ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-06-21 / 25. szám

ESZTERGOM 1903. június 21. boldogulását. Hogy mit ért el vele, azt lát­tuk ; hogy mi sikerül neki még ezentúl, az a jövő titka. Tisza vállalkozott a szerepre, s remélte, hogy megtalálja embereit. Remélte Tisza István, hogy az emberek, főleg ott fönn, a Hamlet fuvolái s azokon játszani nagyon könnyű; oly hangot adnak, amelyet a fuvolás kivan, aki ért a billentyűk billegetéséhez ! Érdekhajhászók mindenütt van­nak s a hatalmasok nyomában úgy terem­nek, mint eső után a gombák. Köpönyeg­forgató újságírók hadában sem volna szük­séglet, itt a kínálat bármily keresletet meg­halad. Máris megjelent a vásáron Pályi Ede, kiben az igazán magyar szóból semmi sincs s képtelen ostobaságokkal kedveskedik olva­sóinak, bemutatván Tiszában a protestánsok szabaditóját, ki a túlsúlyra jutott klerikaliz­mus idejében úgy tűnik föl, mint egy Deus ex machina! Ö a második Mózes, kinek azt kellett tapasztalnia, hogy a protestáns embert százfelöl is igyekeznek lehetetlenné tenni, azért jelent meg köztünk bottal, hogy a kle­rikálisokat lekergesse a hatalom polcáról. Utána iparkodik Ötvös Károly, a magyar jogász-egyenesség és jogérzet tipusa; ö a nagy függetlenségi köpönyeg-forgató, már is puhítani ügyekszik az izgatott kedélyű negyven­nyolcasokat, mert hisz Tisza István, ha ke­resztül is akar gázolni obstrukción, füg­getlenségen s nemzeti vágyakon, de hát teli­vér református ember! Nem gyönyörűség volt-e az ilyen élet s nem volt-e élvezet nézni a közélet szo­morú alakjainak e cirkuszát?! Az előadás első fölvonásának immár vége van; kezdődik a második fölvonás s nem tudni hogy hány lesz. A legszomorúbb volna, ha a kormánypárt­nak józanabb eleme, a volt nemzeti párt, az agrá­riusok, az önálló s mérsékelt liberálisok meg­hajolnának a politikai követelménynek ke­resztelt Tisza-féle szereplések előtt s újra még pedig keservesen tapasztalni kényszerülnének azt, hogy aki folyton enged, az végre telje­sen kikopik, s a megalkuvásban nemcsak elveszti, de elárulja elveit. — Szenzációk. Az utolsó napokban a szen­záció torlódás oly nagy volt, hogy az újságolvasó közönség talán most először sóhajt fel, kívánván A fiatal derék tanitó a tanügy terén kifej­tett buzgalmával csakhamar magára vonta feljebb­valóinak, különösen Haynald Lajos akkori erdélyi püspök figyelmét, ki őt pályázaton kivül a gyula­fehérvári püspöki székesegyház orgonista-kánto­rává, a városi hatóság pedig az elemi iskola harmadik osztályának tanítójává nevezte ki. A művelt társadalmi élet, a szélesebb műkö­dési kör most tágas tért és bő alkalmat nyújtott a tevékeny fiatal embernek, hogy sokoldalú kép­zettségét a népnevelés és közművelődés különböző ágaiban érvényesítse. Az erdélyi püspökség szék­helyén azon időben tartani szokott tanügyi tanács­kozmányokba rendesen meghivatott, hol, mint szakember, a népoktatás ügyében határozó befo­lyást gyakorolt. Az ötvenes években az erdélyi első katholikus tanítóképezde felállítására ország­szerte gyűjtés indíttatván, ahhoz a maga részéről egy zongorával és száz darab könyvvel járult. Hét évi működése után ezen állását egy dús javadalmazással kecsegtető falusi kántor-tanitói állással cserélte fel és Kézdi-Szent-Lélekre ment. E lépését sokszor volt oka megbánni. Neki a művelt társadalmi élet volt eleme, ezt nem pótolta sem a falusi élet költészete, sem a dús javadalom, melyben szintén csalódott. Az itt töltött egy év tapasztalatai teljesen elidegeniték őt a kántori állomástól; most tehát csak tanítói állás után nézett és Erzsébetvároson, Kísküküllőmegyében tanítóvá lőn. Ezen állás nagyon is szerény java­dalommal volt Összekötve, mely a már több tag­ból álló családnak eltartására alig volt elegendő. Azon másfél évet, melyet itt töltött, mindig nehéz napjai közé számitá. Innét 1862-ben Zentára a egy gyenge uborka-szezónt, hogy fáradt agyát megpihentesse, vagy összegezze a nagy esemé­nyeket. Királygyilkosság! Póstatolvaj kergetés! Merénylet! Az isaszegi erdőben talált csizmák és bugyogók! Óriási, érdekfeszítő cikkelyekben fe­nyegetik az agyrendszer helyes működését, s ha jóllakva, szivarfüst mellett élvezte az olvasó a csir­keként kiontott királyok vérétől gőzölgő hasá­bokat ; ha lázasan találgatta Miesinai hollétét, és borzadva gondolt arra a hülye zsidóra, ki a ki­rályra botot emelt, rikoltozó rikkancsok külön­kiadást dobtak fantáziával szárnyaló lelkéhez, melyben ujabb megrendítően édes szenzációk va­lának. A szerb királyt kidobták az ablakon, mint a sakter a levágott, hizott pulykát! Micsinait megfogták ! Széli megy ! Tisza jön ! Borzasztóan nagyszerű dolgok ! Az embernek megáll az esze s csak a rotációs megy, fut, zakatol és nyeli a végnélküli széles papírszalagot, ép ugy, mint a közönség a különkiadásokat. Az ember alig ér rá gondolkozni, dolgozni és enni, az olva­sástól. Esztergomra igy hatott a szenzációs tor­lódás. Lázas izgatottsággal kapkodták a külön­kiadásokat. A kereskedelem, az ipar, a hivatal, minden szünetel addig mig a hajmeresztő dolgok a friss-ujságokból a közönség gyomrába nem vándorolnak. De hisszük: mégis csömörödött a dus porcióktól. Ha nyakkendőt vásárolt valaki, a kereskedő elmesélte, hogy Drágán sárga, Sasán vörös selyem háló ing volt a rettenetes éjszakán A cipész újságolja, hogy Tisza Pista miniszter­elnök lett; a hivatalnok pedig, hogy Miesinai egy közönséges kocatolvaj, mert elcsípetté magát. És aztán elmeséli, hogy miként lehetett volna neki kibújni, ha lett volna — esze! És most mind­ezekhez képzelje el az olvasó, hogy: Tisza is megbukott, egy hírlapi kacsapocsolyában, pedig a szultán is megfulladt, I. Pétert is megölték és Koburg Ferdinándot nyársra húzták; és — óh esztergomi agy bénulj! — Amstetter lévai keres­kedő mult vasárnap Esztergomban járt. És ez pedig van olyan nagy szenzáció itt, mint Szerbiá­ban az, ha a »Szamos« »Maros« »Lajta« monitorok Belgrád előtt megjelennek. És mi jön most Tisza és Amstetter után ? ! Csend-élet Pilis-Maróthon. Ezen község régi időktől fogva és gyakran beszéltet magáról. Legtöbb szó esik a járásbiró­sági és törvényszéki termekben, hol kötetekre menő adatokat lehetne gyűjteni s egész bűnkró­nikát irni azokról, mik ezen szerencsétlen község­ben történnek. A legközelebbi múltban igen kel­lemes hir lepett meg bennünket, mely azt bizo­nyítgatta, hogy az egyházi és világi elöljáróság­ban beállott változás miatt javult a helyzet. Ma arról értesítenek bennünket, hogy a megvadult szenvedély csak pihenőt tartott, mert a legköze­lebb mult ünnepek alkalmából helyhatóságilag főelemi tanodához, s ezzel jobb atllomáshoz is jutott, hol hat évet töltött. Még Erdélyben egy szép kölcsönkönyvtárra tett szert, ezt itt berendezvén, közrebocsájtá; ez által is a közművelődéshez nevezetes tényezővel járult. 1867-ben Simor hercegprimás egy ünnepély alkalmával megismervén a kitűnő tehetséggel megáldott és már á katholikus tanügyi irodalom terén is ismeretes tanférfiút, megkedvelé őt és Esztergomban primási főtanitóvá nevezte ki; egy­szersmind megbízta, hogy a papnevelő intézetben a növendékpapoknak a tanítás köréből szakelő­adásokat tartson. Most már újra föltalálta elemét. A magas kör, melybe jutott, a fővárosi tanitó­gyűlések, melyekben magát bővebben megismer­tetni elég alkalma volt, elismeréssel adózott a jeles tanférfiú iránt és neve csakhamar ismeretes lőn az egész hazában. Élete most nyugalmasabb lett, de annál nagyobb tevékenységet fejtett ki az irodalom terén. Győrffy működésének iránya nem annyira a valódi szerves tevékenységben, mint inkább az eszmék terjesztésében nyilvánul. Mindazon moz­galmakat, melyek az iskolaügy s a tanitók anyagi helyzetének javítása, vagy a tanitók gyermekeinek neveltetése érdekében keletkeztek, lelkének egész hevével támogatta. Két hatalmas tényezőtől várta elsősorban az iskolaügy fejlődését és a tanitók anyagi helyzeté­nek javulását: a főpapság áldozatkészségétől és a napi sajtó szellemi munkásainak buzgó" támogatá­sától. E mellett a társadalom nemesebb érzésére hivatkozott, mely nem hagyja éhezni a nemzet legbuzgóbb napszámosait. Nem is mulasztá el a kedvező alkalmat azok szivéhez férkőzni, kiktől és jól véleményezett földmives-bál alatt dereka­san beverték a legények egymás fejét. A szódás palackoknak és a bicskáknak jelentékeny szerep jutott a megvadult fiatalság kapacitációja körül. Nem csoda, ezen községben annyi a korcsma, mint a bűn s még a korcsmák számát szaporítja a korlátolt italmérési engedélyek mérhetlen nagy száma és az ellenőrzés hiánya. Ezért történik aztán az is meg, hogy azokban a boltokban, me­lyekben csak korlátolt mértékben boldogíthatják a magyar parasztot, ott is konventikulumok kép­ződnek és délelőtt pálinkát isznak a boltokban, délután pedig suttyomban sört is. Ezen község­ben szintén lehet olykor pénzügyőröket is látni, de nem tudják az okát annak, miképpen lehetsé­ges az, hogy ilyen szabadon kijátszhatják egyes szatócsok a törvényt. Nagyon nagy szolgálatot tenne a vall. és közoktatásügyi magyar minisz­ter által kiadott 1123/1903. számú rendelet végre­hajtása érdekében az a lelkes pénzügyőri tiszt­viselő, ki ezen községben behatóbban tanulmá­nyozná a helyzetet s oda törekednék, hogy a visszaélések necsak felfedeztessenek, hanem kellő megtorlásban is részesüljenek, mert hát őszinték akarunk lenni s igy kijelentjük, hogy az elemi iskolai tanitó hiába küzd az olvasmány alap­ján az alkoholizmus ellen, ha a pénzügy­igazgatóság közegei esetleg nem lepik meg tet­ten a törvény kijátszóit. Ha az alkoholizmus ellen egyik oldalról rendeletet bocsátanak ki, mert belátják, hogy »az alkoholizmus népünk kö­zött is egyre nagyobb mértékben terjed és ahol megjelenik, mindenütt nyomon követi elválaszt­hatatlan szövetségestársa, a nyomor: a lelki és testi elzüllés, a munkakedvnek — a munkabí­rásnak — és a keresetképességnek csökkenése, az állami lét és a társadalmi rend szilárd alap­jait képező családi élet legszentebb kötelékeinek meglazulása, a hit-élet aláhanyatlása, egyszóval: az erkölcsi és anyagi pusztulás.« A másik oldal­ról pedig a korcsmákat gombamódjára engedé­lyezik. A nevezett község 2 ezer és néhány száz lelket számlál, mely számban a nők és gyerme­kek is bennfoglaltatnak és ezen községben van öt korcsma ; öt korlátolt italmérési jog. Az utób­biakban szintén tömegesen iddogálnak az embe­rek. Van is itt nyomor bőven, a lelki és testi elzüllés igen nagy fokban, a munkakedv lagy­matag, télen a lopásokban nyilatkozik meg ; a munkabírás természetesen korlátolt, szánalom nézni, mikor a munkás a földeken kapálás, köz­ben nyög, mint a kárvallott cigány; a család nyomorog, mert a keresetképességgel nincs egyenlő arányban a dinom-dánommal járó fölösleges ki­adás ; az állami lét és társadalmi-rend szilárd alapjait képező családi élet legszentebb kötelmei­ről pedig nem is lehet fájdalom nélkül szólni, mert aligha van a megyében olyan község, mely­ben annyi vadházasság volna, mint itt. E község­ben fel sem tűnik már, ha a leány elvesztette az ügynek diadalra emelését remeié. A hol ezek­ből egy-egy diszes társaság jött össze, Győrffy szerény alázatossággal jelent meg közöttök, kik kezdetben alig méltatták figyelemre a szegény iskolamestert. Hanem mikor azután a kedélyek kissé felvillanyozva fogékonyakká lettek a nemes eszme magvainak befogadására, a kis ember fel­emelkedett és az első bevezető, velős tartalmú, összetételeiben gazdag, nyelvezetében tiszta ma­gyar zamatú periódussal beköszöntött, az egész társaság figyelmes lőn a szerény tanitó iránt, s amint tovább ömlött eszmékben gazdag s a szel­lem szikráitól sziporkázó beszéd, a szerint növe­kedett az érdekkel hallgatók szemeiben a szóló; s midőn a lelkesedés legmagasabb hullámzásai között bevégezte szónoklatát, szivet, barátot nyert az ügynek, tiszteletet a tanítói névnek. Nem egy jótékony intézet köszöni létét az egyszerű tanító­nak az által, hogy sziveket hódító beszéde alatt fogamzott meg az eszme és nem egy tanitó anyagi helyzete javult meg lelkes szavainak hatása alatt. Az »Eötvös-alap« megalkotása és terjeszté­sében valódi apostoli buzgalommal fáradozott. Már megalakulása idején, mint az alap központi gyűjtő bizottságának tagja, s az intézmény statútumainak Péterffy Sándorral együtt egyletileg megbízott kidolgozója, mindjárt az e téren megindult moz­galom legelején az általa feltalált tanszerek eladá­sából begyülendő jövedelemnek 2°/o-át az »Eötvös­alap« gyarapítására ajánlotta fel és igy kezdemé­nyezője volt azon eszmének, mely azután más kiadók részéről is utánoztatott. Majd szertejárt az országban, hogy lelkes felszólalásával a pártolók számát szaporítsa. A »Békésmegyei Közlöny« 1878-ban tartott »Eötvös-alap« vándorgyűléséről

Next

/
Oldalképek
Tartalom