ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-01-15 / 3. szám

1905. Januar 15. ESZTERGOM 3 pang. Lábficamitó, nyaktörő járdája és földfölötti csatornái: ezek jellemzik szomorúan. Utóbbiakról a polgármester is megemlékezik. Felpanaszolja ezeket a közveszélyes jkloakákat, melyek posványábál mérges bacillusok milliói kelnek ki s fertőzik meg a levegőt, nemcsak, hanem a ioo°/o-os pótadó terhe alatt vánszorgó lakósokat is. annál is inkább, mert még egészséges ivóvize sincs e városnak. Dicsérjük a szakvizsgálat buzgólkodását, de még inkább a minisztérium rendelkezését, mellyel kötelességévé tette a városnak e végzetes bajt szabályszerű csatornázással mielőbb megszüntetni. Addig közegészségügyünk mindig siralmas lesz. Ha a jó ivóviz és a szabályszerű csatornázás meg lesznek teremtve, nem kell szanatóriumokról gondoskodni. Igy azonban valóban »tarthatatlan« a mi helyzetünk. Bizunk a polgármester táplálta remény megvalósulásában, mely szerint az ő igyekezete és kitartása »meg fogja hozni a könnyebbülés reménnyel várt jutalmát«. Dixi. — A béesi keresztény lapok szidják a néppártot, mivel Kossuthékkal szövetkezett, ellenben égig magasztalják Tiszát, ki végre megrendszabályozza a magyar parlamentet. De reméljük, hogy nagyon hamar ki fognak ábrándulni. Mert a néppárt nem hagyta el a 67-es alapot, csupán az abszolutisztikus házszabály megakadályozására egyesült a Kossuth-párttal. Ellenben Tisza István, a király legfőbb tanácsosa a legrosszabb tanácsot adta a Háznak ex-lexben való feloszlatása vad, mert úgyszólván az egész nemzetet belekergette a 48-ba. Nem nagyon bizhat Tisza ügyének győzelmében, mert a legkétségbeesettebb eszközökhöz nyúl már. Ráíratott a püspökökre, hogy pásztorleveleikkel támogassák a választási mozgalmak közepette a kormányt. Azonban eddigelé csak egy tett a felsőbb nyomásnak eleget, de az ország közvéleménye Tisza e formátlan kortesfogását méltatlankodással visszautasítja. Versengés Kőrösy Márkért. Ma, január 15-én fényes és nagyszabású ünnepély színhelye Róma, az örök város. Ma avatja ugyanis boldoggá dicsőségesen uralkodó Szentséges Atyánk, X. Pius a három kassai vértanút, nemzetünk hű fiait: Grodeczky Menyhértet, Kőrösy Márkot és Pongrácz Istvánt. De nemcsak Róma fog ünnepelni' e napon, örömnapja lesz Magyarországnak, mi édes hazánknak is, hisz ismét három kiváló taggal nagyobbodik meg magyar szentjeink dicső köre. Nincs sziv, mely nem dobbanna fel kelleténél erősebben, hevesebben ez örömhír hallatára. Édes hazánk hithű magyarjainak tekintete már három századon keresztül nyugodott e hősi vértanúk örök emlékén, észrevette azt annak idején nagy prímásunk Pázmány Péter is, azért már 1628-ban, — vagyis 9 évvel rá, hogy e dicső férfiak a kálvinista fanatizmus áldozatai lettek — rendelt vizsgálatot annak kiderítése céljából, vájjon miben állanak tulajdonképen azok a csodák, melyek a vértanuk tetemei felett a hivek buzgó imái és könyörgéseire történtek. Később, 1661ben az esztergomi főkáptalan és a kassai jezsuita collegium kérésére Lippay György prímás újra megvizsgáltatta az ügyet; mig végre 1855-ben Scitovszky János hercegprímás a tö vény szabta vizsgálat eredményét felterjesztette a szentszékhez, kérvén a boldoggáavattatás megindítását; az ügy megint sok évre fönnakadt. Azonban 1896. február hó végén a magyar püspöki kar, Vaszary Kolos hercegprímás élén az ország milleniumának alkalmából a szent ügy előmozdítására határozta el magát s kérelmet intézett boldogemlékű nagy pápánkhoz, XIII. Leóhoz, hogy a magyar kath. egyház legnagyobb örömére döntő szavával boldog mártíroknak jelentse ki a kassai hitbajnokainkat s azok nyilvános tiszteletét engedje meg. Azóta folyik a boldoggáavatás processusa. De nézzünk most egy kissé széjjel. Sok szó esett már e három kiváló férfiú származásáról, eredetéről; főleg Kőrösyt szeretnék a magyarok sorából valahogyan eltüntetni horvát testvéreink, a mennyiben azt állítják, hogy Márk az ő fiuk, az ő szülöttjük, következőleg nem magyar, hanem horvát-nemzetiségű. Szerintük a horvátországi Kricevci (Kreuz, latinul Crisium) városkában született Kőrösy, mert a »Crisinus« név, melyre főképen a történelmi forrásművek tanulmányozása közben bukkan az ember, nem egyéb, mint a boldogult születési helyének rövid, melléknévvé fajult s származását jelző szó (mint pl. esztergomi), melyet a latin »CrisÍnus«-nak megfelelőleg horvátul »Crizevcanin«-ra fordítottak, s általában ugy szóllitották, hogy: Marko Kriáevőanin. Mivel azonban Kriőevci város magyar neve Kőrös, azért nevezik őt a magyarok Kőrösynek. Hivatkoznak még Posilovic zágrábi érsek tekintélyére is, aki kimutatta, hogy a grazi egyetemen 1610-ben végzett, bölcseletet tanulmányozó ifjak névsora között, illetőleg a nevüket tartalmazó albumon Kőrösy sajátkezű irása is olvasható, a hol többi között főleg e négy szó tűnik fel az olvasónak : Marcus Crisinus, Crbata Crisiensis, azaz: Crisinusi Márk, crisinusi horvát. Tehát a »Crisinus« Kőrösynek (családi, vezeték) neve. De még ezzel sem elégesznek meg a horvátok. Előhozzák római theologiai éveit s a Collegium Germanicum növendékeinek katalógusai közül Kőrösyét is emlegetik, a melybe sajátkezűleg a következőket irta volna: »Ego Marcus Stephanus Crisinus, Croata Dioecesis Zagrabiensis . . . , vagyis: »Én Crisinus Márk István, zágzáb-egyházmegyei horvát . . .« Elég ebből ennyi. Bármiképen áll a dolog, az bizonyos, hogy Kőrösy Márk, ha Horvátországban született is, teljes életében magyar volt. Szülei magyar nevelésben részesítették őt már gyermekkorától fogva; azért mondja róla életirója, Szilvásy István a XIII. században, hogy mint szólni kezdő kis gyermeknek első tisztán kiejtett szava sz. Mária neve volt, melyet szép s igazi magyaros kiejtéssel mondott ki. Még hóhérai is magyarságát hozzák fel egyik érvül a célból, hogy Kálvin vallására csábítsák. »Magyar létedre miért nem tartasz velünk magyar hitűekkel.« Hogy mennyire szerette a magyar népet s a magyar nemzetet, azt eléggé bizonyítják az akkori történetírók, a kik feljegyezték néhány gyönyörű hitvédői prédikációját is; s Mitosinka György iró még hozzá is teszi: » Zengzetes magyar nyelvünkön ékesen és mélyen prédikálván, a vétkeket feddvén, a jóságos cselekedeteket pedig dicsérvén, s a régi vallást helyére állítván.« Horvátul vajmi keveset, tudhatott mert egy árva szóval sem emiitik kortársai vagy irói, hogy a horvát nyelvben is művelte volna magát. Ellenkezőleg, a mi édes magyar nyelvünket annyira megszerette s oly nagy jártasságot mutatott benne, hogy Pázmány Péter az esztergomi főkáptalan nagyszombati iskolájának tanárává és igazgatójává, később pedig érdemeinek elismeréséül az esztergomi főkáptalan tagjává nevezte ki, utóbb az ugyanazon főkáptalan tulajdonát képező széplaki apátsági javadalmak gondozásával bizta meg, a hol különösen az ottani magyar nép lelki üdvének előmozdításán fáradozott. Széplakról hivatalos teendői többször Kassára szóllitották, a hol Pongrácz István és Grodeczky Menyhért Jézustársasági atyákkal ismerkedett meg. Rákóczy György, Bethlen Gábor fővezére megkísértette szóval és Ígéretekkel rávenni Kőrösy kanonokot és jezsuita társait, hogy kath. hitüket hagyják el s kálvin felekezetéhez csatlakozzanak. De ezek Krisztus igaz hitétől el nem állottak s azért kínzásukat és halárukat követelték. Először Kőrösyvel végeztek. Ráolvasták az ítéletet, hogy magyar létére hazája ellen mert törni és szövétnekkel égették két oldalt testét, majd pedig karddal fejét vették. A másik két férfiút irgalmatlanul ütötték, verték, csúful megcsonkították, mig végre a fejükre mért számos kardvágás közt, a legszentebb neveket áhítatosan rebegve, kiadták lelküket. Tetemüket a háznak emésztő gödrébe dobták. Jelenleg a nagyszombati Orsolya-szüzek zárdájában őrzik drága földi maradványaikat. íme, igy szenvedtek a dicső krisztusi lelkek vértanúi halált 1619. szeptember 7-én. Áldjuk s magasztaljuk a jóságos Istent különösen ma, a boldoggáavatás magasztos napján, hogy édes hazánk és hű népünk oltalmára ismét három patronust avat fel földi helytartója, X. Pius. Boldog mártírok, könyörögjetek érettünk ! Mereur. Kőrösy és Grodeczky meggyilkolása után a bakók ismét visszatértek a vérben fekvő Pongráczhoz, még dühösebben folytatván rajta kegyetlenkedéseiket. Alvinczytől és Rajnertől felúszitva, először bőszülten sürgették, adja ki nekik tüstént azon irományokat, melyek a pápistáknak a kálvinisták elleni összeesküvését és hadi készülődéseit tartalmazzák, és vallja ki tüzetesen, mit végeztek Homonnán Drugeth gróffal Bethlen Gábor törekvései ellen? Ily gyanúsításokat kivált Aívinczy terjesztett hithőseink ellen,-hogy a velők való kegyetlen elbánást indokoltnak s igazságosnak tüntesse fel. Pongrácz határozottan tagadta, hogy efféle iratok valaha kezeibe kerültek, vagy azokról bármiféle tudomása volna s felhívta kínzóit, hogy kutassák át a lakásának minden zugát, ő kész minden megfenyitésre, ha legcsekélyebb olyasminek nyomára jutnak. Továbbá kijelenté, hogy ő ugyan Homonnán tartózkodott, de mint az ottani tanintézetnek felügyelője, s mint hitszónok, csak e hivatalának élt, a tanuló ifjúság vezénylésével és a sz. hit hirdetésével foglalkozott, soha semmiféle világi ügyekbe nem avatkozott, és emiitett hivatali elfoglaltsága mellett nem is avatkozhatott; hogy Drugeth grófot, mint buzgó kath. hivőt és saját királya iránt hű embert, ismeri ugyan és tiszteli, de annak semmiféle politikai ügyeiről, terveiről nem értesült soha. A bakók tényleg átkutattak mindent, de semmi nyomát sem találták az Alvinczytől csalárdul koholt terhelő iratoknak. Erre felhagyva a terhelő iratok kérdésének feszegetésével, újból sürgették Pongráczot, hogy ne csökönyösködjék tovább, térjen át Kálvin vallására, jelentse ki csak egy szóval, hogy e követelésre reá áll és e pillanatban megmenekül minden bántalomtól, sőt Rákóczynak és Bethlennek egész kegyét nyeri, boldoggá lesz. Ha tovább vonakodik az áttéréstől, élete veszve van. Pongráczon, ki már zsönge ifjúságában minden földi fényről lemondott, s eddig a sz. hitért oly bajnokul tűrt és szenvedett, semmiféle igéret vagy fenyegetés nem fogott; törhetetlen bátorsággal utasította most is visssza a szentségtörő követelést. A bakók tehát rárohantak, ujjait és más még ép testrészeit szakgatták, oldalait újra égették, végre földre teperték, ütötték, rugdalták és midőn már alig lélekzett, őt is leakarták fejezni, de alkalmatlan fekvése miatt ezt meg nem tehetvén, két hatalmas kardvágást mérvén fejére, fogták és a még élő két társához a már emiitett emésztőgödörbe vetették, gaztettök elrejtése végett pedig, szemetet hánytak és egy rozoga falat döntöttek reá. Az összemarcangolt Pongrácz, az undok veremben elhagyatva, egész testén vérezve s a förtelmes rondaság bűzétől kínoztatva, még mintegy 20 óráig élt. Midőn esetleg Eperjessy István, a kápolna volt harangozója, a verem közelében áthaladván Pongrácznak a mélységből felhangzó sóhajtását hallá, közelebb ment s kíváncsian lehajolva kérdezé: hogy kicsoda sóhajtozik ott ? Pongrácz Eperjessy nek szavát felismervén, feleié, hogy ő az, és használva az alkalmat, inté Eperjessyt, menjen el Hoffmann kir. kamaratanácsoshoz s kérje meg, hogy szabadítsa ki őt e förtelmes veremből. Eperjessy fájlalva válaszolt, hogy mutatni sem meri magát sehol, mivel őt is halálra keresik Rákóczy emberei, és kevés Sirolin ÁSASSA t£ tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut lábbadozóknál influenza után ajánltatik. mint 2> Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL (Svájc).