ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-03-29 / 13. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. március 29. 13. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Az intelligenciához. Esztergom, március 28. (—r.) Érted, miről handabandáz az a budapesti szociáldemokrácia'? Talán mosolyogsz, mikor hallod és olvasod a csuhásokról szóló förmedvényeket, szitkokat és fenyegetéseket és azt mondod magadban: úgy kell a papoknak! Mert talán neked sem nagyon kellenek a csuhások és mélyebbre nem nézesz. Kérdezted már magadat komolyan és gondolkoztál már arról, hogy voltakép miért haragusznak azok a rendbontó és társadalomfölforgató elemek mind a csuhásokra? Nem föltűnő dolog, hogy az államfölforgató viharokban mindig a papság volt az első áldozat? Igy történt az a nagy francia forradalomban, hol ezernyi pap vérzett el; igy volt az 48-ban és 71-ben is Parisban, mikor az első áldozat is a párisi érsek volt. Mint intelligens ember, már csak nem hiszed, hogy a papság alja a társadalomnak, és azt is tudod, hogy a papság nem első és legnagyobb ellensége a népnek. Hát honnét mégis ez a tajtékzó düh épen a csuhások ellen'? Nem érted, hogy ez a nagy harag nem a papok pénzének és uraságának szól, hiszen pénz és uraság tekintetében már csak elöl állanak a zsidók! De a papok bűnének sem szól ez, mert hiszen ha bűnösök is, talán még sem a legelső akasztófáravalók? Hát miért mégis olyan gyűlöletes az a csuhás? Nem a csuha a visszatetsző, nem is a benne levő ember az a gyűlöletes, hanem azokat a nagy elveket nem akarják hallani, melyeket a pap. állásaAZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A világ legnagyobbszerü eseménye, mely a» emberiség történetében páratlanul áll s hozzá hasonló soha ismétlődni nem fog, — esemény, a melyre Isten az emberiséget négyezred éven át Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. nál fogva képvisel. Meggondoltad ezt már mélyebben? Igaz, hogy ezek a papfalók azt mondják, a mint azt a mult vasárnap Budapesten is mondották: »szét kell választani a vallást a paptól, a mint a kabátot az embertől, és úgy elnáspángolni öt«. De mindenki érti, hogy ez csak takarózás, mert hisz mi különös ok van épen a papot elnáspángolni és miért nem épen a zsidót ? Dehogy, dehogy. Nem a pap személye van útjában, hanem csak az a vallás, a mit ők a paptól minden áron el akarnak választani. Nem a papot akarják elnáspángolni, hanem a vallást akarják ütni, és pedig agyon ütni. Hisz elárulják igazi szándékaikat, mikor ugyanott igy beszélnek: »nem kell már se pap, se biblia«, és »ha majd a nép feje megtisztul a beléje lerakott papi szeméttől«. Halljátok, értitek, nem a papot akarja ütni a néplázitó szociáldemokrácia, hanem a vallást! Mélyen tisztelt intelligencia, jó lesz megérteni, miről van szó. Sohase mondjátok, hogy a papokra jár a rúd, nem! Voltaképen ti rátok jár, az » urakra «! Amilyen történeti igazság, hogy a társadalom-fölforgatók először mindig a papokat támadták, ép olyan történelmi igazság, hogy a papok után mindjárt az »urak« jöttek. Nem olvastátok, hogy beszéltek Budapesten is: »a földbirtokos, a tökepénzes, a gyáros, a hatóság, a baktertól a miniszterig, mind jó cimborája a papságnak, kéz kezet mos, mindnyájan a nép nyakán élősködnek.« Halljátok ebből a tónusból, hogy kiket ért voltaképen a szociáldemokrácia : előkészítette, — esemény, mely az összes élő s a világ végéig felmerülő népeket, nemzeteket a legközelebb érdekli, a melytől mindnyájunk üdve, örök boldogsága függ . . . e kimondhatlanul nevezetes esemény Kisázsiában, Jeruzsálem városához közel álló dombon, Kálvárián játszódott le. Ott Jézus Krisztus, Istennek fia halt meg érettünk a keresztfán, s megváltott minket. A megváltás nagy munkája értelmünket fölülhaladó titkokat rejtvén magában, Isten az üdvre oly elkerülhetlenül szükséges hitünk támogatására, a nagy esemény rendkívüli jelentőségének feltüntetésére elsötétítette a napot, sarkaiban megrengette a földet, halottakat támasztott fel, ugy hogy még a pogány százados is mellét verve kénytelen volt bevallani, hogy a megfeszített Jézus valóban Isten Fia volt. Nincs oly történeti tény a világon, mely oly megdönthetlen beigazolást nyert volna, mint a megváltás nagy munkája. Még az egykorú pogány irók is meghajtják zászlójukat az igazság előtt; Jézus kortársainak megszámlálhatlan sokasága a hallottak, a látottak, a tapasztaltak benyomása alatt szakítva régi hagyományaival, a legnagyobb áldozatkészséggel, természetének lenyügzésével állt az Ur Jézus szolgálatába; lelkesedését, buzgóságát, szeretetét, háláját számtalan esetben [egész a szigorú zárda és remete életig, sőt ii—12 millió esetben egész a keserves vértanúságig fokozta. Pedig üres álomképek-, vagy fantomokért senki a világon ennyi áldozatot hozni nem fog. Eme rövid előzmény után könnyen elhisszük, hogy az első keresztények úgy, mint a későbbi Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. nem csak a csuhásokat! A papokra, illetve a csuhásokra csak azért vicsorítják a fogaikat, mert a nép vallásában látják a fönnálló társadalmi rendnek a legerősebb támaszát. Igen is. Mi tartja féken a tömegeket, mi szorítja alázatos engedelmességre e nagy népsokaságot? Egyeseket, keveseket még csak lehet félelem által, puskával, szuronnyal megfékezni, de már egész népeket nem, mert hisz manap ők tartják azt a puskát és szuronyt. Értitek most, hogy miért akarják ezek a néplázitók a szegény ember fejéből és szivéből kivenni azt a papi szemetet, értsd : vallást? A népek vallása, hite, lelkiismerete természetes sziklaalapja és legbiztosabb sánca az állami rendnek, a fölsöbbségnek és igy az »uraknak« ! Értsétek meg, mig itt az idő : azok a papfaló és vallástipró szitkok és fenyegetések a ti fejeteknek vannak irányozva. Csuhásokat emlegetnek, de a frakkosokat értik. Ha a még elég vallásos népet meg lehetne tántorítani és komoly eshetőségekre kerülne a sor, e papságra dicső vértanú-koszorú vár, mert a legszentebb ügyért esnének áldozatul, de az »urak« igazán nem vigasztalhatnák magukat ezzel. Nagy mulasztások történtek, nagy hibák estek, sokat vétettek és vétenek a szegény ember ellen, és nem nagyon tévednek, a kik most igy uszítják az elszegényedett, elnyomott, elnyomorodott népet, hogy : az urak ! az urak ! Nem ok nélkül haragszik az a szegény ember, nem annyira a csuhára, mint inkább a frakkra és pantallóra. Az államnak legnagyobb része, az állam nagy teste: a századok hivei is a Kálváriát el nem tudták felejteni soha. Boldognak érezte magát, aki Jeruzsálem levegőjét szívhatta magába, ki annak megszentelt göröngyeit csókolhatta, ki egy-egy kis emléket drága ereklye gyanánt vihetett onnét magával. Oly igen vonzotta a Kálvária a buzgó híveket, s a hivek tengernyi sokaságát századokról századokra, hogy a föld legtávolabb eső helyeiről is tömérdek költség, fáradság, veszély között siettek a szt. földre, s nem riasztották vissza a rémhírek azokról a kegyetlenségekről, a melyekkel a pogány törökök a jámbor zarándokokkal elbántak, midőn közülök igen sokat a halálnál is kínosabb, keservesebb rabszolgaságra hurcoltak, s még többet irgalmatlanul lemészároltak. De hagyjuk ezeket. Ez kötetekre terjedő tárgy volna. Én bizva abban, hogy mélyen tisztelt Körünk tagjai sem közönyösek vallásunk legsarkalatosabb, legéletbevágóbb igazsága iránt, s bizton számítva arra, hogy mindaz érdekli, mi megváltásunkkal bármi módon összefüggésben van, röviden előadni fogom az Ur Jézus egy némely kinzóeszközének a történetét: Szóljunk először a Töviskoronáról. Im itt bátorkodom bemutatni egy töviskorona-utánzatot. Minden valószínűség szerint e koszorú nagysága és töviseinek éles volta egyez azzal a töviskoszorúval, melylyel egykor az Ur Jézus szent homlokát oly kegyetlenül megsebezték. Eme véleményem azon igazságon alapszik, hogy a koronát gúnyból tették fejére, mint olyannak, aki magát királynak mondotta, szokásban levén az ünnepelt Caesarokat megborostyán-koHóvirág. Hóolvadás után a kicsiny hóvirág Kelyhét ha kitárja, Szabad levegőre, fakadó mezőre Vonz a szivem vágya . . . Piszkos rög méhéből sarjadozó élet Csodás tüneménye: Lelkemre boruló búbánatos télnek Biztató reménye. Simogatja orcám rügyfakasztó szellő Lágyan zsongó szárnya . . . Elsimul lelkemre nehezülő búnak Sötét, nehéz árnya, S gyönyörtől ujjongó szivemből kicsordul Könyűim patakja . . . Az alvó természet legelső virágát Tán e könny fakasztja . . . ! ? Szvoboda Román. Az Üdvözítő szenvedésének eszközeiről. — Az Esztergomi Kath. Körben felolvasta Brühl József. —