ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-07-19 / 29. szám

VIII. évfolyam Esztergom, 1903. július 19. 29. szám. ESZTERGOM POLITLKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Mit konzerváljunk? Esztergom, július 18. Ujabb időben gyakran van szó egy alakítandó konzervatív pártról, mely a politikai életnek józan s higgadt elemeit tömörítse és sarkantyút építsen a partokat szaggató daemagógiának árjába, nem azért hogy megállítsa a folyamot, hanem hogy pusztításainak gátat vessen. Alakul-e majd nálunk ilyen párt s ha alakul, boldogul-e: azt találgatni ez idöszerint fölösleges idövesztegetésnek tartjuk, s ha létezik politikai szükséglet, mely ily pártnak életbehivását sürgetné s a vezető szellemeket mulasztással vádolná, annak a gáncsa nem érhetne minket, a néppártot, mert hiszen a néppárt á szó igaz értelmében konzervatív párt, mely a társadalomnak s az államnak nélkülözhetlen alapjait s lényeges elveit mindig föntartani ügyekszik s haladást és fejlődést csak ebben a keretben, a régi alapokon s a szükségszerű elvek keretében enged meg. Szükséges ugyanis mindkettő: maradni is s haladni is kell. A fának a talajban, az ősi földben kell megmaradnia, de egyszersmind fejlődnie kell; ágait, rügyeit, lombját ki kell fejlesztenie, de életének elvei a régiek, azok el nem változhatnak. A társadalom is élő szervezet, mely alkalmazkodik s elváltozik s mindannyiszor új elhelyezkedést s idomulást igényel; lesznek itt is alapok s gyökerek s elvek, melyektől megválnunk nem szabad, valamint hogy lesznek szervezkedések s formák, melyek hasznavehetetlenekké minősülnek s idővel ujakkal pótolandók. AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJ^ A nagy pápa előtt. Ott ültünk egy jóbarátommal Rómának ölében, a Monte Pinción egy terebélyes cédrus alatt. Azt mondtam : egy jóbarátommal, tehát mielőtt tovább mennék, illő hogy bemutassam. A nevét, sajnálatomra, magam sem tudom. Ezt akkor nem is tartottam fontosnak megjegyezni, mert szerintem messze a mi szép hazánktól elegendő a jóbarátsághoz annyi is, hogy mindkettő magyar ember legyen ; egyformán gondolkozzék ; egyformán lépjen, és ha fizetésre kerül a dolog, mindkettő egyszerre nyúljon a zsebébe. Ez a négy fő kellék mindkettőnkben megvolt. A kék eges Itália földjén is dobogó szivvel gondoltunk hazánkra; egyformán szidtuk az olaszt, hogy a pápa birodalmát a Vatikánig körülnyirbálta ; egyformán álltuk meg a tenger viharvert habjain táncoló hajót; egyformán mértük végig számtalanszor Róma utcáit Rancini pensiójától Cecilia Métélla sírboltjáig, a szent Pétertől a szent Pál bazilikáig, és végre, ha fizetésre került a dolog, egyformán fizette ki mindegyikünk a saját megehetetlen olasz porcióját. Egyéb nyilvánosságra hozható jó tulajdonságai közé tartozott a páratlan megfigyelőLaptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Nincs világnézet a filozófiában s nincs párt a politikában, mely ezt a fölfogást elméletben nem osztaná s mely be nem látná, hogy az élet a folytonosság s az elváltozás törvénye alatt áll; a különbség csak az lesz, hogy a konzervativek a folytonosság elvét, a haladók pedig elváltozás elvét állítják előtérbe; az egyik a réginek föntartásáért küzd, mialatt a másik a gyors tempójú újítások mellett foglal állást. Söt, ha ez észszerű fölfogások tekintetében valakire panaszunk lehetne, inkább a radikális, mint a konzervatív irányzat ellen emelnénk kifogást, amennyiben ez utóbbi irányzatnak »szelsöbalja«, az anarchizmus, félreismeri a folytonosság követelményét, s azt akarná, hogy teljesen szakítsunk a régivel s egészen új alapokra fektessük társadalmi s politikai életünket. Ez esztelen merényletre rácáfol a történelem, söt rácáfol az élő szervezetnek fiziológiája is. Aki teljesen ujat akar, az irtja az életet, s midőn a régiségnek nélkülözhetlen alapjait fölszedi, halomra dönti a mult s a jövendő fönállásának föltételeit. Ebből nem kérünk; fejlesztőkre s nem pusztítókra van szükségünk. Azonban e túlzásnak hibájába esnek gyakran a haladásnak szenvedélyétől föltiizelve a mérsékeltebb haladó-elemek is; az újítás káprázatos mámorában megfeledkeznek az életnek s a lényeges elveknek folytonosságágáról; kiállnak a küzdő térre s önhitten kiáltják: hát mit konzerváljunk? Ezeknek akarunk most röviden megfelelni. Vannak az embernek s a társadalomnak nélkülözhetlen elvei, melyek formát s erőt képesség és a művészetek iránti határtalan lelkesedés. Ezek után, ha még elárulom, hogy korával az ötven felé hajlott, és hogy ismerősei »Tanácsos úr«-nak titulálták, épen annyit mondtam felőle, mint amennyit tudok. Tehát ott ülünk a cédrus alatt. Előttünk a mesés liget. Bóbitás piniák, sötétzöld ciprusok, narancs- és citromfák, húsos levelű agavék és sokféle pálmaóriások sátorlombja alatt hullámzik a világ népe. Mert tudnivaló, hogy húsvét hetében vagyunk s az enyhe tavaszest balzsamos szellői váltották fel a haragosan perzselő olasz nap aranysugarait. Ilyenkor kivonul az olasz főúri nép s a Corsó Umbertón át egy végnélküli kocsikigyóként vonul fel a Pincióra, "hol aztán a pofoncsapott csákós katonazenészek nemzeti himnuszai mellett mutogatja magát az álmélkodó idegennek, ki elmaradhatlan látcsővel nyakában, esernyővel hóna alatt, biztosan vöröskötésü könyvet szorongat kezében, mely nélkül Róma neki egy érthetetlen romkhaosz volna. Majdnem minden kocsi két- és négyfogatos, ami magában véve óriási fényűzést jelenthet ott, ahol egyfogatú bérkocsik és egyfogatú cordék | képezik a közlekedési eszközöket. A kocsisok mereven tartott nyakkal ügyelnek, hogy a forgatagban egymásnak ne menjenek, a festői szép olasz nők pedig lenge mozdulattal üdvözlik egySzerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. adnak az életnek s helyes irányt a törekvéseknek. — Vannak viszonyok, melyek kötelékekké s kötelességekké alakulnak ki a fölismerő észben; ezeket az elveket tagadni, a kötelességeket lazítani soha senkinek sem szabad. Négyféle ilyen elv négyféle köteléket teremt meg az emberiség életében: az első elv az embert Istenhez köti, ebből folyik az isteni, mondjuk vallási kötelék, — a második elv az állami tekintélyhez köti, ebből származik a politikai kötelék, az állammá fejlett nemzet; a harmadik elv a munkának s a birtoknak elve, mely megalapítja a társadalmi szervezetet; a negyedik elv a család elve, mely megteremti az otthont. Isten, állami tekintély, egyéni érvényesülés, házasság, család, íme az emberi élet alapvető elvei. Ha valaki kérdi, hogy mit konzerváljunk, annak figyelmét az emberiségnek e kincseire kell irányitanunk. Ez elvek teremtik meg az emberi életnek nélkülözhetlen formáit, melyeknek keretén belül fejlődni lehet, de melyeket tagadni annyit tesz, mint a lét s a fejlődés alapjait széthányni. Széthányni ezeket senkinek sem szabad; nem szabad ezt tennie az észnek, a tudomány nevében, nem az akaratnak, a szabadságnak

; tulajdonkép pedig az önkénynek örve alatt. Az ész ne mondja, hogy elégséges önmagának s nem szorul az Istenre, mint tanítótekintélyre ; az akarat ne mondja, hogy törvényre nem szorul, söt hogy épp akkor boldogul, ha minden lekötöttségtől szabadul. Ellenkezőleg: az észnek vezető-tekintélyre s az akaratnak fékező hatalomra van szüksége; mihelyt ezek alól emancipálják magukat, győz mást, vagy a napégett arcú deli tisztek köszönését viszonozzák. Az uri fogatok között látni néhány bérkocsit. A szapora lépésű apró lovacska jókora terhével fölkapaszkodik a Pincióra ép úgy, mint a Janikulusra vagy a Kapitoliumra. Hozzá van már szokva, mert. Róma csupa házhegyekből áll. A kocsis nem kér ilyenkor többet, nem úgy mint a mi fővárosunkban, ahol külön tarifáért viszi fel az embert a budai várba. A római kocsis azt tartja, hogy még jó is hegyre menni, mert aztán lefelé a kocsi tolja a lovat s igy legalább nem fárad. A bérkocsikból leginkább idegenek szállnak ki, s midőn a paradicsom közepén körülnéznek, megnyúlik az arcuk a csodálattól, aztán mondják, a mig csak birják: Ah, ah, ah . . . Az este kék ködéből a pálmalombok ablakaiban szépen látjuk a szent Péter kupoláját. Előtte padlástalan, lapos palotatenger, tövében pedig a nagy fogoly, a pápa börtöne, a Vatikán. Az én barátom szeme-lelke ott révedezett, amikor megszólalt: — Lássa, édes barátom, ez a kavargó, nyüzsgő emberáradat egy érzéketlen, lélektelen fabáb ahhoz az öreg emberhez képest, aki két szobát bir abból a tizenegyezerből, mely a Vatikánban megszámlálható. Mondom magának, kedves öcsém, hogy olyan nagy ember ma nincs a világon több, mint az a szent életű aggastyán.