ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-09-10 / 37. szám

X. évfolyam. Esztergom, 1905. szeptember 10. 37. szám ESZTERGOM ' POLITIKAI ÉS TÁESADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR, egyetemi tanár. Szerkesztőség: Szentgyörgymező 9. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér, hová az előfizetések küldendők. Hirdetések felvétetnek Buzárovits Gusztáv könyvkereskedésében. Vád alá helyezés. Esztergom, szept. 9. Kísértés a jellem köszörüköve. A magyar nemzet jellemét ugyancsak élesre és fényesre köszörülhették az absolutizmus köszörükövei. Fényesre is köszörülték, de meg is törték a gyakori kísértések. A világ összes nemzetei között aligha akadna még egy, mellyel a jogtalan hatalom packázni merne. Csak a magyar tür. Megengedi, hogy a 7 gyászmagyar, ki eléggé vakmerő magát miniszternek címeztetni, packázzék a nemzet akaratával, semmibe se vegye annak ősi jussát és megtépje-gyalázza alkotmányát. 1904. évi november 18-ika óta egymást követték a törvénysértések s azok megtorlására mindeddig nem történtek lépések. Pedig a magyar alkotmány megadja a módot arra, hogy a szentélyébe betörök onnan kiveressenek. Az alkotmány megadja a módot, de a nemzet eddig még nem élt vele. Ámde most talán mégis csak csordultig a pohár? A december 13. és annak következményei, a január 26-iki választások megmutatták, hogy a nemzet tenni, haladni akar. A pozdorjává tört szabadelvüpárt, amelyet a nemzeti akarat — miként az anyagyilkost — kitagadott még mindig nem hisz a sors fordulatában. A pártonkívüli ügyvezetők pedig úgy tesznek vesznek, mintha felettük egyedül Bécs lenne az úr, ök másnak nem felelnének. Pedig téved az a hét »úr.« Az ö felelősségüket lefelé, a nemzet irányában állapítja meg a törvény. Alkotmánysértéseikért, mint egyéb tetteikért a nemzetnek felelősek. És a nemzet képviselötestje, a parlament felemelte ellenük a vétót. Megtagadva tőlük 1 a bizalmat, megvonta a kormányzás eszközeit, a pénzt és a vért. A törvényhatóságok sorra tiltakoztak törvénytelen létük ellen. Nyiltan kiállottak velük szemben a porondra s egész existálásukat törvénybe ütközőnek jelentve ki, megtagadtak tőlük minden támogatást; eljárásukat, mint hazaárulókét megbélyegezték a világ és történelem előtt. De mit törődik ezzel Fejérváry táborszernagy és a többi hat. Nekik nincsen más törvényük, mint a Bécsből vett parancs. Ök az 1848. III. t.-c.-nek még a cimét se ismerik; talán fáznak is tőle. Ez a törvény a »Független magyar felelős minisztériumról« beszél. Ök szivükben se nem függetlenek, se nem magyarok; kormányzásukban nem miniszterek, s a felelősség előttük ismeretlen fogalom. Pedig ez az 1848-iki III. t.-c. fennálló magyar törvény, ezt hatályon kivül még eddig nem helyezték. És ennek a törvénynek 32. §-a értelmében: »A miniszterek felelőségre vonathatnak: a) Minden oly tettért, tfagy rendeletért, mely az ország függetlenségét, az alkotmány biztositékait, a fennálló törvények rendeletét, az egyéni szabadságot, vagy a tulajdon szentségét sérti, s általuk hivatalos minőségükben követtetik el, vagy illetőleg adatik ki.« Hányszor sértették meg az ügyvezetők ennek a törvénynek rendelkezéseit? Megsértették az alkotmány biztositékait, semmibe vették a nemzet függetlenségét s ősi törvényeit! Megmutatták, hogy ök az 1848. III. t.-c. ellenére nem felelősek. Nekik nem parancsol a parlament, nem parancsol a nemzet. Pedig elolvashatta volna a 7 gyászmagyar ezt a törvényt és elolvasás után megértette volna belőle, hogy felelősséggel tartoznak a parlamentnek. A parlament, mely az idézett törvény 33. és 34. §. szerint őket vád alá helyezheti, elitélheti. Elitélheti pedig az 1878. évi V. t.-c.-ben felsorolt minden büntetésre; pénzbüntetéstől a halálbüntetésig. És a biróság előtt még csak tudatlanságukkal se védekezhetnek; tudva, sőt figyelmeztetés dacára estek a legnagyobb bűnbe, a hazaárulás bűnébe. De még kegyelem sincsen, számukra, csak általános amnestia esetén, amint ezt az 1848. III. t.-c. 35. §-a világosan kijelenti. Ha másból nem, ebből okvetlen meg kellett volna ismerniök. hogy az ö uruk a nemzet, mely felettük Ítélhet. Bizunk benne, hogy a nemzet Ítélni fog. Ennyi galádságot, törvénysértést egy nemzet megtorlatlanul nem hagyhat s mennél tovább tart gyászos exisztenciájuk, az itélet annál keményebb leszen. Intő példára van szükség, hogy ne akadjon hamarjában olyan vakmerő, ki a magyar alkotmányt ilyen módon legyalázza. A hét gyászmagyar, mihelyt a dolog a torkukra forr, futva fog menekülni a bársonyszékből, •— de még akkor is büntetést érdemelnek — mint politikai bűnösök. Lex. — Dr. Kmety Károly és az általános titkos választás. A törvény és alkotmányellenesen működő kormány tudvalevőleg a legkétségbeesettebb eszközöktől sem riad vissza, hogy a szövetkezett pártok egységét megbontsa, mert igy reméli csak a válságot a bécsi körök szájaize szerint megAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Búcsú-szó volt tanáromhoz. Gondoltam már Rád máskor is zokogva ; írtam Hozzád már dalt is szomorút; De annyi köny, mint most, sosem követte Lelkem egén a fájdalom-borút. Kezemben van a lant, — de nem vigasztal. A búcsú kínja elvévé szavam. Próbálgatok könnyen, vígan dalolni, Próbálgatok ... de érzem: hasztalan ... I Fájó a válás a testvér-sziveknek, Fájó a válás jó Atyám, nekünk, Kik megosztozunk egymás örömében S egymás baján is együtt szenvedünk. Ha szertefoszló álmok közt merengtem: Irányt adott jóságos két szemed, Mely bátorító, szelíd mosolyával Kisérte fénybe, árnyba léptemet. Ne hagyj, ne hagyj el, mert mi lesz belőlem Kormányt tartani gyenge még e kéz, S a zúgó-zajgó életforgatagban A jó útat meglelni oly nehéz I Ne hagyj, ne hagyj ell Vigy tovább magaddal 1 Édes Atyám, óh hadd megyek Veled! Jobb sírni nálad, mint másból kacagni, Mert ráborulni nyitva kebeled . . . Be is nagyon szeretnék küzdeni Véled, Hisz' Te vagy álmom igérethona, Kihez hasonló jó atyát s barátot Itt lenn, e földön nem lelek soha ... 1 Drozdy Győző. Erre-arra. A függönyök felhúzódnak s az elsötétített szobák megvilágosodnak, az eddig zavartalanul dolgozó kis pókocskák sietve a szögletbe vonulnak. Fehér bóbitás szobacicusok tűnnek fel a láthatáron ; tipegő léptekkel, mozgékony ügyes kézzel rendbehozzák a szobákat, kiterítik a szőnyegeket. A »vicéné« gondozta a lakást, mik ők oda jártak a nagyságáékkal. De most már megjöttek, előre; rendben kell lenni mindennek, mert két nap múlva itt vannak a nagyságos urék is a gyerekkel. Szóval vége a szünidőnek, a nyaralásnak. A berozsdásodott iskola ajtók felnyílnak, a hivatalok poros asztalait a Jánosok pipálva és hosszukat gondolkozva letörlik. Balaton- és Tátrafüred, Bártfa és Herkules-fürdő, a Salzkammergut, Schweiz és a Wörthi-tó partjai megrázzák üde fenyő-csucsoktól szúrós hátaikat és hazarázzák a sok élősködő idegent. Piros arc, üres tárca és sok benyomás. Ez maradt meg emlékül. A mamák a jó kávét emlegetik, a gyerekek a sok hajszolást, melyet a szabadban végbe vittek, a komoly papák pedig még egyszer végigolvassák lelkükben a tapasztaltakat, hogy egy-egy gondolatot is tudjanak ráépíteni a tapasztalatok lazán összerakott alapjaira . . . Külföld milyen szép! De ne oly messze! Ne járjon lelkünk a jéghegyek között, sem pedig a Quarnero kékszemű nyugtalan hullámain. Képzeletem csak itt marad a szép hazán belül; arra jár, hol az észak-nyugati vasút kúszik lassan bár, de biztosan a Kis-Kárpátok hátára, hogy aztán lekanyarodjék a Morvamező burfa lakta homokos, majd buja televényes síkjára. Minden frissebb, üdébb itt! Mintha a természet szeszélyes kedvében jobban becézte volna e vidéket, több erőt, kevesebb port és hőséget kapott, mint az ősz Duna kvarc-földes, széles ágya. Hűsítőbb a levegő, tele illattal. Jól érzi magát lelkem, amint végigtekint a mindinkább sekélyebb sikon, hogy a másik oldalon megint fennakadjon tekintetem a Fekete-erdő végső nyúlványainak peremén. Közben egy nagy kolosszus épület akad szemembe, mint emberi kéz rakta magas téglahegy, nagy testével, égbetörő két tornyával megzavarva a lapály egyhangúságát. Sasvár ez, a Czoborok régi sas-vára, a csodatevő fájd. Szűz kegyhelye. A kolostor, a templom a pálosoké volt másfél száz év előtt építették óriási arányokban búcsújáró helynek. De még az utolsó tölgy-faragványokat sem rakhatták a templom székeire, midőn