ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-07-16 / 29. szám

különös intézkedése ugy hozta magával, hogy még- ugyanazon héten két vadházas halálosan megbetegedett. Az egyik elkergette ágyasát, a másik meghalt a bűnében. Az első méltó temetésben részesült, a másik azonban hiába várt hat napig temetetlenül az egyházi szertartásra. Hozzátartozói szolgabirót, alispánt megmozgattak, kik a »modern joggal ellenkezőnek« találták az eljárást, az elvhü lelkész nem engedett. Hatodnapra a nyilvános bűnöst eltemették a cigányok s egy csendőr mondott beszédet felette. És mi lett az egyház kánonai hü betartásának eredménye?! Következő vasárnap valamennyi hátralevő vadházas (volt még nyolc pár a faluban) szépen megesküdött az oltár előtt! Hogyha valamennyi kánont igy betartanák s nem biznák a Szentlélekre az egyház kormányzatát, ki csak orgánuma által: a tan, szentségek és az egyházi disciplina utján közli az emberekkel a" természetfeletti életet, akkor nálunk is virulna minden téren a hitélet. Az egyháznak a Szentlélektől sugallt szabványai s intézményei vannak. Ha ezeket betartják, végrehajtják, akkor megvalósítható Szt.-Pál ideálja, az »Ecclesia sine ruga et macula«. Elég rosszak a hitetlenek és pogányok. Elég botrány van a keresztény világrészekben is. Legalább az egyházi testület legyen feddhetetlen ! Nem a német, vagy amerikai karakter rugója a Németországban, s az amerikai katholikusok közt viruló hitéletnek, hanem az egyház szabványainak hű és pontos betartása. Amint a jelenlegi lazarista vizitátor feleié ' valakinek e megjegyzésére : »miért hozzák a magyar irgalmas nénék anyaházát Magyarországra, hisz Grácból jő a jó szellem ?« »Nem Grácból jő a jó szellem, hanem a regulákból.« Az amerikai papok kéthetenkint gyónnak; Németország porosz tartományaiban pedig kánoni szempontból legcsekélyebb kifogás alá eső pap egy percig sem lehet hivatalában. Aztán a pápai nunciaturának régi nimbusát és hatáskörét is jó volna megújítani. Hol vannak az Aeneas Sylviusok ? Az egyházi jog fogalma és a történelmi kialakulás szerint a pápai követek, az egyház fejének őrszemei. Be kellene járniok az egyházmegyéket, hogy lássák az anomáliákat, cilinderes-arany-óraláncos »szerzeteseket,« Lloyd-klubbeli sohasem miséző prelátusokat és más eféléket; hogy meghallgassák a panaszokat, s gondoskodjanak gyökeres orvoslásról. A történelem végül azt tanítja, hogy az egyházi kánonok szigorú végrehajtásának mértéke függ a főpapi kinevezések függetlenségének mértékétől. Ezt igazolja különben a sokszor idézett német és amerikai példa is, hol a főpapi kinevezések egészen egyházi kezekbe, t. i. a káptalanok és a pápa kezébe vannak letéve. Ha máshol nem, itt okvetlen csak az autonómia segit gyökeresen. Érintetlenül maradhatnának az apostoli, a főkegyúri jogok, országgyűlési határozat sem volna szükséges. Csak az illetékes tényezőknek a pápa utján követelni kellene az apostoli jogok gyakorlatának eredeti s a kánon-jog által egyedül elismert uzusát, midőn az ország prímása,' vagy a püspöki kar, esetleg a káptalanok kandidálnának. Nálunk ugyan nem kellene tartani ezért kultur-harctól. És ha jönne is a kultur-harc, jobb korszakot, jobb állapotokat hozna, mint a minők a mostaniak. Mi segítene tehát rajtunk ? Talán egy tartományi zsinat segitene, mely a legsürgősebb kérdéseket megvitatná! Segítene a szervesebb összeköttetés a római szentszékkel, a kősziklával, melyre az anyaszentegyház épül. Segitene sokban egy bölcsen megalkotott autouornla. De segitene mindenekfölött a káno?tok emlékezetbe idézése, pontos, szigorú betartása. Censor. — Oktalan hajszának kell nevezni azt az eljárást, mely ismételten és folyton egyes személyek, vagy intézmények ellen irányul. Esztergomban, sajnos, hálás talaja van az izgágaságnak, mert ha a közönség felfogásával valamely akciók nem is egyezkednek össze, találkoznak egyesek, vagy kiderithetlen érdekeket szolgáló orgánumok, melyek készek a nagy közönség" felfogásával szembeszállni és • exponálni magukat, őszintén megmondjuk : jobb ügyre méltó buzgalommal. A közönség körében nem egyszer megbotránkozást szült, hogy egyes intézmények, vagy személyek csekély mérvű hibája óriási módon felfújva, mint egy pukkanásra kész bomba lebegett a köztudat felett és alkalmas egyének gondoskodtak arról, hogy a gyűlölt egyén, vagy pláne közhivatal állandóan a pellengéren legyen. Igy vagyunk a városi kórházzal. Nincs a városban, vagy a vidéken egyetlen ember, ki nem ismerné el, hogy kórházunk nívója sok tekintetben fölül áll nagyobb városok kórházai felett, nincs olyan ember, ki ott ápolva volt s ne áldaná az intézményt s mégis csodálatosan mindig gyalázva, kifogásolva, piszkálva, és gyötörve lesz. Azon ismeretes szenzáció, mely már börtönökben nyeri meg csattanóját a mai korban s ezzel együtt a személyes ambíciók nem épen vasárnapi lovasai nyargalnak végig a közhasznú intézményen és agyon ellenőrzik azt, ahelyett, hogy tekintélyét növelnék. Ez nincs hasznára sem a kórháznak, sem a közönségnek, de még azoknak a hivatalos egyéneknek sem, kik a fent említett eszközöktől félrevezetve, rögtön pálcát törnek a kórház vezetése s egyúttal az egész nagy közönség fölött, hangoztatván, hogy az ilyen rendetlenséget tűrni nem lehet. Azok a hivatalos egyének talán nem veszik észre, hogy a hangulatuk mesterségesen lett felcsigázva s a rendetlenségek egyszerű, orvosolható, kisebb tévedések. Egy olyan nagy intézmény vezetésénél rendetlenség volna az, ha valamely vezető közeg mulasztása az intézmény sikeres működését vagy pláne fennállását veszélyeztetné. Ez azonban nem történt meg, s mindössze a már letárgyalt s rendezett kórházgondnoki visszaélések egy utólag felpiszkált aktája okozott gondot e héten egyeseknek. Jelentéktelen dolog, bevégzett, elcsépelt tárgy, de hát nagy meleg van ! az ; embereknek meg jól esik, ha a nyári melegen kivül némelyek alatt meggyújthatják még az ágyszalmát. Meggyújtották tehát, hogy a közéleti utcagyerekek ördögi vigyorgással gyönyörködjenek a lobogásában. És ez pedig ártalmára van nagyon a közügynek, mert a közönség rokonszenve bár a kipellengérezett intézmény mellett van, mégis, ha ez igy megy, bizalmát veszti a folyton hurcolt és gáncsolt Kolos-kórház iránt. Építsünk uraim a szépből és nemesből, ne rontsuk le azt is, ami van. Ne keressünk mindig csak piszkot és bűnt, hanem néha fedezzünk fel némi üdvöset, szépet, ügyszeretetet és méltányosságot . . . Az ország pénzének bitangolása. Elénk emlékezetben van még azon makacs ellentállás, melyet Tisza István gróf tanúsított akkor, midőn a gróf Keglevich István kegydijára vonatkozó iratokat kellett kiadni az országgyűlés összeférhetetlenségi bizottságának. Az iratokat mégis ki kellett adni, azonban az akták Keglevich István szemeivel egyidőben lezáródtak, tárgytalanná váltak, pedig ezt tovább kellett volna firtatni. Arról volt szó, hogy Keglevich mily alapon kap kegydijat? — s nem arról, hogy tovább kap-e vagy sem. Nem Keglevich ügye volt már ez ekkor, de az ország ügye: milyen jog'on és címen pazarolja a kormány kiérdemült gavallérok felsegélyezésére a nemzeti vagyont. A Perczel-féle esetből, melyet Zlinszky István dorogh-kerületi képviselő jelentett be az országgyűlésnek, megint csak azt láttuk, hogy a kormány hazafiatlan, törvényt és jogot tipró emberek zsebébe tömi az ország vagyonát, s ime most egy ujabb eset, mely nyilván hirdeti, hogy Magyarországon a szemérmetlen koldusok tarisznyájában van a nemzeti tőkének nagy része. Ugyanis a napokban egy ministeri rendelet érkezet^ le a győri adóhivatalhoz, melyben a törvénytelenül és jog nélkül működő kormány évenkinti 16000 korona nyugdijat folyósit KhuenHéderváry Károly grófnak, mint volt miniszterelnök és király személye körüli miniszternek. Khuen-Héderváry 1903. nyarán másfél hónapig volt miniszterelnök s egy évig működött mint a Tisza kabinet tagja. Ezért kell most az országnak 16000 koronával nyugdíjazni ? Nem ! — hanem azért, mert a bécsi köröknek ő nagyméltósága nagy segítségére volt a magyar politika összekuszálásában és a magyar alkotmány elleni merényletek tervszerű kivitelében. A Tisza kabinetnek méltó utódjai kerültek a hatalom polcára s most jutalmaznak, horribilis nyugdijat osztogatnak azoknak, kiknek vállain másztak fel az osztrák ármánykodás kegyébe. Igy pocsékolják a magyar gazda és iparos verejtékes munkájának gyümölcsét s igy kötnek le a nemzet vagyonából óriási tőkét azoknak, kik az ország ellen elkövetett gyalázatosságukért megvetést és börtönt érdemelnének. Igy bénítja a korrupció a nemzeti fejlődést, igy rabolja meg az ország pénztárát. Számtalan esetben tagadott már meg a kormány pár száz koronás segélyt szegény állami tisztviselők árváitól vagy özvegyeitől, kulturális vagy szociális intézményektől s ime a gazdag főúrnak, kinek miniszteri fizetésé és vagyona nem áll arányban öt kisebb hivatalnoknak egész életre szóló jövedelmével és aki mint miniszter a vesztegetés vádja alatt volt: 16000 korona évi judáspénzt ád. Akadhat-e széles e hazánkban józan gondolkozású magyar ember, ki ilyen kormánynak segédkezet és támaszt nyújt? A hazaárulással egy értékű törekvések pártolása volna ez és nemzetgazdaságilag eléggé nem rosszalható politika. Hány ilyen miniszter urunk és főbb hivatalnokunk, politikusunk van még? Mert hogy Khuen-Héderváry nem az első, mutatja a Keglevich és Perczel esete: de nem is az utolsó, mert a mostani »szolgál áttevő« kabinet tagjai szintén meg fogják kapni ezt a vérdijat. Hisz jó lehet ezen céllal és számítással adták el silány tehetségeiket az osztrák császárt legyezgető eunuchnak, a most vitézlő Fejérvárynak. Ha tehát józanul egy kis számítást teszünk és szétnézünk, azt fogjuk látni, hogy az ilyen urak mint a herék, rajzanak a magyar politikai élet kaptárában s azon óriási tőke, mely nyugdijaik biztosítását képezi, bár nemzeti vagyon, de nem kamatoz mást, mint nagyobb korrupciót, 'piszkosabb jellemeket, piszkosabb állapotokkal. A nemzeti tőke ilyetén gyümölcsöztetése halálos veszedelem egy országra s magára az úgyis megtámadott alkotmányra, mert a vörös szocialisták által vezetett nyers tömeg szenvedélyének egyik gyújtó zsinórja ez és alkalmas azon nem épen alaptalan vészkiáltásra, hogy minden kabátos ember, a közpénzeken hízik és a közvagyont prédálja. Nem az évszázadokon át lassan gyarapodó U^JDIUIII. Már 8 régiek se-Í

tettek némely ritka ásványvízben oly titkos gyógyeröt, melyet mágneses jelenségekkel magyaráztak. _± Az igazi okot azonban csak a legújabb korban ismerték meg, amidőn néhány gyógyforrásban rádiumot fedeztek fel. Hazánkban ezen csodás elem ed- I OMÁN Hl |^PQPPM\/Í»7hpn talá,tatott s érthető a vele elérhető meglepő gyógyeredmény. Már dig egyedül a Schmidthauer-féle lulVIRMUI hvCOöl U vTZUöll félpohárral használva eltávolítja a gyomorban és belekben fészkelő sokféle komoly betegség csiráját, s ezzel elejét veszi a baj kifejlődésének. Mint ivó kúra gyomor- és bélbajokban, továbbá elkövéredés. szivelhájasodás s az azzal járó fulladásnál, sárgaság, máj- és lépdaganat, cukorbetegség, aranyér, csúz és köszvénynél, vérbőségnél stb. kitűnő eredménnyel használható. Kapható Esztergomban minden jobb füszerkereskedönél. Nagy üveg 50 fillér, kis üveg 30 fillér. Föszétküidés a forrástulajdonos: Schmidthauer Lajos gyógyszerésznél Komáromban.