ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-01-10 / 2. szám

jengeti szárnyait közéletünk fölé, mondván : az örök mamelukság fényeskedjék neki. Ez igy van, és ez nem jól van» igy. Ezt elismeri mindenki, aki politikai életünk átalakulását, ezzel a nép jólétét és a társadalom megújhodását kívánja, de a legnagyobb baj az, hogy csak elismerjük e bajt, és nem orvosoljuk ; csak gyönyörködünk a szép színekkel festett ideálban, küzdeni azonban félünk érte, mert ezzel kockáztatunk valamit: valami sinekurát vagy a legjobb esetben közéletünk tespedését. No hát ezt bátran kockára tehetjük, ha más veszíteni valónk nincs, mert hisz ez a célunk. Vagy volt a múltban, és lesz a jövőben megyénknek valami haszna, hogy olcsó prédája volt a liberalizmusnak? Nem! És ezt ne is csodáljuk, mert a semmittevés, az elvtelenség még soha sem nyert elismerést. A liberalizmus ránk tette mindeddig a kezét mint egy örökségére. Politikai nemtörődömségét e megyének jellemzi az is, hogy liberális képviselőink, kiket leltár szerint vesz át egyik kormány a másiktól, egyszer sem látták szükségét annak, hogy felvilágosítsák választóikat a politikai helyzetről. Kormányok buktak s mi sajnálkoztunk, kormányok jöttek s mi hódoló feliratot szerkesztettünk. Ennyiből állott Esztergom megye politikai szereplése, mióta az ellenzék, s ezzel a lüktető élet belátta, hogy e vidéken sem politikai, sem egyéni meggyőződések érvényre nem juthatnak a vármegye intelligenciájának kényelemszeretete miatt. A legjobb alkalom és legégetőbb szükség, hogy megyénk intelligens és értelmes osztálya a nép elé lépjen s megértesse vele, hogy sorakozni kell. Szólítsák a népet egy táborba, mely nyílt politikai elvet vállaljon, s szemébe merje mondani a liberalizmusnak, bogy amint az ország egyéb kerületeiben, úgy a mieinkben is öntudatra jött a nép

; s egy cseppet sincs megelégedve a kormányzás mai szellemével. Egyéni tekintetek senkit se riasszanak vissza a szervezés munkájától, mert a cél sokkal magasztosabb, sokkal felemelőbb, mint sem azt szüklelkü emberek barátságos mosolyáért, vagy kegyes kézszorításáért feláldozhatnánk. Valljon szint Esztergom megye. Alakuljon egy bátor, elszánt ellenzék, mely komoly és tisztességes hangon a parlamentben kéznek. Ebből az következik, hogy az evangélisták sokat koholtak, vagy beteges fantáziájú emberek lehettek. Hát, kedves barátom, vegyük, hogy ez tényleg igy van, bár éppen a józan ész vethetné fel ez ellen, hogy nehezen magyarázható, miszerint négy ember, aki nem is egy időben irta meg történeti munkáját, oly egybevágó koholmányokat tudjon felhozni, avagy hogy éppen négy ember kergessen ugyanazon agyrémeket ; de mondjuk, hogy igy van, rostáljuk meg munkájukat és vegyük csupán a józan ésszel egyező adataikat Krisztus működésére vonatkozólag tekintetbe. Főleg az elveit, a tanítását Krisztusnak és apró cselekedeteit, melyeket ön is ismer és vizsgáljuk Krisztus szellemének, sajátos, új világnézetének történetét, hatását az emberiségre. Elfogadható, történetileg bebizonyított adatokkal foglalkozzunk csupán. Józanul gondolkozzunk, de mélyedjünk el, egyetemlegesen, lehetőleg sok oldalról nézzük a dolgokat. Igaz, milyennek is képzelte volna maga Krisztust, az Istent ? Iparos : Hát, kérem, legalább is olyannak, hogy mindenki, le az utolsó szolgáig bámulva sereglett volna hozzá és hódolva elismerte volna benne az Istent. Ezrek és ezrek, a világ minden népe kétséget kizárólag, egyetemlegesen elismeri, imádja. De nem igy volt, a papok, az urak tettek vele, amit akartak, a nép kereszthalálra Ítélte, sőt maguk a tanítványai is elszöktek a veszély pillanatában. Ha Isten lett volna, valamiképen érvényesült volna ez, a népek szivére hatott volna valami bűvös erővel, meghajoltak volna . . . Igy valahogy képzelem. En . Istenem, oly könnyű ezeket megcáfolni. Egyedül az okoz nehézséget, hogy a sok gondois szót merjen emelni megyénk elhagyatottsága miatt, és mondja meg, mutassa meg, mit kellett volna a nép érdekében tenniök azoknak, kiknek módjukban áll, vagy állt volna. Tenni kell most és nem mindig csak akarni, mert a hosszas készülődés itt bátortalanságot jelent. Nézzünk körül tehát: hogy állunk? — és legyünk olyan szívesek kérem : segítsünk magunkon. — A dunaszerdahelyi választás már előreveti a Tiszarendszer szomorú árnyékát. Hallatlan erőszakkal dolgozott a kormánypárt jelöltje érdekében. Csendőrszurony, jegyzői és szolgabírói basáskodás erőszakolták ki a kormánypárti jelölt győzelmét. Bartal Aurél gyászbabérjaihoz melyeket Stomfán szerzett, ismét fűzött egy még gyászosabb levélkét. De hát meg kellett a miniszterelnöknek mutatni, hogy nem méltatlanra paazrolta kegyeit! A mily utálattal fordulunk el az erőszakosság gyászvitézeitől, ép

: oly lelkes örömmel üdvözöljük a dunaszerdahelyi elvtársakat, a kik az erőszak ellenére is még tömörebb sorokban vonultak fel Rajcsányi néppárti zászlai alatt. Csak kitartás! Az erőszak sohasem bizonyult bármily hatalomnak erős, tartós alapjának. Az Isten ís lesújt végre, ha megtelt a hosszantűrés mértéke és összetöri az erőszakosokat! Főispánunk a MtYallásos iskolák érdekében, 11. (n.) Kivánja-e az állam érdeke az állami iskolákat ? Felületes vizsgálódó előtt ez magától értetődő dolognak látszik, s némely ifjú, rohamosan fejlődő államra nézve nagy kísértés az iskolák államosítása által az egész jövendő generáció fejlődésére föltétlen befolyást nyerni. De a vén európai államok és a tapasztalt államférfiak meggyőződése egészen más. Tudják, hogy a mint az államnak nem hivatása, nem joga a gyermekek nevelése, mert ez a szülők és községek elidegenithétlen joga, úgy nem is érdeke sem nem előnye az államnak a tiszta állami iskola. Csak az állami mindenhatóság lázától elkapatott, szűk látókörű falusi jegyzők és zuglapok álláspontja az, hogy az állami iskola az állam érdeke. Maga Tisza István e bölcs államférfiuhoz illő meggyőződést fejtette ki a főrendiházban mondott programmbeszédében, ha ugyan nem csupán taktikából tette ezt. »Tudom, úgymond, hogy a közoktatásügy államosítását mintegy a liberalizmus követeimélatom közt megtartsam a józan eszmemenet követelte sorrendet. Krisztushoz föllépése alkalmával nem csatlakozott mindenki, különösen nem a hatalmon levő osztály, a kevély, öntelt emberek, akiknek a túlságos jólét következtében nincs is alkalmuk mélyebben, egészségesebben gondolkozni. Nem értették meg Krisztust és • Krisztus megértésében lassan, fokozatosan halad az emberiség. Sőt mondhatni, jórésze az emberiségnek, a keresztényeknek [ is még ma sem érti át Krisztust. És ez mindjárt erős bizonyíték istensége mellett, mert azt tudja úgy-e, arra a történelem számtalan példát szolgáltatott, hogy kiváló szellemek sorsa rendesen az, hogy koruk nem érti s ennélfogva nem is méltányolja őket, hogy megelőzik korukat felfogásban, világnézletben hol évtizedekkel, hol félszázaddal, sőt egész századdal, és hogy igazságot csak az utókor szolgáltat nékik. Bölcsészek, természettudósok, költők számtalan példát szolgáltatnak erre : Sokrates, Aristoteles, Schakespeare, Tolsztoj, nálunk Katona, Madách, Széchényi stb. Ki tudná pontosan elősorolni ? Ön Krisztust is lángésznek tartja. Hasonlítsuk össze a szellemóriásokkal. Azt látjuk, hogy ezek korukat megelőzik hosszabb, rövidebb idővel, a tömeg később jut el oda, ahol ők előbb voltak, miután bennök több az isteni szikra, ők előre világítanak, szinte jelzik a haladás útját. Krisztust pedig, mint már előbb jeleztem, még ma sem érti át az emberiség nagy része, az ő szelleme, az ő elvei, az ő világnézete, az ő természete sok előtt még ma is érthétlen valami, de az emberiség azon az úton fejlődik, melyet Krisztus jelölt meg; abból áll az emberiség haladása, hogy mindinkább Krisztus nyét szokták odaállítani. Én nem tehetek róla' de én a tanügy államosításának soha barátja nem voltam. Általános a panasz, hogy mindent az államtól várunk. S midőn itt van a társadalmi öntevékenység egy virágzó intézménye, melynek sok százados múltja van, akkor nem tudnánk okosabbat tenni, mint konfiskálni ezt is az állam számára ?« A kérdés jogi oldalát talán lesz alkalmunk külön tárgyalni. Ezúttal csak a praktikus oldal, az állam szilárdsága, fenmaradására vetünk világosságot. Az állam négy oszlopon nyugszik ; az állami lét e négy fentartó oszlopa : a jog, a tekintély, a hazaszeretet és a tiszta erkölcs. Ezek nélkül romba dől az állam, vagy tengődik és a gyengébb szegények néposztályának kenyér helyett vándorbotot ad kezébe. Ámde vallás nélkül a jog üres formalitás, mert egyedül a vallás kötelez lelkiismeretben a jog megtartására. A »politikai lelkiismeret? jog terén csak panamákat, maffiákat és magyar képviselőválasztásokat termel. A tekintély a vallásos nevelés kiszorulása esetén, nagyon mostoha sorsnak néz elébe. Addig engedelmeskednek neki, mig a nép akaratát teljesiti, ha nem, akkor kész a forradalom. Hazaszeretet vallás nélkül üres szó, mely poharak csengésekor, vagy iskolai ünnepélyeknél ^hangzik el, vagy legfeljebb muló érzés, mely béke idején legfeljebb egy novemberi rapportba kerül, s melynek a csalók és népnyúzók is eleget vélnek tenni, folyton ajkukon hordva a hazaszeretet nevét. Véleményünk szerint az az igazi hazafi, aki megtartja a tízparancsolatot, és csakis az. Erre pedig csakis a hit vallásos iskola nevel. Hogy az erkölcsiség minő torzkép vallásosság nélkül, eléggé mutatják a hitetlenek arcvonásai, melyekben a bűn pusztításai látható nyomokkal vannak beirva. Vallásos nevelés nélkül csak afféle szabadkőműves »tiszta erkölcsök c-re nevel majd az iskola, melyek a nemzeteket francia módra kihalásra viszi. Az állami iskolával tehát, az iskolai monopóliummal a modern állam csak maga alatt fürészeli a cölöpöket, melyeken áll, büszkén tekint széjjel hatalmának tudatában, de-nem tudja, mely pillanatban omlik össze a campanile módjára. Az állam feladata továbbá az iskolákkal szemben az ellenőrzés különféle szempontból, első sorban a kötelező tanórák és az előirt tananyag elvégzésének ellenőrzése. E téren az államnak nincs és nem is lehet oly ellenőrző szervezete megértéséhez közeledik s most már 2000 esztendeje lesz, hogy Krisztus föllépett s még nincs teljesen megértve, sőt mondhatni, hogy szinte az emberi haladás netovábbja, végső célja gyanánt állitható fel Krisztus, vagyis, hogy Krisztus teljes megértése és követése lesz az emberiség diadala, haladásának tetője, ami beláthatlan idők multán fog bekövetkezni* Ebből pedig az következik, hogy Krisztus mellett elrfbmályosul minden szellemóriása az emberiségnek, sőt látható, hogy a szellemóriások tulajdonképen azok, kik közelebb állnak Krisztushoz, kik — sokszor anélkül, hogy ezt elismernék, ennek tudatával bírnának — Krisztust jobban értelmezik, Krisztus elveinek szereznek érvényt, annak apostolai. Példának hozom föl a szabadság, testvériség, egyenlőség apostolait. Krisztus tehát a szellemóriások szellemóriása, ő benne van a legtöbb isteni szikra, ő benne csupa isteni szikra van, ő Istenember volt, ő Isten. A józan ész, mert mindig ezt veszem alapul, diktálja ezt, a józan gondolkozás vezet rá, hogy sok század előtt oly tanokat, oly örök' igazságokat hirdetni, melyek az emberiség kultúráját, haladását, nagy céljait megjelölik, melyeket az emberiség csak fokozatosan ért és valósit meg, ember nem képes. Ember, legyen a legnagyobb ész, oly tökéletességre, mint aminőn Krisztus állott, nem emelkedett, nem emelkedhetik. És higyje meg, éppen azok, akik nem józan, természetes ésszel gondolkoznak, azoknak üt szöget a fejükbe, hogy Krisztus nem volt valami bűvös, hatalmas lény, aki eget-földet ráz ; hogy Krisztus maga volt az egyszerűség, szelídség, igazság, hogy Krisztusnak ember alakja volt; szóval, hogy Krisztus oly annyira természetes