ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-08-15 / 33. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. augusztus 15. 33. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Politikai zűrzavar. Esztergom, 1903. augusztus 14. (—a.) Nincsen ember Magyarországon, aki világosan leírni tudná a parlament nagy pártjainak jellegét: a kormánypárti többség és függetlenségi csoportok valódi helyzetét. A programmokban, a papiron csak van valami megkülönböztető vonás, de a gyakorlati életben gyanúsan összekeverednek. A politikai pártoknak élesen különböző és ellentétes elveken kell épülni és működésükben annyira kizárni egymást, hogy az egyik párt győzelme okvetlenül a másik bukásával járjon. Csakis ez a komoly parlamenti élet. Nálunk azonban az országgyűlés terme mintha csak olyan szinpad volna, hol a nyilt szinen szereplök hangosan törnek egymás ellen, de a szinpad mögött aztán barátságosan bizalmaskodnak. És ezt tudja a néző közönség is. Mert a mai világ a nyilvánosságot követeli és sok ezer eszköze van arra, hogy mindent megtudjon. Amit a hírszolgálat rendes eszközeivel fel nem dérit, azt napfényre hozza a véletlen. A világot mozgató eszmék és tényezők pedig annyira ismeretesek, hogy egy kis összevetéssel kihozza bárki az események rejtett rugóit. A mi politikai pártjaink között az egyházpolitikai törvények meghozataláig áthidalhatlan ellentét látszott, akkor azonban a válaszfalak ledőltek és a liberálismus nevében összeforrottak az egyház ellen. És ezóta teljesen megbénultak. A polgári házasság behozatala óta a parlament működése meddő; úgyszólván semmi érdemleges dolgot nem mivelt. A kiegyezést nem bírják törvénybe iktatni és ezenfelül számos javaslat vár elintézésre, melyek égetően szükségesek volnának. A hivatalnoki kar fizetésének rendezése elintézésre vár és nem történik, pedig ezek is hangos hivei voltak mindig a liberálismusnak. A kereskedői osztály türelmetlenül panaszolja a kiegyezésnélküli állapotot, mely oly bénitólag és pusztitólag hat a forgalomra. Pedig ez az osztály épen nem volt soha ultramontán, hanem telivér liberális. Miért ily hálátlanok irányában? Dehát fölkaptak egy új jelszót: a nemzeti követelményeket. Ez olyan bűvösen hangzik, hogy mindenkinek esküdni kell rá. Ha tisztán mennének a dolgok, ezek a nemzeti követelmények már teljesítve volnának, mert ha a kormánypártban is oly sokan óhajtják, mint azt folyton olvassuk : úgy egy szavazással megteremtik a helyzetet, mely elöl kitérni nem lehet. Azonban a tiszta lobogó alatt rozsdás fegyverekkel harcolnak. Személyes érzelmek és érdekek játszák a főszerepet és a lezajlott parlamenti vizsgálat nagyon különös színben tüntette föl a politikai közéletet. Hogy annál zavarosabb legyen a világ, a függetlenségi párt szövetkezni akar a szociáldemokratákkal. Ez által kiemeli őket az utca porából a parlamenti aranyos palotába. A szociáldemokraták ugyan nem lesznek hálásak, mert ök megvetnek minden most szereplő pártot és azok megsemmisítésére törekednek: de a függetlenségi párt önmagáról jellemző bizonyítványt ad ki. Tehát már nem bizik a saját zászlaja hódító hatalmában, hanem a legalsó izgató eszközökhöz fordul. Azután hogyan lehet összeegyeztetni Magyarország függetlenségét a nemzetköziség és az államfelforgató törekvések fogalmával? Hát az nem volt megdöbbentő, midőn Széli Kálmán hivatalosan felkérte Izrael Jakabot és Bokányit, hogy a belügyministeriumba tanácskozásra jöjjenek ? Nem tett tehát valami különös dolgot Sándor Pál, midőn kormánypárti létére a függetlenségi »irodalmat« hathatós pénzsegélylyel támogatta. Az ilyen összekuszált viszonyok közt aztán a liberális sajtó nagy hangon hirdeti, hogy széthull a — néppárt. Sehogysem bírják elviselni azt a biztos nyugalmat, melyet ez a párt mutat. A politikai botrányok iszapja ezt nem érintette, bármint igyekeztek is bevonni öt. Határozottan kimondott elveit minden körülmények közt megvédte és becsületesen kitartott azok mellett. Elvhüsége olyan benyomást tesz, hogy semmiféle hatalom nem kísérli meg vele az alkudozást. Azért méltán mondhatta az ismeretes vesztegetési ügy kutatásakor Rakovszky: »hozzank ilyen ajánlatokkal nem jönnek.« Bármilyen ellensége legyen is valaki a néppártnak, de ha higgadt ítélőképességét megtartotta, a legnagyobb tisztelettel beszél ennek magatartásáról a legutóbbi zavarokban. Szilárdan kitartott elvei mellett és bölcs mérséklettel óvakodott minden túlzástól. Nem szédítette el öt a népszerűség hajhászása, nem jött zavarba a meglepő fordulatoknál. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Rovom az éveket. . . Asztalomon álló órának letörött Mindkét mutatója, De azért az időt csendes ketyegéssel Egykedvűen rója . . . Hajoljon bár a nap verőfényes délre, Esti nyugovóra: Nem törődik véle, meg sem is mutatja Ez a béna óra. Eljő az éjjel is. Gyors egymásutánban Peregnek a percek. Magányos szobámnak cellái csendjében Kétkedőn merengek Boldogabb jövőről . . . Egyik óraütést Másik után várom, S bús andalgás közben borul a lelkemre Enyhetadó álom. Céltalan életem szomorú jelképe Ez a béna óra. Rovom az éveket, s várom, mikor válik Sok álmom valóra. Reményem fájáról hullanak a lombok, A fonnyadt levelek; S mikor üt az óra, mindannyiszor egy-egy Csalódást temetek . . . Szvoboda Román. A régi világból. Láttam mint kis flu még, de élénken emlékszem reá, midőn a magyar hadak az eszterj tergomi (Kopácsy prímás által épitett) hidat felégették. Emlékezetes reám nézve a Scitovszky prímás által nemes' fazekasoktól és sószállitó németektől vett hajókból épitett hid szentelése is, mert ezen a napon hagytam el először »szülőföldem határát« és utaztam először egész — Párkányig ; t. i. a hidszentelés napján vám nélkül szabad lévén a hidon való járás, többi pajtásaimmal együtt én is átmentem ; de ezen e]§6 »globtrotter« munkámnak megadtam az árát, amennyiben az uti élmények között megfeledkeztem arról, hogy a delet elharangozták és otthon a »leves az asztalon«, de én otthon nem voltam! Bold, anyám már aggódni kezdett »kedves fia« sorsa miatt, midőn egy óra felé hazajöttem, és ő afeletti örömében, hogy sértetlenül visszakapott, de azon tekintélysértésnél fogva is, hogy akár egy kivándorló, »utlevel« nélkül mentem a »Bachkorszakban« külföldre, t. i. Párkányba »utazni«, megtagadta tőlem a rendes ebédet és helyette csak hideg »felvágottat« adott, és én első utazásomkor ép ugy jártam, mint az a matróz, aki először lépi át az egyenlitőt: azt is »felvágják.« Hiába no! keine Freude ohne Schmertz! Nem csoda tehát, ha az uj esztergomi hid emléke, melyet édes anyám oly »melyen vésett« — a bőrömbe, öregségemben is élénken áll előttem. Nekem a régi hid csak »kön nyéket« hagyott. Megsirattam a születését; igaz, hogy ezen fájdalom érzete nem a szivből, hanem a kissé alább fekvő idegek zsongásából eredt, de megkönnyeztem igazi és nem műkönnyekkel a hajóhíd halálát is. Jelen voltam az uj »vashíd« felszentelésénél és L . . Feri barátommal ott támaszkodtunk a korlátnál, midőn egyszerre megszólalt a régi hídnál a nyitást jelző harangocska. »Búsan szólt a kis harang«, mert az épen még az öreg hidon Párkányból jövőket sietésre inditotta, de egyúttal jelezte, hogy megszűnt élni a régi hid. Feri barátommal összenéztünk és mindkettőnknek könny ült a szemünkben, midőn hallottuk a »lélekharangot« és láttuk, hogy meghalt az »öreg szolga«, aki annyi éven hi ven szolgált, hogy helyet adjon az újnak, ami büszkén magasba emelkedve áll felette. Ilyen a haladás! t. i. az egyik kitolja helyéből a másikat, mig majd ezt is kitolja a harmadik, mig az utolsót megállítja az »angyal trombitaja« és megszűnik a haladás, és helyébe jön: »jojjetek az ítéletre !« Ez a sorsunk, nyugodjunk bele ! De nézzünk hát vissza kissé a múltba! Mondom, a »haladas« nem egyéb, mint a réginek kiszorítása helyéből. Utóbbi időben semmi sem szorított ki annyit a helyéből, mint a Watt fazekából kiszorult és Watt által megfogott, és később munkába fakadt gőz. A gőz használata a legnagyobb szívességet tett a lovaknak, mert helyettük a gőz húzza most a gépeket, és senki lova sem örül annyira a gőznek, t. i. a gőzhajónak, mint a néhai hajós lovak, mert most már nincs vontatás. A mostani nemzedéknek már »gőze« sincs arról, mi volt hajdan a hajóvontatás. Hogy ezt a gőzhajózás megszüntette, az erkölcsileg és anyagilag is nagy vívmány.