ESZTERGOM X. évfolyam 1905

1905-03-25 / 13. szám

erős oszlopa a társulatnak. Maga Szálkai Lajos is többször játszik s mivel jó szervező direktor, jó színész is, ki a szinpadon nem csak paran­csolni tud, de játszani is. A társulat többi tagjai is kiválnak a szürke vidéki színészek közül s talán mindegyikről külön úgy írhatunk, mint a fentiek­ről, ha nagyobb szerepekben látjuk őket. A tár­sulat nagy előnye, hogy zenekara révén jobban tudja érvényesíteni a nálunk legjobban kedvelt operettek zenéjét. A héten előadott darabokban a társulat a közönség igényeit teljesen kielégí­tette s jó ajánlást is nyert egyúttal a jövőre. Az előadások elég látogatottak, bár lehettek volna egyik-másik este többen is, mert most ám nem térhetünk ki azzal, hogy nem megyünk vidéken színházba. ' A társulat fegyelmezettsége és gazdag, sőt fényes ruhatára arányban áll a kitűnő erők játékával. A színház igazgatója, ha ez iránt hozzá fordulnak, a vidéki kaszinóknak postán küld szinlapot. (y) * Egyenes összeköttetés Chinával. A meg­boldogult Ürge Ignác lazarista atya által alapított szent István királyról cimzett r. k. missió-telepről, mely jelenleg hazánkfia ft. Wilfinger József laza­rista atya igazgatása alatt áll, a legfinomabb mi­nőségű kinai thea megérkezett. Egyedül kapható : Brutsy Gyula thea- és diszműkereskedésében Esz­tergomban. A kiváló thea ára: 1 kiló 16 korona, fél kiló 8 korona, 1 deka 20 fillér. * A Káptalan-Utcai tűz. Hétfőn reggel Havas Vince járásbirósági végrehajtó háza kigyul­ladt s tetejének nagyrésze leégett. A tűz egy fás­kamrában keletkezett s lassan terjedt az épületen. Általános és indokolt panasz, hogy a tűzoltóság későn érkezett' meg ezen tűzesetnél. * Orvosi körökben már rég ismert tény, hogy a Ferenc József keserűviz valamennyi hasonló vizet, tartós hashajtó hatása és emlitésre méltó kellemes izénél fogva, már kis adagban is fölülmúlja. Kérjünk határozottan Ferenc József keserűvizet. * „Millennium"-telep Nagyősz. Egyik gazda­sági ág sem tizet úgy, mint a szőlőművelés. Az állami felügyelet és állami segéllyel létesitett »Millennium«-telep a legmegbizhatóbb ojtvány be­szerzési forrás; ezen ojtvány telep ma a legnagyobb és legüzemképesebb az országban. Ezen mintatelep Buding' Károly tulajdonos szakavatott vezetése mellett az ország legjobb szervezetű szőlőtelepévé fejlődött, miről tanúskodjék a következő közjegy­zőileg hitelesitett Bizonyítvány. (B. h). Alulírottak ezennel igazoljuk, hogy Buding Károly »Millen­niumtelep«-tulajdonosnak a nagyőszi és nagyszent­miklósi határban elfekvő telepein 1904. évben következő szőlőszeti terményállományról van tudo­másunk : Ripária portalis (Gloire de Montpellier), Vitis Solonis és Rupestris Monticola (Rupestris du Lot) 4-es kötésű póznarendszeres 13V2 kataszt. hold vesszőnevelő anyaiskola 37,125 tőkével; 3 V2 kataszt. hold zöldojtványiskola körülbelül 300,000 drb. ez évben párosítással készített, részint sima, részint gyökeres 2 éves dugvány-zöldojtvánnyal; 27V2 kataszt. hold ojtvány és dugványiskola körül­belül 4,000,000 drb. eliskolázott fásoltvánnyal és körülbelül 1,000,000 drb. amerikai és európai gyö­kereztetett dugvánnyal. Nagyősz, 1904. évi július hó 30-án. Gábor János, Vince György oki. szőlé­szek és telepkezelők. Grün Henrik, könyvelő számtiszt. Buding Antal telepvezető és oenologus (B. h). Az alólirt napon és helyen 1904. évi 179. ügyszám alatt általam felvett hitelesítési jegyző­könyv alapján ezennel bizonyítom, hogy Grün Henrik könyvelő számtiszt és Buding Antal telep­vezető és oenologus, kiket személyesen ismerek, azután Gábor János és Vincze György telepkeze­lők, kik személyazonosságuk a birtokukban levő igazolvánnyal igazolták, mindnyájan nagyőszi lako­sok, a föntebbi bizonyítványt előttem sajátkezű­leg irták alá. Kelt Nagyszentmiklóson, ezerkilenc­száz negyedik évi július hó (30) harmincadik nap­ján. Simonsich Géza, kir. közjegyző. (P. H.) Ugyan­csak a Buding Károly tulajdonát képező pakáci és knézi 300 kat. holdas telepéről és 1027 drb. hála- és elismerő nyilatkozatokról, valamint az egész telepleirásról legközelebb hozunk hitelesített kir. közjegyzői okiratokat. * „Korona" szálloda. A város ezen leg­szebb pontján épült szálloda elegánsan berende­zett szobáit és kitűnő konyháját szives figyelmébe ajánlja a nagy közönségnek. A tágas és előke­lően berendezett kávéházban a világhírű Schätz­féle szabadalmazott zárral ellátott palacksör szol­gáltatik fel. Pontos kiszolgálás! Szolid árak! Naponkint frissen csapolt pilzeni sör. Pálackolt Porter gyógysör. TJne. Ic. 1905. Ösztöndijak a keresi és iparkamaránál 600 koronás utazási ösztöndíj egy iparos számára. Az iparosok képzése szempontjából felette üdvös, hogy a külföld ipari viswDnyait tanulmá­nyozzák s az ott tapasztaltakat itthon érvénye­síthessék. . Evégből a kereskedelemügyi magy. kir. mi­niszter a hazai kamarák s igy a győri kereske­delmi és iparkamara területére évenként egy 600 koronás iparos ösztöndijat rendszeresített. Ez ösztöndíj elnyerésére pályázhatnak a győri kerületi kereskedelmi és iparkamara terü­letén levő iparosok és iparosítják. A pályázati kérvényben kitüntetendők és igazolandók folya­modó lakhelye, családi és vagyoni viszonyai, fog­lalkozása, előképzettsége, nyelvismeretei, erköl­csi magaviselete, esetleges tanulmányai, az ál­tala esetleg elnyert kitüntetések. Részletesen megjelelendő ezenkívül az ösztöndíj elnyerése esetén a tanulmányút iránya s azon városok meg­nevezése, ahol iparát tanulmányozni és tökéle­tesíteni kívánja. Ki kell terjeszkedni arra is, váj­jon a folyamodónak van-e kilátása arra, hogy egy megfelelő külföldi gyárban vagy műhelyben alkalmazást fog nyerni, avagy valamely külföldi szakiskolában fel fog vétetni. Végül felemlítendő az is, hogy a folyamodó eleget tett-e már katonai kötelezettségének. Annak az iparosnak, vagy iparos ifjúnak, ki ezen 000 koronás külföldi utazási ösztöndijat el­nyeri, kötelezettséget kell vállalnia arra nézve, hogy az ösztöndíj különbeni visszatérítésének terhe alatt vissza fog térni hazájába és a kül­földön szerzett ismereteit itthon fogja értéke­síteni. Azok, kik katonai kötelezettségüknek még nem tettek eleget, vagy az alól felmentve nincse­nek, az ösztöndíj adományozására nem számit­hatnak. A kiskorúakért atyjuknak, vagy gyám­juknak kell kezességet vállalniuk a fenti kötele­zettség betartása tekintetében. A folyó évben kiadandó ezen 600 koronás ösztöndíj elnyerése iránt a pályázati kérvények f. évi május hó 31-ig bezárólag nyújtandók be a győri kerületi kereskedelmi és iparkamaránál. 100 koronás jutalomjegyek ipari és gyári munkások számára. A kereskedelemügyi m. kir. miniszter az ipari és gyári munkások szorgalmának, buzgal­mának és jó magaviseletének jutalmazására ez évben is 5 drb egyenként 100 koronás állami jutalomdijat rendszeresített a győri kereskedelmi és iparkamara területére. A jutalomra való igény előfeltételei a kö­vetkezők : 1. Magyar állampolgárság. 2. Tényleges ipari munkában való állandó alkalmaztatás, (kapus, kocsis, irodaszolga s ha­sonlók nem jöhetnek figyelembe). 3. Legalább 15 évi megszakítás nélküli mű­ködés az ipari munka körében. (Tanoncévek be­számithatók, évadhoz kötött ipari munkában al­kalmazottaknál a teljesen betöltött évadok teljes éveknek tekintetnek.) 4. A rendes munkabér vagy kereset évi összege 2000 koronát meg nem haladhat. Mindezen feltételek teljesítése hiteles ira­tokkal, esetleg" a munkakönyvvel, vagy annak hiteles másolatával bizonyitandók. • A jutalomban való részesítésnél első sorban a szoros értelemben vett munkások jönnek figye­lembe, mig a művezetők, pallérok, előmunkások csakis kivételes és rendkivüli méltánylást érdemlő esetekben fognak jutalomban részesülni. Egyenlő igényjogosultság esetén a korosabb munkások előnyben részesülnek. A folyó évben kiadandó jutalomdijak iránti kérvények f. évi május hó i-ig bezárólag adan­dók be a győri kerületi kereskedelmi és ipar­kamaránál és pedig a munkaadónak a folyamo­dóra vonatkozó s a jutalomra való érdemességét bizonyító ajánló levele kíséretében. Irodalom és művészet. Elnöki útmutató. E cim alatt Gyürky Ödön dr. a kath. egyesületi ügy régi munkása füzetes vállalatot indított meg, melyben az egye­sületi ügyre vonatkozó gyakorlati, vezérfonalul szolgáló útmutatások fognak megjelenni. A vál­lalat első füzete most jelent meg: •» Útmutatás a kath. egyesületek alakítására és berendezésére*. cim alatt. A 67 oldalra terjedő füzet nélkülözhe­tetlen mindazoknak, kik az egyesületi élet terén működni óhajtanak. Ára 1 korona. Megrendelhető szerzőnél: Bpest IV. Molnár-u. 19. I. em. 10. A második füzet, mely a kath. ifjúsági egyesületek vezérkönyvét fogja magában foglalni, húsvétra jelenik meg. „Messiás, Bűn, Búcsú." Ezen a cimen csi­nos könyv alakjában külön is kiadta Gerebenics Sándor győri székesegyházi hitszónok az általa szerkesztett és kiadott érdemes predikációs folyó­iratnak, a »Borromeus«-nak ez évi XIX. folya­mában megjelent ádventi- s nagyböjti szentbe­széd, valamint keresztény tanítás sorozatát. Tar­talma következő: A Messiás (ádventi sorozat) : 1. A várva várt Megváltó. 2. A kiengesztelő Fő­pap. 3. A fölvilágosító Tanitó. 4. A szabadító Király. 5. A szeplőtelen Szűzanya. 6. A tökéletes ember, 7. Az árvák atyja. 8. Hol van Krisztus? 9. A betlehemi jászoly és a mi oltáraink. A bűn (nagyböjti sorozat): 1. Mi a bűn magában­véve? 2. Mi a bűn Istenre nézve? 3. Mi a bűn a b. szűz Máriára nézve ? 4. Mi a bűn az em­berre nézve? 5. Jézus bűnbocsátó hatalma. 6. Az Anyaszentegyház bűnbocsátó hatalma. 7. Lelki fegyvertár a bűn ellen. 8. A szeretet apostola (ujmise alkalmára). A búcsú (keresztény-tanítás): 1. Ideiglenes büntetés. 2. Elégtételi kölcsön. 3. Elégtételi kincstár. 4. Elégtételi kincstárnok. 5. Megszabott föltételek. 6. A búcsú célja és haszna. 7. Függelék. A díszes kiállítású könyv 8° 220 oldal. A tartalmas és formás, minden tekintetben korszerű beszédek élő bizonyság a »Borromeus« cimű predikációs folyóirat jelessége mellett. Al­kalomadtán tüzetesen ismertetjük e hasznos köny­vet, amely megrendelhető: Gerebenics Sándor, Győr. Ára 3 kor. 20 fillér, portómentes küldéssel. Zászlónk. Immár a 7-dik szám fekszik előttünk e képes havi folyóiratból. Egész ármá­diája vonul fel benne most is a cikkeknek és képeknek. Még a keletázsiai harctér vezérei is sorban bemutatkoznak a Zászlónk e számában. Maga a harctér pedig oly világosan tünteti fel a világrengető mukdeni harcok lefolyását, hogy tudtunkkal magyar lap ilyen tüzetes tereprajzot egy se hozott. A »Krisztus Pilátus előtt« cimü cikkben viszont a tudós és művészvilág két jelese lép ki a színtérre: P. Didón a »Jézus Krisztusé c. mű világhírű írója és J. J. Tissot az evangéliu­mok e bámulatos illusztrátora. Egyiktől a szöve­get, a másiktól a szöveghez illő remek rajzokat közöl a Zászlónk ezen száma. Van aztán három illusztrált elbeszélés, természetrajzi és néprajzi érdekes cikk a méhek és tudósok versenyéről és az utolsó eszkimókról, továbbá temérdek apró tudnivaló, amelyek csemege gyanánt köritik a nagyobb cikkeket. Az egész család talál benne hamisítatlan élelfejlesztő szellemi táplálékot. S mindez egész évre potom 2 korona. Aki ezt beküldi, - az összes eddigi számokat megkapja. Mutatványszámot pedig ingyen és bérmentve szállít a Zászlónk kiadóhivatala Budapest, VII. ker. Damjanich-utca 50.

Next

/
Oldalképek
Tartalom