ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-04-23 / 17. szám

Azért kell ezeket meg is óvni s munkát, erőt, áldozatot, életet értük nem kímélni. Nagyra tartjuk a politikai harcokat, de még fontosabbaknak Ítéljük azokat a törekvéseket, melyek szembe szállnak a nemzetet idealizmusából kivetkőztető s hitében s erkölcsében megrendítő tendenciákkal; szembe szállnak idegen szellemmel, elfajult művészettel, romlott Ízléssel, hazátlan érzéssel, dekadens fölfogással. A föltámadás angyala a halál sírkövét hengerítette el a sírról, melyben az élet pihent; a föltámadás nemzedékének ezt a sok mindenféle sirkövet kell komoly, nehéz s egész embert igénylő munkában elhengerítenie a nemzet sírjáról. Nagy szavak nem teszik; tettek kellenek. Kurucnóták nem teszik, ha nemzetközi, dekadens, hazátlan szellem párosul velük ; kuruc-nóták dekadens, blazírt nemzedék ajkán különben is akárcsak Rákóczy kardja paralitikus kézben. S dekadencián nem segit sem ipari föllendülés, sem ismereteket közlő iskola, sem önálló vámterület, sem cigány, sem kurucnóta, hanem csak eszményi hit, tiszta erkölcs, mély meggyőződés, jellem és erős faji érzés. A föltámadás nemzedéke, mely a legeszményibb, halhatatlan életben hisz, s a legelévülhetlenebb reményben él, hivatva van a nemzetföntartó szellemnek köztünk való ápolására és érvényesítésére. Fogjunk vele kezet s irányítsuk nevezetesen fiainkat, hogy e húsvéti nemzedék soraiba álljanak. — Mi lesz? Már tudniillik a politikai válsággal ! . . . Nincs ember, aki erre feleljen. Ezerfejü kombinációk és vélemények és semmi tény, semmi megállapodás ! ez a képe a magyar politikai életnek. Szinte csudálatos, hogy lehet még, kombinálni, s hogy nem jöttek még ki sodrukból maguk a politikusok és nem dobálják ki minden jó társaságból azt, aki politizál, vagy épen kombinál . . . Érdekes, hogy most, mikor már a magyarok a kombinációban szinte kifáradtak, Lajtán-túlról kapjuk a legképtelenebb terveket s a Galgótziak és egyéb a határszéleken »feküdt« tábornokokkal rémítenek, abszolutizmussal ijesztenek, s itthon meg Tiszáék mondják, az az ugratnak, hogy a képviselőház felirata a még el nem fogadott szövegezésében nagyon lanyha, erősebben kellett volna, és többet követelnie. A generális mumusok ősi podagrájukkal, osztrák fantáziával hímezett abszolutizmus keretében tényleg beillenének a miniszterelnöki székbe. Beteg ideáknak, betegen született, s idő előtt megrokkant hősei ezek, kik mankóval kormányoznának. Szerencsére, hogy hitelt nem adnak Magyarországon iskolák számára papokat és tanítókat neveljen, hanem arra, hogy az élet számára gyakorlatiasan gondolkodó, az élet boldogságának megteremtésén öntudatosan fáradozni tudó és akaró embereket neveljen, kik bele mernek menni a közjó érdekében a küzdelmekbe is. A renaissancenak ez a fölfogása és az ezzel járó törekvés kiváló jelenség az emberiség történelmében, az emberiség férfikorának kezdetét és az újkornak a megszületését jelenti. Társadalmi úton kezdődik, a renaissance idejében, az iskolák reformálása; az iskolának, a tudománynak, az irodalomnak emberei vállalkoznak ennek a nagy horderejű kérdésnek a megvalósítására. Akkor ver különösen nagy hullámokat az iskolai tanításnak és a köznevelésnek társadalmi uton történő reformálása, mikor a kezdődő renaissance lelkes tanítói és maecenásai Itáliának intelligens társadalmát az ókori klasszikusok tanulására buzdítják. Rövid összfoglalatában ez a tartalma Acsay dr. most megjelent művének. A fölfogásnak eredetisége, tárgyának nagy szorgalommal, a történetbölcselő kritikájával történő kidolgozása, a stilnak világossága, egyszerű szépsége jellemzői és ajánlói ennek a gyönyörű kiállításban megjelent munkának. Ha a világirodalomnak összes műveit ismerjük is, melyek a renaissancet tárgyalják, akkor is haszonnal, édes gyönyörrel olvassuk ezt a munkát, elmerülünk Dantenak geníalitásában, a kit Acsay az újkor megteremtőjének és az első az ilyen abszurd kombinációknak. Ha félnénk tőlük, kompromittálása volna a nemzeti erőben gyökeresedő alkotmányos állameszméknek. Mert képtelenség, és nagy tudatlanság kell ahhoz, hogy valaki a magyar politikai válságot alkotmányellenes tendenciákkal akarja elsimítani. A tüzet nem olajjal szokták oltani, a szenvedélyeket sem lehet elcsendesíteni csipkedéssel. A 'kibontakozást legnagyobb valószínűség szerint alkotmányos életünk csendesen, de folyton folydogáló vérpatakja hozza meg. A felirat, mely nem lanyha, mint a 48-asok előtt Tiszáék festik, és nem oly erős, mint a milyennek ők maguk tartják : ultimátum az uralkodó osztrák ármánykodással félrevezetett jobbik felfogásához és jogérzékéhez. Ez fogja meghozni a döntést, mint azt Kossuth Ferenc is irja a »Magyarország«-ban f. hó 22-én. Két irányban döntheti el csak a felirat a bizonytalan helyzetet. Vagy kinevezi a király a koalíciós kormányt s ezzel vége a zavarosban halászó sáfárok szemérmetlen befolyásának, vagy pedig egy rövidesen bukó kormányt nevez ki, mely elnapolván a házat, aztán feloszlatás és új választások útján egy kezelhető többséget iparkodik összehozni. A mig az első kívánatos, a második nem veszedelmes. Nem veszedelmes e második eshetőség azért, mert bár a király parancsát követő politikusnak volna ideje, hogy a magyar gazdákat az önálló vámterület ellen izgassa, de mig ennek a politikának kevés hive találkozna a mai viszonyok között, ott áll a hadsereg szükséglete, mely sürgőssé válik, s melyre nézve a magyarnak vérében van a helyes nemzeti érzék. Jól tudja azt most mindenki Magyarországon, hogy a koalíció óhajából egy pontot kikapcsolni annyi, mint szétszórni a csodálatos erejű összetartást. Ezt ellenzéki ember nem teszi meg s egy újabb választás még meglepőbb eredménnyel járna, mint a legutóbbi. Most az elkeseredés is segítene a meggyőződésnek. Nyugdíjintézetünk 1904. évi számadásai. A napokban vette kézhez az esztergomi főegyházmegyei papság, az uj nyugdíjintézet részletes számadásait. Az első kivonatos számadás az 1904. évi III. sz. körlevélben jelent meg az 1903. évi kezelésről; az 1904. évi részletes számadás pedig most küldetett meg minden nyugdijintézeti tagnak. Nagy köszönet ez előzékenységért és az alapkezelő kanonok úrnak a pontos és lelkiismeretes nagy munkáért! E számadásoknak megvannak a maguk örvendetes tanulságaik. 1903-ban tőkésittetett 37,000 korona, melynek legnagyobb része önkéntes adomány, (melyért a közgyűlés nem mulasztott el jegyzőkönyvileg hálás köszönetet mondani) és csak igen kis része, 400 és néhány korona tagdíj. Az 1904. évben az önkéntes adományok összege már csak 14,800 korona még mindig modern európai embernek tart. Dantenak lépnek a nyomába a követői, kik közül sokan megértik, mások az epigonok szokása szerint meg nem értik. Ennek dacára nem lehet győzelmes útjában megállapítani többé a renaissancet, mivel a változásnak, az újításnak a szükségessége meggyőződéssé érdeklődik a gondolkodó emberek lelkében, az emberiség lelki világának megújulásától remélik az emberi társadalom olyan átalakulását, mely a társadalmi élet összes jelenségeire, tényezőire vonatkozzék. A mi korunk, különösen hazánk szellemi élete, a vajúdás jellegét mutatja az egész vonalon; eszmékben, törekvésekben, célokban egyaránt látjuk ezt. Arra kérjük tehát Magyarország intelligens embereit, méltassák figyelmükre és szerezzék meg Acsay művét. Megtanulják belőle azt, hogy az egyéni- és a néplélek összhangján alapul az egyes embernek, nemzeteknek és az egész emberiségnek a boldogsága. Azt is megtanulják, hogy ezt az Összhangot a valláserkölcsi, a tudományos és a művészeti nevelés biztosítja. A tudós szerző, ki budapesti egyetemünkön a neveléstudomány tanára, művét Berzeviczy Albertnek, »a renaissance-kor, a renaissance-irodalom s művészet fönkelt lelkű tudós kutatójának és művész irójának« ajánlotta. A Stephaneum nyomdának dicséretére és büszkeségére szolgál a műnek a kiállítása, mely a Szent-István-Társulat bizománya és 5 koronáért szerezhető meg. elég tekintélyes Összeg, melyért szintén örök hálával tartozik az egyházmegye a nagylelkű adakozóknak. Ehhez adandók a hercegprímás és főkáptalan, Kohl püspök és a vágujhelyi prépost által évenkint megígért járulékok, együtt 4640 korona kerek összegben, mindössze 19,000 korona (alig több mint fele az előző évinek). Jedlicska Pál praelatus kanonoknak, a lelkészkedő papság iránt érzett meleg rokonszenvét mutatja évenkint visszatérő adománya; és még inkább Rajner praelatusnak kettős áldozatkészsége. Nemcsak teljesen önzetlenül kezeli az alapítványt s vezeti nagy szabatossággal annak számadásait, de azt adományával is gyarapítja. Deus retribuat! Örvendetes az is, hogy a papság adózásából csaknem 28,000 koronányi évi összeg folyik be ; mert azt hiszem az első számadásokban szereplő 400 néhány koronát is az 1903. évi tagdijakhoz számithatom. Még nagyobb lehetne ez utóbbi cim öszszege, ha néhányan a paptestvérek közül nem helyezkednek arra az ősmagyar »nem adózunk «féle álláspontra: hogy senki sem kötelezhet bennünket fizetésre. Hát ebben éppen olyan igazuk van, mint a főkáptalannak, amely a nem adózásra a példát megadta. Csakugyan sem canoni, sem hazai tételes jogszabály nem létezik, sem egyik, sem másik törvénytárban, melylyel bármely rendű vagy állású papot a nyugdijalaphoz való hozzájárulásra lehetne kényszeríteni. Valamint éppen olyan joggal idézhetik a kisebb javadalmasok is a tridenti zsinat tilalmát a javadalmak megterhelésére vonatkozólag, mint a nagyobbak ; sőt ha keresnek, igen könnyen találhatnak még régibb decisiókat (Deer. Lib. III. Tit. XII.), melyek a parochialis beneficiumok állandó megterhelését egyenesen tiltják. — Szóval aki oldozkodni akar a tehertől, az találhat jogcímet a más időkben, más viszonyok között, más esetekre hozott, de analog hangzású canonokban. De ha magunk, akiknek munkaképtelenség idejére való biztos és tisztes ellátásáról van hivatva gondoskodni ez intézmény, nem karoljuk azt fel, vájjon követelhetjük-e, hogy mások lelkesüljenek és áldozzanak ? Ne mondja senki: nem szorultam rá. Először ezt sohasem lehet tudni. Másodszor nagyon furcsán hangzik éz Krisztus tanítványa, a szeretet apostolának szájából. Ha csak azokat utaljuk egymásra, kik rá vannak szorulva, a szorult emberek ugyan sohasem fognak tudni egymáson segíteni. A nem fizetők szoktak a többi között ad titulum dioeceseos hivatkozni. Szeretnék egy egyházjogászt hallani, hogyan magyarázza az ad titulum dioeceseos ordinatiót ? Nekünk azt mondták az iskolában, hogy akiket ad tit. dioec. szentelnek, azoknak papi állásukhoz mért fentartásáról az egyházmegye felelősséget vállal. Eddig tisztában volna a kérdés. De ki értendő az egyházmegye alatt? Én úgy vélem, nem egyedül a főpásztor, hanem az egész status, mely az ő pásztorbotja alatt egyesül. Különösen ebben a kérdésben már csak azért sem képezheti a főpásztor egyedül az egyházmegye jogszemélyét, mivel nem minden főpásztor gazdag; és ha gazdag, vannak özönnel másféle kötelezettségei is, ugy hogy a legjobb akarat mellett is teljes lehetetlenség, összes munkaképtelenné vált papjainak végellátásáról saját erszénye terhére gondoskodnia. Én ugy fogom fel a kérdést, hogy a statusnak, mint erkölcsi egésznek kötelme gondoskodni intézményekről, hogy minden, tehát az erőiben fogyatkozott tagjának is tisztességes fentartását biztosítsa. Ellenkező esetben az ordinatio ad titulum dioec. vagy absurdum, vagy üres fogalom megfelelő tartalom nélkül. Midőn tehát az egyházmegye szabályzatot alkot a végellátásra vonatkozólag, akkor — nézetem szerint — épen ezen kötelezettségének akar megfelelni. Ezen kötelezettség alól már csak a közös kötelék miatt, melynek a szeretetnek kell lennie, sem szabad kivonnia magát senkinek! Hiszen a mi szégyenünk is, nemcsak a főpásztoré, ha egy is a munkaképtelenek közül nyomorog. Mindenféle status, katonák, hivatalnokok, tanitók — tömörülnek e célra, és sehol ki nem vonják magukat a statushoz tartozók; sőt hogy az önző gondolkozású társak ki ne vonhassák magukat, állami szankciót és végrehajtást eszközölnek ki nyugdíjintézeteik számára. Mi ez utóbbit nem akartuk kérni, azon föltevésben, hogy nekünk -elég lesz a testvéri szeretet szankciója. Nem akartuk föltételezni, hogy legyen a papság között egy is, ki ne értené meg, hogy a testvériség, a kollegialitás is kötelez, a nemes, fenkölt