ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-11-20 / 47. szám

A magyar alkotmány sírja. A legfelsőbb bíróság", a Curia, régi épületének homlokzatán ez a felírás volt: Az igazságosság az országok fundamentuma. Több ezer év óta hangzik ez az isteni szó a világon és a világtörténelem szüntelenül igazolta azokat. Csak az a kormányzás állott mindig erősen, mely az igazságosság" sziklájára volt épitve. Mig ellenkezőleg azok az uralmak, melyek a jogosságot megsértették, épen olyan múlók voltak, amilyen sok bajt és szenvedést okoztak. Dante is az ő fönséges költeményében ezt az egyetlen szabályt irja a népek vezetői elé: Szeressétek az igazságosságot, kik ítéltek a földön. Ennek a törvénynek a szentesítését az a biztos következmény képezi, hogy a népek békés csendben vagy elkeseredett háborgásban élnek aszerint, amint az igazság, vagy a jogtalan önkény uralkodik fölöttük. Épen ezért nem ok nélkül konsternálja az egész; országot a magyar alkotmány elkobzása, melyet Tisza István cselekedett meg ! A magyar állam lényege az ezer éves alkotmány. Nem lehet elképzelni, mily rázkódtatást okozhat ez a halálos seb. Mert egy nemzetnek gondviselésszerű hivatása van és a nemzetek élete felett az Isten őrködik. Magyarország története mutatja, hogy itt elpusztulhatott minden, rombadőltek városok- és nyoma veszett majdnem minden dicső intézménynek : de a tatárok pusztítása, a törökök másfélszázados sorvasztó uralma a magyar alkotmányt nem birta megsemmisíteni. Föltámadt az mindig úgy a füstölgő romokból, mint a testvérharcok ernyesztő küzdelmeiből. Oly mélyen gyökerezik a nemzet szivében az alkotmányos érzület, hogy az csak magával a nemzettel együtt veszhet el. És megfordítva: azt a komoly meggyőződést hirdeti a mult, hogy a magyar állam léte megszűnik, mihelyt ezt az alkotmányát elveszíti. Nem csak félénk sejtelem ez, de az események által bizonyitott igazság, hogy a magyar állam egyedül alkotmányának köszönheti fönmaradását. Ne mondja senki, hogy ez már most idejét múlta. Sőt épen ellenkezőleg: ha eddig nem lett volna, most kellene megteremteni. Az emberiség fejlődése mindenütt oda irányul, hogy az állam kormányzásában minél nagyobb részt vegyen. A népek kiléptek a gyermekkorból, midőn könnyen lehetett őket fegyelem alatt tartani. Most már érettnek tudják magukat és önmaguk akarják intézni sorsukat. Ez olyan haladása a gondolkodásnak, melyet csak ideig-óráig lehet megakasztani, hogy annál nagyobb erővel törjön előre. A magyar alkotmányt is tehát fejleszteni is le akarta rángatni a — szeretkezésig. Bocsánat, hogy ilyen botrányos kifejezést használok, de édes magyar nyelvünk megdöbbentő módon szegény. A modern kor szerelmében a durva realitások, mint valami felfegyverkezett sároscsizmáju zsandárok tolakodnak be még a hálószobákba is. A szerelem kérdésének megfejtését a modern tudomány még meg sem közelitette. Bizonyitja ezt a kegyetlen német filozófus: Schoppenhauer meghatározása, melyben a szerelmet, mint érzést galádul félremagyarázza. Állítása csak a levegőből kapott miszticizmus, aminek igaz magvát még csak nem is sejtjük. Ugyanily bírálatot' érdemel Darwin könyvének a szerelemre vonatkozó része is, egy kivételével, amit csakugyan megállapított, ami a »felvilágosult« gentlemaneknek kevésbé tetszik. Hogy t. i. a vagyon és rang vonzóereje házasság dolgaiban megzavarja a természet rendjét és az emberi boldogság és tökéletesedés céljait. Pedig hát épen a darwinizmus nevében lehetne követelni a nőtől a sok vagyont. Tehát a dicső mester maga rombolta szét, amit felépített. Szóval a felvilágosodott kor legnagyobb dőlyfe: a tudományos tudálékosság a szerelem kérdésénél csütörtököt mond. Bizonyos azonban, hogy a szerelem érzelemvilágát minden-minden kor a saját uralkodó eszméivel színezi. Innen van, hogy korunkban a szerelem eszméje ledér perverzitássá fajult. Az ókorban a szerelem közönbös volt anynyira, hogy a házasságoknál semmi befolyása sem volt. Rómában eredetileg csak a patríciusok köthettek házasságot. A nő teljesen a férje hatalkell, nem pedig megölni, mint azt a liberális pártnak nevezett bérenchad akarja. Ha ezt békésen nem teszik, akkor meglesz a kényszer nyomása alatt : de attól már többé soha el nem zárhatják a népeket, hogy az állam kormányzatát ne követeljék. Ime! A nép minden rétege arra tör, hogy a kormányzó hatalmat saját előnyére befolyásolja. Minden érdekirány képviseltetni akarja magát a parlamentben, minden eszme és törekvés pártot szervez a törvényhozó testületben és a közvélemény előtt súllyal csak az a gondolat bir, mely az országházban szerepel. Mikor ennyire vérébe és meggyőződésébe hatolt a népeknek az alkotmányos felfogás: vakmerő merénylet annak eltiprása. Arról biztosak vagyunk, hogy ezt az eszmét már el nem törülik a föld színéről; sőt az is teljesen bizonyos, hogy az alkotmányos kormányzás az egyedül lehetséges államalakulás. Épen mivel ilyen most a népek természete, azért aggodalomba ejt minden oly kísérlet, mely ezt a közérzést sérti. Kiszámíthatatlan, hogy mily nagy lesz az ellentét a kormányzó hatalom és az alattvalók között. Csend és béke igy nem lehetséges. Vannak, kik úgy Ítélik a helyzetet, hogy jelenleg már nincs a népben idealismus és igy közönyösen venné az önállóság elvesztését. Megérett a szolgaságra. Hát ilyent állítani veszedelmes dolog. Valamint egyes emberek, úgy egy embernek is végóráját csak az Isten tudja, kinek akarata adja az erőt a fönállásához. Nem szabad tehát elbizakodva megvetni, mert lehetséges, hogy az oroszlán nem mult ki, hanem csak alszik. Válságos időkben kiszámíthatatlan alakulások történnek és a kövek is megszólalnak. Annyi bizonyos, hogy a közérzület soha sem fog megnyugodni az alkotmány összeomlásában. Lépten-nyomon fölbukkan majd a küzdelem érte és az ország lelke háborogni fog. Mint a megholtról csak jót szokás beszélni, úgy az elmúlt alkotmányos szabadság is dicsőült fényben fog ragyogni, melyhez képest a jelent sivárnak fogják tartani. Ha van az országban baj, ennek oka nem a magyar alkotmány, hanem a liberális kormányzási elv. Ez hamisított meg mindent és most az alkotmányt galádul elsikkasztotta!! A november 18-iki államcsíny hallatlan az egész magyar történelemben. Tisza merénylete boszúra hívja fel a nemzetet. Az igazságosság azt kivánja, hogy ne az ártatlan bűnhődjék, hanem a liberális párt, mely lejáratott már minden nagy eszmét és most a végső kísérletet teszi önmagának föntartására. Ha nem az ellenzék fog győzni, akkor beláthatatlan időre vége a magyar alkotmányos szabadságnak. mába került, hozománya férjéé lett, de viszont férje családjában öröklő jogot kapott. De idővel enyhébb módon kötötték a házasságokat. Bár alacsony fokon állt a szerelem Rómában, azért Romeo szerelmét, melyet a színházban közönségesen elsikkasztanak, megbámuljuk ma is, mert Schakespeare csodás zsenije ebben helyezte el a férfi és a nő szerelme között való különbséget. Romeo előbb Rosalindáért rajong, de az nem viszonozza. Midőn azonban először megpillantja Júliát, első szerelmének kártyavárát az uj szenvedély magasabb származású, tisztább érzésének hullámverése azonnal és nyomtalanul elsodorja. Tragikus erővel lepi meg a szemlélőt az a gondolat, hogy megtalálja az »igazit« és ez is őt. Itt már többé nincs erő, sem parancs, sem félelem, sem megfontolás, sem lehetetlenség. S amidőn egymás mellett látjuk a pirkadó hajnalban Romeot és Júliát, mikor a világhíres párbeszéd, a szerelemnek eddig megirt legdicsőségesebb himnusza tör elő belőlük: csodás erkölcsi és értelmi erők ébrednek fel az emberben. Schakespeare a mesét egy veronai história elterjedt híréből merítette, de maga az eset egészen igaz. A két fiatal lény minden analízis híján szeretett egymásba és halt meg egymásért, senki sem tudja, hogy mi okból, — kivéve a szerelmet. Ám egyéni meggyőződésem azt vitatja, hogy a szerelem nem öl soha, hanem éltet; a gyilkolásnak sohasem a szerelem a rugója, hanem egy vele rokonságban álló indulat, pl. a szeretet. Szórványosan megtörténik, hogy a szülők végre tudják hajtani e rémséges nehéz feladatot, ha sziIgaz-e, hogy a szociáldemokrácia a nép javát és boldogságát célozza? — Visszhang Bebel legutóbbi nyilatkozatára. — A német szociáldemokraták vezérei e napokban főkolomposuk, Bebel Ágost tiszteletére fényes díszebédet rendeztek Berlinben, melynek vége felé az ünnepelt egyik pohárköszöntőjében többi között a következőket mondotta: »Mi minden tekintély ellenségei vagyunk az éginek ép úgy, mint a földinek ... Ha egyszer megalakítottuk a szociális államot, a vallással hamarosan végezünk ... A nép, melyet okvetlenül meg kell nyernünk, ha azt akarjuk, hogy a szociális mozgalom állandó legyen, még mindig túlságosan csüng a vallási meséken! Azért csak előre, kedves barátim, ne háborgattassátok magatokat! . . . Hiszen a vallás csak magánügy. A mi államunkban az egyháznak semmi köze sem lesz a néphez, mert jegyezzétek meg magatoknak, csak az esetben mondható az emberiség boldognak, ha e tekintetben egészen szabadon fogja magát érezni!« Ime ezeket mondja a »derék népmentő apostol.« Lám, ismét megmutatják a foguk fehérét a népámitók ! Tudjuk eddigi politikájukat, mi is az? Nem egyéb mint a liberalizmus modern szörnyszülötte. Oly tan, mely materialisztikus felfogásból kiindulva, tagadásba vonja nemcsak a haza, de a vallás szent fogalmát is. A mai társadalmi rendnek felbontása, az egyéni szabadságnak teljes elkobzása képezik törekvési célját. Szabaddá, boldoggá akarja tenni a szegény népet, de milyen uton, milyen módon ? Az állam-kommunizmus alapján szervezett, tehát a magánvagyon jogosultságát tagadó központosított adminisztráció szervezet keretén belül olyképen akarják tervüket e veszélyes tan hirdetői megvalósítani, hogy az uralkodó osztályt a túlnyomó számánál fogva durvább kézi munkát képviselő munkás-nép képezze. De lehetséges ez? Nem, ez kivihetetlen dolog, mert eltekintve attól, hogy jogos birtokától megfosztani senkit sem szabad, boldog akkor is csak az lenne, aki megtud elégedni azzal, a mije van ! Már pedig azt nem lehet elhinni, hogy ezek a Bebel-féle urak és »hű« elvtársaik Magyarországon, kiknek legnagyobb része zsidó, mint Weltner, Bokányi, stb. ... ki tudnának elégíteni minden embert, mikor ezt az Isten sem tudja, nem ugyan az ő mindenhatósága híjából, hanem az emberi szív romlottsága miatt. De nem is az lehet ezeknek az agitátoroknak a céljuk, hogy a szegény embert boldogitsák, különben nem vennék el tőle azt, ami gazdagot és szegényt egyedül igazán boldoggá, nyugottá, megelégedetté tesz, a vallást. »Akkor lesz boldog a nép, ha a mi tanácsunkat követi, — mondja Bebel — mert eddig még nagyon ragaszkodik a vallásos mesékhez . . vükbe nyilallik gyermekeik siró könyörgése kenyér után . . . Ha a szülő kenyér helyett csak csókjaival tudja csillapítani magzatának éhségkinjait . . . Ha észbontó gondjai között felmerült lelki szemei előtt a borzalmas jövő, mely a viszszamáradt kis árvákra vár — : csakis akkor markolja meg a szeretet a fegyvert, hogy kierőszakolja szerettei számára az utolsó menedéket: az örök pihenőt! . . . Az ily szivekből kipattanhat azon elhatározás, melynek hű mottója ez : megöllek, mert szeretlek. Ámde szerelemből — legyen bár az a hús kéje, mint Schapenhauer tanítja, vagy az élet gyönyöre, mint a költők dalolják, — embert még nem gyilkoltak le ezen a földtekén soha! Hogy is férhet Össze: forró, édes csókra szomjazó ajak — mely halálos ítéletet susog. Izzó szemből lövellő, simogató sugár — mely célba vesz. Védeni, oltalmazni vágyó kar — mely golyót röpit. Ellenséges, bosszús törekvés — mely szerelemből táplálkozik. S ha akad mégis gyilkosság, melynek okául a szerelmet tartják, ez annak köszönheti, hogy a tulajdonképeni okokat, a szerelem vadhajtásait nem ismerik, milyenek : féltékenység, bosszúszomj, anticipált káröröm .. . Maga a szerelem nem gyilkol, hanem éltet, becéz, oktat, gondoz és véd! Mennyivel kevesebb példáját találjuk a szerelem vadhajtásaiból származó gyilkosságoknak a keresztény újkorban. »Szóljak bár emberek és angyalok nyelvén, ha szeretetem nincs, olyanná lettem, mint a zengő réz, vagy pengő cimbalom.« Irja sz. Pál korinthusi levelének 13. részében. Aki ismeri ezeket a leveleket, az bizonyára az