ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-07-24 / 30. szám

IX. évfolyam. Esztergom, 1904. július 24. 30. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám, ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy hároinhasábos petitsor ára 16 fillér Többszöri közlésnél árkedvezmény. Tanítóink kenyere. Esztergom, július 23. (TV.) Zakatol, zúg a határban a cséplőgép, önti a jószágot a szérűre. De a rosta az amúgy is kevés szem egyharmadát átbocsátja. Évtizedek óta nem látott silány termést hozott a nagy szárazság. A tanitó kenyere is, mely most újkor szokta nagyobb mennyiséggel kárpótolni a téli rendetlen fizetésért^ szokottnál is soványabb. »Miböl adjunk, ha a jó Istenke nem adott?!« hangzik fülébe nem egyszer, midőn a 10 —12 kilás zsellérektől hitvány járandóságát követeli. S a terményekkel való bizonytalan és odiozus fizetség mellett megesik az idén, hogy nemcsak tüzelöfát, de tűzre való gabonát, szemetet kap fáradságának béréül. Legjobban jellemzi a felekezeti tanitók desperat állapotát azon körülmény, hogy tisztán a tanitói fizetés alapján családot nem alapithatnak, hanem várniok kell, mig a jó szerencse valami kántorsághoz segiti őket, vagy üresedés esetén az államiság Kánaánjába bejuthatnak. Miféle koldusos existencia az egy intelligens ember számára, mely csak akkor engedi meg a nősülést, ha mellékkeresetre adja magát, vagy ha a nő is emancipált kenyérkereső?! Valóban fekete és száraz a nemzet napszámosainak kenyere! Képzettségük és nagy nemzeti missiójuk dacára a bányászok és gyári munkások bérére voltak eddig utalva, 800 kor. évi fizetésre. Az új törvény felemeli nagykegyesen 200 koronával az alapfizetést és az állami altisztek és szolgák rangjába sorozza a nemzeti kultúra oszlopait' S minden további unszolásnak és protestálásnak útját vágja a miniszter e rövides nyilatkozattal: »nincs födözet!« Mi az oka annak, hogy nálunk örökös az iskola- és tanitő-válság, holott más országokban ezen régen túlestek?! Hogyan van az, hogy mindenre jut, csak azoknak nem, kik legjobban megérdemelnék?! Az elégedetlenség és keserűség mérgéből elsősorban kijut a főpapságnak. »A dús egyházi javadalmak jövedelméből már régen fel lehetett volna javitani a t

katholikus tanitók fizetését!c( mondják sokan. Ám, ha azt hiszi valaki, hogy a patronátusi terheket viselő s s ezerféle igényekkel megterhelt egyházi javadalmak jövedelméből marad évenkint annyi, amennyiből a papi kongruán kivül még a tanitói kongrua is kitelnék, higyje! Csak figyelmébe ajánljuk, hogy ez utóbbi kongruára nem egy-két ezer a kompetens, hanem 15—20 ezer. Megemlítjük mellesleg itt a százezreket, melyeket az utóbbi években Meszlényi, Majláth és Hetyey püspökök áldoztak iskolai és tanitói célokra. De mi ez a nagy szükséglethez képest? Megemlítjük azt is, hogy ujabban sok kegyes alapitó figyelmét eltereli az iskolaügyről az államosítás úton-útfélen felmerülő kísértete. Mindettől eltekintve konstatáljuk, hogy a vélemény, mely az egyházi javadalmasokra rój j a a tanitók kongruájának kötelességét, először is jogi tévedésen alapszik. Mert nem a püspök vagy az egyházi hatóság a hitvallásos iskola tulajdonosa és jentartója, hanem a hitközségs ezt köteles segélyezni az állam. Másodszor e vélemény a megoldáshoz elégtelen. Oly nagy testület anyagi existenciájának biztosítására, minő a tanitóság, egyesek, vagy testületek zsebe elégtelen, ezt, hogy úgy mondjam, csak a nemzet zsebe képes biztosítani; nem alamizsna kell ide, hanem állandó, törvényekkel jókarban tartott fizetési források! Ezen tagadhatlan tényből, hogy az egyházi javadalmak a tanítók helyzetén vajmi keveset segítenek és segíthetnek, némelyek helytelen logikával azt a következtetést vonják le: »tetiat engedjen tért az egyház az államnak!« Vannak országok, melynek püspökei nem javadalmasok, s a katholikus iskolái mégis virágzók, tanitói pedig jólétnek örvendenek. De azért is hibás e következtetés, mert nálunk az általános államosítás nem egyedüli, nem is legközelebbi útja a tanitók helyzetének javitására! »Ugyis államosítva lesz előbb-utóbb minden iskola!« hallatszik itt is ott is a reménykedők vagy a harcképtelenek ajkáról. Vasárnapi politikusok azok, kik igy beszélnek, vagy reménykednek. Nem igy a miniszter! »Az általános államosításnak financiális és politikai okokból nem vagyunk barátai!« S különösen politikai okokból. Mert még be se terjesztené Berzeviczy a törvényjavaslatot, már is frontot csinálnának a szászok és románok, s szépen elbuknának azok, kik most többségben vannak. A felekezeti tanitók anyagi helyzetének van még egy más s könnyebben kivihető módja! Mert mi az ö helyzetük fellendülésének fő akadálya?! Főakadály a kormányon levő liberalizmusnak azon szűkkeblű felfogása, mely különbséget tesz tanitó és tanitó között, s azon AZ „ESZ

T

ERGOM" TÁRCÁJA^ Segítő Mária. Ha édes nyugalmát lopva elorozzák, S bilincsbe verik az elkövetett vétkek, Enyhülést keresvén, bizva repül Hozzád A fohászok szárnyán a vergődő lélek, S biztos gyógyulását irgalmadtól várja, Segítő Mária. Ha a földi élet ezer baja, gondja Aggodalmas búval terheli a lelket, Hozzád száll a földről szárnyait kibontva, S tudva, hogy Tenálad nyugodalmat lelhet, Hogy szivednek nincsen égen-földön párja Segítő Mária. Vigaszunk a búban, kétségben Reményünk, Légy kegyes hát hozzánk, könyörülj hát rajtunk. Trónod zsámolyánál esdekelve kérünk, Hallgass meg, kik bizva Tehozzád sóhajtunk, Segítsd a könyörgőt, szivét ha kitárja Segítő Mária. Sziriusz. Amit a holnap hoz. Lenn az utcán hideg szél süvit, itt fenn a szobámban nyájas, marasztó meleg pattog. Ülök a tüz előtt, s ahogy szitom, azon tűnődöm, menynyire tökéletlen szerszám a kályha. Hogy nem alapult még meg a Vulkáni Hőkiaknázó Részvénytársaság, mely a föld méhének izzó tüzeit enyhe meleggé lohasztva, csőrendszeren vezetné . lakásunkba, mint a vizet s a gázt. A Gellért-hegynek vulkáni magjával, artézi kútfejeik kőjével fűteni lehetne az egész ország városait, falvait és tanyáit, s tavaszi virulásra serkenteni a fagy alatt megridegült földet; sőt narancs-erdőt fakasztani, mirtus-cserjét támasztani ott, ahol a szivós akác küzd a sivó homokkal és bocsát le egy-egy fanyar gyökérszálat az amerikai jövevény, a bogárálló venyige. Csak a maga silány valójában mutatkozik ez a hivalkodó csodakorszak, midőn nem ott s nem akkor bir kedvére ereszteni esőt s szelet, hűvöst, ahol s a mikor arra szükség van. Bizony tökéletlen szerszám ez a kályha s megérdemelné, hogy a rég elfelejtett koppantó sorsára jusson. Pedig annyi szép ének zengett a kandallóról! (Melynek minálunk kályha a neve). Ujabban építenek is kandallót az uj ebédlőbe, hogy stílszerű legyen. Aztán beleállitják a gázkemencét, vagy kinevezik kandallóvá a regenerátort s ezzel a talmisággal ismét csúffá tettek egy kedves régi eredetit. Van amolyan légfűtés is. De ez minden meleg volta mellett hideg. Nem is annyira az egyenletes fűtés szólította életre, mint inkább a szűkre szabott lakásunk szorította rá: kályha ne fogja el a helyet a kondígnációs tea-asztal, vagy ama bálvány elől, melynek neve buffet. (Magyarul kredenc). Ebben a pillanatban valami megrezzenti az elmémet. Az a kicsi démon, amely önmagunkkal veszejt össze bennünket: az ellenmondás. Hogy mit is kívánom én mindezeket a dolgokat? Megváltotta-e a küzdő embert a gőz, a gáz, a villám ? A tudomány magasára emelkedett hygiene nem győzi számon tartani az ezerféle bacillust, mely azóta ficánkol csak igazában s mételyezi meg milliók vérét, a mióta fölfedezték. Mert hogy soha azelőtt nem volt annyi nyavalya a világon, mint a mióta fölismertük a gerjesztőit. Sivatag oroszlána, dzsungel tigrise, a Brazília ősrengetegeinek forró zsombékjaiból kinyilaló vipera nem irtott ki annyi embert, mint az a parányiság, amelyből százezer tér el akkora helyen, mint a mekkora az én bajuszom szálának az átmetszete. Gőz-daru és kimarjult váll. Villamos vasút s a fáradtság miatt sajgó láb. S még egy csomó ilyen ellentét. S valamennyi meghazudtolja annak a bizonyos haladásnak u. n. áldásait. Sem Edison, sem Cuorie meg nem váltották az emberiséget. Mért is hal meg éhen ugyan-egy pillanatban épp annyi ember, mint a mennyi jóllakik ? Mért hogy ma még sűrübbben, mint azelőtt : akkor ül asztalhoz a tiszta erkölcs, midőn a bűn már minden felfalt ? S mindezt a fonákságot betetőzi a nekiszabadult asszony, aki abban keresi az igazságát, hogy elrúgja magától női voltát s beáll a férfiember vetélytársának, holott őt az alkotó Teremtő a férfi segítőjének rendelé. S közben egymás hegyin-hátán rohannak előre a legcsodálatosabb tanulmányok és fölfedezések : a kőfalat átvilágító Röntgen-sugár, a villamos távlátás, a szurok-ércből kicsiholt radium az ő kifogyhatatlan világító és melegítő energiájával, az örök mozgony és a — halhatatlanság, az Andrenin, amely uj életre kelti a merev hol-