ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-09-25 / 39. szám

IX. évfolyam. Esztergom, 1904. szeptember 25. 39. szám ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. fflegszivlelésül. Esztergom, szeptember 24. (d.) Szomorú és szívfacsaró hirt kaptunk, tehát — mint a magyar katholicizmus álomba merült nagy tábora fölé állított egyik őrszem — nem gondolkozhatunk sokáig, hanem sietve riadót fújunk. Nagy bajt, évekig nem kárpótolható csapást szeretnénk elhárítani a magyar katholicizmus egéről, tehát ne vegye senki zokon, hogy kényelmében megzavarjuk, ne nehezteljen ránk senki, hogy szunyókálásából felrázzuk, mert most valóban egy hatalmas szellemi erővel, egy földetrengetö harsona hangjával kellene talpra állítani Magyarországnak minden igaz keresztény polgárát. Arról van szó irányadó körökben, — gyászos, szomorú hir! — hogy az »Uj Lap«-ot, a keresztény nép ezen erkölcsi és politikai zászlóját pártolás hiányában be fogják szüntetni. Megszűnik az »Uj Lap«, ha azok nem karolják fel ügyét, kiknek ez kötelességük. Ugy-e hogy megdöbben minden igaz katholikus lelke erre a hírre? Fel tehát Uraim! Fel! fel! Álljanak sorompóba mindazok, kik tenni is tudnak, ha akarnak, söt azok is lépjenek elő már most, kik csak folyton akarnak, de eddig még semmit sem tettek. Tessék csak megszívlelni, tessék csak visszaemlékezni, hogy mennyire sóhajtoztunk egy olyan keresztény politikát képviselő olcsó lap után, mely a nép szellemi táplálékát képező és gondolkozásmódját irányító liberális szennyfogalmak krajcáros orgánumai között hitelveinknek tiszta zászlajaként lobogjon! Gondoljunk csak vissza, mily tiszta lelki meggyőződéssel vallottuk, hogy a nép erkölcsét megmételyező pocsolyasajtót tönkre kell tennünk! — és mily bensőséges fogadalmat tettünk, hogy a népet, azt az istenadta, szegény né*pet kiemeljük a kazár kloakából, hogy kiszabadítjuk a sárral és mocsokkal tele lévő irányzatoknak tisztességet és becsületet rabló, erkölcsöt és lelket fojtogató polipkarjai közül! Oh! mi emlékszünk még arra, mikor az egész keresztény társadalom szinte lángolva a lelkesedéstől, valóságos vészkiáltásként zúgta: keresztény krajcáros lapot akarunk és be fogjuk zúzni a poklok kapuit ezzel a fegyverrel! Kiszabadítjuk a vért csiklandozó sátánfiak karmai közül a népet! Igen jó Uraim! ez igy volt. Katholikus lapjaink cikkeztek és bármennyire öltögette ezen tervre rőfös nyelvét a bizarr felfogás, a katholicizmus vezérférfiai megcsinálták a kívánva várt Uj Lapot, mely új irányt képvisel régi szent jelszavakkal; tiszta utat mutat a romlott erkölcsök ingoványából szabadulni akaró népnek. Erös tábor biztatta erre azokat a lelkes vezéreket erös argumentumokkal. A papság és a katholikus intelligencia évekig bizonygatta, hogy a magyar népben megvan az erkölcsök alapja: él még lelkében a jó érzés. Csak alszik, csak fel kell ébreszteni. A katholicizmus fényes fegyvereként villant meg az »Uj Lap« Mihályfy Ákos dr. kezében, s a katholikus Magyarország nagygyűlése lelkesen ünnepelte megjelenésekor. Megvolt az örömök öröme, zúgott a taps és az öreg Gellérthegy is szinte megingott a riadó éljenektöl, jígy hogy ebben a lelkesedésben, ebben a szives örömmel teli fogadtatás jegyében megindult lap fennállását senki sem merte volna kétségbe vonni. És mi történt aztán? A nagy ankétot nagy bankét követte, hol ősi szokás szerint magasan emelgettük a kupát; tarjagosan lendülő szavakban kívántunk jó erőt, egészséget az újszülött lapnak és aztán a lelkesedés mámorába szépen meg is fulladt a tevékenység szelleme. Valljuk meg őszintén, hogy elaludtunk! Azok a jó urak, kik úgy erősítgették, hogy a nép lelkében megvan a jó érzék, csak fel kell azt ébreszteni, azok maguk is elszunditottak, az ördög azonban: az ébren volt. Biz az soha sem alszik. Az »Uj Lap« ellen pedig ezer ördög szövetkezett. A fővárosban szinte lehetetlenség a már meggyökeresedett kiadóvállalatokkal konkurrálni. Azok, kiknek érdekében fekszik, hogy ez a fegyver kihulljon a magyar katholikusok kezéből, ezreket áldoznak, vesztegetnek, örült és zsidó módon ellensúlyozzák a katholikus krajcáros lap minden törekvését, mellyel a nép szeretetét felkelthetné és biztos olvasóközönséget szerezhetne magának. Kezdve a szerkesztőségtől a rikkancsokig, az ellenség krajcáros lapjai szennyes reformációkon mentek keresztül. Az »Uj Lapcc szolid, mérsékelt és a keresztény erkölcsök színvonalán álló hangjával szemben agybolygatóan, rémes és rikitóan szines érzékiséggel szerkesztették lapjaikat, rikkancsokat vesztegettek, söt még a vasúti szállítás körül is olyan aprónak és lényegtelennek látszó akadékosságot kellett tapasztalnia az »Uj Lappnak, melyek mind együttvéve késedelmet jelentettek s nagyban voltak kárára az ügynek. És ha jól felfogjuk mindezeket, a nép élén álló uraink ébersége mellett, ezeknek mind az süj Lap« hasznára kellett volna AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Távolból. Visszajött varázsa A szép gyermekkornak, Szemeimben forró Könycseppek ragyognak. Egy regényes tájhoz Ujra visszaszállnak, — Szárnyra-kelve visszaszállnak Lelkemből a vágyak . . . . . . Alacsony, kis házunk Nádfödte tetője . . . Óh, talán örökre Elbúcsúztam tőle, Midőn mint kis gyermek Más vidékre mentem, Kis házunktól, kis falunktól Fájó búcsút vettem . . . Fájó búcsút vettem Az akácvirágtól, Az akácvirágok Édes illatától . . . A füttyös rigótól, Kis fülemülétől . . . A rigótól, fürmilétől, Kedves énekétől . . . . . . Ott, a hegyoldalban Sűrű erdő árnya . . . Ösvényeit lábam Be sokat megjártál . . . Zöld fák alatt tarka Pillangókat űztem, Tarka-barka álmaimat Koszorúba fűztem. . . . Hegyoldallal szemben Az illatos róna . . . Hej, de sok virágot Szedtem egykor róla! . . . Milyen gyönyörűség Gondolni is rátok. Zöldmezőben nyitogató Illatos virágok! . . . . . . Ujra hallom, ujra, A temetőkertbül, A mint a kisharang Estimára csendül . . . Ráakadok ottan Atyám sírhalmára, A sírhalmán bólingató Szomorúfűzfára . . . Kicsi gyermek voltam, Mikor atyám megholt . . . Áldja meg az Isten! — Drága, jó lélek volt! . . Az édes anyámmal Esténként elmentem, Sírhalmán a virágokat Meg-megöntözgettem . . . Bánatos szemünkben Forró könyek égtek, Ajakaink halkan Imát rebegének . . . Imánk' égbe vitte Szellők fuvalomja . . . A sírhalmon bólingatott Szomorúfűz lombja . . . . . . Amint néha-néha, Szép tavaszi este Üldögéltünk némán A virágos kertbe': Dünnyögött a kis méh, Kósza szellő lengett, Az eperfán himbálózva Kis madár csicsergett . . . . . . Hová lett az élet? . . . Kicsi falum képe ? . . . Tarka ábrándjaim Eme szép emléke ? . . . Olykor-olykor minden Feltűnik előttem, De hol vannak azon álmok, Miket akkor szőttemi . . . H.