ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-05-21 / 21. szám
X. évfolyam. Esztergom, 1905. május 21 21. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁESADALM1 HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR, egyetemi tanár. Szerkesztőség: Ferenc József út 75. sz. Kiadóhivatal: Káptalan-tér. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. HUHU t BOLTIZÁR JÓZSEF. 1821—1905. Borongós-felhös hajnala volt a mult szerdának. Szürke felhők borították az eget és csendes eső permetezett alá. Hiányzott a ragyogó napsugár, elnémult a fülemile, de aki nézte azt a csendes esőt, azt mondogatta: Ahány cseppje, annyi arany hull a földre. S e mélabús hangulatba beleszólt a Bazilika nagyharangja. Szomorúan szólt s mindnyájan elértettük szavát. Az ég áldása permetezett alá abban a csendes esőben, mely aranyat ért s egy szinaranyos lélek szállt fel az égbe zajtalan, csendesen, amilyen egész élete volt. A húsvéti alleluja örömtől lüktető akkordjaiba — szomorúság vegyül egyházmegyénkben. Csak ö, a boldogult, ki elköltözött körünkből, énekli örömteljesen — mint remélnünk szabad —tovább az égben. Boltizár József, az áldott szivü főpap, a gyémántjellemü férfiú, a faradhatatlan munkás az Úr szőlőjében — megszűnt élni. Megdöbbenve veszi tudomásul a szomorú hirt az egész egyházmegye, mert nincsen hely, széles e megyében, ahová az ö főpapi szivének szeretetsugarai el ne hatoltak volna. Mindig méltó sarjának bizonyult ama nemes családnak, melynek családi cimere szivvel ékeskedik. S ez a sziv megszűnt dobogni. Ez a tevékeny főpap megszűnt dolgozni. Munka közben szólította öt el a könyörtelen halál. Az Úr megelégelte a munkát, — jutalomra hivta meg hűséges szolgáját! Fájó szivvel álltunk ravatalánál. De az elvesztésén kesergő lelket mégis nagy megnyugvással tölti el a tudat, hogy egy Isten buzgó szolgálatában, pihenést alig élvező munkában eltöltött hosszú, áldásos élet után következett be a fájdalmas válás. Boltizár József valóban a munka embere volt. Végig ment az egyházi hierarchiának összes fokozatain, mindenütt páratlan szivjóságot egyesitvén a fáradságot nem ismerő tevékenységgel, ö egész szivét adta oda az Urnák, ö egész lélekkel szolgálta az Istent. Nem ismerte a félmunkát, — mindig tökéletest akart felmutatni. Az isteni mester fönséges példája lebegett szeme előtt, aki kifáradva sem utasitá el magától a kisdedeket. Csak munkálkodva érezte magát jól. Ha napestig fáradnia kellett, akkor örvendezett a lelke. Boldogan mosolyogva indult neki a nap munkájának sicut gigás ad currendam viam. S ez a jóságos mosoly ott játszadozott beszédes ajka körül azalatt is, mig dolgozott. Buzgósága nem ismert akadályt, ha az Isten dicsőségéről s a lelkek üdvéről volt szó. S e páratlan érdemkoszorút, melyet hosszú pályáján szerzett, még becsesebbé teszi a szerénység zománca, mely minden levélkéjét befutja. 0 a rendkívülit is kötelességnek tekintette és sohasem számított az emberi elismerésre. A jó iránti határtalan lelkesedés volt cselekedetének rugója s boldognak érezte magát, ha titokban jót tehetett valakivel. A bal sem tudott arról, amit a jobb cselekedett. Be az élet arany könyvében pontosan be van minden jegyezve és a könyük, melyeket jószívűségével letörült, mindmegannyi fényes gyémánt ragyogni fognak az élet koronájában, melyet számára készen tart az Úr. Akik ismerték, szerették. Sokan ismerték, sokan szerették. Azért most sokan gyászolják s tudom — sok helyütt száll fel buzgó ima lelki üdveért. Nincsen falu a nagy kiterjedésű egyházmegyében, ahol 29 évi püspöki működése alatt meg nem fordult volna. Bérmakörútjai mindig diadalmenethez hasonlítottak. Örömmel készültek fogadására, lelkesen, szívesen fogadták mindenütt. És ö nyájas leereszkedéssel, kifogyhatlan türelemmel, fáradhatlan kitartással végezte a szent ténykedést, ma itt, holnap ott, erősítvén a hivő lelkeket buzdító szavaival s a krizma erejével. Volt olyan év, melyben csaknem 32,000 hívőt részesitett a bérmálás szentségében. Hosszú püspöki ténykedése alatt összesen 376,187-et részesitett e szentségben. Ha ez óriás számhoz hozzávesszük azt a sok templomot, harangot, kelyhet, oltárt, melyet megszentelt, továbbá kiket alszerpapokká, szerpapokká és papokká szentelt, csak csodálkozva hajlíthatjuk meg tiszteletünk s elismerésünk zászlaját az érdemek ily sokasága előtt. Az élet mécsese kialudt, de az érdem koszorúja el nem hervad sohasem. Megkétszerezett talentumtökével jelenhetett meg az örök Biró szine előtt. Ez az, ami fájdalmunkat enyhíti. Szomorkodunk elvesztésén, de örülünk mennyei jutalmán. Ti mindnyájan, kik sirtok, — mert minden válás fájdalmas r — ne azt az életet tekintsétek, melyet elvesztett, hisz' aggodalmakkal és fájdalmakkal van az telve! —hanem tekintsétek azt az életet, melybe felkent lelke felmagasztaltatott. S ha az elmúlás gondolata sötét keretbe foglalja a sirt, állítsátok azt a hit világításába s akkor nemcsak a romlás tanyáját fogjátok benne látni, hanem a dicsőséges feltámadás bölcsőjét is. A Bazilika sírboltja ismét gazdagabb lett egy drága halottal. Kicsi az az újonnan befalazott fülke, de nagy annak az érdeme Isten előtt, kit oda temettünk. Búsan szólt a gyászének, mert fájó szívből fakadt. Csak az itélet napján zengjen ott örömteljes ének. Legyen akkor dicső ez a sir, támadjon fel akkor megdicsöülten, kit oda temettünk!
