ESZTERGOM IX. évfolyam 1904

1904-06-19 / 25. szám

IX. évfolyam Esztergom, 1904. június 19. 25. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. • Egyes szám*ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Nem törődöm a politikával. Esztergom, június 18, (—a.) Ez az elve azoknak az állampolgároknak, kik az alkotmány által biztosított jogukkal élni nem akarnak az ország kormányzását illetőleg. Olyan napokban élünk, hogy különös tisztázásra szorul az a kérdés, vájjon helyes és kifogástalan-e a fent emiitett »elv«, vagy épen ellenkezőleg, súlyos hibát követ el az az állampolgár, ki az ország mikénti kormányzásával nem törődik? Egy alkotmányosan rendezett állam fogalma az, hogy a hatalom kezelésében mindenki részt vesz. Az ilyen állam ezt mondja a polgárnak: Saját.kezedben van a sorsod; az általad alkotott törvények kormányoznak. Megbizást adsz képviselőidnek, hogy a törvényhozás termében intézkedjenek anyagi és szellemi érdekeidről. Amit tehát képviselőid alkotnak, az a te müved, mert a te nevedben, a te megbízásodból teszik azt. A kormányzó hatalom, a minisztérium csak a képviselők akaratának megvalósítója, mely a parlament parancsa szerint működik. Ellenvetik ugyan, hogy ez az intézmény meg van hamisítva, amennyiben nem a miniszter függ a parlamenttől, hanem ellenkezőleg a kormány állítja össze a saját tetszése szerint a képviselőházat. Lehet ugyan tenni ezt az ellenvetést, de mélyebben vizsgálva az állam életét, mégis csak arra a meggyőződésre jutunk, hogy a népek olyan kormánnyal birnak, amilyent érdemelnek. Mert egy alkotmányos országban a kormányzó hatalom önkénye csak addig terjed, ameddig a polgárok közönyössége engedi. Ezen fordul meg' minden. Ahol a polgárok akár közönyösségből, akár tudatlanságból mindent a kormányra hagynak, ott nem panaszkodhatnak miniszteri önkényről, mert hisz' beleegyeznek. Az országban pedig valami rendnek kell lenni. Az államnak a szive a parlament. Innét megy a jó vagy romlott vér az államtestbe. Itt készülnek a törvények, melyek a polgárok érdekeit elintézik, szabadságuk és jogaik fölött döntenek. Ezért minden érdekcsoport legfőbb törekvése a parlamentben döntő befolyást szerezni és igy az államgépezetet, a közhatalmat lefoglalni, mert aki ezt bírja, az mindennel rendelkezik. A modern államszerkezetben csak annyi súllyal bir minden eszme és törekvés, amennyi szavazattal bir a parlamentben. Ezért határozott parlamenti párt nélkül a polgároknak bármily jogos és nemes óhajtása csak beteges sopánkodás, mely a kormányzók nyugalmát cseppet sem zavarja. Épen ezért csak akkor lesz ideges a miniszter, ha valamely komoly törekvés a parlamentben is testet ölt. Ekkor lesz az valami, mellyel számolnia kell. Innét van az, hogy a jelen állami viszonyok között a vallásos eszmék érvényesülése is csak úgy remélhető, ha azok a képviselőházban is erőre jutnak kifejezett programm alapján. , A szabadkőművesség, melynek törekvése a vallásos felfogás megsemmisítése, főleg arra törekszik, hogy a vallás védelmét teljesen kiszorítsa a politikai programmokból. Majd aztán a törvények által eltörli a családban, iskolában és a közéletben. Ezért nem bánja, ha kongresszusokon és vallásos összejöveteleken buzgólkodnak, csak politikai pártra ne törekedjenek. »Imádkozhattok, csak a politikánkhoz ne nyúljatok.« Ezt üzenik nekünk és csak azt a »vallásos« egyént vagy hírlapot kedvelik, mely a néppártot elitéli. Nekik csak olyan határozatlan, szétfolyó, alaktalan vallásosság kell, melyet könynyen lehet félrelökni. Már most világos a felelet a feltett kérdésre. Aki nem törődik a politikával most, az nem törődik a saját jólétével, hanem emberhez nem méltó módon hajtja fejét az igába. Aki most nem törődik a politikával, az nem törődik a vallásával, mert annak érvényesülése nem fekszik szivén. Ez nem bánja, ha az Isten gondolatát kizárják a törvényekből, a nevelésből, a polgárok közviszonyaiból. Ez olyan rút közönyösség, melynek mentsége nincs. Magyarországnak alkotmánya olyan kincs, melyet őseink mérhetetlen küzdelmek és szenvedések által tartottak fenn, mert érezték, hogy ettől függ emberi méltóságuk. És most a szolgaleikíi, érdekhajhászó és kényelemszerető utódok elvül tűzik ki nem törődni a politikával. Már az elemi iskolában tanulják a gyermekek, hogy minden állampolgár kötelessége a haza jóléte fölött őrködni és erre a mód meg van adva az alkotmányban. Dehát sokaknál a lelkiismeret eddig nem terjed, hanem lomha tétlenségben a látszólag kénvelmes »nem törődöm « elvét követik. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Hallgatja a leány . . . Ha rámborul a csendes est magánya S kibontja szárnyait az éjszaka, Elindul utján alvajáró lelkem, Mint sivatagnak fáradt vándora . . . Kietlen utján visszaszáll a múltba, S az útvesztőkön száz tövisbe lép, Mig végre multam távol láthatárán Mint hűs oáz int rá egy enyhe kép. Ott áll multamnak derengő ködében Egy rózsásarcu, vig gyermekleány, Bohó kedvében mind a két kezével • Vándorutamra rózsaszirmot hány . . . S hull a lágy pihe, mig mindent betemet, Mi fárasztott a sivó homokon; — S lágy ölébe hajtva fejemet, — a lány Megsimogatja lázas hojnlokom. ... De száll a kép lelkemből, mint a harmat, Melyet felszí a nyári nap heve . . . S mig most ajkamról szól csengő rimekben Multamnak almiról a bús rege; — Hallgatja a leány mély áhítattal: Mi boldogságot nyújt a szerelem . . .. — S az egykori bohó gyermekleánynak Hulló könycseppjét érzem kezemen . . . Szilamór. Mese. Volt egyszer, nagyon régen egy ifjú, a ki kettőt szeretett, — egyforma szerelemmel mind a kettőt és nem tudta melyik a szebb, melyik a jobb, a szőke, vagy a barna ? A szőke karcsú volt és kékszemű, a szeme tele volt valami földöntúli, csodás ragyogással valami elérhetlen utáni kivánsággal; olyan csodaszép szem volt az, tele gyermeki ártatlansággal. Együtt járták az erdő sötét utait kéz a kézben, az ifjú soha nem szűnő szerelemről beszélt neki, összehasonlítva őt a kék égbolttal, a futó őzzel és a vizi liliommal. A lány engedte, hogy erős karja közé vegye; engedte, hogy apró kezeit perzselő csókkal halmozza el és ő is szerelmesen súgta vissza azt a tenger sok esküt, ígéretet. Mindent, mindent igért és fogadott, de soha egy csók nem csattant el ajkukon. Ha az ifjú vágytól lázasan hajtotta hátra a lány fejét, belemerülve abba a csodáskék szempárba és fuldokolva esdeklett egy csókért, — csak egyetlen egyért — a lány behunyta azt a hosszú selymes szempilláját és eltakarva rózsás arcát, mindig^ ugyanazt mondta: »nein — addig nem, mig esküdt hitveseddé nem teszel.« »Vegy feleségül Isten szine előtt, és én szeretni foglak azzal a hű szerelemmel, amit anyámtól láttam és tanultam ; odaadó asszonyod leszek, gondos anyjuk gyermekeinknek, reg'geli-estéli imámba foglalom a nevedet, fogok dolgozni, ha a te erőid fogytán lennének, %iem lesz áldozat nehéz, amit érted kell hoznom, szegénységünket sem cserélném el a kerek föld kincseért, de végy el, végy el feleségül, mert addig nem érinti ajkam ajkadat.« Ilyenkor futva ment a szerelmes ifjú a másikhoz, — a barnához —• aki mindig öleléssel várta ! Piros ajka soha sem fáradt el a csókban, — és ez nem pillanatig, de hosszú, megszámlálhatlan percekig tartott —• és még azután is félig nyitott ajka csak azt suttogta: »szeress, — szeress még!« Mikor aztán az ifjú ölébe vette a lány fejét és azt kérdezte, hogy mondaná el, hogy is szereti hát őtet, — a lány odatapasztotta arcát és szemeit az ifjú érdes kezére és szenvedélyes hangon felelt: »Szeretlek, szeretnélek, ha lábbal taposnál is, szeretnélek, ha másé lennél is, egy csókodért