ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903
1903-11-01 / 44. szám
Igy lehetne a börzét is megtisztítani s kiverni onnét a kufárokat, kik a szegény nyomorgó paraszt vérén — mint afféle élősdiek — élnek. Mivel a gabonatermelés — mint előbb mondtam — nem sokat jövedelmez, legújabban az állattenyésztésre, baromfitenyésztésre, gyümölcstermelésre helyezik a fősúlyt a gazdák. Ezeknek megfelelőleg szükséges, hogy a mezőgazdaság ez uj ágaiból a közvetítők kiszorittassanak, mert ha egyszer már befurakodtak, még furkós bottal is nehéz kiverni őket. E célra szükséges megalapítani a tejszövetkezetet, a tojáskiviteli szövetkezetet és a termelő szövetkezelet. A tejszövetkezetek alakítása nem is nehéz. A falu gazdái összeállnak és kötelezik magukat, hogy ennyi tejet termelnek naponkint a központ számára. A központ most a tejet vagy maga dolgozza fel gépekkel, a mi csak nagyobb községekben előnyös, vagy pedig csatlakozik a már meglevő vajgyárakhoz, melyek Aradon, Temesvárott, Dombovárott és Veszprémben működnek és ezeknek küldik a tejet vagy tejszint. A tejszövetkezetek fellendülésére szükséges, hogy még uj vajgyárak mint központok létesüljenek, mert csak ezek révén számithatunk megfelelő eredményre. A tojáskivíteli szövetkezetekhez meg épen nem sok szükséges, csak tojás, ember, aki összegyűjti, központ, aki vevőt keres a külföldön s megvan az egész. A kiviteli szövetkezeteknek feladata a gyümölcsöt, hust, hagymát, veteményeket stb. közösen értékesíteni. A szövetkezeti élet legelső elve a központosítás. Minden szövetkezetnek tehát megalakulása után központhoz kell csatlakozni. Három ily nagyobb központ van. 1. Országos központi hitelszövetkezet. A hitelszövetkezetek, melyek hozzá csatlakoznak, kapnak olcsó hitelt hosszú lejáratú visszafizetésre. A gabonaraktár szövetkezetek a központ nélkül nem fognak soha sem fölvirágozni, mert ezekhez pénz kell. Az iparosok különféle szövetkezetei is kell, hogy ide csatlakozzanak. 2. Keresztény Szövetkezetek Központja. Különösen fogyasztási és hitelszövetkezeteket foglal magában. Minden keresztény embernek kötelessége keresztény szövetkezeteket alakítani, Sok helyen ez politikai, vallási vagy taktikai okok miatt nem sikerül. Ily helyeken nem kell sokat gondolkodni s megalakítani a nem keresztény szövetkezetet s csatlakozni a »Hangya« központhoz, mint a Magyar Gazdaszövetség szervezetéhez. Nem szabad e téren soha sem túlzónak lenni. Ezelőtt másfél évvel ugyanezt a véleményt már hangoztattam, ekkor azt mondták reám, hogy liberális vagyok. És ma? A keresztény szövetkezetek vezérférfiai is ugyanezt hangoztatják, lapjaikban írják. Segíteni kell a népen. Ha egyik módon nem megy, kell a másikon. A termelő szövetkezetek előnyösen felhasználhatják a Magyar Gazdák \ r ásárcsarn ok-ellátó szövetkezetének közvetítését. A szövetkezeti mozgalom sok nehézséggel küzd még, mert hiányzanak a szakképzett emberek. E célra szükséges szövetkezeti iskola, vagy tanfolyam. Anglia szövetkezetei már rég rendelkeznek ily iskolával, Itália keresztény szövetkezetei évenkint kurzusokat tartanak, Németország »Általános szövetkezeti szövetsége« az idén elhatározta, hogy ily iskolát megnyit szövetkezeti üzletvezetők számára, a német »Központi Hitelszövetkezeti pénztár« állandóan 17 szövetkezeti felügyelőt és terjesztőt tart fenn, akik ily alkalmas embereket nevelnek a szövetkezetek számára. Bárcsak nálunk is minél hamarább létrejönne ily iskola. Egy alapot kellene erre teremteni! Vasárnapi levél. — Politikai vásártanulmányok. — Bármennyire szabadkoztam is, a megfellebbezhetlen szerkesztői Ítélet nekem tette kötelességemmé, hogy ezen rovatban az idei párkányi vásárt méltassam. Az igazat megvallván, inkább politikával foglalkoznék most, mint közgazdasággal, tehát nagy kedvetlenül mentem ki a riportra s ha nem találkozom Ypszilon kollégámmal, talán nem is tudnék megfelelni ebbeli kötelességemnek. Ypszilon urat, a párkányi vásárok ősalakját, a nagyhidon fogtam el. — Képzelje kolléga, cikket kell irnom a párkányi vásárról! A megrögzött vasárnapi levelező, szokott gondolataiba gombolódzva, visszakérdezte: — Cikket? — Igen, a párkányi vásárról. — A párkányi vásárról ? — Igen, igen, és most maga vezet engem és megadja a témát, mert én vásárokkal nem foglalkoztam még. Ypszilon úr nem szólt semmit, hanem a párkányi hídfőnél térdéig gyűrte fel a pantallót és kifeszített öklökkel törte magát a sár- és embertengerben. Én mindent és mindenütt utána — és igy valahogy elhagyott pontot fedeztünk fel a nagy kavargásban, mely valósággal szigetnek tünt fel nekünk, kik az emberhullámokban erős karmunkával odáig úsztunk. A tisztáson órások «arultak», de az időmérték sehogy sem kellett senkinek. — Az idők jele, — jegyezte meg Y. Nem kell már a magyarnak! Csak él a nemzet gondtalanul s nem veszi észre, hogy ütött a tizenkettedik óra. Hej — pedig de is elkelne egy ébresztő idő-mutató, mely felcsengetné az alvó nemzetet. Ez már jó téma, gondoltam magamban, s feljegyeztem, mire látjuk ám, hogy két órás hajba kap. Nem a vevőkön pereltek, mert azok nem mutatkoztak, hanem ki tudja min, de nagyon : — Te zsidó! Te buta! Te csaló! — Te vagy az, te szemét, te megszöktél Vörösvárról! — Hallgass szamár, mert kigyúrom a szemed ! Te zsidó vigéc! Te akarod az én kenyeremet megenni, te élhetetlen, te, te, te. — Halló! Halló! Nézzék atyafiak, ez a közönséges zsebtolvaj akar engem sértegetni, megöllek, megöllek! — Gyere ide, ha mersz, te szájhős, ugy-e nem mersz ! Te gyütt-ment! Te, te, te, hisz te loptad a portékádat és te gáncsolod az enyémet. Loptad, loptad, loptad a portékádat . . . — Ugy éljen a te fejed ! — Járjon ki a szemed, mint az asztalfiók ! Az időjárók mindkét mestere felhúzta az órák berregőjét, aztán a pokoli kerepeíés közt tovább szórták egymásra a jelzőket meg vádakat, úgy hogy kis idő multán össze voltunk préselve a bámész falusi emberáradatban. Volt már közönség, de vevő nem volt. No ezen is segített a két órás, mert zsidó volt nagyon mind a kettő. — Eredj a sátorom mellől te tollas, te fütyüllős, te csámpás zsidó. — Te hiéna, te spicli. Hallgassanak meg atyámfiai, ez egy spicli! Pfuj ! Nem maradok mellette, inkább féláron adom a portékámat, itt van, - vigyék ! hogy előbb szabaduljak a nyavalyástól. Fogja urambátyám, féláron adom, de hamar, mig meg nem gondolom. — Ne menjenek oda, ide jöjjenek, én ingyen szórom szét. Itt van, nenne! Éz az óra forinthúsz, ez öt pengő, ez három . . . Igy öt perc alatt eladtak vagy husz órát. Hogy szétsegitse őket a nép, hát sokat vett, aztán elment, a két zsidó meg markába nevetett, s egy harmadik meg odaszólt nekik: — Osztót jól megcsinálthathok. Ypszilon barátom hozzám fordult. — Ez nekem úgy jön elő, mint a szabadelvű párt bomlása. Azok is lezsidózzák egymást, a nemzet meg azt hiszi, hogy igaz a nagy harag, pedig csak szemfényvesztés a nemzet bőrére. Lármáznak, berzenkednek, az órák, meg napok egyre fogynak, s a pénz is fogy. Lássa, ez is egy téma. Feljegyeztem, miközben lassan a komédiákhoz értünk, hol egy jó torkú ember óriáskígyót mutogatott, mely állítólag eleven nyulat eszik. Bementünk, de nem ette meg a kigyó a nyulat, mert vedlik. Már pedig ha a kigyó vedlik, mond az ember, akkor se nem eszik, se nem lát. — Lássa, kérem ez a politikai helyzet óriáskígyója, mely úgylátszik nyúlszivű nemzeti követelésekkel él, de nem eszi meg, mert vedlik. Tisza Pista most új bőrt húz a politikára, hát meg kell várni, mig ezt egy másik obstrukció keményre cserzi, majd akkor elnyeli a nyulat, az egész nemzetet. Ez a harmadik téma. A komédiából kifelé találkoztam egy családos barátom 10 éves kis fiával. — Nos, hogy tetszik a vásár kis öcsém ? — Nem szép, csupa csúnya komédia, aztán hiányzik a beszélő csodafej. Tudja, bácsi, az olyan volt, mintha csodafej lett volna, pedig nem volt az, és mégis jobb volt, ezek nem érnek semmit. Ypszilon barátom erre is megszólalt: — Lássa, ez is politizál. Nem tetszik neki a helyzet és hiányzik neki a beszélő csodafej, a Szél, a Kálmán. Tudja, hogy az is a szemfényvesztés beszélő csodafeje volt csak, de mégis jobb a mostani komédiánál. Ez a negyedik téma. — Hát hiszen ez mind helyes, de nekem közgazdasági cikket kellene irnom, mondtam Ypszilonnak, ki sértődve hagyott faképnél. — Nem vagyok én közgazdász ! No, de én sem ám! Pont. HIREK. Halottaim. Leszállott az alkony . . . Ezüstszürke, kékes, Őszi pára leng a lombjavesztett tájon . . . A temetőkertből mélabús dal csendül Szomorúan, fájón . . . Halottak estéje . . Az alkonyi csendben Bánatosan, rezgőn száll a lassú ének; Mintha gyászos házban bús ravatalt látnék, Mintha temetnének . . . Úgy vonz az az ének . . . úgy megpihen lelkem Zokogó hangjain a bús zsolozsmának . . . — S a sírok libegő hangjából megnőnek A kisértő árnyak. Megnőnek az árnyak . . . imbolyog a pára, S egymásba fonódik a fénynyel az árnyék, Mintha rémes álmot, mintha táncot lejtő Szellemeket látnék. Mint lidércfény lángja buckás legelőkön, Lobog a sok mécs-tűz . . . köröttem az árnyak Halotti lepelben, sápadt, halvány arccal Szótalanul járnak. Én is köztük járok, a néma tömegben Egy ismerős arcot kutatva, keresve . . . — S im szemembe tűnik egy magányos sírnak Puszta fakeresztje. A beomlott halmot nem disziti virág, Elkorhadt keresztjén nincs babérkoszorú, Mécs sem lobog rajta; az egész sirhalom Kietlen, szomorú . . . Megállok e dombnál, letérdelek mellé, Hisz e sirban nyugszik lelkem rokon hive, Kiről már mindenki rég megfeledkezett, Kinek nincs senkije ... Az én halottaim: kiket elfeledtek, Kik a bánat kelyhét kiitták fenékig . . . — Megérdemlett békét, lelki nyugodalmat Óh adj Uram nékik . . ! Szvoboda Román. Simon-Juda Párkányban. A kis Párkány mezőváros, hol az emberek csak esztergomi hírekből ismerik a közvilágítást, kövezést, no meg a pótadózást, három napra minden esztendőben központja lesz a nagy vidéknek. A Simon-Judai nagy vásár az idén is megesett Párkányban kevesebb komédiával, mint a tavalyi, de még kevesebb vevővel is. Évről-évre hanyatlik e hajdan hires vásár értéke, s ha igy tart, évek multán még ugy is történhet, hogy a párkányi vásárt említve, egy üresen hagyott hasáb fogja jelezni a helyi lapokban, hogy Párkányban nem történt semmi. Tavaly ugyanezen rovatban sirattuk el a híres vásárok régi hírnevét, s most ismét szomorodott szivvel jelentjük, miszerint a vidék kereskedő világa megint csalódott, mert Simon-Juda nem hozta meg a kivánt eredményt s az egész esztendőben sinylett idők kamatával fizetett még a párkányi vásár is. Az árusok sokasága mellett eltörpült a vidéki vásárlók kis száma, s ha a nagy Esztergom épkézláb népe nem vonult volna fel a kis Párkányba vevőközönségnek, bizony siralmas képet nyújtott volna a három napra vert sátorváros odaát. Hogy kevés volt a 'vevő, azt fájdalommal konstatálja minden bódés, de hogy ennek az oka egyszerű és könnyen magyarázható, az is igaz. A régi jó világ hanyatlásának jele ott tűnik fel, hol a modern felfogásé. Haladunk, hát azért hanyatlanak vásáraink. Kereskedőink maguk teszik tönkre a vásárokat, mikor a reklám szárnyain, szétröpitik portékáik hirét a legkisebb faluba, s az utazó ügynökök ép úgy felkeresik a szegény földmivest a hegyek közé ékelt viskókban, mint a városi embert emeletes lakásában. Elárasztják árjegyzékkel a várost és falut egyaránt, s hogy milyen haszontalan portéka a hajdan kincseket érő papir, legjobban mutatja a felbontatlanul szemétre szórt különböző árjegyzékek halmaza.
