ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-01-22 / 4. szám

Csak az, hogy ő, aki a tudomány terén működött, még' táplál bizonyos reményeket, a melyeket én, aki a politika igáját húzom 30 esztendő óta, elvesztettem. O még hisz abban, hogy közös hitvallásunkat, a magyar nemzet függetlenségét ki lehet épiteni a 67-es intézményekből. Én ezt a reményt többé nem táplálom. De ott várom az én t. barátomat, akit ha valamikép jellemeznem kell, 67-es függetlenséginek jellemezhetek. Ott várom őt, mert rövid idők tapasztalása után ő is meg fog győződni arról, amire engem 30 év tapasztalata vitt, hogy az idegen befolyásnak azt a melegágyát, mely a nemzet és király közé befurakodik és a kettőnek egybeolvadását gátolja, hogy a közös gazdálkodást meg kel szüntetni és a tiszta personal uniót kell behozni. Igy az a kis eltérés, ami köztünk van, hamarosan megszűnik. Ott várom őt rövid idő múlva a tiszta 48-as alapon. O gyönyörűen fejtegette a mostani alkotmányos sérelmek közjogi oldalát. En a politikai részéhez szólok. Mintha hallanám, kormánypárti oldalról mit mondanak önöknek. Rajongó elokventiával cáfolja ezután a kormánypárti ráfogásokat. A parlamentarizmus egyik törvénye az, hogy a többség akarata döntsön, de nem egyetlen és legfőbb törvény ez. A legfőbb az, hogy a parlament a nemzet akaratát juttassa kifejezésre. Meg kell tehát teremteni, hogy a népakarat a maga teljességében megnyilatkozhassak. A mai többség a bécsi kormány parancsát teljesiti. Annak pedig az a célja, hogy a nemzet akarata sohse érvényesüljön. Ki akarják kerülni, hogy Ausztria gazdasági rabságából szabadulhassunk, azt akarják, hogy az önálló vámterület mindig csak papiroson maradjon. Ne beszéljenek azok arról, hogy a nép érdekében dolgoznak, a kik a magyarság százezreit űzik ki Amerikába. Hatalmas beszéde végén könyekig megható szavakkal arra hivta fel a polgárságot, hogy küldjék be Kmetty Károlyt Esztergom megbízólevelével a nemzet tanácsába és mindig büszkék lehetnek erre az elhatározásukra. Apponyi után Kmetty dr. volt tanítványa Kovács János dr. ig-azi kuruc hangon intézett lelkes, szívből jövő beszédet a néphez, felvillanyozta a kedélyeket s valósággal megfújta a harci riadót. Majd a gyújtó s Magyarország függetlenségét célzó költemény elszavalása után Brutsy megköszönte Apponyinak s Kmetty nek szives fáradtságát s éltetve a két derék férfiút, bezárta a gyűlést. Esztergom város apraja-nagyja —- a liberális mamelukok kivételével — mind ott volt a gyűlésen, meggyőződött az igazságról, még pedig annyira, hogy azt most már senki sem tépheti ki többé a szivéből, ha csak becstelen módra nem adja magát oda áldozatul a hazaáruló lelketlenségnek. A Széchényi-térről ismét nagy éljenzés és Tisza meg Frey abcugolása között kisérte el az ellenzék Apponyit és Kmettyt a »Fürdő«-be, a hol fényes terítékű bankettet rendeztek tiszteletükre. Útközben a ház erkélyeken megjelent hölgyek kendőik lobogtatásával üdvözölték őket. A bankett. A banketten résztvett városunk intelligenciájának számos tagja és a papság is meglehetős nagy számmal volt képviselve. A pohárköszöntők sorát magara szeretett képviselőjelölt nyitotta meg, éltetve O Felségét, apostoli királyunkat, majd Csernoch János dr. praelátus-kanonok Apponyira s az ellenzéki választópolgárokra, Apponyi pedig a magyar klérusra emelte poharát, örömmel tapasztalván azt, hogy a magyar papság túlnyomó része érzi a haza veszedelmét s azért mindenütt nagy tevékenységet fejt ki az ellenzéki jelöltek érdekében. Guzsvenitz Vilmos tanitóképző-intézeti igazgató nyomban meg is köszönte Apponyinak a magyar klérust annyira kitüntető nyilatkozást s viszont Apponyi egészségére ürítette ki poharát. Még számos pohárköszöntő hangzott el, többi között Brutsy János, Helcz Antal dr. választási elnök, ifj. Magurányi, Erős dr. stb. éltették részint Apponyit és Kmettyt, részint pedig az egyesült ellenzéket s ennek esztergomi vezérférfiait. Apponyi elutazása. Apponyit, ki a nagymarosi függetlenségi jelölt, Kovács dr. támogatására utazott városunkból, megható búcsúzás közben 3 órakor kisérte el az ellenzék a pályaudvarra, majd pedig szeretett képviselőjelöltjével lelkes kortesnótákat énekelve s éltetve a nagy nap szónokait s az egyesült ellenzék veaéreit, körmén etileg végig vonult a városon, abcugolva a kormányt s annak Apponyista renegátját, Freyt. Kmetty dr. még aznap este utazott vissza Budapestre. Január 26-án lesz tehát a nagy csata, akkor mérkőznek meg egymással a pártok, az igazság a hamissággal. Reméljük és hisszük, hogy Kmetty dr. szeplőtelen zászlajával bekerül majd az ország parlamentjébe, hogy előharcosa legyen a független Magyarországnak s szószólója Esztergom város érdekeinek is, melyeknek végrehajtására már késznek is mutatkozott az esetre, ha megválasztják. A szabadelvű Freynek már nem hiszünk. Nem követte annak idején vezérét, a most városunkban időzött Apponyit, hanem ben maradt mindnyájunk botrányára Tisza gálád táborában. Esztergomiak ! Vigyük győzelemre Kmetty dr. jelöltünk tiszta, szeplőtelen zászlaját, ha győz, nem szerzi meg a győzelmet rút, becstelen vesztegetések árán, mert ez az ő elvével ellenkezik. Egy árva fillért sem ígért, de nem is fizetett senkinek, ő mint a kir. magyar tudományegyetem közjogi katedráján ülő kiváló egyén jellemét ily gyalázatos és ocsmány tettekkel beszennyezni nem akarja. Egyházát ép úgy szereti mint Frey s azért Esztergom város papsága is fogja támogatni Kmettyt, mert ti/ í l. z ember, aki oly elévülhetlen érdemeket szerzett annak idején, mikor az egyetemi keresztmozgalom élére állt s követelte a kereszt visszahelyeztetését az egyetem tantermeibe, méltó rá s elég garanciát nyújt arra, hogy a papság is megtisztelje őt bizalmával. S mit szóljunk lángoló hazafiságáról ? Mutatja programmbeszéde, ez nekünk elég bizonyítékul szolgál arra nézve, hogy nem egy renegáttal, sem egy osztrákpártival van dolgunk. Legyünk hát elvhű, hazánkat, királyunkat hőn szerető, vezérférfiainkért rajongó polgárok valamennyien, mert ha másképen cselekszünk s csak tétlenül, ölbetett kezekkel nézzük a küzdelmet s rábizzuk a haza szent ügyét a liberális mamelukok garázdálkodására, akkor mint az »Alkotmany« is nagyon helyesen mondja: »Esztergom politikai jövőjének szerencsecsillaga örökre letűnik a látóhatárról, s Esztergomba ellenzéki képviselőjelölt többé soha be nem teszi a lábát.« Nagyon igaz. Rajtunk múlik tehát a dolog, tőlünk függ, vájjon győzünk-e, vagy pedig csúfos vereséget fogunk-e szenvedni. Tartsunk össze mindnyájan, akik a szövetkezett ellenzék hivei vagyunk ! Adja Isten, hogy az igazság győzzön, mely —• mint tudjuk — csak a mi részünkön van. Rajta tehátt ne csüggedjünk, hanem egyesült erővel menjünk a harcba, s akkor a győzelem a mienk lesz! A boldoggá-avatás. Róma, január 15-én. Vége szakadt már a hosszú pörnek, a, három vértanú megnyerte ügyét: az üldözésért, a kínzásért, a halálért, a gyalázatért a szentek koszorúját. Január tizenötödikén folyt le az egyszerű, komoly szertartás. Már jóval a jelzett idő előtt elfoglalták helyüket a magyar zarándokok a szentély bal oldalán, köztük a Pongrácz család 7—8 tagja, jobb felől a Jézus-társaság tagjai és a Collegium Germanicum Llung'aricum növendékei ültek. Tiz órakor, mikor már számos biboros, püspök, kanonok is elhelyezkedett, az assistentia is az oltárhoz lépett néma csendben. A «postulator causae» Tripepi bíborosnak, a ritus kongregáció proprefectusának átnyújtotta Őszentsége levelét, hogy hirdettesse ki. A biboros megadta az engedélyt, mire a szép nyelven megirt brevét a szószékről felolvasták. Az okmány a három vértanút a boldogok sorába iktatja és zsolozsmát s misét (De pluribus martyribus — külön kollektákkal) engedélyez a tiszteletükre az esztergomi és a kassai egyházmegyék területén és a jezsuiták minden templomában. A breve felolvasása után dr. Kohl püspök intonálta a Te Deumot, melyet a jelenlevők és a kar váltakozva énekeltek végig. A himnusz elején lehullott a függöny, mely a boldogoknak az oltár fölé helyezett képét takarta, kigyúltak a villamos lámpák; ott álltak a vértanúk az oltár fölött fényben, aranyos ködben. A Te Deumot sz. mise követte, melyet szintén dr. Kohl püspök mondott. Azután kiürült a templom, csak jámbor apácák imádkoztak térden állva a gyönyörű kép előtt. Ez oltárképen kívül még két lobogó hirdette a boldogok csodatetteit, a feliratuk mondja el ez eseményt. Az egyiken ez olvasható: «Soror Praxedis podagra et chiragra laboráns invocato BB. MM. Cassoviensium auxilio sänitati restituitur», («Praxedis nővér, ki kezén-lábán köszvényben szenvedett, a kassai vértanúk segitségülhivására meggyógyul.*) A másikon : «Puellula gravi epylepsi tentata imponitur BB. MM. Cassoviensium sepulcro et illico convalescit». («Egy súlyos nyavalatörésben szenvedő leányka a kassai vértanuk sirjára helyeztetvén, rögtön visszanyeri egészségét.*) A templom előcsarnokában a főbejárat fölött is függ egy kép azzal a jelenettel, amint Pálffy Katalin a mártírokat eltemetteti. A két mellékbejárat fölött igen szép szavak hirdetik a vértanúk dicsőségét: «Adeste. Cives. Et. Hospites. Marco. Crisino. Canonico. Strigoniensi. Stephano. Pongráczio. Et. Merchiori. Grodeczio. Soc. Jesu. Sacerdotibus. Quos. Societas. Jesu. Aluit. Hungariae.

( Coelo. Transmisit. Pius X. Pont. Max. Beatorum. Honoribus. Cumulavit.» («Ünnepeljük polgárok s vendégek Kőrösy Márk esztergomi kanonokot, Pongrácz István és Grodeczky Menyhért Jézus-társaságbeli atyákat, kiket Jézus-Társasága nevelt Magyarország és az ég számára, s kiket X. Pius pápa avatott boldogokká.:) A másik kapun pedig emez: «Catholici. Nominis. Sanctissimi. Pugiles. Marce. Stephane. Et. Melchior. Cives. Vestros. Hungaros. Croatas. Silesios. In. Tutelam. Suscipite. Amotis. Dissidiis. Rem. Catholicam. Apud. Ipsos. Augete.» («A katholikus hit hős vértanúi: Márk, István és Menyhért! Magyar, horvát és sziléziai honfitársaitokat fogadjátok oltalmatokba és országaikban a katholikus ügyet az egyenetlenkedés távoltartásával erősítsétek!») Alig ért véget a délelőtti szertartás, megint gyülekezett a nép, sokkal nagyobb tömegben, mint reggel, mert délután Őszentsége mutatja be első tiszteletét a boldogok előtt. A szertartás ekkor is a régi rendben ment végbe. Régi pompa, régi fény, csak egy hiányzott: a tüntetés. XIII. Leo alatt, ha megjelent a templomban, a szilaj lelkesedés egetverő éljenzésben, tapsban tört elő, X. Pius alatt hangtalan a sokadalom. Pedig ugyancsak nehezen szokták meg* a szigorú tilalmat. Az oltárhoz érve Őszentsége a zsámolyára térdel az Oltáriszentség előtt, majd áldást ad vele a jelenlevőkre. A szertartás után a Szentatyának a Coll. Germ. Hung, három növendéke átnyújtja a szokásos ajándékot: a boldogok képét, élettörtenetét és egy hatalmas virágcsokrot. Azután a menet elvonul, kialszanak a villamos lámpák, a lobogó' gyertyák. —dx— Választási mozgalmak. A döntő óra előtt. Esztergomban valóságos plakátharcot indított a láthatatlan szabadelvű párt azzal a nagy lelkesedéssel szemben, mely az egyesült ellenzéket oly erősen összeforrasztotta. Frey Ferenc pártja, melyet tulajdonképen olyan sógorság-komaság féle elvek drótoztak most Össze, péntek éjjel körülbelül 1000 plakátot ragasztott ki Esztergom falaira. A felhívások azonban már f kora reggel rongyokban lógtak le a falakról. Érdekes a dologban, hogy a plakátokat azok tépték le, akik felragasztották. A sok-sok liberális frázis igy bizony kárba veszett s nagyon kár volt annyi »röfögo voks« árán kétféle falragaszokat is csináltatni. A dorogi kerületben ugyancsak élesen indult meg a választási harc. Mindkét jelölt megtesz minden megtehetőt a győzelemért, de mig Zlinszky István a meggyőzés fegyverével igyekszik hatni a választókra, addig Sacelláry György a rágalmazás, etetés-itatás és vesztegetés piszkos eszközeivel óhajt célt érni. Sacellárynak a kerületre feltétlen szüksége van, mert a mandátum az ő »kis« játékaihoz feltétlenül szükséges. Ugyan ki is ülne le egy nyugalmazott pezsgő-utazóval makaózni, ha a mandátum nincsen a belső zsebben.