ESZTERGOM X. évfolyam 1905
1905-01-08 / 2. szám
A kir. tanfelügyelő nyugalomba vonulása.*) Vargyas Endre eszterg"om megyei tanfelügyelő az uj esztendővel nyugdíjba lépett, és pedig nem saját jószántából, mert még épen egykét esztendő hiányzott volna a hivatalos szolgálati maximumhoz. Nincs okunk épen örvendeni az újságnak, egyszerűen azért, mert e téren is igaz a német közmondás: »Es kommt seltem was besseres nach!« Elismerjük a tanfelügyelő kiváló tehetségeit, szeretetreméltó modorát. Szives előzékenységgel bánt mindenkivel, ki hivatalában járt, különösen respektálta azokat, kik túljártak számításain. Kedves és szellemes volt társadalmi érintkezésében. Kiválóan kidomborodott benne a nemzeties érzés, a magyarositási törekvés. Valahol a szászok és románok közt szép nemzeti missiót teljesíthetett volna ! De megerősítjük azt, ami e lap hasábjain nem egyszer kifejezést nyert, hogy Vargyas E. tanfelügyelő ur a katholikus iskoláknak sohasem volt igazi barátja. Ha rajta múlik; az esztergommegyei iskolák ma már mind állami iskolák. Ezen nézetünket fenntartjuk a tanfelügyelő ur ismételt védekezéseivel szemben is, melyeknek tartalma kezdetben ez volt: »oszinte barátja vagyok a katholikus iskoláknak. Egyetlen egy felekezeti iskolát el nem fogok közösíteni soha!« Igy beköszöntő beszédében ! Később már csak igy : »nekem mindegy, akármilyen jellegű az iskola, csak jó legyen!« Mikor néhány esztendővel ezelőtt Vargyas Endre a megye küszöbét átlépte, Esztergommegye volt az egyedüli, melyet felekezetnélküli iskola még nem tarkított. Vargyas Endre tanfelügyelő azonban a rövid idő alatt három helyen vitte keresztül az államosítást, u. m. Piszkén, Sárisápon, Bajóthon, öt helyen u. m. Lábatlan, Nyergesujfalu, Farnád, Csév, Süttő községekben az államosítást háromneg}' r edrészt befejezte (még ez évben e hit vallásos iskolák sorra bezárhatják a kaput); és a csepp megyéből még hátralevő néhány községnek úgyszólván mindegyikében Leányváron, Kesztölcön, Nánán stb. megpróbálta az államosítást. Hogy tehát a ny. tanfelügyelő ur nem volt soha barátja a kath. iskoláknak, mint azt beköszöntőjében mondta, eleve tudtuk. Hisz ezért kellett mennie Veszprémből és Győrből. Tudta ezt a liberális megye is. Csak a klérus előtt iparkodott báránybőrben feltűnni. De hisz utóvégre a kir. tanfelügyelő hivatalához nem tartozik a kath. iskolák iránti rokonszenv, ez a privátember hitbuzgóságának ismérve volna. Azonban a tanfelügyelőnek hivatalbeli kötelessége volna a törvények alapján eljárni és pedig minden iskolával szemben pártatlanul. Nem szabadna tűrnie semmiféle törvénytelen intrikát az iskoláját fejleszteni hajlandó hitközséggel szemben, vagy pláne segédkeznie abban. Még ennyire sem volt loyalis a ny. tanfelügyelő hivataloskodása alatt, még azon nyilatkozatához sem maradt hű: »mindegy nekem akármilyen iskola, csak jó legyen !« Hogy minő intrikák és lelketlen hajszák folytak a kulisszák mögött a kesztölci és bajóthl iskolák ellen, azt majd feltálaltatjuk az országgyűlés asztalára, mihelyt együtt lesz! A katholikus iskolák ellen pedánsan követelte a törvény betűjét, de ott van az ó-tokodi bánya-iskola és a tokodi üveggyári állami iskola, két zúghelyiség, melyet régen hatóságilag be kellett volna záratni, az ellen nem fejtette ki buzgalmát. Ezen súlyos vádak ellen a volt tanfelügyelő urnák egyedüli védekezése e két pontban zsugorodik össze: 1. hivataloskodásom alatt több kath. iskola kiépült, fej teszt ve lett 2. ez idő alatt annyi államsegélyt szereztem a kath. iskoláknak, a mennyi egy millió korona tőke kamatainak felelne meg! De engedelmet kérünk, ez idiótáknak való érvelés, nem pedig azoknak, kik a tanfelügyelő és a kultuszminisztérium számításain keresztül látnak. Az államsegély nem a tanfelügyelő kegye, hanem törvényen alapuló hozzájárulása az államnak az iskolák fenntartásához. Az 1893-i népiskolai törvény kötelezi az iskolafentartókat az államsegélyért való folyamodásra, ha a tanerők törvényben megállapított fizetésminimumát nem képesek megadni. Hogy pedig az uj kath. iskolák létrejöttét is magának számítja érdemül *) V. E. úr tollából nem egyszer ékes dolgok jelentek meg lapunkban, de mi a közmondás szerint járunk el, midőn e sorokat közöljük —-amicus Plato, amicus Cicero, sed magis arnica Veritas! Szerh. a ny. tanfelügyelő ur, az igazán furcsa. Hiszen ráfért az iskolafentartókra az állam sarkantyújának ösztökélése. De a tanfelügyelő jóindulatának, vagy legalább tárgyilagosságának az uj iskolák kétes jelentőségű argumentumai, azt is bizonyíthatják, hogy ugyancsak nagy igényekkel lépett fel a szegény hitközségekkel szemben. A tanfelügyelő jóindulata ott válik el, midőn egy hitvallásos iskola-ügye dűlőre kerül. S ezen esetekben mindannyiszor a ny. tanfelügyelő volt az, a ki végtelenül megnehezítette a kath. iskola megmentését, úgy hogy Pontiushoz-Pilátushoz kellett futkosni annak, aki túl akart járni fondorlatain. Tanú rá Nána, Leányvár, Kesztölc, Bajóth! (Azon Pilatus-féle mentséget, hogy »nem vesszük el a kath. iskola-épületet, csak megvonjuk tőle a községi és állami segélyt« szóra se érdemesítjük.) Ismerünk protestáns tanfelügyelőket, kik nem csak igazságosabbak, de előzékenyebbek voltak kath. iskolákkal szemben. Azt gondolhatná valaki, hogy a ny. tanfelügyelő legalább, a tanítóság iránt szerzett érdemeket, jobb existenciához segítve őket! Mi sem irigyeljük a tanítóság jobb javadalmazását, sőt azért lándzsát törünk. De tagadjuk, hogy e sporadikus államosítás az igazi és legrövidebb ütja a tanítóság megváltásának. Azaz egynéhány, ki az államosítás eldorádójába beevezhetett, igen, szerencsésen jár, de szerencséjüknek a tanítóság zöme issza meg a levét. Mert egyrészt a kultusztárca vékonyságán, de főkép a nemzetiségek légy őzhetlen ellenállásán az általános államosítás ideája megtörik csakhamar; a felekezeti iskolák zöme megmarad, ellenben minden kath. iskolánk pusztulásával (kivált magyar vidékeken !) egy-egy végvára pusztul el az 1000 éves magyar kereszténységnek, melytől remélhető volna a keresztény restauratió, s a ker. tanítóság helyzetének javulása, melyet egyedül az átkozott liberalizmus akadályoz. A gregorián énekoktatás falun. Miután O Szentsége motu propri ójában, mellyel az egyházi ének felől rendelkezik, kijelentette, hogy ezen »Szabályzatát« apostoli hatalmának teljével törvény erejére emeli és annak lelkiismeretes megtartását mindenkinek kötelességévé teszi, kell, hogy az egyházi énekoktatás a kath. népiskolákban ezen »törvénykönyv^ parancsai szerint folyjék. Ne döbbenjünk meg a szabályzat rendelkezéseinek olvasására, sem az azt kibocsájtó szavak szigorúságának hallatára. O Szentsége semmi újat nem rendelt, csak a régi rendelkezéseket gyűjtötte egybe s mert azok megtartására magát számos alattvaló könnyelműen túltette, azok erejét szigorította. Parancsa elől senki sem térhet ki, aki magát katholikusnak vallja, lelkiismeretének súlyos terhe nélkül. Köteleznek ezek a szabályok minket is, kik az egyházi éneket a kath. népiskolákban tanítjuk, vagy az oktatásra felügyelünk. Ki nem vonhatjuk magunkat azon kötelmek alól, mik a szabályzatból következnek, sem azért, mert azok rendkívüliek, vagy súlyosaknak látszanak, sem azért, mert talán a gregoriánhoz nem értünk, vagy mert az tőlünk több fáradságot követel. Ahol kötelességünk, ott a mi Istenünk, akinek a mi kötelességünk az ő szent akarata. Melyek a népiskolai énekoktatás irányító pontjai ennek a törvénykönyvnek ? — íme: »A régi hagyományos gregorián éneket tehát teljes mértékben vissza kell az istentiszteletben állítani... különösen pedig annyira kell visszaállítani a gregorián éneket, hogy a nép használja, hogy igy a hívek újra közreműködve vegyenek részt az egyházi ténykedésben,, mint hajdan törtent.« Továbbá: »Ünnepélyes szertartások közben tilos bármit is a nép nyelvén énekelni . . . A szertartások szövegét úgy kell énekelni, ahogy az a könyvben előfordul.« Ezen rövid néhány szóba van foglalva a kötelességünket képező feladat. Kettőt kell tennünk: az ünnepi istentiszteletbe bevinni a gregoriánt és azt a néppel latinul énekeltetni. Kettőt kell kizárnunk az ünnepi istentiszteletből: a nép nyelvén való éneklést és az idegen szövegű énekeket. Ünnepi szertartások az énekes szentmise, különféle szentelések szertartásai (barka-, hamu-, gyertyaszentelések stb. virágvasárnap, hamvazószerda, gyertyaszentelőkor) ünnepi litániák, melyek énekeltetnek, ünnepi körmenetek és temetések. Az egyház tehát azt parancsolja, hogy mindezen alkalmakkor latinul kell az előirt szöveget lehetőleg gregorián dallamban s a mennyire lehet, a nép résztvevésével énekelni. Ezen rendelettel szemben áll a mi általánosnak mondható gyakorlatunk, a melyet ezen parancs értelmében abba kell hagynunk és azon dolgoznunk, hogy lassan-lassan bevigyük a latin nyelvű előirt szövegű énekeket s azt népénekké tegyük templomainkban. Főkép ebben áll az egyházi ének reformja, amelynek megvalósítását főkép iskoláinkban az egyházi énekoktatással kell kezdenünk. Ezekből önkényt következik, hogy mit kell az énekórákon a jövőben tanitani. Egyházi éneket az egyházi törvények rendelkezése szerint, egy szóval : gregoriánt. Ne borzadjunk tőle, amily rettentően hangzik, ép oly egyszerű és könnyű a kivitelben. A legfönségesebb, legszebb és leggyakoribb ünnepi szertartás az énekes szentmise. Az oktatás legfőbb tárgya a gregorián miseénekek legyenek. Kezdjük a legkönnyebb részén a mise-reszponzóriumokon kezdve az »Et cum spiritu tuo, Amen, Gloria tibi Domine«-n. Az Ite missa-est-ek válaszait elhagyhatjuk, azokat az egyház nem parancsolja. Megtanuljuk a Glóriát, credót, azután az agnust, a sanctust, benedictust, s legutoljára a kyriet. Ezek a szent miseénekek állandó részei. Az egyház parancsolja, hogy ezek minden énekes szentmisében az egyházi naptár előírása szerint teljes szövegükben énekeltessenek. Ezekből nem szabad kihagyni semmit, sem azokat megrövidíteni, szövegükben megcsonkitani. Ha ezekkel készen vagyunk, térjünk át a Tantum ergo, Genitori, Asperges, Vidi aquam, Veni creator, Te Deum litániák. Requiem és temetési énekek betanítására. Kézikönyvül szolgálhat a tanulók számára: Ordinarium Missae (Volksausgabe 1902.) megrendelhető Friedrich Pustet Regensburg Bayern címnél ; ára 36 f. Orgonakiséretre az Orsz. Magy. Cecília Egyesület kiadványait ajánlom. (Kaphatók ft. Bundala János igazgatónál, Budapest, VIII. ker., Mária-Terézia tér 9.) Egyelőre be kell érnünk azzal, ha a gyermekek egyféle dallamot tanultak be a miseénekekből, ami 2 hónapon át heti egy órával megtörténhetik. Ajánlatos, hogy a tanítást egy kis módszeres hangjegy oktatás előzze meg, ami azután a későbbi tanítás folyamán a pihenő közök felhasználásával kibővithető. Első betanításra a Missa in festis solemnibust és a 3-ik számú credót ajánlhatom, mely legdallamosabb és a modern énekhez szokottakkal legkönnyebben betanítható. Ha a dallam betanításában' legyőzhetlen nehézségekbe ütköznék a tanító, segítsen az egyház által megengedett módon a bajon. Meg van ugyanis engedve, hogy az ének némely részei egy ugyanazon nyelven recitativ vagy zsoltár dallamon énekeltessenek. Különösen használható ez az eljárás a hosszabb Gloria és credonál, a melyekben az eredeti dallam ily recitativ esetleg zsoltárdallammal felváltva meg*-megszakitottan énekelhető. A dallam betanításán kívül kiváló gondot kell fordítanunk a szövegre. A latin szöveget előbb le kell fordítanunk és megmagyaráznunk. Nem akarhatja az egyház az értelmetlen éneket. Teljes jelentősége az éneknek csak akkor lehet, ha értelmes és lelkesült szívből jön. Ha a tanító az ének fordítását nem végezhetné, akkor az a hitoktató feladata. A gregorián éneknél igen fontos, hogy az folyékony előadást nyerjen. Ezen célból a dallam betanítását a szöveg tanításának kell megelőznie. Olvastassuk azért előbb lassan, később mind gyorsabban, előbb szakaszonkint, később egész terjedelmében a szöveget, s mig ez olvasás nem elég gyors és folyékony, ne kezdjünk a dallamba. Ezzel igen megkönnyítjük a betanítás munkáját. Ha már a szöveg és dallam jól gyakorlottan folyik, előléphetünk a betanított énekkel a szent helyen. Legjobb, ha valamely nagy ünnepen teszszük. Ne találja azonban ez a híveket készületlenül. A gyermekek utján ugy is hamar elterjed hire annak, hogy latin ének készül a templomban; s a szülők örömmel várják a kedves alkalmat, a midőn gyermekeik ily módon fogják emelni az áhítatot. Ha egy szentbeszédben a nép felvilágosítást nyer a »motu proprio«, a gregorián és a szent Atya céljairól, szívesen nyit teret az újításnak. Az első alkalom után ne legyen énekes szentmise, amelyen vagy a Glóriát, vagy a. credót vagy a sanctust ne énekelnék a gyermekek latinul. A többi maradhat egy ideig a nép nyelvén. A hivek ez énekeket lassan megszokják és maguk is szeretnék énekelni. Ekkor következhetik az iskolai énekoktatás módszerében az énekelni szerető hívek tanítása, akár az iskolában, akár a templomban. Ha már az énekes hivek annyira jutottak, hogy a responsoriumokat s a gloria, credo és sanctust a templomban énekelhetik, el lehet ejteni teljesen a nép nyelvi énekeket az énekes miséken.
