melyet Esztergom főterén is szemébe vágott Kristóffy ur embereinek: »Népámitó hazátlan bitangok«. A rendezők a Duna gőzhajózási társaság legnagyobb hajóját, az »Albrecht« nevűt bérelték ki e célra, mely iooo embert fogad magába. A jelentkezők két nap alatt meghaladták a kétezret. Ekkor kétségbeesett sürgönyváltások voltak a rendezők és a hajós társaságok között, hogy még egy hajót kapjanak. Sajnos azonban, nem lehetett. De azért, akik elszánták magukat, azokat ilyen csekélység nem riasztott vissza attól, hogy le ne menjenek vonaton s bízvást mondhatjuk, hogy Esztergom vármegyéből 5000 ember volt lent azon napon a fővárosban. A nemzeti hajó Gottschall István hajóskapitány vezetésével reggel 6 órakor indult el Esztergomból ezernél több emberrel. Ezek nagy része természetesen a köbölkúti kerületből került ki, de nagyon sokan voltak Esztergomból s a dorogi kerületből is. A hajó fölött egy 8 méter hosszú és széles nemzeti zászló lengett, melyen hatalmas betűkkel tüntetett a jelszó »Éljen a koalició !« Egy másik hatalmas fehér lobogón pedig ez : »Köbölkuti kerület«, »Esztergom megye.« A nagy hajó födélzetén,álló sűrű néptömegből pedig mint egy kis erdő emelkedtek ki az utóbbi választási harcok diadalmas zászlai a megye három képviselőjének nevével. Szemere, Zlinszky és Kmety lobogói büszkén lengtek Esztergom megye népe fölött. A hajón ezenkívül több apró nemzeti lobogó és cimer diszlett s igy indult el a Rákócziinduló hangjai mellett le a Dunán. Pazar látvány volt ez a partról. A fel-fel hangzó »Szozat« és »Himnusz« hangjai, melyek a napsugártól mosolygó ég felé hatalmas akkordokban szállottak, messziről figyelmessé tették a parti városokat s tömegesen állottak a partra s onnan éljenekkel és kendőlobogtatással üdvözölték a hajót. A mezőn dolgozó nép futva jött a partra s mig csak el nem tünt az impozánsan úszó hajó, mindig nézte. Hej.de szerettek volna sokan résztvenni ebben a tüntetésben! Legszebben és legszívesebben üdvözölték nemzeti hajónkat Vácnál. Itt a korzón álló közönség, mikor meghallotta, hogy a hajó lelkesült népe a Himnuszt énekli, levette kalapját s ugy integetett és éljenzett. A hajón pedig az egész ut alatt olyan volt a hangulat, mint mikor csatába megy a magyar. Mikor kifáradtak az éneklésben, pihenőt tartottak s ezalatt szónokok beszéltek és a lelkesedő tömeg újra és újra elénekelte a nemzeti dalokat. Leérve a fővárosba, valóságos ünnepi fogadtatásban volt része népünknek. Az országház körül álló közönség nagy ovációval fogadta a hajót s a zászlók meghajoltak, kendők lobogtak s ezer és ezer ember üdvözlő kiáltását hangozták vissza a palotasorok. A parlament elé érve, a hajó egy kört irt le s azután horgonyt vetett a nemzet háza előtt. Mint egy varázsütésre, egyszerre kezdte meg hajónkon az ezernyi nép a Szózatot. A képviselők, kik a Házban voltak, figyelmessé lettek s nem tudták eleinte mire vélni a dolgot. «A felvonult nép a Szózatot énekli az utcán» — terjedt el a folyosókon. Senki sem volt elkészülve arra, hogy a Duna felől várjon ilyen hangokat, mert azon rész teljesen el volt zárva a közönség elől. A következő pillanatban már észrevették a hajót, s mindenki az erkélyre vagy az ablakhoz sietett. Meglátták, hogy a hajó Esztergom megyét és kivált a köbölkuti kerületet képviseli és rögtön tudták, hogy ki rendezte ezt. Siettek Szemeréért s gratuláltak neki a remek gondolathoz. Szemere Miklós megjelent a parlament egyik erkélyén s népe észrevevén, percekig éljenezte. Kijött az erkélyre Csernoch dr. és Zlinszky István is, őket is lelkes ovációban részesítették, majd a később mutatkozó Kmety Károly mellett is tüntetett az esztergomi nép. Kmety Károly is, mint a többiek, viszont üdvözölte a hajón levő népet s Kmety még messzehangzó hangján oda kiáltotta : — Éljen a nemzet! Ez esztergomi szó. A nemzet alatt ugyanis a nép magát érti és nevezi. Nagy lelkesedésük erre még fokozódott. Másfél óráig horgonyzott a hajó a parlament előtt s ezen idő alatt dr. Csernoch, ki maga is élénk részt vett ezen nemzeti tüntetés organizálásában, sorra vezette az erkélyre a koalició legnevesebb vezérférfiait. — Gyertek — úgymond —, nézzétek meg az esztergommegyei népet. Nézzétek meg Szemere hajóját! Egymás után jelentek meg gróf Apponyi, Kossuth, Justh, gróf Andrássy Gyula, gról Batthyányi Tivadar s a többiek. A hajóról többen látcsövön figyelték a parlament ablakait s amint egy nevesebb politikus megjelent, rögtön megmondták a népnek, hogy kik nézik a hajót. Természetesen rögtön visszhangzott az éljenzés. — Egyszer valaki elkiáltotta magát: «Tisza is néz !» Több sem kellett. Mint az orkán, ugy zúdult fel a hajóról ezer torokból: «Le a hazaárulóval! Dobják le onnan! Abcug Fehérváry! Abcug Kristóffy ! Le a vörös Jakabokkal!» Több rendőr állt a parton, de tehetetlenül hallgatta, mint szidja az esztergommegyei nép a gyászmagyar kormányt. — A hajó biztos helyen volt a Duna közepén. A hajó népe megint épen a Hymnuszt énekelte, midőn a part szélén egy hatalmas tömeg jelent meg. A fővárosi hazafias polgárság egy része jött üdvözölni az esztergomiakat. Meghajtották r

a zászlót, mire a mieink is ügyfeleitek. Óriási lelkesedést keltett a nemzeti hajó. A Dunán közlekedő nagy hajók és propellerek utasai is megéljenezték a tüntetőket s többen kiáltották: Éljen a derék magyar nép! Éljenek a hazafiak! A hajón egyszer a horgonyozás ideje alatt hire futott, hogy a parlament előtti nagy téren a szocialisták nekimentek a hazafias polgároknak. Okot erre az adott, hogy a képviselők egyszerre eltűntek az ablakokból s valaki ezt odamagyarázta, miszerint a túlsó félen talán zavarok vannak s azt menték nézni. A lelkes fogadtatástól népünkben még jobban felpezsdült a vér s erővel követelték, hogy tegyék őket partra, mert neki akarnak menni a Jakaboknak. Persze nem tette meg a hajó parancsnoka s akkor a nép a rendezőknek esett : — Engedjen bennünket tekintetes ur, hiszen csak egy kicsit szeretnénk űket agyoncsapni. Egy Köbölkút-kerületi magyar megfogott egy rendezőt: — Tekintetes Ur! — Maga többet ugyan nem rendez nálunk semmit, ha ki nem eresztenek. Én magam megyek a Szemere méltóságához panaszra. Az ő cimeriben olvastam, hogy: »Hegyibe.« No hát most mi hegyibe akarunk menni azoknak az istentelen gyütt-ment demakráknak, maguk meg nem engedik az embert. Több esztergomi felkereste a hajón lapunk felelős szerkesztőjét s kérte, hogy eszközölje ki, hogy legalább ők szállhassanak ki egy nemzeti szinü zászlóval . . . — Mink már tudjuk aztán, hogy bánjunk el velük. Ebből is látszik, hogy a magyar nép maga kergette volna szét a gyülevész világpolgárokat, ha valami rendzavarás történt volna a vörösek részéről. De nem mertek rugdalózni a jakabokányok, mert hiába: fővédnökük a kis kris tófi úr megbukott, még mielőtt az ő szemükben is nagy Kristóf lehetett volna. A képviselők nem azért távoztak az ablaktól, mert zavargás volt, de mert az ország sorsa hivta őket a tanácsterembe. Másfélórai horgonyzás után a hajó kikötött az Eskütéren. Az esztergommegyei nép innen nagy csoportban ment a parlament elé, honnan Szemere Miklós felvezette az országházba. Itt átadták a koaliciót üdvözlő feliratot s aztán Szemere, Csernoch, Zlinszky és Kmety képviselők vezetésével az ülés után tisztelegtek a parlament elnökénél. Az elnök nagy fogadó termét egész megtöltötte a küldöttség s midőn Justh Gyula a terembe lépett, csak ugy rengtek a falak a lelkes éljenzéstől. A küldöttség Szemere Miklóst kérte fel az üdvözlésre, ki aztán sokatmondó pár szóval mutatta be megyénk népét. — Ez a küldöttség, — úgymond — nem kérni jött ide, de midőn a nemzeti jogokért küzdőket üdvözli, nem mulaszthatja el, hogy az országgyűlés elnökénél ne tisztelegjen s ne üdvözölje őt egy hazafias vármegye nevében. Juszth Gyula erre a következőket válaszolta : Tisztelt barátaim! Hálás szivvel köszönöm az önök tisztelgését. Legyenek meggyőződve arról, hogy mindig örömmel fogok visszaemlékezni az önök megjelenésére, mert tudom azt, hogy az nem tisztán az én csekély személyemnek szól, de igenis szól annak az ügynek, melynek szolgálatában voltam, vagyok és leszek mindég. A küldöttség most háromszoros éljent kiáltott, Justh Gyula pedig az első sorokban állókkal kezet fogott. A küldöttség' ezután a képviselők vezetése alatt megnézte az országház termeit. A fény és impozáns berendezés nagy áhítatra gerjesztette magyarjainkat s egyik, midőn a miniszterek tanácstermében körülnézett, felsóhajtott: •— Istenem ! — milyen szép ez a terem és mégis milyen sok csúnya tervet főztek itt, hogy megrontsák a magyart. A nagy teremben egy köbölkút-kerületi polgár beleült Fehérváry székébe s megigazítván tarisznyáját, tréfásan szólt a társainak: — No ugye jobban bele illek, mint Fehérváry ? —- Nem lehetne kend miniszterelnök, — mondja vissza egy másik, — mert nem járt gimnáziumot .... — De én magyar vagyok ! — vágta vissza büszkén az atyafi s nem is tudta talán, milyen nagy dolgot mondott. Hej, de más világ is járná ezt az országot, hogyha a legfelsőbb körökben ezt a kvalifikációt is meg'követelnék a miniszterelnöktől. Az országház megtekintése után a küldöttség visszament a hajóra, hol ezalatt azok tartózkodtak, kik elmaradoztak a tömegtől. Délben jött a hajóra Szem ere Miklós. Leírhatatlan lelkesedéssel fogadták. Többen üdvözölték beszéddel s egy nemzeti szallaggal diszes csokrot nyújtottak át neki. Szemere viszont üdvözölte a népet és kijelentette, miszerint végtelen örömére szolgál, hogy ily nagy számmal jöttek le e napon. A hajóra jöttek még Csernoch, Kmety és Zlinszky képviselők is. Ezeket is lelkesen megéljenezte a nép. Kmety beszédet intézett hozzájuk s törhetetlen kitartásra buzdította őket. A képviselők távoztával a hajó V23 órakor elindult vissza. Sokan sajnálkoztak, hogy nem üthettek egyet a Jakabokra, de aztán vigan telt el az idő. Szemere Miklós ugyanis fejedelmi ellátásban részesítette a hajó népét. A le- és fölutazás a hajó derék parancsnokának tapintatos vezetése alatt minden legkisebb baj nélkül történt meg. Gottschall kapitány derék magyar ember, ki szives előzékenységben részesitett mindenkit, de erélyét is tapasztalhatták egyes rendetlenkedők. Mindent megtett, hogy a nép a nagy tüntetésben sértetlen maradjon s maga nézett utána minden legkisebb intézkedésnek. Népünk este 8 órakor ért Esztergom alá, hol kiszállva, nemzeti dalok éneklése közben vonultak szét a falukba. Idehaza a hajó elindulta után egy-két hamis ember, kikben valószínűleg a vörös irigység égett, elhíresztelte, hogy a hajó útközben léket kapott s a lent tartózkodók közül 15 megfúlt, Pesten pedig, hogy délelőtt 10 órakor már 180 halottat tettek ki a partra, mert a katonaság sortüzet adott a hajóra. Szerencsére mindez mese volt és csak arra jó, hogy a hazatérteket annál lelkesebben fogadják hozzátartozóik. Esztergom megye nemzeti tüntetése sokáig emlékezetébe marad a pestieknek. A fővárosi lapok is úgy irnak erről, mint a nagy nap legszebb eseményéről. HIREK. Krónika. Már végre vége lett egyszer Fehérvárynak is; >A Fortuna büszkélkedő fiát Sem kirnéli meg a zord Nemézis . . . « A bölcs tanulság ez belőle im! S hogy én először az esetből , . Le a tanulságot vonom, Ezt tőlem senki ne vegye zokon: Mert ma ki tudja és ki tudja holnap, Hogy a miniszter nem ő lesz-e tán . . . ? Most úgy terem a miniszter-jelöltség, Mint tavasszal — megboldogult (!) Tisza Pista után . . . De hagyjuk ezt . . . Légyen akárki, (Én nem vezércikk-förmedő vagyok), Csak azt kivánom, kérem, óh Hadúr! Hogy hasábjával irják a lapok: Az uj miniszter milyen is tehát, — Hogy róla Írhassak egy Krónikát. Mert hogyha théma nincs, avagy kevés, Krónikázni szinte szenvedés ! * Most hála még a jó Redaktor úrnak, Fejem nincs mért adni szürke búnak, Most nem szürke, — vörös világ vagyon, A vörösekről szól hát most dalom. Figyeljetek . . . Kis bakiisok, diákok, szedő gyerekek, Kik Krónikámat faljátok hiven! Tudjátok, hogy Kisasszonykor Mi volt itt és mi nem . . .