ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-09-20 / 38. szám

14000 koronás előirányzat tervezettel nem meg­engedhető, ellenben egy másik tervet szánt erre a közigazgatás, mely szerint azonban 19000 ko­rona volna a költség. Erre a városi képviselet előterjesztést tett, melynek kérelmére a vármegye közigazgatása egy szűkebb bizottságot küldött ki, mely ugy döntött, hogy megépitheti a város 19000 koronánál kevesebb összeggel az iskolát, hanem akkor nem épithet kerítést és a kutat sem ásatja meg, hanem későbbre hagyja és élő sövénynyel keritteti be. Azonban igy sem 14000 koronába, de 16000-be kerülne. A város tanácsa, tekintettel arra, hogy ez ügyben a közigazgatási bizottság érdemleges határozatot nem hoz, hanem folyton pótlás miatt visszaküldözi az iratokat: az ügyet újból a városi közgyűlés elé vezérli és ajánlja a 19000 koronás tervezet elfogadását, egyben fedezetet fog kérni ez összegre­* Megyebizottsági ülések. A vármegyei egészségügyi bizottság f. hó 23-án d. e. 11 óra, az igazoló választmány f. hó 25-én d. e. 10 óra, az állandó választmány f. hó 26-án és október 12-én d. e. 10 órakor tartja üléseit. * Az új kaszárnya omladozik. Titkolódzás és szigorú diskréció hangján suttogják, hogy a Kossuth Lajos utcai új kaszárnyában súlyos bal­eset történt. A napokban ugyanis a kaszárnya egyik padlásán dolgozó három katona alatt le­szakadt a padlás, s azok a szoba padozatára estek. Kettő könnyű sérülést szenvedett, mig a har­madik, az ezred trombitása nagyobb sérüléseivel a katonai kórház orvosainak kezelésére szorult. * Egy kórház veszedelme. A rendőrkapi­tánysághoz a katonaság részéről egy kérvényt nyújtottak be, melyben sürgős eltávolítását kérik a katonai kórház mellett felhalmozott takarmány­neműeknek, melyben ha tüz üt ki, a kórház és annak lakói nagy veszedelemnek néznek elébe. A rendőrség intézkedett. * Elfogott kis szökevény. Az aradi ren­dőrség vagy egy hónap előtt körözvényt bocsáj­tott ki Horváth Bálint 12 éves fiu ellen, ki egy házi fenyítés után megszökött szüleitől s azóta nyoma veszett. A kis szökevényt sehol sem talál­ták meg, városról városra kóborolt, s gyanús alakok egész esztergomig segítették vándorlásá­ban, mig itt a rendőrség elé került koldulás miatt. Kihallgatásánál mindent elmondott s igy rendőr­ségünk a kis szökevényt szüleihez Aradra vissza­szállította. * Boltfeltörések mindenfelé. Városunkban az utóbbi időkben több boltot felnyitottak az éjjelek folyamán azok a bizonyos ismeretlen tet­tesek, kik ugylátszik városról-városra utaznak, mert mint az érsekujári lapokból értesülünk, ott is ugyanolyan szisztéma szerint feszegetik a bol­tokat. A mi kereskedőink ez egy esetben sze­rencséjüknek mondhatják, hogy üres a pénzes ládájuk, mert a járatlan tolvajok pár koronánál többet sehonnan sem vihettek el. A rendőrség az ismeretlen tetteseket keresi, lehet mondani kissé túlzott erélylyel, mert békességes polgáro­kat is háborgat nyomozásával. * Barkesz hir. A kereskedelmi miniszter megengedte, hogy a zsidók ünnepe miatt a pékek a vasárnapi munkaszünet dacára is vasárnapról hétfő reggelre barkeszt süthessenek. * Tüz. Vasárnap éjjel Nyergesujfalun tűz volt, mely Puchner József és szomszédja, Schmidt Ferenc házát hamvasztotta el. A kár mintegy 11 ezer korona, mely azonban biztosítás révén egy­részében megtérül. * Baleset. Puskás János a lábatlani cement­bányában életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szerencsétlenség oka szabálytalan bányakezelés, melyért a felelősség Giacintő V. vállalkozót terheli. * Verekedés. Fehér Sándor helybeli halász­legény Rosenfeld Károly ugyancsak halászlegényt bicsakkal támadta meg. Fehér Sándor önvéde­lemből, egy deszkadarabbal fejébe vágta Rosen­feld Károlyt, a ki oly súlyosan sérült meg, hogy hordágyon kellett őt a kórházba szállítani. * Szülői gondatlanság. Schrameisz Julianna hat éves kis leány Epölön f. hó 15-én az udvaron játszott s a födetlen kútba esett. A gondatlan szülők holtan húzták ki az ártatlan teremtést. Szigorú büntetést érdemelnének. * A szocialisták. Vasárnap ismét népgyű­lés volt Csolnokon, melyen a bányászok tekin­télyes számmal jelentek meg és több, viszonyai­kat javítani célzó beszéd hangzott el. A hatósá­got Fekete Rezső tb. szolgabiró képviselte. Rend­zavarás nem történt. * A hideg sör áldozata. Treuer Kálmán helybeli férfiszabómester az elmúlt héten négy üveg sört ivott ki egymás után. A sör oly hideg volt, Treiter pedig oly mohó, hogy bél görcsöket kapott, s ebbe rövid, de kinzó szenvedés után meghalt. * Az erélyes feleség. Dach Vilmos piszkei lakos szenvedélyes kártyás s e miatt számtalanszor volt már perpatvar a háznál, mert felesége mindig ellenezte, ha kártyázni akart. Dach nem sokat adott hitestársa figyelmeztetésére, hanem tovább űzte a ferblit és a hasonló hazárdjátékot. Ezt látva a szerető feleség, szépen szólott urához, hagyná abba szenvedélylyé fajult szórakozását, mely kü­lönben érzékeny anyagi veszteséggel is járt. Hiába, a kártyás tovább kártyázott. Felesége ekkor na­gyot gondolt és eljött Esztergomba, hol feljelen­tette az urát tiltott szerencsejáték űzése miatt. Ez az erélyes lépés valószínűleg más gondolko­zásra bírja a szerető asszony kártyás férjét. * Birkózás a hidon. Haragosok voltak Soar Ferenc és Tungli Márton nyergesujfalusi lakosok. Kerülték is egymást, de f. hó 7-én mégis össze­akadtak a nyergesujfalusi vasúti hidon. A hid padlója keskeny volt ilyen ellenségeknek, tehát egyiknek vissza kellett volna fordulni. De büsz­keségből egyik sem engedett, hát birokra keltek, minek vége az lett, hogy Soór Ferenc lebukott a mélységbe, Tungli pedig átment a hidon. A letaszított ember súlyos sérüléseket szenvedett. * Háziasszonyok, elővigyázat I Az a rend­kívüli kedveltség, melynek a Kathreiner-féle Kneipp-maláta kávé évek hosszú során át örvend, mindég ujabb silány utánzatokat hoz létre. Hogy ezektől s igy hátrányuktól kellőleg megóvhassuk magunkat, kérjük mindenkor csakis a »valódi« Kathreinert, és vizsgáljuk meg a csomagot min­den vásárlás alkalmával, hogy rajta van-e Kneipp páter arcképe mint védjegy és a Kathreiner név. * Összemarták a sertések. Korompai János szentgyörgymezei földműves 3 éves János fiát az anya kün hagyta az udvaron a szabadon lévő sertések között. A szegény tehetetlen gyermeket a sertések össze vissza mardosták úgy hogy sú­lyos sérüléseivel a kórházba kellett szállítani. A gondatlan anya ellen megindult a bűnügyi vizs­gálat. * Tolvaj bányász. Farda Imre bányamun­kás az annavölgyi bányászok élelmiszer-raktárából nagyobb mennyiségű készletet lopott el. * Állategészségügy. Nyergesujfalun a lép­fene miatt a zárlatot elrendelték, ellenben felol­datott a zár alól Sárisáp és Süttő község. Mind­kettőben a sertésorbánc uralkodott. * Könyvszekrény kerestetik. Egy köz­ségnek, mint egy népkönyvtár tulajdonosának, szüksége van oly könyvtár-szekrényre, mely leg­alább 250 kötetet képes befogadni. — Az eladni szándékozóknak felvilágosítással szolgál lapunk szerkesztősége. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint f. hó 2-től 9-ig: Születtek: Válent József r. k. városi hegyőr fia. — Litsaer Andor István Sándor r. k. elemi iskolai igazgató tanitó fia. — Pécha Mária Berta r. k. sütősegéd leánya. — Heinczinger Emma r. k. ácssegéd leánya. — Fehér János r. k. földm. fia. — Meszes János r. k. földm. fia. — Kucmann Borbála r. k. földm. leánya. — Dobrovka Ferenc r. k. cipészmester fia. — Majthényi (fiú) r. k. földm. halvaszületett fia. — Gang Cecilia izr. ruha­kereskedő leánya. — Sinkovics Erzsébet r. k. földm. leánya. — Gerendás Gyula r. k. földm. fia. — Balog József r. k. földm. fia. — Fülöp Pál r. k. szobafestő fia. Kihirdetés végett jelentkeztek : Joha Márton r. k. ácssegéd és özv. Obendorfer Mártonné szül. Turcsán Ilona r. k. mosónő Esztergom. — Újvári János r. k. földm. és özv. Pifkó Ferencné szül. Szentgály Borbála r. k. Esztergom. — Behínya Béla r. k. vasúti rakfelvigyázó Budapest és Jano­vics Emilia Erzsébet r. k. háztartásbeli Esztergom. — Kraljevacsky András r. k. lakatossegéd Buda­pest és Besser Ilona r. k. varrónő Esztergom. Házasságot kötöttek : Újvári János r. k. földm. és özv. Pifkó Ferencné szül. Szentgály Borbála r. k. Esztergom. Meghaltak: Kovács-Simon Rozália r. k. 14 napos földm. leánya (veleszül gyengeség.) — Pe­cha Mária Berta r. k. 1 napos, sütősegéd leánya (gyengeség.) — Mészáros Lőrincné szül. Berta Anna r. k. 24 éves, cipész neje (kimerülés — tüdővész miatt). — özv. Tóth Józsefné szül. Stro­händel Erzsébet r. k. 66 éves, (szivhűdés kéthegyű billentyű elégtelenség miatt). — Treiter Kálmán r. k. 26 éves, szabó (hashártyalob). — Gajdos Mária r. k. 5 éves, földm. leánya (kimerülés — vörheny miatt). = Vadkereskedés Esztergomban. Aczél Vilmos helybeli Bodegájában, miután szerződést kötött egy vadásztársasággal, naponta friss vad­félék kaphatók. A közönség figyelmébe ajánljuk!. ~ A közönség ügyeimébe ajánlom teljesen modern és minden igényt kielégítő Széchenyi­téri férfiszabó üzletemet. A legfinomabb angol és francia szövetekből nagy raktárt tartok a nagy­érdemű közönség rendelkezésére. — Tisztelettel Perényi Ignác férfiszabó. Irodalom és művészet. Pokorny Emánuel dr. főgymnáziumi vallás­tanár által szerkesztett három könyvet adott ki a Szent-István-Társulat: Uj-szövetségl bibliai törté­netek középiskolák használatára. Ára: 1 kor. 20 fill. Továbbá: Bibliai történetek polgári és felső leányiskolák használatára. Ára: 1 kor. 60 fill. Végül: Ájtatossági gyakorlatok, imádságok és egyházi énekek a katholikus ifjúság számára. — Mind a három olyan mű, melyet szakember irt,, ki hosszas gyakorlattal és beható tanulmányok­kal képesítette önmagát az ifjúság tanítására és nevelésére. Ebből az okból ezek a könyvek is azon a tökéletességi magaslaton állanak, melyet a paedagógiai tudomány követel. A vallástaná­rok sokszor szenvednek a megfelelő tankönyv vagy imakönyv hiánya miatt. Az ilyeneknek figyelmébe ajánljuk ezeket a műveket, melyek az eredményes oktatás és nevelés hathatós tényezői lesznek. Kaphatók bármely könyvkereskedésben. Az Egyházi Közlöny (szerkeszti Gerely Jó­zsef) 37. száma ismét oly érdekes, gazdag és minden tekintetben figyelemreméltó tartalommal jelent meg, hogy csaknem páratlan. Épen azért melegen ajánljuk e jeles egyházi hetilapnak lel­kes fölkarolását. Itt adjuk a mult heti szám tar­talmát: Vezércikk: Kottesoói Gallovich Jenő dr., Combes. — Egyetemes egyház: Herrero bibornok székfoglalása. — A non expedit. — A koldus Assisi. — Zsidók és szabadkűmüvesek Olaszor­szágban. — Az olasz keresztény demokrácia. — Türelmetlen olasz szabadkőművesség. — Fogadás a jezsuiták tethére. — Kraus tanszéke. -- Katho­likus reakció. — A lazaristák Franciaországban. — A kongregációk sorsa. — XIII. Leo és az anglikán papság. — Anglikán védekezés a katho­likus hajlandóság ellen. — A válás és az angli­kán egyház. -— A szabadkőművesség Írországban. — A keleti egyházak egyesülése. —• Katholikus kolostorok Oroszországban. — A katholikus sioux­indiánok kongresszusa. — Időszerű kérdések: A zsidó világnép. (2. A zsidó, mint városi lakos.) — Szociális kérdések: (P. J.), A papság és a szoci­ális tevékenység. — Tanügy : (F. Zs.), Homályos miniszteri rendeletek. — Vallástanítás: Omikron, »Mire van szükségünk?« — Társalgó: (B. I.), A plébános és segédlelkész. Különféle: Prokl Sándor. Gyermekek a színpadon. A hét krónikája. — Irodalom : Vetési, Hanuy Ferenc dr., Katho­likus egyetem Pécsett. W., Némethy ^ Lajos, Az esztergomi főegyházmegyei könyvtár ex-libris könyvjegyeink lajstroma. — Dr. O. Mailáth József, Leo XIII. et societas aevi nostri: dissertatio. — v. j., Hugo Laummer, De Caesaris Baronii com­mercio diatriba. — Kottesoói Gallovich Jenő dr., Matthias Reichmann, Der Zweck heiligt die Mittel. — A hét világirodalmából. — Személyzeti vál­tozások, hirek és apróságok. — Memento. — Szerkesztői üzenetek stb. Egy 5 forintos hetilap egy-egy számban már többet valóban nem adhat. A hetilapot, mely teljes mértékben megérdemli az általános elismerést és pártolást, papi olvasó­inknak különös figyelmébe ajánljuk. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII., Esterházy-utca 15. Megjelent a Katholikus Pedagógia folyóirat VI. kötet 6. füzete. Szerkeszti és kiadja Gyürky Ödön. Tartalma: XIII. Leó mint pedagógus. (Pápaságának 25 éves jubileuma alkalmából.) Irta dr. Szemann János, a szepeshelyi kath. tanitóképző­intézet igazgatója. — A jövő előmeneteli statisz­tikája. (Tanférfiak és intéző körök különös figyel­mébe.) Irta Mihálovits Béla, székelyudvarhelyi főgimnáziumi tanár. — A konviktusi nevelés némely fény- és árnyoldala. Irta dr. Fallenbüchl Ferenc, főgimn tanár. —• Nevelés a katholikus

Next

/
Oldalképek
Tartalom