ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-06-18 / 25. szám
lesz, ha megválasztják. Az egész falu Szemere mellett foglal állást. Kardhordó csak egyszer volt a faluban, de többször nem eresztik be. Ebed. Dacára, hogy Gorzó itt nagyon ismerős,* 133 szavazatból aligha fog többet kapni, mint 30 — 40 szavazatot. A többi mind Szemere Miklósé, mert Kardhordó Árpád egy beszédjével, melyben a Kossuth-nevet gyalázta, teljesen betette maga után az ajtót. Libád és Béla. Mindkét község fehér lobogóval áll Szemere mellett. Kernend. Itt Gorzót nem ismerik s Szemere Miklós pártja oly nagy, hogy Kardhordó emberei a zászlót sem merik kitűzni. Muzsla. Szombaton délelőtt 9 órakor tartotta meg Szemere Miklós programmbeszédét. A jelölt Párkánynánán szállt ki a vonatból és több képviselő és neves politikus kíséretében érkezett Ebeden át Muzslára. A muzslai határban ötven lovasból álló bandérium és a választók sokasága kocsikon várta Szem erét s úgy vitték be a faluba. Útja valóságos diadalmenet volt. A faluvégen fehérruhás lányok virággal kedveskedtek neki s kocsiját tele szórták rózsával. Amig csak a menet haladt, a községi zenekar indulókat játszott, a falu főtüzére pedig olyan szorgalmasan sütögette a mozsarakat, hogy végre is be kellett szüntetni, mert a beszédeket nem lehetett volna megérteni. Mielőtt Szemere Miklós programmbeszédébe kezdett volna, Zlatnyánszky János esperes-plébános üdvözölte és kérte, hogy ismertesse programmját. Szemere Miklós fellépett a koszorúkkal és virágokkal diszitett szószékre és a következőkben ismertette programmját: Tisztelt választó Polgárok! Illendőnek tartottam magam Önöknek bemutatni és vendégszerető kedves körükben személyesen megjelenni és szép vidéküket megnézni, megcsodálni. Nem mint pártember, de mint egyszerű magyar polgár vagyok itt, a kinek szivén : a haza java minden előtt. Az egyesült ellenzék, — a melynek szerény tagja vagyok — eddig tapintattal, férfias eréllyel és a magyar viszonyokhoz képest szokatlan dicséretes egyetértéssel viselkedett — Bécscsel szemben. Ez most akut dolog, de kis része a nagy teendőknek. A nagy munka lesz új intézményekkel pótolni a régieket, hogy áldás legyen magyar hazánkon, hogy otthon talál]'a meg a magyar ember boldogulását, ne Amerikában keresse. Neveljük az ifjúságot jó erkölcsökben, nem tanitásról, de nevelésről beszélek én ! Neveljük a fiatalságot munkaszeretetre, hogy szórakozás legyen neki a munka, mint az angolnak, nem pedig teher! Hozzuk be az otthonvédő — homestead törvényeket, hogy az ember talpa alól el ne vehessék a földjét. Igy van ez a szabad Amerikában is. Neveljük a fiatalságot hadi erényekre. Hozzuk be az egy éves hadi szolgálatot azok részére, a kik a céllövészetben bizonyos fokot elértek. A jövendő a nevelés és csak a nevelés mindenben. (Hogy mire viheti a magyar ember, példát adok a lóverseny teréről. Tiz év előtt nem volt sem magyar idomár, sem magyar jockey (lovagló). Nekem ma idomítom magyar, volt huszártiszt. Amerikában taníttattam, lovasaim is magyarok; azokat meg Angliában taníttattam, magyar parasztfiúk. Igy a sok pénzt magyar ember keresi. Bonta ma 19 éves és gazdag ember.) A tehetség meg van a magyarban, csak nevelni kell, ki kell pallérozni. Szélesebb nemzeti alapra kell fektetni a főrendiházát, regulázni a kongruát és párbért. Az önálló vámterület dolgában ugy tegyünk, a mint célirányosabb, hosszabb. Ez nem a nemzeti méltóság, ez tisztán a zseb kérdése. Vigyázzunk, nehogy nemzeti szalaggal szegjük be koldus tarisznyánkat. Végül áttérek a legégetőbb kérdésre: építsük fel a compromissum — az egyetértés, a kibontakozás arany hidját, a király és nemzet között. A fokozatos haladást betartva, létre kell jönni a megegyezésnek. A királynak adjuk meg, a mi a királyé. Nyertes legyen a nemzet is és a király is. A király nyeri hű népe áldását, a nemzet nyeri szabad fejlődését. És az egész ország nevekedik hatalomban. Ez a helyes politika, nem pedig a knpeckcdés. Mindazok a gyászos összeütközések, amelyek 1500 óta a korona és a nép között keletkeztek, ha fegyver döntése alá kerültek, a korona javára dőltek el, kivételt csak a Bocskay, Bethlen és az I. Rákóczy György esetei képeztek, a kik államférfiak és katonák is voltak és hadilag is organizálták — rendezték — az országot. Afféle 48-as tragédiából — szomorujátékból — én nem kérek. Az én nagyatyám Josefstadtban vakult meg börtönben, atyám Budánál sebesült, két nagybátyám elesett és egész atyafiságom földönfutó lett. Nem tréfa az uraim! Ilyenbe én nem ugratom be véreim. Másként gondolkodik az, a kinek ebbe semmi része nem volt. Azért gondoljuk meg jól, mitévők legyünk ? Tüzet gyújtani könnyű, de nehéz eloltani és a mi házunk éghet le. Nép és király viszálya között állást foglalni nem könnyű. Én a magyar nép hű harcosa vagyok és minden ősöm az volt. Már Aquinoi Szent Tamás azt monda: Rex datur pro regno, non regnum pro rege, ami magyarul azt teszi: »A király van az országért, nem pedig az ország a királyért.« 1 Éljenek tisztelt választóim ! Éljen a haza ! Beszéde óriási hatást keltett s olyan éljenzés tört ki, a milyenben kevés képviselőnek volt része. Szemere Miklós után Szalay 48-as képviselő lépett a szószékre és kijelentette, hogy őt Kossuth Ferenc küldte ki, miszerint egyetértésre intse ^l kerület választóit, s ne adjanak hitelt holmi önjelöltek frázisainak. Szalay képviselő higgadt és okos beszéde meggyőzte a népet s több Gorzópárti (Kardhordónak egyetlen embere sincs itt) egyszerre leglelkesebb hive lett Szemerének. Pozsgay Miklós, a hires drabantverő 48-as képviselő beszélt aztán és a magyar becsületről szólván, mondta, hogy most, mikor a haza ép oly nagy veszedelemben van, mint volt január 26-ika előtt, ép úgy össze kell fogni, mint az általános választások előtt. Pozsgay hevesen kikelt azok ellen, kik most mindenféle ál 48-as jelölteknek adnak előnyt. Ezek úgymond, január 26-a előtt még Tisza talpát nyalták. (Ebben ugyancsak nagy igazságot mondott Pozsgay, mert kivált Muzslán, a járásbiróság és szolgabiróság korteskedik legjobban Gorzó mellett). Kifejtette aztán, hogy vagy ő nem jó magyar, vagy azok, akik most vezérük ellen és a becsület ellen vétenek. Pozsgay után gróf Eszterházy disszidens képviselő, majd pedig dr. Csernoch János orsz. képviselő, a megyei ellenzék vezére beszélt a népnek. A néppárt, úgymond, ezen kerületben szintén birt valami előjoggal, de a pártközi egyezmény alapján nem léptetett fel, mert nem akarta megbontani azt az egyetértést, mellyel január 26-án közös, erővel legyőzték a Tisza-rendszert. Csernoch beszéde után Zlattnyánszky János plébános lépett a szószékre és a fölötti örömének adott kifejezést, hogy a köbölkúti kerület Szemerében egy igazi magyar képviselőt fog nyerni, kinek hazafiságában mindenki megbízhatik. Ezután egy lelkes földműves ifjú szavalt, minek befejeztével a megjelent képviselők a jelölttel és a helybeli intelligencia több tagjával Zlattnyánszky János plébános szíves vendéglátó házába vonultak. Innen a muzslai bandérium a közszeretetben álló képviselő jelöltet Bátorkészre kisérte. Muzsla. Mikor Szemere Miklós, az egyesült ellenzék képviselőjelöltje Muzslán programmbeszédét tartotta, érdekes jelenségek fordultak elő, melyekkel a nép érdekében lehetetlen nem foglalkozni. Történt ugyanis, hogy néhány muzslai hivatalnok ember a minden tekintetben kifogástalan hivatalos képviselőjelölt pártállására durva megjegyzéseket tettek és éltették a 48-as pártot. Hiszen tudjuk mindnyájan, hogy az átalakulás végeredményében a 48-as eszmék érvényesítésére fog vezetni. De az is bizonyos, hogy a mai helyzetet sem a 48-as párt, sem a néppárt, sem pedig a disszidensek nem tudták volna magukban megteremteni, hanem csak: az egyesült ellenzék. És azok az urak, kik a dolgokat idáig fejlesztették, mindenesetre jobban át tudják látni a további teendőket, mint a muzslai ész nélkül lelkesedő, hálátlan közbeszólók, kik néhány hónap előtt még szuronynyal támadtak a szegény népre, mely jogaiért küzdött. Ez ép olyan dolog, mint hogy a laikus embernek hiába magyarázunk a föld gömbölyű voltáról. O úgy van meggyőződve, hogy a föld sík, mert az a kis terület, a mit ő belát, az tényleg siknak látszik. Ámde a tudós, ki nemcsak szülőfaluja határát ismeri, hanem kissé kilépett a világba és szellemileg kiemelkedett a sötét tudatlanságból, az világosan belátja, hogy a föld nem sík, hanem gömbalakú. Igy van ez a politikai életben is. Azok a nagyhangú közbeszólók, kik csak krajcáros lapokból ismerik Magyarország politikai helyzetét, világos, hogy nem látják úgy át a további teendőket, mint azok, kik a mai helyzet megteremtésében mint kiváló harcosok vettek részt. Szalay, Kossuth megbízottja, továbbá Pozsgay 48-as képviselő, ki december 13-án a darabantokat kiverte a képviselőházból és Csernoch János dr. azért alaposan rendreutasították a lármázókat, kik maguk sem tudták, mit beszélnek. Bezzeg elhallgattak, mikor Pozsgay és Csernoch a szemükre lobbantották azokat a hazaellenes dolgokat, melyeket a muzslai »nagy hazafiak« január 26-án és az előző időkben végrehajtottak. És a nép hangos hahotában tört ki és jóleső érzéssel hallotta, hogy a nép igazi barátai és képviselői hogy leckéztetik a hős Tisza-huszárokat. Ugyancsak megmondogatták nekik, hogy »akkor jöttek volna, mikor veszélyben volt a haza. Akkor kínozták a szegény népet s most, mikor a hivatott vezetők nagy munkával megteremtették a mai helyzetet, akkor ők akarnak a helyzeten uralkodni.« És ha az ott lévő jeles képviselők öntudatra nem ébresztik a nemzetet, akkor azok a lármázó muzslai »nagy hazafiak« még most is segítenék Tiszának a hazát eladni. Ez az, amit Szemere muzslai programmbeszédére vonatkozólag szükségesnek tartottunk itt feljegyezni, hogy a nép tisztán lásson és észnélküli hangzatos frázisokkal magát elámítani ne engedje. És még hozzátesszük, hogy oly hosszú orral még nem láttunk embert programmbeszédről hazamenni, mint ahogyan ez az alaposan rendreutasított muzslai »nagy hazafiak«-kal megesett. HIREK. Krónika. Az elmúlt héten Pestre vitt az utam; Természetes, hát sok szépet tanultam. Az olvadt aszfalt lekvárjában úszva, Rágondoltam kedves városunkra. S csodálatos, mindjárt az jött eszembe, Hogy mégis bölcsek csupán mi vagyunk, Mert mi ily szurokba spórolunk: Ám igaz, hogy van sarunk Több, mint egy szép leánynak kérő, — Bokáig, vagy térdig éró'. Ott len Pesten a hőség jól esett, Bár két napig esett, De nem esó' . . . tessék csak sorra várni: Két tót az építésnél s — br. Fehérváry . . . Hogy ez a jó ur mit csinál? (Igaz, mi nékünk tout egale), De hát mi sok, az itt is sok! — Hanem, hisz ugy is bukni fog! Baromfiak itt szörnyen olcsón kelnek, (Most háziasszonyok az érdekeltek) Kivált kérem' szépen a vad . . . kacsa, Uborkaszezon s a hírlapírók házi madara. Szerkesztőségben rakja fészkét, Ma még ott Pesten, holnap — itt . . . Redakciók hűsén csücsülve kikölti azt Sok megsápadt ambíció. A szerkesztő mig bekiált: Fejérváry. az escpiált, Még mindig uj szenzáció . . . ! S a bősz riporterek hada A holt szezont kifütyüli, Mert dupla most a hirek sorja S születik a — »rendkivüli.« Országházunk előtt járva, Amig néztem jobbra-balra, Szidva Tiszát, meg a többit. Kik a koncon egymást marva Veszekesznek . . . : egyszerre csak Elém áll két kövér bácsi — Gondolom ős mamelukok — S reám kezdtek kiabálni. Én is nyelvem szónak adva, Vélük majdnem hajba kapva, Hátra lépve, majd előre: Vitatkoztam nyakra-főre. Ekkor mondották az urak, — Amit önök úgyis tudnak: Hogy én szörnyű bolond vagyok, S ők, csupán csak ők a nagyok. Az az egy jó mégis benne — Ez jutott mindjárt eszembe, Hogy az Isten megengedte A bolondnak azt gondolni,