ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-10-04 / 40. szám

hiányt pótolna a törvényhatósági teremben egy jól szervezett komoly ellenzék. — Mert hiába, igaz az, hogy az ellentétbe helyezett nézetek nagyban megvilágítják egymást, mig az önkénykedö ellenőrizetlen politika még a vármegyék kormányzatában is keserűen megboszulja önmagát. Ugy, tudjuk, hogy az esztergomi törvényhatóság kebelében is vannak néppárti érzelmű tagok. Ezekhez intézzük felhívásunkat, midőn azon óhajunknak adunk kifejezést: vajha belátnák már egyszer ezek, hogy a vármegyei kormányzás jól felfogott érdekében is itt volna már az ideje annak, hogy egy erőteljes, komoly vármegyei ellenzék szerveztessék. Akkor talán a törvényhatóság termében olyan karikacsapásra nem szavazna le a hivatalnokokból, a liberális urakból és a berendelt jegyző törvényhatósági tagokból összetoborozott többség. Vármegyei ellenzéket kérünk legelső sorban, — hogy győzelemre juthasson az igazság. Legyen elég a játékból! A magyar parlament félév óta nem működik, csak játszik. Még pedig, mint látszik, veszedelmes játékot játszik. Hederváry szótalan távozása a parlamentből még- a függetlenségi pártot is meghökkentette s nekünk meglehetős baljóslatúnak látszik. E férfiú, bármit is mondjanak horvátországi kormányzásáról, ritka higgadtságot és önállóságot tanúsított rövid szereplése alatt. Nem imponált neki az önhitt napi-sajtó bömbölése, mely előtt meghunyászkodni az államférfiak közös gyöngéje. Nem kért sympatiát, népszerűséget sem pártjától, sem az ellenzéktől, hanem csak a veszedelmekre utalva ridegen, melyek a válság tovahuzódásából a nemzetre haramiának, a száraz dilemmát állította az országház elé: vagy kikapcsolják a nemzeti követelményekből a magyar vezényszó kérdésének legalább alkalomszerűségét s akkor viszem a kormányrudját ideig-óráig, vagy élére állítják az obstrukciót s akkor megyek, az ellenzékre hárítva a felelősséget a bekövetkező bajokért. Hogy a 48-as párt paprikázta meg eddig színházi jelenetekkel és szavalatokkal a magyar — Es igéri, hogy a földön marad ? Soha nem jön vissza az Olimpusra ? — Ha maga a földön mellém szegődik és oltalmazom lesz, úgy nem szorulok rájuk s lent maradok. — Jó, megteszem. Fortuna istennő boldog hálával szorította meg a Sors kezét, aztán lecsavarta fejéről a kendőt és vakitó szépségével ott állt a nagy intrikus előtt. Szemeinek fénye a szinek kápráztató tüzében égett; arcának üde szépségéről az örömök sejtelmes finom sugarai ragyogtak le; a vágyak háborgó tengerét lecsendesítő mosolya a földi üdvösség minden meseálmát valóra váltó ajkain lebegett. A Sors megelégedetten nézegette a csábok királynőjét és szemei előtt elvonultak a jövő nagy diadalmai, melyeket Fortuna segítségével vív ki a földön. De valami eszébe jutott. — Asszonyom, ha a földre jön, ott számolnia kell a mi rossz szellemünkkel, a Pénz szellemével. Ez is az én fenhatóságom alatt van. — Az aranyat és a világnak még a földben levő kincseit régi udvarlóm, Mulciber Vulkanus nekem adta, s igy a Pénzt is meghódítom a földön. Az is hozzám szegődik és annak fogom szórni, kinek a Sors parancsolja. A Sors kérges tenyerébe vette a bájos istennő bársonyos apró kezét és a tőle telhető gyöngédséggel megrázta. — ÁH az alku, ha a nap lenyugszik, megyünk. Fortuna most újból eltakarta arcát. Épen idejében, mert Ámor a pálmaterembe lépett, és észrevette őket a lombok alatt. parlament főztét, azt megszoktuk már. De hogy az egész képviselőház öntudatlanul is Kossuth Ferenc nézeteivel azonosítsa magát, <s nyíltan vagy titkon az ő kommandója alá álljon, ez kicsit sok a 48-ból! Egyáltalán különös, hogy a vezényszó kérdésében nem különböztetik meg a kérdés elvi részét és opportunitását, alkalomszerűségét! Az elvi részt illetőleg mindnyájan egygyek lehetünk, mert nem magyar ember, aki a hadsereg magyar vezénynyelvét ne óhajtaná. De az opportunitást Ausztria és a Balkán jelenlegi válsága, — továbbá a külföld ellenséges állásfoglalásakor a magyar mezőgazdaság ellen, csak nagyon rövidlátó és hevesfejü politikus tarthatja. Azért az egész parlamentnek pártkülönbség nélkül össze kellene fognia bármely lehetséges miniszterelnök támogatására azon célból, hogy az országot az ex-lex állapotából békésebb vizekre kisegítse, s a forradalom vagy az idegen beavatkozás veszélyétől megóvja ! Ezek a függetlenségi urak, kik a vezényszó kérdésének éléreállitásával nem átalják Magyarország mezőgazdasági érdekeit sőt függetlenségét is kockáztatni, ugy látszik, nem olvasnak külföldi újságokat. Nem tudják, hogy Berlinből határozott óvás érkezett a Hofburgba a magyar vezényszó ellen és pedig a hármas szövetség^ felbontásának kilátásba helyezésével; úgy, hogy királyunk, ha akarná, sem engedhetne most. Nem akarják észrevenni, hogy II. Frigyes-Vilmos Wienben mondott pohárköszöntőjében szántszándékosan céloz a szövetséges hadseregek »megingathatlan alapjára!« Nem vesznek tudomást arról, hogy az obstrukció sympatia helyett a külföld ellenszenvét növeli a magyarság ellen. Mert ime, a cseh malomtulajdonosok bojkottálni akarják a magyar lisztet, az osztrák mezőgazdák a román búzának akarják megnyitni vámsorompóikat a magyar búza kizárásával. Amint Berlinben már évek óta ilyféle felirással keltenek reklámot a csapszékek : Hier ist ungarischer Wein nicht zu haben ! »Nagymagyarorszagrol« és »nagy magyar birodalomrol« álmodoznak az idálista honfiak rossz csillagászokként, kik ámulnak saját földünk nagyságán ! Pedig csak menjenek Besztercére, Balázsfalvára, Újvidékre vagy Turóc-Szentmártonba, a Dráván túl pedig csak egy milliméternyire, majd meglátják, hogy beérhetnők, ha csak egy szerényebb néven nevezett »Magyar királyságunk« — Ah, épen önöket keresem. Képzeljék, mily érdekes dolog történt a társalgóban. — Halljuk — szólt a Sors tetetett nyugalommal. . Ámor egy karosszéket tolt a kis lugas alá, s köszvényes lábát óvatosan kinyújtva, elhelyezkedett szemben a Sorssal és az istennővel. — Psyche és a nagy regényíró érdekes vitát, folytattak, melynek egy nagy fogadás lett a vége. Az Élet azt állítja, hogy ideális szerelem nincs a földön, vagy ha van, az is múlékony, röpke álom. Psyche és én ragaszkodtunk álláspontunkhoz, hogy a földön igenis van ideális szerelem, sőt ha van még idealizmus a földön, az csakis a szerelemben található. A szerelem örök s igy az idealizmus sem veszhet ki. — Az idealizmus a szerelemben csak addig tart, — szólt közbe a Sors — mig az ember tudatlansága és mig lelkének ártatlansága az ideált •olyan színekben képzeli, melybe ő maga beöltöztette, amint azonban rájön, hogy azok a szinek csak a képzelet által szemei elé tartott káprázatok, az idealizmus megszűnik s a szerelmes nem lát mást szive eszményében, mint az örök törvények által neki szánt embertársat. Ámor az egész beszéd alatt fejét rázta. — Az iró is igy okoskodott, és én megen- I gedem, hogy igy van ez a politikában, a művészetekben és másutt, ha az idealisták belátják, hogy a nagy közös célt: a tökéletességet a világ nem az ő álmaik színével festi meg, hát kiábrándulnak eszményeikből. De másként van a szerelemben, itt az ideál mindig tökéletesedik. A sziv állana biztos talajon. A horvátok, románok és szerbek gyűlölete a magyar állameszme ellen nem kisebb, mint 48-ban. A tótokban és ruthénekben sem lehet bizni. S ha a függetlenségi párt a magyar vezényszó erőszakos hajszolása által válságba sodorja a kettős monarchiát, e válság könnyen Magyarország válságává is válhatlk, mert nemzetiségeinknek mindenkor kész szövetségeseik vannak a szomszédban. Tehát az ország gazdasági érdekeit, sőt épségét s önállóságát is veszély fenyegeti — azon veszedelmes játék következtében, melyet a képviselőház félév óta folytat. Ezek pedig elsőrendű lét-kérdések. Ezekhez képest a vezényszó másodrendű kérdés. Ehhez járul, hogy a keleti láthatárra még mindig véres sáv borul: a forrongó Balkán pacifikálására s az európai egyensúly biztosítására Ausztria-Magyarország belső nyugalma és higgadtsága most szükségesebb, mint valaha. A külföldön legfeljebb 5 millióra becsülik a tulajdonképeni magyarságot, s azon véleményen vanak, hogy »e maroknyi nép öngyilkos politikát folytat, midőn be nem érve azzal az önállósággal, melylyel bir, örökké fészkelődik.« Nem jó akarat sugallja e nézeteket, az bizonyos. De tanulhatunk rosszakaróinktól is ! Ezek nézetein kijózanodhatunk, hogy most a válságok idején kissé olcsóbban adjuk nemzeti követeléseinket. 71. A szétszóró liberalizmus csődje minden téren mutatkozik, A napi események igazolják ezt, mert, hogy a világ erkölcsi, gazdasági és politikai tekintetben nagyot zökkent, többé kendőzni sem lehet. Erre elégtelennek bizonyult a fizetett sajtó és a liberalizmus jármába fogott szövetség. Kikandikál a tetszetős köpenyeg alól minden téren a lóláb. Minden józan gondolkozó ember lelke feljajdul ma már, miután látja, hogy a liberalizmus milyen rombolást vitt véghez az erkölcsi világban, a gazdasági téren és a politikában. A liberális politika élhetetlensége provokálta a chlopy hadiparancsot, mely forduló pont elé kényszeritette a nemzetet. Ez nem volna nagy veszedelem, ha az önérzet ébredése őszinte és komoly volna, de félni lehet, hogy az ébredés csak a színpadi hatás kedveért állott elő, mert csak a vak nem látja, hogy a liberalizmus kiölte az emberek szivéből a politikai tisztességet. a szerelem erejével folyton magasabb oltárra helyezi az ideált, egyre imádva, mindig pompásabb színekkel festve azt, úgy addig, mig az a legnagyobb tökéletesség fokáig nem ért . . . A Sors intett, hogy szólni szeretne. — Ez áll addig, mig a szerelmesek távol látják egymást. Amint azonban az élet egymásnak adja őket s egy födél alá kerülnek, az oltár összedől és az oltárkép valóságos szineivel esik az álomból felébredt szerelmes elé. A nő, ki a legendák hősévé avatja titkon lovagját, midőn házasságuk első napjaiban meglátja férjét papucsban csoszogva, és hálósipkásan, amint az épen csibukja szortyogó szárát tisztogatja, álmában nem festi többé férjét ragyogó ércsisakkal, aranysarkantyús csizmában és dicsfényövezte karddal kezében. A férfi viszont, ki a tündérek királynőjét vezette fészkébe, midőn először pillantja meg nejét nagy takarítás alkalmával, amint legrongyosabb ruhájában, meszelővel kezében, és szétkuszált hajjal pöröl a cseléddel, már nem a szivárványon járó, csillagpalástos, hullámhajú és liliomos mesetündért látja benne, hanem gondos élete párját, kivel most már, ha akarja, ha nem, jól, kellemesen el kell élni földi idejét. A szerelemben is véget ér az idealizmus, ha előbb nem, a házasság küszöbén okvetlenül. Nemde igy gondolkozott az iró is. — Tökéletesen, de ő a próza embere, tehát I nem ismeri az igaz szerelmet, ezt a földön csak a poéták tudják magyarázni. — Ugyan kérem, — mond a Sors bosszúsan — hagyjon fel azokkal az éhenkórászokkal. A költők fantáziája a söprüt is liliombokornak nézi; s ha verset irnak, azt hiszik, hogy a szivük dobog, pedig csak a gyomruk korog. Ezek az