ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-04-02 / 14. szám

biztosítja. Akárhogy is vesszük, a dolgot, az uralkodó fölfogásával számolni kell. Aki oly hosszú idö alatt hozzászokott a dolgok mostani állapotához, akinek a legújabb krízisig ellenkező információkat nem is adtak, annak bizony nehéz egyszerre hozzászokni a gyökeres változáshoz. Ezt lélektanilag nagyon könnyű megmagyarázni. De az országot is ki kell vezetni a bizonytalan helyzetből. Nem szabad türhi, hogy. a törvénykivüli állapot megszokottá váljék. Rendezni kell Ausztriával való viszonyunkat, mert a gazdasági bizonytalanság többet árt nekünk, mini a politikai bizonytalanság. A szegény nemzet sohasem lehet politikailag nagy. Legszebb közjogi alkotásaink mellett is tönkremehetünk, ha gazdaságilag évrőlévre hanyatlunk. Igaz, hogy alkotmányos harcainkban erős bástyánk az alkotmányunk ; de alkotmányunk erőssége viszont gazdasági, vagyoni jólétünk. Mindakettöt meg kell védelmeznünk, de ha egyelőre csak az egyiket sikerült megerősítenünk, már is sokat tettünk. Lássunk hozzá a munkához és ne hagyjuk elszalasztani a kedvező alkalmat. A helyzetnek ezen súlyos, általunk vázolt volta, végre, ugylátszik, komoly hatással van az alkudozó felekre. Minden attól függ, hogyan fog dönteni a vezérlő-bizottság mai ülésében és minő magatartást fog tanúsítani a függetlenségi pártnak radikálisabb része. Mert, hogy Kossuth Ferenc maga is keresi a becsületes kibontakozást, az egészen bizonyos. A mindkét részről tanúsított, a nehéz körülményekkel számító mérséklet, meg fogja hozni a maga gyümölcsét. — Gamaliel. A francia szabadkőműves kormány, ahelyett, hogy a Sedánnál esett csorba kiköszörüléséről, a nemzet magvaszakadásának meggátlásáról, szociális- és gyarmatpolitikáról gondolkodnék, 30 év óta egyebet sem űz ádáz egyházpolitikánál. Ki-kirabolja, hontalanná, jogfosztottá teszi a katholikus egyházat, mindenáron felekezetnélkülivé, modern pogánynyá akarja tenni Franciaországot, de még mindig csak odáig jutott, hogy a katholikusok száma g8%-ra rúg. Most folyik az államnak az egyháztól való »elválasztásának « tárgyalása. Szerencsésnek vélné magát Franciaország, ha csak »elválasztanák« az »államtól« (értsd az uralmon levő néhány ezer szabadkőműves bandájától). Akkor az egyház ott újra talpra állana s egy-két választás után felülkerekednék. De valójában az egyház ujabb és pedig leggyökeresebb kifosztásáról van szó az lelkesülés, vallásos rajongás szent tüze, Krisztusban való átszellemülés ült arcára, Szive, lelke folyton ezt súgja fülébe: » Emelkedjél ki a világ porából; ölts uj embert magadra; légy Krisztusé.« Már hosszabb idő óta e gondolat kisérte, ez ösztökélte. Meghallgatta szivének minden dobbanását, legkisebb susogását. Lelki szemei előtt ott lebeg már a keresztségben elnyerendő tiszta ruha, mintha mag'a az Ur Jézus Krisztus nyújtaná neki: »Vedd gyermekem, öltsd magadra, ebben jöjj hozzám és nálam lesz lakásod.« E kép, nem a természet kötötte le figyelmét ; lelki szemeivel nézte mindezeket. E gondolat nem hagyta nyugton; vágy — minél előbb Krisztusé lenni — ösztökélte; Krisztus hitének sugara tüzet fogott lelkében ; csak alkalomra — a szent keresztség felvételére várt, a mikor e szent tűz fogja egész valóját átjárni; megtisztítja a föld, a bűn salakjától és Krisztusban, Krisztussal fog élni, nála lakást lelni. A távol homályából néha-néha előbukkan Ambiano város templomának karcsú tornya. Alig néhány száz lépés távolságra a várostól, rimánkodó, majdnem teljesen elfojtott hang, inkább cincogás üti meg fülét: »Oh, az Isten szent nevére kérlek, tekints reám, szánj meg engem.« Megáll ... Körülnéz ... Leemeli szeméről a takarót . . . Az útszélen, az egyik hódomb mellől rimánkodva nyújtja feléje esdő kezét, egy rongyokba takart, didergő öreg koldus alamizsnáért esd gyönge hangon, remegő kézzel. »A jóságos Isten téged rendelt megmentőmül — folytatja keserű könnyek között — mert utolsó ingig. Még a templomokat is el akarják venni, nemcsak a kultusz-budgetet fogják eltörülni, hanem lehetetlenné akarják tenni, hogy egyházi személy vagy testület valaha újra anyagi, létföntartási forrást szerezhessen magának, kimondván törvényileg, hogy az egyházi személy vagy testület »nein erkölcsi jogszemély !«. Ilyen értelmű legalább a Combestól örökölt törvényjavaslat eredetije. A modern Nérók és Diokleciánok keztyüs kezekkel, de a régi gyűlölettel és ravaszsággal dolgoznak. Érdekes szerepet visz a most folyó vitában Dechanel, a képviselőház elnöke. Némely felvilágosodottabb liberális főben a liberális frázisok rabszolgasága, melynek az éretlen kor hódol, idővel gyöngül, az öregkor és a tapasztalat meghozza a fogalmak nagyobb szabadságát, s ha nem is lesznek a vallásokat támogató állameszmének hivei, legalább higgadtabb gondolkozásukból kifolyólag az állam és egyház igazi elválasztása, a becsületesen értelmezett lelkiismereti szabadság mellett ütik a vasat. Egészen Gamaliel szerint: »Hagyjátok az apostolokat szabadon működni. Ha emberi mű az, melyet terjesztenek, magától elpusztul, ha pedig isteni, akkor ugy is hiábavaló minden erőlködés ellene!« Ily értelemben szónokolt a napokban Dechanel, a francia Gamaliel a ház általános tetszése mellett. »A katholikusok — nyerjék meg teljes vallásszabadságukat! Első sorban pedig püspökeik kinevezése, mely eddig legádázabbb ellenségeik kezében volt, legyen ezentúl független, mint pl. Angolországban és Amerikában/ Szabaduljunk meg már egyszer az áldatlan örökös kultúrharcoktól, melyek lebilincselnek minket, hogy felszabadult erőinket a nemzet életfeladatainak szentelhessük !« De vájjon a szép szónoklatoknak, melyeknek nincs hijával a francia parlament, meglesz a hatása ?! Szokva vagyunk, hogy a francia kormány sohasem a szónoklatok hatása alatt határoz, ép oly kevéssé a természetjog elemei szerint, hanem előre készitett programúi szerint. A szakadkőmüvesek pedig tudják, hogy a katholikus egyháznak Achilles-sarka a püspök-kinevezési jog. Ha ezt sikerül az államhatalomnak hatáskörébe vonni, akkor tetszés szerint bénithatja, altathatja a katholikus egyház életét. Ha ellenben Dechanel tanácsát elfogadja a francia parlament, a katholikusok ott egy új jövő előtt állanak. X. Pius sem fél — mint a legutóbbi konzisztoriumban kijelentette • az egyház elválasztásától, hanem az egyház tjabb lenyügözésétől / A sztrájkról.*) A fájdalom és öröm érzetei váltakoznak keblemben, midőn egyletünk elnöki székét elfoglalom. Az elmúlt egyleti év fájdalmas nyomokat hagyott hátra egyletünk életében. A halál an*) Csernoch János dr. elnöknek beszéde az esztergomi kath. legényegylet 1905. évi március 26-án tartott közgyűlésén. már tovább nem birom; itt kell meghalnom' Tudom, te nem vag}^ keresztény, még nem vagy Krisztus gyermeke, de eltökélt szándékod Azé lenni. Katona vagy, de neked Krisztus katonájává I kell lenned. Kérlek, az Isten szent nevére kérlek, segit, segits! . . .« S összeesik . . . Mozdulatlanul fekszik a hóban. Kezefejét vörösre szivta a hideg; ujjait megdermesztette, tagjait érzéketlenné tette; kihalni látszott belőle az élet . . . Megesik Márton szive a könyörgő szegényen ; jó szive megindul. A koldus keserűségének elnyomott hangon való megnyilatkozása elég lett volna a nemes elhatározásra; de az utolsó jelenet csak fokozta megindult szivének érzelmeit. »De mit adjon ?« — töprengett magában. — »Mivel segítsen rajta? Mivel elégítse ki? Hisz' fegyverén és ruházatán kivül egyebe sincs!« Nem sokáig gondolkodott. Jó szive megsúgta, mit tegyen! Előveszi kardját . . . leemeli válláról ócska köpönyegét . . . kétfelé vágja ... a jobb felét átadja a koldusnak. »Lásd te szegény lélek •— szólt Márton — én nagyon szeretem Krisztust; még nem vagyok az Övé, de Azé akarok lenni; O meghalt értem a keresztfán, kész vagyok én is meghalni. S mig meg nem halok, mig Övé nem leszek, még nagyobb örömmel szenvedek Erte.« E szavak kíséretében szépen, tapintatosan és kényelmesen beborította a szegény koldust a fél köpeny éggel; felemelte és a közeli házban készitett számára pihenő helyet. A köpenyeg hitványabb félével maga takaródzik be. • ' * * * gyala egészen váratlanul ragadta kí körünkből világi elnökünket, Wanitsek Rezsőt, a ki kezdettől fogva egyik legerősebb oszlopa és támasza volt. Amellett, hogy virágzó üzletét kiváló szakavatottsággal és pontos lelkiismeretességgel vezette, nagyszámú családja körül gondos atyai szeretettel szorgoskodott, városunk összes mozgalmaiban tevékeny részt vett, mindig szakított annyi időt magának, hogy egyletünk ügyeit önfeláldozó, buzgó tevékenységgel gondozhatta. —• Egyletünknek lelke, ifjúságunknak valóságos atyja volt s igy könnyen elképzelhető a mi szomorúságunk mélysége, midőn hallottuk, hogy a halál oly hirtelenül és váratlanul fosztott meg jeles elnökünktől. S ámbár fájdalmunk enyhítésére minden tőlünk telhetőt elkövettünk akkor, midőn porladozó testi maradványait nyugalomra helyeztük, még sem tehetjük, hogy jelen alkalommal is meg ne emlékezzünk róla, midőn halála óta első közgyűlésünket tartjuk; szeretetünknek, hálánknak cyprus ágát helyezzük sírjára s megigérjük, hogy az általa vallott elveknek hű követői leszünk, áldott emlékét nemcsak egyletünk évkönyveiben, hanem szivünk mélyében is megőrizzük és a mi fő, úgy fogjuk szeretni egyletünket, amint ő szerette. E, tekintetben különben már is van élő példánk. A mi veszteségünkben fájdalmunkat enyhítette az, hogy egyletünk élére oly férfiút sikerült állítanunk Magyary László ur személyében, ki kezdettől fogva mint annak rendes, alapitó és választmányi tagja, szivén viselte az egylet ügyeit s mindig első sorban állott, amikor az egylet érdekeinek megvédésérői volt szó. Nem is kételkedünk benne, hogy működési körének tágításával nőni fog az ő buzgósága s egyletünk tovább fog fejlődni s kitűzött céljának megvalósítása felé haladni. Szót ejtvén, ámbár csak igy általában egyletünk céljáról is, önkéntelenül is fordul figyelmem egy legutóbb városunkban is észlelt mozgalom íelé, mely természeténél fogva azon kérdések körébe tartozik, amelyek egyletünket is érdeklik. Hiszen egyletünk tagjai legnagyobb részt munkaadókból és munkásokból állanak. Munkaadók a mesterek, munkások az ő segédeik. Mindakettő közt a legteljesebb összhangnak, testvéries egyetértésnek kell lennie, amely ha megszűnik, beáll az érdekek összeütközése, amely rendszerint az úgynevezett bérharcban szokott nyilvánulni. Ilyen bérharc folyt le napjainkban, sőt talán most is folyik még a mi városunkban is. Két iparágnak munkásai sértve érezvén magukat érdekeikben, beszüntették a munkát, vagy miként minálunk is szokás mondani, sztrájkoltak. Eddig csak olvastunk sztrájkokról, most már volt alkalmunk azt közelről is szemlélni. Mi tehát, hogy már megmaradjak ez idegen szó mellett, a sztrájk ? A sztrájk nem egyéb mint a háborúnak bizonyos neme és alakja, a munkások és a tőke között. A háború pedig, miként Két-három nap mult el . . . Az alkony ünnepi homályban szállt le . . . Beköszöntött az est . . . Az estharang imája elhalt ... A földi lárma megszűnt . . . Minden pihen . . . Márton szobája ablakából csodálatos fény szűrődik ki . . . Talán ébren van ? Nem! Éjji álmát alussza. Ritka szépségű fény ütődik szemébe ; bámulatra méltó ének jut füléhez. A fény mindinkább közelebb érve hozzá, tisztábban és világosabban ragyog. A fény mindig fényesebb lesz ; az ének is élénkebben cseng fülében. A fényben homályosan alakok szemlélhetők. Mint mikor a nyári termékenyítő eső után a nap aranyos sugarai elosztják a homályt a hegyek, az erdők, a berkek lombkoszoruzta, smaragdzöld színben játszó fáiról, hogy annál élénkebben, frissebben és ujabb látványossággal lepjék meg a természet örömét élvező embert: ugy a mennyei fényből is mind jobban és jobban, élénkebben és nagyobb látványossággal léptek előtérbe az alakok. A középen az Ur

? Jézus magasztos, elragadó képe kötötte le Márton figyelmét. Ruházata a pap templomi ruhájára emlékeztetett, mely azon csodálatos jellel volt díszítve, a melyben Konstantin császár győzelmet aratott. Jobbját áldásra emelve, baljában ruhadarabot tartva közeledik Márton felé. Jobbján a Bold. Szűz eszményi alakja foglal helyet, feje körül 12 csillaggal, lába alatt összetört fejű kígyóval. Balról Ker. sz. János látható; balkezében feszületet, jobbjában edényt tart. A kép körül minden oldalról angyalok röp-