ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-08-27 / 35. szám
* Szemere Miklós, a köbölkúti kerület országgyűlési képviselője Sz. István napján kedélyes estélyre hivta meg kerületének több választóját. A kiváló publicista nagy szívességgel fogadta a társaságot s már délután meghivta szt. lőrinci birtokára, hol épen lövész-verseny volt, majd pedig este a nemzeti kaszinóban várta őket fejedelmi vacsorával. Szemere Miklós ezen alkalommal a magyar házigazdát, ősi vérében rejlő szives szeretettel mutatta be. A nagy társaság minden egyes tagjával rendkivül előzékeny s lovagias volt. A kedves alkalmat megragadva Zlatnyánszky János, muzslai plébános, pohárköszöntőt mondott a képviselőre, ki meleg szavakkal köszönte meg az egybegyűltek nevében mondott beszédet, majd a politikáról szólva, fejtegette, hogy a mai válságos időkben a fajmagyarságnak mily nagy szüksége van az összetartásra. Szemere Miklós után Szombatfalvy Albert üdvözölte Szemere lelkes hiveit, majd Hets Ödön fővárosi ügyvéd, Usztanek Antal, a köbölkúti választás volt elnöke, mondtak köszöntőt Szemere Miklósra, mint kiváló publicistára és politikusra, ki szellemileg és anyagilag ritka kitartással buzgólkodik a magyar nemzeti érzés fejlesztésén. Ekkor felkelt ismét Szemere Miklós és erős argumentumokkal terelte a társaság figyelmét az ifjúságra. A szépért és nemesért hevülni tudó ifjúság lelkes mecénása meggyőző hangon kért mindenkit az ifjúság helyes irányítására, mert, úgymond, hazánk jövője függ ettől. Végül még Vargha Dezső dr. kőhidgyarmathi plébános mondott beszédet. A társaság ezután Sovánka remek játékán gyönyörködve, kedélyesen és fesztelenül társalgott egész éjfélig. * A kath. legényegyesület mulatsága. Ma, vasárnap este tartja a helybeli kath. legényegyesület rendkivül változatos és érdekes műsorral egybekötött táncestélyét a »Fürdo« vendéglő kerthelyiségében. Az estélyre a következő meghívót bocsátotta ki az agilis rendezőség: A magyar embernek már régi szokása, Hogy beüti orrát a politikába Mi is hódolunk e szokás hatalmának, Most, hogy hazánk egén rossz csillagok járnak. A mostani válság, amig nincs megoldva, Igaz honpolgárnak addig nincs jó dolga Segítünk a bajon, adunk hozzá módot: Lyukas zsák a válság — teszünk rája fótot. Nemzeti vezényszó, nagyobb választójog. Meg az önálló vám kell nekünk s ez nem sok. Ez a három kérdés okoz mostan gondot, írnak róla sokat, bölcset meg bolondot. Birtokunkba vévén Kolumbus tojását. Megleltük a válság könnyű megoldását. Ami 48-ban volt a fővezényszó : Előre — ez leszen nálunk is a jelszó Huszonhetedikén e hóban előre ! Tisztelt nagyközönség Fürdő vendéglőbe! Művész estély lesz ott egybekötve tánccal A kerthely iségben. (A műsor alább van.) Választói joga mindenkinek lészen, Táncra párt kereshet, akit akar épen. Nagy lesz a választék bájos, szép hölgyekben, T'om zavart okoznak a legényszivekben. Este fölállítjuk az önálló vámot, Érdekelni fog ez egyest és családot. Egy személy beléphet csak egy koronáért, De két korona lesz a dij egy családért. MŰSOR: 1. Liszt: „ Pusztai fájdalom." Nyitány. Zongorán játsza Muskovits Ernő. 2. Muskovits: „Emlékezés." Dal. Énekli Füzess Lenke, pozsonyi színház tagja. 3. Couplék. Énekli Sugár Gyula. 4. Hervay: „A liftről." Couplé. Énekli Sch. Antal Aida. zombori színház tagja. 5. Virágcsata operettből „Baba" duett. Előadják Széky Ernő és Szőnyi Ilona, pozsonyi színház tagjai. Szünet. 6. Offenbach : Operette potpouri. Zongorán játsza Muskovits Ernő. 7. Donath : „Grand Caféhan " Énekli Széky Ernő. 8. Lisznyai : „Palóc jelenetek." Előadja Pogány Márkus. 9. Heidelberg: „Akis malac."Dal.Énekli Szőnyi Ilonka. ELVÁLHATATLANOK. Eredeti vígjáték egy felvonásban, Almási Tihamértől. Személyek: Kemény Pista .... Révész Jenő, szatmári szinh. tag. Viola a felesége . . . Sch. Antal Aida. Lili Füzess Lenke. Szüts Gabi Sugár Gyula. Inas, Keménynél . . . Faljidy. Történik falun. Kemény házában. Idő: ma Műv. rendező Bévész Jenő. Kezdete este 8 órakor. Kedvezőtlen idő esetén a vigalom az emeleti helyiségekben tartatik meg. Jegyek előre válthatók Pelczmann László egyesületi pénztárosnál. * Iskolai beiratások. A vízivárosi érseki felsőbb nőnevelő intézet elemi és polgári iskolájában a beiratások f. évi szeptember hó 1., 2. és 4-én délelőtt 8 órától 12-ig eszközöltetnek. Felvételi és pótvizsga 2-án délután, a magán vizsga pedig 4-én délután lesz. * A helybeli reáliskolában a javító-vizsgálat aug. hó 31-én, a beírás pedig szeptember hó 1., 2. és 4-ik napján lesz; a később jelentkezőket a késedelem igazolása esetén egy héten belül az igazgató veheti fel, azontúl a felvételért a kir. főigazgatósághoz kell folyamodni. * Hirek Csallóközből. Dénesden levő »kath. gazdakör« alapszabályait a földmivelésügyi m. kir. miniszter 49370. sz. alatt megerősitette. — A Dénesden alakult tejszövetkezet f. hó 27-én tartja megnyitását, ugyanekkor a »kath. gazdakör« a zászlószentelést. — A Dénesd és vidéke kath. közönségéből alakult szövetkezetek (hitel-, tej- és gazdaszövetség) egész uj házat épített e három célra. A hitelszövetkezet forgalma 4 hónap alatt 80,000 korona volt. * Aranymise. Ludvig Gusztáv plébános, Bertalan napján tartja teljes visszavonultságban aranymiséjét Misérden. * TÜZ Tokodon. Folyó hó 19-én délután 4 órakor Szolák Imre szérűje kigyulladt, a kár 4000 korona; veszedelemben forgott a gyár is, de a tokodi, táthi és esztergomi tűzoltók derekasan hozzáláttak az oltáshoz. * Szőlőtulajdonosok figyelmébe ! A városi fogyasztási adóhivatal figyelmezteti azokat a szőlőtulajdonosokat, kik saját termésű boraikra a boritaladó kedvezményes fizetése céljából az 1892. évi XV. t.-c. 3. szakaszán alapuló igényeiket érvényesíteni akarják, ebbeli szándékukat folyó évi szeptember hó i-től 15-ig Esztergom sz. kir. város fogyasztási adóhivatalánál bejelenteni annál inkább is el ne mulasszák, mert a későbbi bejelentések figyelembe nem vehetők. * Iskolai beiratások. Az érseki tanítóképző gyakorló iskolájában a beiratások szeptember 1., 2 . és 4. napjain fognak az intézet helyiségeiben eszközöltetni. * Szent István ünnepe Farnadon. Ritkaszép egyházi ájtatosságban és ünnepségben volt része Farnád község közönségének Szent István ünnepén. A nagy nemzeti ünnep előestéjén hatalmas mozsár-lövések hívták fel a közfigyelmet, s a templomon, községházán és az Erzsébet-tér nagy árbocán a nemzeti trikolór hirdette a nagy nemzeti ünnepet. Az ünnep napján a r. kath. templomban solemnis nagymise volt, a melyen a község lakossága valláskülönbség nélkül jelenvolt. A nagymisén Meszes Ferencné és Molnár Erzsébet úrhölgyek énekbetéte Kapitány Béla szép harmónium-kisérete mellett lepte meg a közönséget s emelte az áhítatot. A szent misét a nép »Isten áldd meg a magyart« énekkel zárta be a mozsarak durrogása közepette. Isteni tisztelet után dr. Kun István plébános látta vendégéül a községi elöljáróságot és a községi intelligenciát. * Amit előre megjósoltunk. Évek óta írunk már arról, hogy a Pilis-Maróth felé vezető utat mennyire veszélyezteti az úgynevezett Hideglelős kereszt alatti kőbánya. A folytonos robbantás és vájkálás ugy aláaknázta a hatalmas sziklatömeget, hogy az arramenők mindig várhatják leomlását. Sok figyelmeztetésünk csak elhangzott és a bányabérlők tovább ástíik alá a keresztet, mig most a multhéten a sziklahegy erősen megrepedt. A hatóság a bányaüzemet rögtön beszüntette, nehogy a keresztes szikla lezuhanva, agyonzúzza a bányaszemélyzetet és a véletlenül arrajárókat. * Uj állampolgár. Zsákovecz Nándor, a főszékesegyházi zenekar tagja, f. hó 29-én teszi le az állampolgári esküt az alispán előtt. * Nagy idők tanuja. Grossze János 48-as honvéd, ki a szabadságharc több dicsőséges mozzanatában is résztvett, 73 éves korában pénteken meghalt. Az elhunyt tipikus polgára volt Esztergomnak s mindvégig lelkesedve beszélt a küzdelmes napokról. * Petieió. Szekér Gyula és társai által Zlinszky István mandátuma ellen beadott, azonban időközben visszavont petieió ügyében a további eljárást a Kúria végzésileg beszüntette. * A „Lévai kath. legényegylet" fényesen sikerült jótékonycélú nyári mulatságot rendezett mult vasárnap, szent István ünnepén az ottani lövöldében. A mulatság díszelnökei a közszeretetben álló Báthy László prépost-plébános, Korom pai Brunswik László m. kir. honvéd-zászlóaljparancsnok és Bódogh Lajos polgármester voltak s közel száz férfi s vagy ötven hölgyből álló rendező-bizottság buzgólkodott a siker érdekében. A mulatság bazárokkal, tombolával, világ-postával, tánccal stb. volt összekötve s délután négy órakor már olyan nagy közönség gyűlt egybe, hogy a rendezőségnek mégegyszer annyi asztal és ülőhelyről kellett gondoskodni. Részt vett azon a város egész közönsége, sokan voltak vidékiek is egész Bars megyéből. Megjelent a kerület képviselője, ifjú Madarász József s Esztergomból ott láttuk Dombay Béla Nárcisz bencéstanárt és Síposs Antal hittanárt, az egyesület tiszteletbeli elnökét is. A mulatság minden egyes pontja várakozáson felül sikerült. A rendezőség figyelme mindenre kiterjedt. Ragyogó arccal asztaltól-asztalhoz futkostak az elárusító leányok, akik különböző színű szalagdíszítéseket viseltek aszerint, amely sátornak voltak alkalmazottai. Vetélykedve jobbnál-jobb enni s inni valókat hordtak össze az egyes családok a jótékonyságra való tekintettel s azokat kínálgatták valóban olcsón, vendéglői áron alul. Különösen sokat fáradoztak a rendezés körül fonás Imre s. lelkész, ezidöszerint egyleti elnök és Tokody István karnagy, alelnök, de meg is lehetnek elégedve az eredménnyel. — Jegyek, felülfizetések, tombola, világ-pósta s az ajándékba kapott élelmiszerek, italok és szivarok eladásából kétezerkétszáz hatvanhárom (2263) korona gyűlt be, amelyből levonva a rendezés kiadásait, összesen: ezerszázhatvanöt (1165) koronát, mint tiszta, terheletlen pénztár-maradvány: ezer kilencvennyolc (1098) kor. maradt a legényegylet céljaira. A mulatság minden rendbontás nélkül vidám jókedvvel egész a késő éjszakáig elhúzódott s a fogatok és omnibuszok alig győzték a közönséget a városba szállítani. A lévai legényegylet iránt nyilvánult ezen vonzalom újabb bizonysága azon osztatlan szeretetnek, amellyel Báthy László ottani prépost-plébános személye és az általa létesített intézmények iránt kivétel nélkül mindnyájan viseltetnek. * Automobil szerencsétlenség. Bátorkesz községben egy automobil nagy szerencsétlenséget okozott. Ugyanis Tauber ottani földbirtokos fia az országúton egy könnyű kocsiban két tüzes, fiatal lovat hajtott. Nem messze a községtől találkozott egy automobillal, mitől a lovak megvadultak és a kocsit az árokba fordították. A fiatal J> "OTTTT^T ^ r a r ^ e ^ se J tette k némely ritka ásványvízben oly titkos gyógyeröt, melyet mágneses jelenségekkel magyaráztak. —- Az igazi okot azonban csak a legújabb korban ismerték meg, amidőn néhány gyógyforrásban rádiumot fedeztek fel. Hazánkban ezen csodás elem ed- IPA/IÁM Hl |/QQP pn\/Í7hon találtatott s igy érthető a vele elérhető meglepő gyógyeredmény. Már dig egyedül a Schmidthauer-féle lulVIMIMUI KüüulUVIZUull félpohárral használva eltávolítja a gyomorban és belekben fészkelő sokféle komoly betegség csiráját, s ezzel elejét veszi a baj kifejlődésének. Mint ivó kúra gyomor- és bélbajokban, továbbá elkövéredés, szivelhájasodás s az azzal járó fulladásnál, sárgaság, máj- és lépdaganat, cukorbetegség, aranyér, csúz és köszvénynél, vérbőségnél stb. kitünö eredménnyel használható. Kapható Esztergomban minden jobb füszerkereskedőnél. Nagy üveg 50 fillér, kis üveg 30 fillér. Föszétküldés a forrástulajdonos: Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban.