ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-06-18 / 25. szám

lesz, ha megválasztják. Az egész falu Szemere mellett foglal állást. Kardhordó csak egyszer volt a faluban, de többször nem eresztik be. Ebed. Dacára, hogy Gorzó itt nagyon ismerős,* 133 szavazatból aligha fog többet kapni, mint 30 — 40 szavazatot. A többi mind Szemere Miklósé, mert Kardhordó Árpád egy beszédjével, melyben a Kossuth-nevet gyalázta, teljesen betette maga után az ajtót. Libád és Béla. Mindkét község fehér lobo­góval áll Szemere mellett. Kernend. Itt Gorzót nem ismerik s Szemere Miklós pártja oly nagy, hogy Kardhordó emberei a zászlót sem merik kitűzni. Muzsla. Szombaton délelőtt 9 órakor tar­totta meg Szemere Miklós programmbeszédét. A jelölt Párkánynánán szállt ki a vonatból és több képviselő és neves politikus kíséretében érkezett Ebeden át Muzslára. A muzslai határban ötven lovasból álló bandérium és a választók sokasága kocsikon várta Szem erét s úgy vitték be a faluba. Útja valóságos diadalmenet volt. A faluvégen fehérruhás lányok virággal kedvesked­tek neki s kocsiját tele szórták rózsával. Amig csak a menet haladt, a községi zene­kar indulókat játszott, a falu főtüzére pedig olyan szorgalmasan sütögette a mozsarakat, hogy végre is be kellett szüntetni, mert a beszédeket nem lehetett volna megérteni. Mielőtt Szemere Miklós programmbeszédébe kezdett volna, Zlatnyánszky János esperes-plébános üdvözölte és kérte, hogy ismertesse programmját. Szemere Miklós fellépett a koszorúkkal és virágokkal diszitett szószékre és a következőkben ismertette programmját: Tisztelt választó Polgárok! Illendőnek tartottam magam Önöknek be­mutatni és vendégszerető kedves körükben sze­mélyesen megjelenni és szép vidéküket megnézni, megcsodálni. Nem mint pártember, de mint egy­szerű magyar polgár vagyok itt, a kinek szivén : a haza java minden előtt. Az egyesült ellenzék, — a melynek szerény tagja vagyok — eddig tapintattal, férfias eréllyel és a magyar viszonyokhoz képest szokatlan di­cséretes egyetértéssel viselkedett — Bécscsel szem­ben. Ez most akut dolog, de kis része a nagy teendőknek. A nagy munka lesz új intézményekkel pó­tolni a régieket, hogy áldás legyen magyar ha­zánkon, hogy otthon talál]'a meg a magyar ember boldogulását, ne Amerikában keresse. Neveljük az ifjúságot jó erkölcsökben, nem tanitásról, de nevelésről beszélek én ! Neveljük a fiatalságot munkaszeretetre, hogy szórakozás legyen neki a munka, mint az angol­nak, nem pedig teher! Hozzuk be az otthonvédő — homestead tör­vényeket, hogy az ember talpa alól el ne vehes­sék a földjét. Igy van ez a szabad Amerikában is. Neveljük a fiatalságot hadi erényekre. Hoz­zuk be az egy éves hadi szolgálatot azok részére, a kik a céllövészetben bizonyos fokot elértek. A jövendő a nevelés és csak a nevelés mindenben. (Hogy mire viheti a magyar ember, példát adok a lóverseny teréről. Tiz év előtt nem volt sem magyar idomár, sem magyar jockey (lovagló). Nekem ma idomítom magyar, volt huszártiszt. Amerikában taníttattam, lovasaim is magyarok; azokat meg Angliában taníttattam, magyar paraszt­fiúk. Igy a sok pénzt magyar ember keresi. Bonta ma 19 éves és gazdag ember.) A tehetség meg van a magyarban, csak nevelni kell, ki kell pallérozni. Szélesebb nemzeti alapra kell fektetni a fő­rendiházát, regulázni a kongruát és párbért. Az önálló vámterület dolgában ugy tegyünk, a mint célirányosabb, hosszabb. Ez nem a nem­zeti méltóság, ez tisztán a zseb kérdése. Vigyáz­zunk, nehogy nemzeti szalaggal szegjük be koldus tarisznyánkat. Végül áttérek a legégetőbb kérdésre: épít­sük fel a compromissum — az egyetértés, a kibontakozás arany hidját, a király és nemzet között. A fokozatos haladást betartva, létre kell jönni a megegyezésnek. A királynak adjuk meg, a mi a királyé. Nyertes legyen a nemzet is és a király is. A király nyeri hű népe áldását, a nemzet nyeri szabad fejlődését. És az egész ország nevekedik hatalomban. Ez a helyes politika, nem pedig a knpeckcdés. Mindazok a gyászos összeütközések, amelyek 1500 óta a korona és a nép között keletkeztek, ha fegyver döntése alá kerültek, a korona javára dőltek el, kivételt csak a Bocskay, Bethlen és az I. Rákóczy György esetei képeztek, a kik állam­férfiak és katonák is voltak és hadilag is orga­nizálták — rendezték — az országot. Afféle 48-as tragédiából — szomorujátékból — én nem kérek. Az én nagyatyám Josefstadt­ban vakult meg börtönben, atyám Budánál sebe­sült, két nagybátyám elesett és egész atyafiságom földönfutó lett. Nem tréfa az uraim! Ilyenbe én nem ugratom be véreim. Másként gondolkodik az, a kinek ebbe semmi része nem volt. Azért gondoljuk meg jól, mitévők legyünk ? Tüzet gyúj­tani könnyű, de nehéz eloltani és a mi házunk éghet le. Nép és király viszálya között állást foglalni nem könnyű. Én a magyar nép hű harcosa vagyok és minden ősöm az volt. Már Aquinoi Szent Tamás azt monda: Rex datur pro regno, non regnum pro rege, ami magyarul azt teszi: »A király van az országért, nem pedig az ország a királyért.« 1 Éljenek tisztelt választóim ! Éljen a haza ! Beszéde óriási hatást keltett s olyan éljenzés tört ki, a milyenben kevés képviselőnek volt része. Szemere Miklós után Szalay 48-as képviselő lépett a szószékre és kijelentette, hogy őt Kossuth Ferenc küldte ki, miszerint egyetértésre intse ^l kerület választóit, s ne adjanak hitelt holmi ön­jelöltek frázisainak. Szalay képviselő higgadt és okos beszéde meggyőzte a népet s több Gorzó­párti (Kardhordónak egyetlen embere sincs itt) egyszerre leglelkesebb hive lett Szemerének. Pozsgay Miklós, a hires drabantverő 48-as kép­viselő beszélt aztán és a magyar becsületről szól­ván, mondta, hogy most, mikor a haza ép oly nagy veszedelemben van, mint volt január 26-ika előtt, ép úgy össze kell fogni, mint az általános választások előtt. Pozsgay hevesen kikelt azok ellen, kik most mindenféle ál 48-as jelölteknek adnak előnyt. Ezek úgymond, január 26-a előtt még Tisza talpát nyalták. (Ebben ugyancsak nagy igazságot mon­dott Pozsgay, mert kivált Muzslán, a járásbiró­ság és szolgabiróság korteskedik legjobban Gorzó mellett). Kifejtette aztán, hogy vagy ő nem jó magyar, vagy azok, akik most vezérük ellen és a becsület ellen vétenek. Pozsgay után gróf Eszterházy disszidens képviselő, majd pedig dr. Csernoch János orsz. képviselő, a megyei ellenzék vezére beszélt a népnek. A néppárt, úgymond, ezen kerületben szintén birt valami előjoggal, de a pártközi egyez­mény alapján nem léptetett fel, mert nem akarta megbontani azt az egyetértést, mellyel január 26-án közös, erővel legyőzték a Tisza-rendszert. Csernoch beszéde után Zlattnyánszky János plébános lépett a szószékre és a fölötti örömének adott kifejezést, hogy a köbölkúti kerület Sze­merében egy igazi magyar képviselőt fog nyerni, kinek hazafiságában mindenki megbízhatik. Ezután egy lelkes földműves ifjú szavalt, minek befejez­tével a megjelent képviselők a jelölttel és a hely­beli intelligencia több tagjával Zlattnyánszky János plébános szíves vendéglátó házába vonultak. Innen a muzslai bandérium a közszeretetben álló kép­viselő jelöltet Bátorkészre kisérte. Muzsla. Mikor Szemere Miklós, az egyesült ellenzék képviselőjelöltje Muzslán programm­beszédét tartotta, érdekes jelenségek fordultak elő, melyekkel a nép érdekében lehetetlen nem fog­lalkozni. Történt ugyanis, hogy néhány muzslai hivatalnok ember a minden tekintetben kifogástalan hivatalos képviselőjelölt pártállására durva meg­jegyzéseket tettek és éltették a 48-as pártot. Hiszen tudjuk mindnyájan, hogy az átala­kulás végeredményében a 48-as eszmék érvénye­sítésére fog vezetni. De az is bizonyos, hogy a mai helyzetet sem a 48-as párt, sem a néppárt, sem pedig a disszidensek nem tudták volna ma­gukban megteremteni, hanem csak: az egyesült ellenzék. És azok az urak, kik a dolgokat idáig fejlesztették, mindenesetre jobban át tudják látni a további teendőket, mint a muzslai ész nélkül lelkesedő, hálátlan közbeszólók, kik néhány hónap előtt még szuronynyal támadtak a szegény népre, mely jogaiért küzdött. Ez ép olyan dolog, mint hogy a laikus embernek hiába magyarázunk a föld gömbölyű voltáról. O úgy van meggyőződve, hogy a föld sík, mert az a kis terület, a mit ő belát, az tényleg siknak látszik. Ámde a tudós, ki nemcsak szülőfaluja határát ismeri, hanem kissé kilépett a világba és szellemileg kiemelkedett a sötét tudatlanságból, az világosan belátja, hogy a föld nem sík, hanem gömbalakú. Igy van ez a politikai életben is. Azok a nagyhangú közbe­szólók, kik csak krajcáros lapokból ismerik Magyar­ország politikai helyzetét, világos, hogy nem látják úgy át a további teendőket, mint azok, kik a mai helyzet megteremtésében mint kiváló harcosok vettek részt. Szalay, Kossuth megbízottja, továbbá Pozsgay 48-as képviselő, ki december 13-án a darabantokat kiverte a képviselőházból és Csernoch János dr. azért alaposan rendreutasították a lármázókat, kik maguk sem tudták, mit beszélnek. Bezzeg elhallgattak, mikor Pozsgay és Csernoch a sze­mükre lobbantották azokat a hazaellenes dolgokat, melyeket a muzslai »nagy hazafiak« január 26-án és az előző időkben végrehajtottak. És a nép hangos hahotában tört ki és jóleső érzéssel hal­lotta, hogy a nép igazi barátai és képviselői hogy leckéztetik a hős Tisza-huszárokat. Ugyancsak megmondogatták nekik, hogy »akkor jöttek volna, mikor veszélyben volt a haza. Akkor kínozták a szegény népet s most, mikor a hivatott vezetők nagy munkával megteremtették a mai helyzetet, akkor ők akarnak a helyzeten uralkodni.« És ha az ott lévő jeles képviselők öntudatra nem éb­resztik a nemzetet, akkor azok a lármázó muzslai »nagy hazafiak« még most is segítenék Tiszának a hazát eladni. Ez az, amit Szemere muzslai programmbe­szédére vonatkozólag szükségesnek tartottunk itt feljegyezni, hogy a nép tisztán lásson és észnél­küli hangzatos frázisokkal magát elámítani ne engedje. És még hozzátesszük, hogy oly hosszú orral még nem láttunk embert programmbeszéd­ről hazamenni, mint ahogyan ez az alaposan rendreutasított muzslai »nagy hazafiak«-kal meg­esett. HIREK. Krónika. Az elmúlt héten Pestre vitt az utam; Természetes, hát sok szépet tanultam. Az olvadt aszfalt lekvárjában úszva, Rágondoltam kedves városunkra. S csodálatos, mindjárt az jött eszembe, Hogy mégis bölcsek csupán mi vagyunk, Mert mi ily szurokba spórolunk: Ám igaz, hogy van sarunk Több, mint egy szép leánynak kérő, — Bokáig, vagy térdig éró'. Ott len Pesten a hőség jól esett, Bár két napig esett, De nem esó' . . . tessék csak sorra várni: Két tót az építésnél s — br. Fehérváry . . . Hogy ez a jó ur mit csinál? (Igaz, mi nékünk tout egale), De hát mi sok, az itt is sok! — Hanem, hisz ugy is bukni fog! Baromfiak itt szörnyen olcsón kelnek, (Most háziasszonyok az érdekeltek) Kivált kérem' szépen a vad . . . kacsa, Uborkaszezon s a hírlapírók házi madara. Szerkesztőségben rakja fészkét, Ma még ott Pesten, holnap — itt . . . Redakciók hűsén csücsülve kikölti azt Sok megsápadt ambíció. A szerkesztő mig bekiált: Fejérváry. az escpiált, Még mindig uj szenzáció . . . ! S a bősz riporterek hada A holt szezont kifütyüli, Mert dupla most a hirek sorja S születik a — »rendkivüli.« Országházunk előtt járva, Amig néztem jobbra-balra, Szidva Tiszát, meg a többit. Kik a koncon egymást marva Veszekesznek . . . : egyszerre csak Elém áll két kövér bácsi — Gondolom ős mamelukok — S reám kezdtek kiabálni. Én is nyelvem szónak adva, Vélük majdnem hajba kapva, Hátra lépve, majd előre: Vitatkoztam nyakra-főre. Ekkor mondották az urak, — Amit önök úgyis tudnak: Hogy én szörnyű bolond vagyok, S ők, csupán csak ők a nagyok. Az az egy jó mégis benne — Ez jutott mindjárt eszembe, Hogy az Isten megengedte A bolondnak azt gondolni,

Next

/
Oldalképek
Tartalom