ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903
1903-02-08 / 6. szám
s arra enged következtetni, hogy reá templomok, színpadok, cordinák vagy dísztermek kifestését bátran bizhatjuk. Nem fogunk csalódni benne. Az est 2 egyfelvonásos vígjátékkal kezdődött. Mindkettőben a szereplők nagy készültséget, a játékban ügyességet és elevenséget tanúsítottak. A hálás közönség tapsolt is nekik eleget, de meg is érdemelték. A kitűnően sikerült előadással jó kedve derített közönség a játék végeztével táncra perdült, és a késő hajnali órákig vig hangulatban mulatozott. * Sedfaoui Maximos, Minia kath. kopt püspöke járt városunkban a héten, az alexandria-i pátriárka vikáriusának kíséretében. Mindkettőnek arcképe látható a német missió-lapok 1900. évfolyamában. A kopt egyház az egyedüli, mely felett a védnökség tisztét Ausztria-Magyarország gyakorolja. Erre a körülményre támaszkodva jött a két tudós keleti praelátus hazánkba is az örvendetesen növekedő kopt unió-mozgalmára pénzsegélyt gyűjteni, ellátva O Szentsége sajátkezüleg irt ajánló-le veié vei és az esztergomi érseki főhatóság hitelesítő okmányával. Érdekes, hogy az egyesült kopt egyháznak csupa Beyrutban, az egyetemen képzett hittudor papja van, kiknek napi ellátása nem üti meg az 1 frankot. Az esztergomi főkáptalan az egyptomi missió céljaira 500 koronát adományozott. * Lemondás. Kovács István, a városi reáliskola egyik tanára állásáról lemondott. Állására legközelebb pályázatot hirdetnek. * Az esztergomi kereskedő ifjak önképző egyesülete a könyvtár-alap javára, 1903. évi február hó 15-én a *Fürdő« vendéglőben hangversenynyel egybekötött táncmulatságot rendez. Műsor: 1. Az élet vihara. Bartay Edétől. Zongorán játszsza: Dankó Sarolta úrhölgy. 2. Melodráma. Pán halála. Szövegét irta : Reviczky Gyula, zenéjét Décsi Imre. Szavalja: dr. Berényi Zoltán, zongorán-kiséri : Décsi Imre. 3. Inkognito. Bohózat egy felvonásban. Ney K. után. Személyek : Kerekházy, polgármester : Szatzlauer Gyula. Kőlaky, vizsgáló biró : Vodál Vendel. Sebesy, mérnök: Erneszt Sándor. Szájas, ügynök: Német Géza. Lábatlan, vendéglős: Eichenwald Armin. Nyakas, vendéglős: Sziklay Vilmos. Ujjassy, könyvvezető: Vogel Hermann. Bodros, borbély : Eckstein Ödön. wSalamon, hajdú : Mohácsy Aladár. János, szolga: Sennowitz Gusztáv. 4. a) Tavaszi dal. Wagner Richárd Walkür operájából; b) Music Proibita. Dal . Casteldontól. Énekli: Aldori László. 5. Magyar Ábránd. Greizinger Ivántól. Hegedűn játszsza: Brenner Antal. 6. Dialóg. Előadják Seyler Gizike és Nagy Pál. 7. Szózat. Bakody Lajostól. Zongorán játszsza: Dankó Sarolta. Kezdete 1 /-2 8 órakor. Belépő-dij : Személyjegy 2 korona, családjegy (3 személyre) 5 korona. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyulánál. Felülfizetéseket köszönettel fogadnak és hirlapilag nyugtáznak. * Igazságügyi követelés. Az igazságügyi palota építése alkalmából a város tanácsa megállapította az utca vonalát, minek következtében mintegy hat négyszögöl esett el a város javára az utcai vonalon. Az igazságügyminiszter most leirt a városhoz s kéri az egyenes vonal folytán elesett területrészlet árát. A város tanácsa ennek folytán felirt a miniszterhez, kérvén őt, tekintsen el a kártérítési összegtől, amennyiben a város a telek vételárának meghatározásánál a legmesszebb menő méltányosságot gyakorolta. * Reflexió. Az »Esztergomi Lapok« csütörtöki számában, vonatkozással mult évi december hó 28-án megjelent vasárnapi levelünkre, a fent tisztelt laptárs »Teleky Béla« álnév alatt iró poétája észrevételeket tesz, mire az Esztergomi Lapok különösen is felhívja a vasárnapi levél íróját. Érre válaszul a következőket közölhetjük: »Az Esztergomi Lapokban és a fővárosi Hétben egyazonos időben megjelent egy vers, mely a következő kitételt is tartalmazta: »A világ is olyan vedlett, az égbolt is olyan szegény, fakó égben kopott Isten — mit is érnék vele én ?« Ez az én esztétikai érzékemet még akkor is sérti, ha Teleky Béla úr ezt nem veszi figyelembe, sőt azt hiszem nem csak engem bánt, hanem bántja minden jóizlésű művelt ember érzékét. Ezért voltam bátor e verset inkább a nyilvánosságra hozó Kis Józsefnek lelkiismeretére bizni, de ezennel rehabilitálom a vád alól, mert tudomásomra esett, hogy felült a » Blanka « álnévnek. A vers íróját ismerem, az se nem »Blanka«, se nem »Teleky«. Különben semmi kíváncsiság nem bánt aziránt, hogy miért jelent meg a vers két név alatt, mert azt úgyis tudom. Az pedig nem való, hogy az irónak csak most jutott tudomására a neheztelt cikk, mert megjelenésekor egy fővárosi kaszinóban megmutatták neki. Kerülő utakon sem az én esztétikai érzékemet, sem a nagy nyilvánosság jóhiszeműségét támadni, illetve megközeliteni nem lehet és legalább is nem helyes dolog. Ha az illető iró tisztázni akarja magát, szívesen veszem, de férfiasan, nyíltan és egyenesen tegye, mikor is, ha meggyőz engem, hogy igazságtalanul vádoltam, vagy nem ő irta a verset, nem röstellem bevallani én sem, hogy hibáztam. Nix für ungut! Klió.« * Az uj közjegyző, mint értesülünk, f. hó 12-én foglalja el helybeli hivatalát. * Rendkívüli közgyűlés. A vármegye törvényhatósági bizottság'a folyó hó 24-én rendkívüli közgyűlést tart. * Megbizás. A nemrég elhunyt Véghelyi Ödön, az állami számvevőségi kirendeltség főnöke helyébe a pénzügyi kormány Gaál László miniszteri számellenőrt küldte ki és megbizta a hivatal vezetésével. * Az esztergomi kath. legényegylet febr. i-én tartott mulatságán felülfizettek: Vaszary Kolos 15 kor. Boltizár József, dr. Csernoch János, Rajner Lajos, dr. Blümelhuber Ferenc, Vezínger Károly, Venczell Antal, dr. Klinda Theofil, Frey Ferenc, lovag Mattyasóvszky Lajos 10 —10 kor., dr. Andor György, Szilányi Ferenc, Bogisich Mihály, Nejedió Antalné 5—5 kor., Rogrün Ede, Sujánszky Antal, Komlóssy Ferenc, Graeffel János, Roszival István, Porgesz Béla, Berán Antal, Kittenberger István, Eitner Elemér Akos, Miller Imre 4—4 kor., dr. Fehér Gyula, dr. Prohászka Ottokár, Maszlaghy Ferenc, Brazsina Róza, Hollósy Rupert. Számord Ignác, Kitzinger József 3 — 3 kor., Draxler Alajos 2 kor. 80 fill., Laczkó Pálné, dr. Babura László, Keményfy K. Dániel, Nagy Róza, özv. Szikoráné, Guzsvenitz Vilmos, Stricz Lajos, Rózsa Vitái, Berger Márk, Pfalcz József, Süveges Edéné, Kührner Antal, Szmatlik Antal, Leitgeb János, Csajka Ernő, Aczél Vilmos, Magyary László 2 — 2 kor., Iványi Géza, Csobán N. Hatvani Bertalan, Zeke József 1 kor. 80 fill., Skoda János, dr. Trikál József, Polusin M., Kecskeméti Mária, Eisler Márton, Pécsi Gusztáv, Pongrácz Zsigmond, Dóczy Ferenc, N. N. Pozman S. 1 — 1 kor., Kaszás K., N. N., Laiszky János, Horváth J., Mráz nővérek, Szakács M. Preszler János, Petrik József 80—80 fill., özv. Zvornyikné 50 fill. Fogadják a nemes szivü adakozók az egyesület hálás köszönetét. * Halálozás. Tölgy essy László kéményseprőmester, városunk egyik régi derék polgára, ma szombaton 72 éves korában végelgyengülésben meghalt. * A kaszinóból azon értesítést vettük, hogy a tombola estélyen kihúzott és megnyert tárgyakat csak f. hó 17-éig lehet átvenni. A kihúzott számok a kaszinó helyiségében megtekinthetők. * Lévai diák-bál. Nagyon fontos dolog az ifjak nyilvános fölléptetése s csak elismerés illeti a lévai főgymnázium tanári karát, hogy a diákokkal színdarabokat is játszat; de már azt sehogysem helyeselhetjük, hogy az »Oroszlan«fogadó nagytermében táncmulatsággal egybekötött ifjúsági színielőadást rendez, a mi voltaképen ifjúsági szinielőadással egybekötött táncmulatság. Kath. gymnáziumoknak ezt nem kellene tenniök soha. Adják elő a darabot, ha kell, akár vendéglőben is, de bált ne csapjanak melléje. Gyerekek, fiúk bálok rendezésére nem valók. Komoly erkölcsi érzékkel biró emberek azt soha sem helyeselhetik, hogy gymnazisták, még ha táncpróba címén is, végig táncolják az éjszakát. Az ifjakat nem erre kell nevelni, s ha később mint meglett emberek el is mehetnek bálba, de a bálozást a gymnásiumban nem szabad elkezdeni. Az iskolának mindenben a komoly, önmegtagadó, erkölcsi irányzatot kell szolgálnia s ha majálist, színielőadást, kirándulást, birkózást tartani dicséretes — mert ez való nekik —, de bálba vezetni az ifjúságot s ott a fiatal képzeleteket nekik éppenséggel nem való benyomásokkal fölizgatni, azt nem helyeselheti senki. Ez esetben ugy hiszszük, hogy az ifjak nevelésében annyira tapintatos kegyes tanitórendi gymnáziumi igazgatóságot bizonyára csakis a jótékony cél indíthatta e nagy engedményre, mert az előadás s a táncmulatság a kegyesrendi templom kikövezésének költségeit van hivatva fedezni. Ha már megtartják ezt a mulatságot, kívánatos, hogy a kikövezés költségei megkerüljenek s azontúl még a jótékonycélu dik-bálnak se forogjon fön szüksége. A műsor a következő: 1. Nyitány. H. J. Schniedertől. Előadja: a főgymn. zenekar., 2. Katonadalok. Erődi Ernő gyűjteményéből. Énekli: a főgymn. vegyeskar. 3. Adagio, Schneidenbachtól; vonós-négyes harmóniummal. Előadják: Kohn Jenő V. o. t. (I. hegedű); Novotny Ernő VII. o. t. (II. hegedű); Pető Ernő VI. o. t. (viola); Kenézy László VII. o. t. (cello) ; Richter Ágoston VIII. o. t. (harmonium). 4. Ifjúsági színielőadás. 5. Vadászinduló Huber K.-tól; vegyeskarra és zenére alkalmazta Richter Ferenc. Előadja a főgymn. ének- és zenekar. Ezután szinre kerül: Á hűség próbája. Vígjáték egy felvonásban. Irta: Kisfaludy Károly. * Ülések a megyénél. A megye közigazgatási bizottsága f. hó 10-én d. e. 10 órakor, a gyámügyi feiebb vi teli bíróság pedig ugyanaz nap d. e. 11 órakor tartja ülését. * A tokodi gőzmalom Foltin János bajóthi plébános elnöklete alatt február 5-én tartotta meg alakuló közgyűlését. Elnöknek Foltin János, jegyzővé pedig Mehner Lajos tokodi jegyző választatott meg. Eggenhoffer Ernő az alapszabályokat. olvasta föl, mely a közgyűlés által azzal a módosítással, hogy egy üzletrész ne 50 korona, hanem 30 legyen, egyhangúlag elfogadtatott, mire az elnök kimondja az alakulást. Pelczer Lipót dorogi esperes-plébános a közgyűlés nevében elismerését és hálás köszönetét fejezi ki azoknak a fáradhatlan és ügybuzgó uraknak, kik oly szakértelemmel és buzgalommal dolgozták át az alapszabályokat és a tervezetet. Utána megejtetett a választás, mely a jelenlevők lelkes és egyhangú bizalmának fényes bizonyítéka volt. Elnök Pelczer Lipót dorogi esperes-plébános lett. Igazgatók: Foltin János bajóthi plébános, Eggenhoffer Ernő táthi. Szolák Imre tokodi, Meisner Lajos tokodi, Weisz János doroghi, Pánczél István tokodi lakosok. Felügyelőbizottságba : dr. Perényi Kálmán főszolgabíró, Becherer Jenő tokodi, Vaszary Mihály Szentjózsefpusztai lakosok lettek beválasztva. Póttagok lettek : Dózsa Árpád tokodi biró és Adolf Mihály táthi gazda. •— Különösen dicséret illeti a bajóthiakat, kik e magasztos eszméért lelkesedve, minden gyűlésen a legszebb számban jelentek meg. Bár a jó Bajóth példáját a többi községek is utánoznák, akkor ez év folyamán a gőzmalom már hirdetné az összetartás'és boldogulás áldásos gyümölcsét! Ezzel a közgyűlés nagy lelkesedéssel véget ért. Utána az igazgató-választmány tartotta meg első gyűlését Pelczer Lipót elnöklete alatt. Megejtetvén a választás, alelnökök Foltin János és Eggenhoffer Ernő lettek. Azután az aláírási ivek szövegezése lőn megállapítva, ezzel a gyűlés véget ért. A tagok abban az édes reményben távoztak, hogy e szép eszme sikerülni fog, bármily akadályokkal is megküzd, hisz minden kezdet nehéz. Adja a Mindenható, hogy Esztergommegye megértse e ker. szövetkezeti alapon levő gőzmalom égető szükségét és jegyezzen minél több üzletrészletet, hisz a kisgazdák aggasztó helyzetén csakis igy segíthetünk, hogy őket az anyagi tönktől megmentsük. * Elöljáróság-választás Bátorkeszen. Ha valahol, ugy Bátorkeszen igazán kemény dió a »tisztújítás.« A katholikusok mellett tekintélyes számú református és izraelita is van. S a nép amúgy is kevert, földmives, iparos stb. E kemény diót oly méltányosan, oly igazságosan törte meg január 26-án Kakass László párkány-járási főszolgabíró, hogy minden jelenlevő a minta főbírót látta benne, ki községeinek igazi atyja s a közigazgatásnak valóban hivatott embere. Megmutatta ezt mindjárt a jelölésnél s igy folytatta az egész választás alatt s megkoronázta a választást befejező ünnepélyes aktusnál, az eskütételnél. Mert hogy a kirendelt csendőrök csak csodálói s szemlélői voltak a főbíró tapintatának és igazságosságának a kemény párttusák dacára, ez egyedül az ő érdeme. Azért szállt ajakról-ajakra az oszladozó választók közt: sok ily főbírót adjon az Isten a népnek ! * Hasznos találmány. A ki oly szerencsés, hogy hordót üthet csapra, tudja, hogy az eddig használatban levő csapok mindegyike többé kevésbé hibás. Mert vagy igen nehezen járnak, mikor nyitni akarunk, vagy ha zárunk, csepegnek. Ezeken a boszantó hibákon segít az ti] csap, melyet Kosznár Antal nagykálnai asztalos talált föl. Rugóra jár és könnyen, a drága nedűnek elcsepegése ennél a csapnál teljesen ki van zárva. Nemcsak élvezeti nedűknél, de bármely folyadéknál : petróleum, magasabb fokú szesz, ecet stb. kitűnően beválik és egy-^gy csap a legsű-