ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-10-23 / 43. szám

igoz}- október 23. ESZTERGOM De feltéve és meg nem engedve ama esetet is, hogy a polgári községek a támogatást kath. iskoláinktól elvonni sehol nem fogiák, ki áll érte jót, hogy maga a kath. iskolák fejlesztésének bázisát képező 1868: XXXVIII. t.-c. 25. §-a továbbra is teljes érvényében fog megmaradni és törvényhozási uton megszüntettetni nem fog? Ez az oka annak, hogy a helyi autonómiáknak a dolgok mostani állapotában való megalkotása igenis fontos és egyértelmű kath. intézményeink, de kivált iskoláink jövőjének a biztosításával. Lehet, hogy ez idő szerint arra elég sok esetben szükség még nem lesz, de lehet rá szükség idővel és hogy ez akkor mennyire lesz javunkra, ha a polgári községektől esetleg elhagyattatunk, ki lenne az, a ki azt a multak tapasztalatai után belátni képes nem volna ? Mino a mai „modern" nevelés? Többször volt alkalmam közép iskolát végzett vagy pedig egyetemet látogató ifjakkal társalogni, de beszédjük, gondolkodásmódjuk, modoruk s egész fellépésük azt a benyomást tette rám, hogy ezek bizony mind már a mai »modern« nemzedék szülöttjei. Elgondolkodtam egy kissé s kérdeztem úgy magamat: méltó-e a mai ifjúság, hogy egy szebb jövő zálogául, egy szent célért: egyháza és hazája boldogitásáért küzdő biztos alapként tekintessék? Oh bár igy állna a dolog ! De mit bizonyít a mindennapi tapasztalás ? Azt, hogy e remény utolsó szikráját is kioltják már ott, hol még ezt éleszteni kellene, elnyomják a fejlődő jóakaratot már akkor, midőn azt hatványozni lehetne s kellene: a nevelésben ! Lássuk tehát, minő az a »modern« nevelés? Gyümölcséből ismerni meg. A szülők többnyire közömbösek gyermekeik vallásos nevelése iránt, bálványozzák őket, s ezáltal elölnek bennök minden jóravaló képességet s a veszedelem örvényébe döntik. A gyermek kiskorában mindenről előbb hall és tud, csak nem arról, amire tulajdonképen égető szüksége van : az Istenről, a vallásról! Nagyobb részt oly cselédekre van bizva, a kiktől ima helyett inkább káromkodást tanul, ha —pedig nyesegetni kellene valamicskét rossz természetén, akkor ezt a feleletet kapja a szülőktől az ember: nem kell a szegénykét megbüntetni — mert elfásulna, nem kell őt ijesztgetni, — mert hülye, ( hibás elméjű lesz stb. . . . És később, mikor már elemibe vagy pedig a középiskolába küldik, tanulja ugyan a hittant, hisz a lelkismeretes hitoktató, a hittanár minden idejét csakis arra fordítja, hogy vallásos nemzedéket neveljen az egyháznak s a hazának, —de a legügyesebb, a legbuzgóbb hitoktató vagy hittanár is majdnem hiába fáradozik, ha nem támogatják őt és nem működnek közre vele otthon a szülők. Természetesen, ha a szülők mag'uk is az árral úsznak és a mai »modern«, mondjuk csak bátran: pogány korszellemnek, a tizenkilencedik és huszadik század szabadságnemtőjének tömjéneznek ; ha szabadelvűeknek vallják magukat, vallásgunyoló lapokat tartanak és olvasnak, szóval ha a »modern felvilagosodottsagnak« hódolnak: akkor gyermekeik is elsodortatnak a kor áramlata által és abban mindinkább elsülyeduek. Igy állván a dolog, hiába fáradozik a hitoktató, a hittanár az ilyen felvilágosodott szellemben nevelt és hamis elvekkel megmételyezett ifjúsággal^ Azért mindenekelőtt ki a szívből és házból, ami a modern pogányság szerint való és semmit be nem ereszteni, ami nem fér össze az ősi kereszténységgel. Szülők! Jól véssétek be szivetekbe ez arany szavakat! Gyermekeitek jövőjéről, földi boldogságáról s ami a fő: egyszersmind lelki üdvéről is van szó ! Menjünk csak tovább. Mikor elvégezte középiskoláit az ifjú, kilép a világba, talán még ártatlan lélekkel, hittel és bizalommal: de egyszers.mind reményekkel, talán egy kis nagyravágyással is! S hogyan fogadja őt a világ ? Tárt karokkal, bevonja lassankint romlott társaságába; az ifjú lassan kezdi beszívni a mérget, s egyszerre csak abban . a »magasztos« légkörben érzi magát, a melyet »felvilágosodás «-nak nevez a modern világ. Nem csoda, hisz a »modern« nevelés volt az oka a felvilágosodott szellemnek, a szabadszellemű tanárok előadásai csak fokozták azt, az egyetemi tanárok — tisztelet akivételeknek— büszkén hirdették neki hitetlenségüket kathedrájukról ; s természetesen a hasonérzelmű ifjak lelkes éljennel jutalmazták meg őket elragadó, élvezetes tanításukért. Ily tanítási irány mellett valóban dicséretes eredményt mutat fel a felvilágositás, s életökkel és verőkkel pecsételik meg belehelyezett rendithetlen hitöket, kik már reményöket elvesztették : az öngyilkosok. S kik még ennyire nem vetemedtek, azok alkotják a proletárok seregét, mint a felvilágosodás iskolájának csemetéi. De ki győzné ecsetelni mindama károk nagyságát, melyek az elhanyagolt, ferde nevelés, avagy a hitetlenség, vallástalanság bölcsőjéből származnak ? Azért jaj a szülőknek, jaj a nevelőknek és mindazoknak, a kikre az ifjúság nevelése bizva van, ha ily felvilágositás elvének hódolnak, ha a vallástalanság és hitetlenség táborának csinálnak propagandát! Addig nem lesznek egyházunknak hű fiai, hazánknak derék, becsületes polgárai, mig ki nem küszöböljük a társadalomból e ferde nézetet, a mig a »modern« pogánynevelést fel nem váltja a vallásos, istenfélő szellem. Akkor azután felemelt homlokkal mondhatjuk : Magyarország nem volt, hanem lesz ! Lesz, mert az ősök nyomdokait követjük s azokból nem engedünk egy tapodtat sem ! P. K. Krónika. — Stieber Vince. — Ez a név olyan körülmények közt került újból felszinre, amelyek mellett — tekintettel e név viselőjének állására és hivatására — szó nélkül el nem haladhat senki, legalább is olyan ember nem, akinek az egyház nem teljesen ÍTekuba. Ez a Stieber Vince római katholikus ember ; fölszentelt pap; budapest-terézvárosi plébános; aranyláncot és keresztet viselő apát, minélfogva megkülönböztetett rangja szerint, püspöksüveggel a fején celebrálhat szentmisét. Tehát a címzetes főpapok sorába tartozik. És a főpapoknak nemcsak vallási, nemcsak erkölcsi kötelességük, hogy a híveknek és a közpapságnak minden jóravaló tekintetben tiszteletre méltó példával járjanak elől, hanem már maga a közönséges emberi dekórum is megköveteli tőlük, hogy olyat ne tegyenek, ne mondjanak, ami — kötelezettségeikkel ellenkezik. Tudja mindenki, hogy Tisza Kálmán kormányralépése óta Magyarországot előre kiszámított terv szerint dechrisztianizálják a kormányok. (Egyetlen kivétel lett volna, ha lett volna Szapáry Gyula gróf, de hamarosan kitekerték a nyakát.) A terv ravaszkodással, sunyi becsapással, végül nyilt erőszakkal sikerült, ugy, hogy a hivő magyar katholikusok túlnyomó többsége ma már befolyás, döntés, akaratnyilvánítás tekintetében haszontalan nulla ebben az országban. De nem ám, mert gyöngék voltunk; nem ám, mert aludtunk, hanem, mert világi és egyházi részről sokan voltak köztünk a — Herosztratesek. Tudja azt is mindenki, ki és mi volt hazánk vesztére Tisza Kálmán óta minden kormányunk. Ennek az embernek a fiával, Tisza Istvánnal meg mindenki tisztában van.. Ádáz egyházpolitikus, erőszakos miniszterelnök, aki még azon a csekély jogon is keresztül akar gázolni, melyet országgyűlésünk nagynehezen meg tudott menteni a maga számára fúziók és paktumok zavaros tömkelegéből. Mégis és dacára mindezeknek Stieber Vince katholikus vallású ember, fölszentelt pap, apátplébános nemcsak elment a napokban a zsidó mivoltáról és »demokrata« hirhedtségéről nevezetes VI. kerületi kaszinóba, hanem ott még beszédet is mondott. Elrebegte pedig azt, hogy »ma is csak a szabadelvűség zászlaja alatt állhatunk meg«. Pap létére nem szégyelte ehez hozzáfűzni: »Tegnap örömnapja volt a Terézvárosnak; búcsúját ülte ; a tegnapi napnak a mai tette föl koronáját, midőn szerencsénk van itt üdvözölni a miniszter urat...« Tehát a kálvinista, az egyházpolitikus, a jogés törvénytipró Tisza István megjelenése egy »demokrata« eszem-iszomon — koronája egy fővárosi kerület egyházi, templomi bucsimapjának / No hát, nem vagyok se budapesti plébános, se infula alatt celebráló apát; sőt szegény, robotoló kis újságíró vagyok, aki nemcsak a mindennapi betevő falatjáért küzd keservesen, hanem aki tudja, hogy a magyar katholicizmus szolgálatában jövője sincsen, — mégis nem irigylem azt a nagyurat, akit véletlenül Stieber Vincének hivnak és aki még véletlenebbül olyan lajtorja fokára kapaszkodott föl az egyházi méltóságnak és jövedelemnek, ahonnan le lehet sajnálni a katholicizmust és föl lehet érni egy miniszterelnök talpáig. A. Egy község ünnepe. Vasárnap, f. hó 16-án örömnapra virradt Bajóth népe. Ezen napon szentelte fel Boltizár József püspök, általános érseki helynök a szépen fölszerelt templom két uj oltárát és az ottani kath. olvasókör zászlaját. A bajóthi hivek adakozásából emelt ezen két oltár felavatása ünnepén a plébániától kezdve a legkisebb házig,, mindenütt örömhangok fogadták az érkezőt. Szívvel, lélekkel ünnepelt a község apraja-nagyja, s azok, kik e napon a vidékről egybegyűltek a természetszerűen kedves faluban, s együttérezve osztoztak a lelkes katholikus hivek örömében, azok 'sokáigtartó kedves emlékként fognak visszaemlékezni azokra a megható jelenetekre, melyek ott egymást érték. Sorra véve a történteket, első sorban ki kell emelnünk az agg püspök fáradhatlan buzgóságát. Alig van a főegyházmegyében nevezetesebb, kimagaslóbb mozgalom, ünnep vagy esemény, az ő tevékeny szereplése nélkül. Most is midőn a bajóthiak plébánosuk Foltin János, kezdeményezésére a két uj oltárt felállították az Úr templomában, egy pillanatig sem habozott, hogy a felszentelést elvégezze s az új oltár előtt elhangzó első szentbeszédet mondja. Boltizár József püspök Csárszky Isván hercegprimási titkár kíséretében 9 óra tájban érkezett meg primási diszfogaton Bajóth határába, hol már ficánkodó paripákon csikós öltözetben nyalka lovas-bandérium várta. Igy jutott el a községig, hol zöld gályákból és nemzeti szinű zászlókból alkotott hatalmas diadalkapu előtt az út két oldalát már reggel 8 órakor ellepte a falu népe. Az iskolás fiúk ünneplőben Kristóf Gyula tanitó vezetésével, mig az apró fehérruhás kis leányok a két tanítónő felügyelete alatt tömérdek apró virágcsokorral és koszorúval sorfalat állottak. Ott várt a püspökre a község elöljárósága Bajcs György jegyzővel az .élén, és még számosan a környékről odaérkezett és meghívott vendégek közül. Az első diadalkapu előtt Kristóf Gyula tanitó mondott üdvözlő beszédet s a leánysereg a szeretet virágaival halmozta el a püspököt, ki szívélyes szavakban köszönte meg a fogadtatást. Megindult aztán a menet és a bajóthi zenekar lelkes indulóinak hangja mellett a diadal kapuk alatt és a fellobogózott házsorok között ért a plébániához, melynek feljárata előtt az egybegyűlt vendégsereg előtt a megjelent papság karingben fogadta a püspököt. Foltin János plébános üdvözölte itt az örömtől mosolygó arccal kiszálló püspököt, majd pedig egy piciny kis leány lépett elő s talpraesett mondókával hatalmas virágbokrétát nyújtott át az egyháznagynak. Foltin plébános ekkor bemutatta a püspöknek a zászlóanyát Veizinger Annus kisasszonyt, ki időközben érkezett meg bátyjával az ünnepségre. Ismét egy fehérruhás csöppség lépett előre, a zászlóanyának szép köszöntővel és illatos Siroiin 5> A legkiválóbb tanárok és or vosoktól mint hathatós szer úgymint tüdőbetegségeknél, légzőszervek hurutos bajainál, idült bronchitis, szamárhurut lábbadozóknál influenza után nősen ajánltatik. Emeli az étvágyat és a testsúlyt, eltávolítja a köhögést és a köpetet és megszünteti az éjjeli izzadást. — Kellemes szaga és jó ize miatt a gyermekek: is szeretik. — A gyógyszertárakban üvegenkint 4 koronáért kapható. — Figyeljünk, hogy minden üveg alanti céggel legyen ellátva: F. HOFFMANN-La ROCHE & Co. vegyészeti gyár BASEL (Svájc). 1 I