ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-09-04 / 36. szám

emberiség korában, de csak ugy eszembe jött ez is, mint más, mikor ma a győztes japán sereg diadalorditásának visszhangja mellett a nagy lapok tndósitója vérbe ütött tollal táncol huszezernyi elesett katona holtteste fölött. »Az ágyútüzelés következtében a Liaojang körüli hegyek tűzhányókhoz hasonlítanak.« »Iszonyú volt a kép, mely Liaojang felől a nézők szeme elé tárult. A japán ütegek az egész csatateret ágyúgolyókkal söpörték végig. Az összes ágyúkat egymás után egy-egy négyszögölnyi területre irányították és mathematikai pontossággal követték ezt a rendszert, úgy hogy négy óra alatt az egész harcvonalat tűz alá fogták.« »A két harcoló félnél több mint félmillió ember és 1400 ágyú működik.« »Szuronyharcig jutott a dolog.« ». . . . egy japán hadosztály nyomult az elesettek holtteste fölött előre, de szuronynyal vissza veretett.« »Emberi holttestek piramisán átmászva igyekezett az ellenség ujra előre.« »Az elesettek száma meghaladja a húszezret, az előbbi napok szintén 10—15,000 ember életébe kerültek.« Ilyen és hasonló tudósítások agycsiklandozó kitételei még enyhék, de ott, hol a százezrek szuronyos kézi tusájáról esik szó, ott azután valóságos felhő emelkedik a vérgőztől. És ez a rettenetes öldöklés bizonynyal nincs oly hűen leírva, mert a borzalmasságokat nem lehet rövid táviratokban megfesteni, de hisz ez fölösleges már ma, mikor az újságolvasó fantáziája legalább is úgy működik, mint az iró tolla. A humanizmus csillaga alatt született ember, ki elájul ha tyúkszemére lépnek, teljesen belefekszik ebbe a vérpocsolyába és meghentergeti lelkét benne kéjelegve. Szinte hallja az ágyúk bömbölését, és ezen képzelt zenebona mellett bizseregve kél őrült táncra minden idegszála; a szeme vad tekintettel keresi a feltűnő betűkkel irt szenzációsabb részleteket s szinte látja mint szakadnak le az emberfejek, miként tépi fel az eltört szurony a kebleket, s hogy halmozódik holttest holttestre, mig olyan hegy lesz belőle mint a szenttamási púp. Az emberiség haladását látja a borzalmas /gyilokgépek mathematikailag pontos és borzalmas működésében és szinte lihegve sápadt arca vonult el. — Meghalnék! — hallotta halkan, majd minden, a hullám, a szellő, a lelkiismerete ezerszer ismételte: meghalnék ! —• Nem ! — Elvira halála árán nem fogja boldogságát megvásárolni . . . Hirtelen felegyenesedett, büszkén hátra vetette fejét és szilárd hangon majdnem kiáltotta: — Szégyelje magát, menyasszonya van és más szerelme után jár, én megvetem, gyűlölöm önt. — Hazudta és erős léptekkel ment le kabinjába. A lealázott férfi kezét ökölbe szorítva nézett utána, az imént szerelmet könyörgő szemei most megvetéssel követték Kún Jolán lépteit. •• * * * A hajó fedélzetén ismét az esti élénkség uralkodott. Ezer szem leste a dózsék titokzatos városát. Velence mólója alig egy mértföldnyire volt és már itt-ott felbukkantak a gondolák. . Elvira ma a szokottnál pirosabb arccal, izgatottan leste Velence partjait. Boldogan simult Irányihoz, kis kezeivel gyöngéden simogatva arcát, résztvevő hangon kérdezte : — Nem volt jó nyughelyed Gábor 2 Arcod oly szenvedő, szegénykém ! nem tudtál aludni ? — Nem, ma nem aludtam. Mond Elvira, szeretsz te engem ? •— És még kérdezed, édes Gábor ? Nem is tudnék nélküled élni, oly forrón szeretlek 1 — Oh, most már én is igazán szeretlek ! — mondotta a férfi, először ölelve melegen magához ezt az igazán szerető, jó lelket. * * * Es Jolán, a büszke Kún Jolán fülkéjében térdre borulva keservesen siratta megtalált és elveszett boldogságát. velefut a győzelmes japánnal, ki szöges csizmájával beletapos az ellenség kifordított belébe s azután fogában a vértől csöpögő fegyverrel úgy kapaszkodik a vonagló, gőzölgő holttest-hegyre, hogy körmeit a haldokló könnyező szemüregébe mélyíti, mert hát: előre! előre a tagadóját : Banzáj ! . . . tyhüj ! de kutya érdekes . . . És mig a modern kor gyermeke szellemileg és testileg kimerülve ejti ki kezéből a véres újságot, addig a béke gyöngéd angyala megtépett olajágával és leheletszerű könnyű termetét boritó hófehér, de most véres ruházatával oda áll a mindég fehéren tiszta ruhában álló hatalmas cárember elé, és vérző homlokára mutat: — Te, te ütötted be a fejemet . . . Az atyuska pedig mosolyog zavartan és keserűen, de nem ér rá vele foglalkozni, mert várja a futó hadsereget, mely hanyatthomlok rohan az ő áldott ölébe, hogy az ő kezéből vegye az ukázt, mely szerint a szibériai ólombányák gyilkos klímáját szívhatja, ha nem volt elég bátorsága meghalni. Ólomuralom! A harctéren az ólom puskagolyó, Szibériában az ólombánya, otthon a kancsuka ólombütyke követeli a muzsik bőrét, mert az atyuska, aki imádkozik minden reggel és este, úgy szereti a népét, ha csendes. -És aztán ki tehet róla, ha a nép akkor a legcsendesebb, mikor halott . . . Hja! — a világpolitika százezrek legyilkolt holttestén alakul át. Rendben van minden! A földi és emberi törvények szerint a rablógyilkost elitélik, nehéz bilincsekbe verik és tömlöcbe vetik; az erkölcsi törvények szintén sújtják a bűnöst és lelkiismeretének bilincseknél nehezebb s gyötrőbb terhével kinozzák bele az örök sötétségbe. Mert hát tudnivaló kérem, hogy a földi bíróság fölött van még egy fórum, melynek ítéletei magasabb erkölcsi fogalmak végtelen bölcs paragrafusain nyugosznak, és gyakorta már itt a földön is alkalmaztatnak. Lyza. HIREK. Alkuszom a Sorssal . . . Nem tudom, megegyezünk-e, Mennyi lesz az ára . . ? — Alkuszom a fösvény Sorssal Teljes boldogságra. De a kapzsi, vén uzsorás Szivem felét kéri, Én meg multam rossz álmait Kínálgatom néki. Álmaimtól válni vágyom ; Szebbre, jobbra várnék, Hogy szivemnek verőfényét Ne kisérje árnyék. Boldogító szerelemnek Veró'fényét vágyom, Hogy életem olyan legyen, Mint egy édes álom. De a Sors csak kötekedik, Nem érti a dolgot . . . — Hogy lehetnék fél szivemmel Én egészen boldog . . 1 ? S2voboda Román. A Hideglelős kereszt alól. Ezen évben valamelyik számunkban említést tettünk arról, hogy a Hideglelős kereszt alatti kőbánya vezetőségében a részvénytársaság igazgatóságának bölcs intézkedése folytán lényeges változás állott be. Akkor előlegeztük a bizalmat az ismeretlen vezetőségnek, mert azt gondoltuk, hogy a bányászok sorsában emberségesebb korszak köszönt be. Ma az előlegezett bizalmat nem vonjuk ugyan még egyelőre vissza, de már konstatálnunk kell, hogy az emberséges bánásmódról szó sincsen. A nyers bánásmód megszokottá vált. A bányakezeléssel megbízottak a felügyeletet albérletbe adják, kik aztán, miután maguk is szolgák, embertelenül zsarnokoskodnak szolgatársaik felett. A valódi felügyelet csak olykor-olykor mutatja magát s abban áll, hogy erős hangot hallat s ezzel eltűnik a látóhatárról. Szeretnénk megsúgni a felügyeletnek, hogy csak komoly bánásmóddal lehet vállalatot csendben, de erélyesen vezetni. A pusztában kiáltó szava elhangzik, az erős, komoly férfiú pedig kevés erővel, de több szeretettel sziklát szánt. A szorongatott munkások a nyers bánásmód és egyebek miatt folytonosan zaklatják a pilismaróti plébánost és könyörögnek levélben és élőszóval, hogy helyzetük megkönnyítésére, ha tud, kellő lépéseket tegyen. Sok egyebet hall a szegény munkásoktól az ember, de ezeknek hitelt egészben nem adunk ; annyit azonban meg kell e helyen említeni, hogy mégis bűzlik valami Dániában, mert a munkások között folytonos forrongás mutatkozik. Nagy szolgálatot tesz tehát a központi főszolgabírói hivatal, ha őrködő szemmel kiséri a hideglelős kereszt alatt üzembe vett kőbányában dolgozó munkások helyzetét, valamint azt is, hogy ott ma-holnap borzalom nélkül átvonulni sem lehet, mert a bányatörvények és vármegyei szabályrendeletek csak ezredrészben érvényesülnek. Megy ott minden szakvezetés és fej nélkül. Kérjük e helyen az igazságosságáról és erélyéről egyaránt ismert és tisztelt illetékes hatóságot, kegyeskedjék a bányakezel őségét odaszorítani, hogy a bányatörvényeket és a bánya alatt járó-kelők élet- és vagyonbiztonságát nagyobb tiszteletben tartsák. Mi, mint a nyilvánosság egyik orgánuma és a nép őszinte barátja, a mai naptól fogva éberebb figyelemmel kisérjük a kereszt alatt üzembe vett bánya kezelését s az ott dolgozó szegény fehér rabszolgák szomorú sorsát. Addig hallgatni nem is fogunk, mig egészségesebb állapotok nem lesznek a kereszt alatt. Hogy mily állapotok uralkodnak ott, még valamit elmondunk egy vidéki tudósítónk nyomán. Augusztus 29-én este nyolc és kilenc óra között óriási robbanás riasztotta fel a pilismaróti lakosokat. Dinamit-patront gyújtottak meg a vallásalapitványi erdőgondnokság palotája előtt. Mindenki ideges kézmozdulattal kapott a kalendárium után, hogy a másnapi névnap erányában tisztába jöhessen. Általános volt azonban a meglepetés, mikor kitudódott, hogy 30-án Róza lesz. Kiderült az éj homálya, mert a vallásalapitványi erdőtanácsos ur szobaleányának a neve tényleg Róza. Szerencsés leányka, kit a falu dendijei ilyen módon törekszenek megtisztelni. De hát az a kérdés, hogyan fújhat ezen eseménynél a kereszt alól a szellő ? Ugy tisztelt olvasó, hogy a hideglelős kereszt alatt üzembe vett bánya kezelőségének szorgos körültekintése és erélye folytán ki van zárva, hogy bárki a dinamithoz hozzáférhessen. Ugy halljuk, hogy a dinamit fölött teljhatalommal rendelkező az egyik albérlő, ki miként a munkásokkal, úgy a dinamittal is szabadon rendelkezik. Ez is egy példa arra, hogy ott a bányaüzemet nem vezetik, hanem vezetődik. A központi főszolgabírói hivatal minden esetre foglalkozik ezen ügygyei és szigorúan megvizsgálja, hogy miképen került a dinamit az ünnepelt szobaleánynak »fenster-robbanast« rendező dendik kezébe ? Mi történhetnék, ha az utca közepére dobott dinamit-patron gyutacsa egy kissé komótosabban végezné hivatásos munkáját s akkor teljesítené kötelességét, mikor egyik-másik lakos gyalog vagy kocsival a helyszínéhez közelebb érkezett ? Igazán Pilismaróton %erős kéz«-re van szükség, mely torkon ragadná az éjjel botorkáló zsidó Don Juan- vagy kis Kohn-okat. Eddig csak pisztolyokkal felfegyverkezve jártak éjnek idején és zaklatták a leányos házakat, ma már dinamitpatronokkal tisztelegnek ideáljaiknak. Mi történik, ha egy ily diszlövéstől kigyulad a község ? A vezér, kinek ősei batyuval jöttek hozzánk hazát keresni, ismét hátára kapja batyuját s megy más hazát keresni. S a szegény földmives honfinak mi lesz a jövője, ha a diszlövéstől megég a feje fölött a hajlék ? Ilyen kedélyes és hideglelős állapotok vannak a lázkereszt alatt. * A főegyházmegyei nyugdij-intézet első közgyűlése f. hó i-én volt Boltizár József püspök, ált. érs. helytartó elnöklete alatt a papnevelő-intézetben. A közgyűlés'megválasztotta alelnöknek Szecsányi Vilmost, háznagynak Haliezky Bélát, jegyzőknek dr. Machovich Gyulát, dr. Csajka Ernőt és dr. Koperniczky Ferencet. Az elnöki jelentések után a középponti bizottság jelentése dr. Fehér Gyula előadásában tudomásul vétetett. Az alap-