ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-10-25 / 43. szám

Amerikában, hol ugyan dolgozni kell, de aztán dűl a pénz, mint rostából a pelyva, s aki nem küldi onnan haza a pénzét, hát arany patkót veret a ráncos csizmájára. Felkerekedtek hát tizennégyen. Kilenc férfi, négy asszony, meg egy leány. Eladták kinek mije volt, aztán a »vezeto ifijur« tanácsára hármasával meg kettesével utaztak Wienbe, hol átadták a pénzt a zsidónak, ki megvette a nagy útra való jegyeket, meg is mutatta, de csak a kikötőben igérte odaadni. Már minden rendben volt, s a vasúti állomáson várták a beszállási jelzést, mikor a konstábler elfogta a kis csapatot s tudtukra adta, hogy haza suppolják őket. Az »ifijur« eltűnt mint a kámtor, s hogy szabaduljon a nagy szégyentől, ő is megugrott még a pályaházból, mert mint mondta, roppant nagy szégyen lett volna, ha őt mint »pógárt« suppon viszik haza. Két hétig egy-két hatosból éldegélt és bujkált, majd ismeretséget kötött olyan napszámos félékkel, kik szinte a Práter padjain, meg a smelci fűben találták meg éjjeli szállásukat, mások zsebében pedig a másnapi pálinkára valót. Barátainak száma egyre fogyott, mert fogdosták őket, és ettől félt ő is, hát szolga lett egy ló vágó mészárosnál. A mészáros akkor nem kapott lovat, hát levágta a magáét. Kifelé a ló húzta a pléhkocsit s ő ült a bakon; visszafelé pedig, mert a gazda kölcsön sem kapott lovat, ő húzza a kárét, mert a húsra már várnak. A gaz lóhóhér nem fogadott lovat, s azért szidta őt a magyar. Rá akartam akkor venni;hogy térjen haza. — Nincs ott nekem már semmim, mit keressek ott. Inkább Budapestre szeretnék menni. — Mit csinálna ott ? — Mit csinálnék ? Hát dolgoznék. Tisztességesebben bánnak ott az emberrel, mint itt. Egy forintom ellenében megígérte, hogy haza jön a felmondási idő letelte után. Ezzel váltunk el. Azóta egy év mult, de hogy nemrég egy közeli faluban jártam, megismertem a kőtörő személyében. — Hasznos munkát! Nos, hogy van, hogy került haza ? Ekkor kivette szájából a rézkupakos. füstös pipát, egyben pedig megemelte időtől, meg zsírtól jeleltes kalapját. — Adj isten ! Honnan ismer a tekintetes úr ? — Bécsből. Nem emlékszik rá ? mikor a kárét húzta. — Ejnye no, igazán! Dehogy nem emlékszem. Ezzel felkapta a nyirfabotra húzott kőtörő kalapácsot és se szólt felém se beszélt, csak ütötte a követ. Valami nagy zavarba jött. — Mikép került haza ? — Hát csak úgy . . . Nagy nógatásra elmondta, hogy hajón a fővárosba jött, s ott napszámoskodott. Télen nem volt keresete, hát feltörte a lakásadójának a szekrényét és egy téli nagykendőt, négy inget, egy meleget és 83 krajcárt lopott tőle. A meleg inget felhúzta, mert fázott, a nagykendőt kétfelé hasítva a lábára csavarta, mert kivolt a lába, a pénzt pedig elitta, mert éhes volt. A szegény embernek pálinka az étele is, meg" az itala. Öt garas ára, ha jól megvan mérve, elég egész napra, s úgy fűti az ember begyét, hogy no. ns aztán mikor mehetett volna havat hányni, akkor fogták el és a szekrényfeltörésen kivül még azt is rábizonyították, hogy a snapszputikost ő verte meg olyan nagyon, hogy a látlelet nyolc napon túl gyógyuló nyomokat fedezett fel koponyáján. Elzárták hat hónapra, azután hazazsuppolták, de nem tudott megmaradni otthon a szégyentől, hát ide jött az útra követ törni. Keserves kenyér, de tűri a sorsát, s nincs egyéb kívánsága, mintha egyszer az »ifijurat« arra vezetné a jó dolga. — Csak azt a vörös gazembert szeretném megcsipni. Csititottam és vigasztaltam az embert, aztán, hogy valamikép megbékélt sorsával, tovább menet elgondoltam, hogy Isten legyen irgalmas annak a vörösfejű ifiúrnak, na meg a szerencsétlen embernek is, ha úgy az úton összetalálkoznak. Mert, hogy akkor a nyirfabotra húzott kalapács kő helyett koponyát zúz, az bizonyos. Elmondtam pedig e történetet, mert eszembe jutott. Eszembe hozta az a körülmény, hogy egy csomó kivándorlóit, de csalódott ember a napokban vándorolt vissza az elhagyott megyebeli községekbe talán szerencsésebben, kevesebb lelki romlottsággal, mint az én csavargó ismerősöm. Aztán meg tanulságos történet is ez azoknak, kiket a lelketlen vigécek megkörnyékeznek. Lyza. HIREK. Nagy Bercsényi Miklós . . . Koromsötét az ég, nincsen csillag rajta, Vig kuruc-tábornak nem hallik a hangja, Letűnt fényes napja : arany szabadsága, . . . >Nagy Bercsényi Miklós sírdogál magába'* . . . A felhős ég talán kiderülne újra, De a tárogatós már hiába fújja : Rajta kuruc, rajta! — hiába kiáltja, . . . Elfogyott szegénynek minden katonája!« . . . Nyári napnak fénye elborult a ködbe, Szép magyar szabadság elveszett örökre. Hullanak a falevelek, . . . »Fütyül a szél Késmárk felett« . . . Jobb hazába indul daru, fecske, gólya, Bercsényi Miklósnak nincs vigasztalója, Fáj a szive, majd megreped . . . >Edes hazám Isten veled!* . . . Mélabúsan szól egy árva tárogató, A majtényi síkot belepte már a hó, Ráborult a nagy tél, nincsen több virága, . . . »Gyenge violának letörött az ágai* . . . Letörött virágom, letűnt szabadságom, Jobb napok virradtát, már hiába várom! Nyomorult labanchad sírunkat megásta, . . . »Az én bánatomnak nincs vigasztalása* . . . Győzelmes csatákban hiába küzdöttünk, Nagy majtényi sikon beborult fölöttünk, Szabadságunk is ott veszett, . . . >Fütyül a szél Késmárk felett* . . . Jó az Isten, jót ád; nagy az ő hatalma, Majd dérit még ő fényt a szegény magyarra, Azért bizunk Uram benned, »Édes hazám Isten veled!* . . . Parkas Pál. * Kinevezés. A hivatalos lap tegnapi (péntek) száma legfelső kéziratokat közöl, melyben egyházi kinevezések foglaltatnak. A főegyházmegyei érdeklőleg a király O Felsége a nagyszombati társaskáptalanban Concilia Emil őrkanonoknak az éneklő kanonokságra, Morva Miklós idősb mesterkanonoknak az őrkanonokságra való fokozatos előléptetését jóváhagyta, Lováky Antal süttői plébánost pedig ugyanezen társaskáptalan mesterkanonokjává nevezte ki. Az ujonan kinevezett kanonok Budán született 1839. szeptember hó 19-én, középiskoláit Budán, a bölcsészetet Nagyszombatban, a theologiát pedig Esztergomban végezte, hol 1863. július hó 27-én szenteltetett fel. Mint káplán Ipoly-Nyéken, Dorogon, 1869-től pedig a főváros legnépesebb plébániáján, a budapest-terézvárosiban. 1881 —1892. csolnoki plébános volt, ezen időtől fogva pedig Süttőn plebánoskodik. Mint budapesti káplán, későbben pedig mint csolnoki plébános, 10 éven keresztül Jézus szent gyermeksége művének magyarországi igazgatója volt, s mint ilyen évenkint több füzetet adott ki ezen mű céljainak előmozdítására és buzgó fáradozása által e szép és nemes intézményt az országban ő terjesztette el. A süttőiek méltán sajnálhatják a buzgó lelkiatyát, ki magas kora dacára káplán nélkül látta el lelki és fáradságos iskola-ügyeiket. * Uj ezredparancsnok. A nyugalomba vonult lovag Schönefeldt Ágoston ezredes helyett Hess Rudolf ezredes neveztetett ki a 76. gyalogezred parancsnokává. Az új ezredparancsnok a csernovitzi 41. gyalog-ezred kötelékéből került hozzánk. * A főispán vizsgálatai. Horváth Béla főispán e héten két nagyobb vizsgálatot tartott. Vasárnap a muzslai járásbíróságnál, hétfőn pedig a helybeli közkórházban tartott ismét vizsgálatot. Mindkét helyen mindent rendben találtak. * Az esztergomi papnevelő-intézet Vaszary Kolos bibornok, hercegprímás, esztergomi érsek magas névnapja alkalmából október 29-én esti 6 órakor örömünnepet rendez. Műsor: 1. Nyitány. Gintzetől. Előadja az intézeti zenekar. 2. Üdvözlő dal. Webertől. Előadja az intézeti énekkar, zongorán kiséri Kersch Ferenc székesegyházi karnagy. 3. Ünnepi beszéd. Mondja Jurka József IV. h. h. 4. Magyar szerenád az »Oeskay Brigarédos«-ból. Irta Lavota J., előadja az intézeti zenekar. 5. Trophaeum. Irta és felolvassa Lábay Gy. IV. é. h. h. 6. A szélvész. Dürrnertől. Előadja az intézeti énekkar. 7. Kolos napra. Irta Fekete Gy. III. h. h. szavalja Wellner L. IV. é. h. h. 8. Az ezüst fátyol legendája. Melodráma Révffy Gyulától. Szavalja Sziklai R. IV. é. h. h. Zongorán kiséri Kersch F. székesegy- házi karnagy, a befejező részt énekli az intézeti énekkar. 9. Gavotta pizzicato. Irta Luigi Cerri. Előadja az intézeti zenekar. A zenekar vezetője Fray I. IV. h. h. * Esztergomiak a kath. nagygyűlésen. A lelkes felhivás nem hangzott el hiába, mert Esztergom sz. kir. város közönsége szép számmal vett részt az országos kath. nagygyűlésen. A város közéletének központja, a kath. kör tagjai közül számosan rándultak le a fővárosba ezen alkalomra. A szentgyörgymezei olvasókör egyleti zászlójával küldöttségileg képviseltette magát, szintúgy a kath. legényegylet is zászlóval és küldöttségileg volt képviselve az ország katholikusainak kongresszusán és mindkettő részt vett a csütörtöki nagy körmenetben is, mely felséges tüntetés volt az igaz hit mellett. Grófok és egyszerű földmivesek, főpapok és iparosok álltak ott és kalaplevéve, kivárhatlan hosszú, négyes sorban mentek a legszentségesebb oltáriszentség előtt. A nagygyűlés szereplő tagjai között is képviselve volt az első szent király városa. Mattyasóvszky Lajos lovag, a helybeli kath. kör elnöke a nagygyűlés egyik elnökeként szerepelt, mig a szónokok között dr. Csernoch János pápai praelátus, esztergomi kanonok és Prohászka Ottokár theologiai tanár arattak nagy tetszést beszédeikkel. * Iskolalátogatás. Dr. Walter Gyula főegyh. főtan felügyelő tollnoka kíséretében minap Csolnokra rándult, a nyár folyamán épült ottani r. kath. iskola megszemlélésére. A főtanfelügyelő minden részletre kiterjedő figyelemmel vizsgálta meg a népoktatásnak ezen közel negyvenezer koronába kerülő csarnokát, mely egyik díszét képezi a főegyházmegye iskoláinak. A csolnoki hitközség iskolaszékével és ennek elnökével élén követendő példát szolgáltattak az iskolának mikénti fentartására nézve. Dicséretet, elismerést érdemelnek az ottani körjegyzővel együtt, hogy a magyar nemzeti kultúrát palotaszerü otthonba vezették s megőrizték az iskola jellegét, melynek szelleme csak kiegészítője azon eszményi jövőnek, melyért a magyar és öntudatos kulturpolitikusok oly lelkesen fáradoznak. A hitközség áldozatkészsége s áldozatkészségének mikéntje követendő például szolgálhat a többi hitközségeknek és azok élén álló lelkészeknek arra nézve, miként kell az iskola külső viszonyait a törvény rendelkezéseinek megfelelőleg rendezni. * Egy szent esztergomi kanonok. Kőrösy Márk esztergomi kanonok, széplaki apát két társával : Pongrácz István és Grodeczky Menyhért jézustársasági atyákkal az 1619. évben Kassán a katholikus valláshoz való rendületlen hűségükért 1— mint a bakók mondták nekik — »mivel pápisták vagytok,« kegyetlen kínzások közt megölettek. — Ez a hősies hitvallás mindjárt nagy föltűnést keltett az egész országban és Pázmány Péter esztergomi érsek 1628-ban bíróságilag megvizsgáltatta a hithősök kivégeztetésének okait és körülményeit. A teljesen megbízható tanúvallomások alapján azután VIII. Orbán pápához fordult engedélyért, hogy »miután egész Magyarország előtt ismeretes, miszerint ezek a szent vértanúk egyedül csak a kath. hit gyűlöletéből ölettek meg és a világi hivek őket a legnagyobb áhítattal tisztelik« — a szentséges atya engedje meg azoknak hivatalos és nyilvános tiszteletét. — Ugyanebben áz évben kérték ezt az ország királyi tanácsosai is: Eszterházy Miklós gróf, Magyarország nádora, Erdó'dy Zsigmond gróf, horvát bán, Bánffy Kristóf gróf, Frangepán Miklós gróf, ghimesi Forgách Miklós, Pálffy János, galánthai Eszterházy Dániel, Patachich István országnagyok. — Ezeknek a kérelmeknek alapján megindították Rómában a szigorú vizsgálatot arra nézve, váljon az emiitett három vértanú a keresztény erényeket olyan hősi fokban gyakorolta-e, hogy általános példakép gyanánt nyilvános és hivatalos tiszteletre érdemesek. — A vizsgáló eljárás befejezését megsürgette Scitovszky János prímás és ennek következtében IX. Pius alatt a sz. szertartások bizottsága az ügyet a szokott eljárás minden követelményei szerint letár-