ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-02-22 / 8. szám

4 ESZTEROGM 1903. február 22. nem beszélünk ; ott a tisztviselők ambíciója a kassza megtöltése, ott nem lehet szó a nép bajainak orvoslásáról, mert az a pénzügyi tisztviselő, a melyik pénzt nem teremt elő, pénzügyi tisztviselőnek nem alkalmas; a III. oszt. kereseti adók kivetésével foglalkozó bizottság működését mindenki ismeri, a közigazgatási bizottság akkor tapsol, mikor a pénzügyigazgató kedvező eredményről számol be; nem marad tehát más hátra, mint hogy a szorosabb értelemben vett közigazgatás, a szakmájához tartozó feladatok megoldásán kivül pénzügyi kollégáinak szükségből elkövetett hibáit orvoslandó, az adóterhek igájába fogott népnek hatósági cselekvésből, kényszerű elnézésből, sokszor fájó szívvel tett megrontásából és sokszor — sajnos — ambícióból is okozott bajain is segítsen. A jegyző a legalsóbb, a miniszter a legfelsőbb közege a közigazgatásnak; a vármegye, a város, a polgármester és főszolgabiró csak közvetít. A hibás intézkedés a minisztertertől ered ki, de mindig leér a jegyzőhöz, és ez a szerencsétlen bűnbak szenved mindenért, a mi hiba csak elkövettetik. Minél fellebb megyünk, annál kevesebb hibát követnek -el a tisztviselő urak, minél alább haladunk, annál inkább porolják a hátukat. Kétségtelen dolog, hogy a mi közigazgatásunk rossz; kétségtelen, hogy a bajokon segíteni kell; az is bizonyos, hogy jelen alakjában nem felelhet meg közigazgatásunk a reá háramló feladatoknak. Miért? — mert kevés a munkaerő, és mert hajlunk a bürokratizmus felé és mert a jegyzőn kivül a cselekvés terén egyedül működő s a néppel egyedül érintkező főszolgabiró el van foglalva az irodai teendőkkel, nincs módja ellenőrizni a jegyzőket, s nem érintkezhetik eléggé a néppel, és nem ismerheti annak bajait úgy, mint a hogy azokról tájékozódva kellene lennie, mikor is sokat segíthetne községeinek lakosságán, a miről pedig most az ambiciózus és lelkiismeretes főszolgabírónak le kell mondania. — Magyarország lakosainak javarésze a járásokba osztott községekben tartózkodik; röghöz, csekély földecskéjéhez és kunyhójához kötve, nemzedékek hosszú sora csak a főszolgabírótól várja sorsának jobbra fordultát s nem zárkózhatunk el ama tény valódisága elől, hogy habár az irányt az alispánnak kell adni, mégis a főszolgabírón múlik a közigazgatási mizériák java részének orvoslása. — A főispán sokat tehet, de hát az ő ügyköre a vármegyei ügyvitel ellenőrzése, a mi minden idejét elveszi, főkép oly helyeken, hol a felsőbb politika őt aprócseprő pártállapotok, avagy nemzetiségi súrlódások sanálására használja fel és ott, hol a főispán szalonjában érlelődnek meg a megyei kisszerű ellentétek elnyomására irányuló tettek. Régi tisztviselők mondják, hogy a. Bachkorszakban volt Magyarországnak legjobb közigazgatása, midőn a csász. kir. főszolgabiró esernyővel a hóna alatt és nem libériás kocsissal, inassal a bakon, járta be községeit és midőn a nagyobb rangú atyafiak protekciója nem létezett, s nem volt úgy, mint ma, hogy -a ki jól választotta meg papáját, az már 22 — 24 éves korában főszolgabiró lesz, s viszont, ki tisztességes módon, »kenyerét keresni« jött a vármegyéhez, kénytelen meghúzódni a nálunk ugyan nem, de a vármegyék java részében még szerepet vivő, bár vagyontalan s feladatának teljesítésére immár képtelen nemességalkotta klikkek domináló kényurasága elől. Kovácspatak ujabbi fejlődése. Az a régi feltevés, hogy mihelyt a szigorú hideg megszűnt, a Duna jege eltávozott és az első gőzös Esztergom falai alatt elvonult, ez rendszerint a közeledő tavasznak előhírnöke gyanánt tekinthető ; — az idén ugyan nagyon óvatosan, — de már lassan, lassan, mégis érvényre kezd jutni, — mivel a jégzajlás a Dunán megszűnt és ugy látszik, hogy vidékünk egyes pontjain, melyek jobban délnek fekszenek, mintha a nagy természet már meg is mozdult volna. Az ilyen előnyös fekvésű pontok közé sorolhatjuk a többi között a mi regényes fekvésű kovácspataki nyaraló és üdülő telepünket is. — Ezen, a természet minden remekeivel megáldott tájék, védett fekvésénél fogva, még ilyen idő tájban sem zord, sőt elég enyhe és már a közeledő szalon ka-lesre emlékeztet. A hegyeken és az erdőben az utolsó hó és annak virága már búcsúzni kezd, hogy nemsokára helyet adhasson az illatos ibolyának ; jobbra, balra már zöldéi a pázsit, az erdei madarak már fészkelődnek, csiripelnek, a mátyás madár és a kakuk jelentkezik. — Az »Amor« forrás csobogását a felette fekvő medve-barlang téli lakói morgásukkal már nem zavarják, mivel »Pál-fordulása« napján a barlangot elhagyták, annak biztos reményében, hogy a tél megszűnt, —• és az északi nagy erdőségekbe, a Kárpátok nyúlványaiba vonultak vissza. Ellenben a Duna mentén, a délnek fekvő melegebb sziklás hegy-oldalban, az »Anna kilátás« alatt, ott tanyáznak a fürge őzek egész csapatai, daczára az arra robogó vonatok zajának, háborítatlanul élvezik az éltető napnak melegét; mi több, a bátrabbak a halászvölgyi vizimosáson le is bujdosnak a Dunához szomjukat oltani; közbe, közbe néhány nyul is az őzekkel tart s lesomfordál egészen a vasútig, de csak odáig, mivel a tapsifülest nem annyira a szomj, mint a nap ereje által felhevített vasúti sinek vonzzák oda, ahol őkelmék, azokon keresztbe fekve, ha lehetne, akár naphosszat ott melegednének és szunnyadoznának a goliát-vágányokon, ahonnan gyakran csakis a lassúbb járatú vonatok elől sikerült a szegény páráknak elosonni, holott a gyorsvonatok nagyobbrészt végzetesek reájuk, amennyiben a lustábbak már csak akkor veszik magukat észre, midőn már elkéstek, s nagyobbrészt derékon ketté szelve, a vasúti váltó-őrök tarisznyájában és folytatólag az ízletes nyulpörköltnek szánt bográcsban várják boldog feltámadásukat. Szóval, Esztergom-Párkánynak egyedüli, könnyen és gyorsan megközelíthető, kiránduló és üdülő helye »Kovácspatak,« már nemsokára uj életre fog ébredni s mihelyest a csavargőzösközlekedés megindul, nagyközönségünknek ismét alkalma fog nyílni, teli tüdővel, a jó és tiszta erdei levegőt szívhatni és a hegyek között kellemes sétákat élvezni. A helyi csavargőzös társulat, mint tulajdonosa ennek a szép üdülő helynek, az ott elvonuló nyugoti világvasut állomásánál, az idén ismét egy kiváló szolgálatot van hivatva Esztergom közönségének teljesíteni. Ugyanis az esztergom-füzitő-budai vasút részvény-társaság, melynek törzsvagyonához, megalakulásakor a megye és város által jegyzett 135 ezer forinton kivül még számos polgára e városnak jelentékeny összeggel járult hozzá, a nélkül, hogy ezen vasutak, több mint tiz évi fennállásuk óta, részvényeseiknek valaha is csak egy fillér osztalékot adtak volna, — most, hogy a kezelő állam-vasutakkal a tiz éves szerződéses adómentességi viszony megszűnt, melynek következtében ezentúl a kincstárnak egy bizonyos százalékú szállítási adót köteles fizetni, — ennek rovására a viteldijakat aránytalanul magasra emelte fel. — Ezzel szemben Esztergom város utazó közönségének saját érdekében áll, hogy mihelyt a csavargőzös járatok megkezdődnek, a kovácspataki vasut-állomás felé utazzék Budapestre, mivel ott a viteldijak a régiek maradtak, — v. i. az I-ső hely 4 kor. 80 fill., a Il-ik hely j kor. 20 fill, és a III-ik hely 2 kor. — oda és vissza, két napi érvénynyel. ~ Ellenben a helyi vasútnál az I-ső hely j kor. 80 fill., a Il-ik hely 4 kor. 20 fill, és a III-ik hely 2 kor. 80 fill.; a mi tehát átlag veve 80 % különbözetet tesz ki. Ha már most tekintetbe vesszük azt, hogy ezeken a helyi vasutakon az évi személyforgalom közel 200 ezer személyre rúg és ha ebből közepesen számítva csupán 2 5°/o-ot veszünk fel azokra, a kik Budapestre utaznak és ha átlag véve minden utas csak 50 fillért takarít meg az által, hogy nem erre, hanem Kovács-patak felé veszi útját, akkor Esztergom közönsége legalább is 25 ezer koronát takarít meg évenkint; — ép elég, hogy Esztergom súlyos pótadóját vagy 15%-al csökkenthetné vagy hogy egy modern közvilágítás évi költségeit fedezze, esetleg még egy tekintélyes összeg juthatna a Propeller-társulatnak subvencióra is. Meg kell említenünk még, hogy a csavargőzös viteldija a kovácspataki állomáshoz oda és vissza két napi érvénynyel csupán 50 és 40 fillér, tehát még mindig olcsóbb, mint bármely alkalmatosság a budai vasúthoz. Alkalma lesz tehát Esztergom n. é. utazó közönségének bebizonyíthatni azt, hogy midőn saját anyagi érdekéről van szó, tud-e egyszersmind ama társulat további sikeres fennállása érdekében is lelkesedni, mely társulat első sorban kedves magunké és nem idegeneké, továbbá a mely társulat 1885-től 1893-ig oly fényesen oldotta meg a téli révátkelést Esztergom—Párkány között és fennállása óta részvényeseinek tényleg összesen 97 forint dividendát fizetett ki, tehát 3 forint hián visszafizette az annak idején befektetett tőkét, azonkivül a sok küzdelem daczára a társulat vagyona még mindig activ áll, a részvénytőke érintetlen és igy minden részvényes bizton remélheti, hogyidővel, ha a közgazdasági viszonyaink javulnak, még kamatokban is kárpótolva leendnek; bár más helyi vállalatok, u. m. a Budapest-EsztergomFüzitői h. é. vasút részvény-társaság vagy szerencsétlen üveggyárunk [dicsekedhetnének hasonló előzmények- és eredményekkel. (Folyt, köv.) HÍREK. * A hercegprímás válasza azon üdvözletre, amelyet a főegyházmegye tanítósága nevében Dr. Walter Gyula p. praelátus, főtanfelügyelő intézett a bíboroshoz, születésének 71-ik évfordulója alkalmából, a következő: »Mélt. és Főtiszt. Prael. Apátkanonok Főtanfelügyelő Ur! Fogadja meleg köszönetemet azon szives üdvkivánatokért, melyeket születésnapom alkalmából tolmácsolni méltóztatott. A hűséges ragaszkodásnak azon felemelő érzelmei, melyeknek Méltóságod kifejezést adni. szíveskedett, annál kedvesebbek voltak előttem, mennél inkább tudom méltányolni tanítóságomnak vallásos és hazafias szellemtől áthatott odaadó fáradozásait és minél inkább kell kívánnom, hogy a főpásztor és tanítósága közötti szoros kapcsolatban rejlő nagy erkölcsi erő mindig hathatósabban érvényesüljön. Midőn ismételten nyilvánítom hálás elismerésemet, Isten bőséges áldását kérem le tanitóim munkásságára. Ájtatos imáikba ajánlottan maradok állandó jó indulattal Budapest, 1903. febr. 24. Kolos, bibornok, herczeg-primás, érsek.« * Kitüntetés. A hivatalos lap, és ennek nyomán az egész hazai sajtó utján már köztudomássá vált, mégis mint városunkat is örvendetesen érintő körülményt jegyezzük fel, hogy a király Rimely Károly besztercebányai püspököt, városunk szülöttjét valóságos belső titkos tanácsosának nevezte ki. Úgyszintén Meszlényi Gyula szatmári püspököt is, kit szintén szoros kötelék fűz Esztergomhoz. * Személyi hir. Niedermahn Gyula dr. az országos közegészségügyi tanácsnak volt elnöke és nyugalmazott miniszteri osztály-tanácsos, a mult napokban rokonai látogatására Esztergomban tartózkodott, és- itt testvér-öcscsénél Niedermann Pál kir. tanácsos, főkáptalani uradalmi központi ügyésznél volt szállva. * Esküvők. Igényes esküvő volt szombaton délelőtt 11 órakor a belvárosi plébánia-templomban. Váralljai Sándor, császári és királyi főhadnagy, ki nem régen tért át a református hitről a katholikus egyház kebelébe, vezette oltárhoz özvegy Daiibekné kedves és szellemes leányát Ellát. A jegyes párt a helybeli ezred zenekara fogadta a templomban. Az esketési szertartást a menyasszony rokona, Számord Ignác, pápai t. káplán és igazgató végezte, ki az uj párhoz szép beszédet intézett, melyet a jelenlévő nagyszámú közönség meghatva hallgatott. Az uj házasok ebéd után nászútra indultak. — Kereskedővilágunk egyik jónevű tagja, Metz Sándor, kedden délelőtt vezette oltárhoz Szvoboda Margitkát. Az uj pár egybekelése, tekintettel a vőlegény gyászára, teljes csendben történt. * Elmaradnak a tisztimulatságok. A helyőrség tisztikara által rendezett és tervbe vett mulatságok, az udvari gyász miatt elmaradnak. * Pápai kitüntetés. Ő szentsége Stampay János köbölkuti fotanitót Croce di benemerenza érdemkereszttel tüntette ki. * A kereskedő-ifjak bálja. Vasárnap, febr. 15-én, tartották meg kereskedő-ifjaink farsangi mulatságukat. Az estély egy ügyesen összeállított műsorozattal vette kezdetét. Legelsőbben Dankó Sarolta úrhölgy, városunk széptehetségű zongoraművésznője adta elő Bartaynak egy az élet viharát festő szerzeményét. A közönség most is, mint mindig tüntető szívességgel fogadta megjelenése alkalmával, midőn pedig bevégezte remek játékát, felzúdult a taps és a lelkesedett közönség még egy kis ráadást kért, mire két magyar népdalt adott elő, a tőle már többször élvezett tudással, majd eljátszotta a Szózatot, s e nehéz darabbal is sikert, tapsot és sok elismerést aratott. A kis zongoraművésznő után dr. Berényi Zoltán ifjúságunk egyik rokonszenves tagja lépett a színpadra és Décsi Imre saját szerzeményű