ESZTERGOM VIII. évfolyam 1903

1903-05-10 / 19. szám

VIII. évfolyam. Esztergom, 1903. május 10. 19. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁESADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor., fél évre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó: Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. Az iparkérdésröl. Esztergom, május 9. Az állami segítség. (Ps. Gr.) Már szóllottunk a szövetkezeti mozgalomról, illetőleg segítségről. De ez még nem elég. Egy nagy tényezőt kihagytunk : az államot. A jelen alkalommal szóljunk tehát az állami segítségről. Mi az állam célja? Erre sokan különböző módon felelnek. Legelterjedtebb a liberális és a keresztény felelet. Az előbbi, a liberális, azt feleli, hogy az állam célja: rendet tartani, hogy az emberek ne öljenek, ne lopjanak, s hogy szóval a személy és vagyon biztonsága meglegyen. A keresztények . pedig azt felelik, hogy az állam célja: a polgárok földi jólétét biztosítani. A liberális felfogás eredménye lett az iparos osztály rossz helyzete. A liberális kormány támogatja óriási összegekkel a nagyipart, mig a kisipart majdnem semmivel. Pld. 85 textil gyár kapott 1889—97-ig 491,000 korona állami segélyt, pedig csak 12,749 munkást foglalkoztattak. Ehhez járul még a városi segély, ahol kapnak ingyen telket, vízvezetéket, telefont, 15 évi adómentességet. Ugyancsak 1889—97-ig 500,000 mester és segéd kapott 354,130 koronát, és semmi más protekciót. Méltányosságra van tehát szükségünk és igazságosságra, mert ez alapja a bizodalomnak. Az állam segíthet háromféle módon: iparpártolás által, jó törvényekkel és pénzzel. Az iparpártolás legjobb példáját látjuk Ausztriában, melyet az 1892-ben hozott törvény határoz meg. Ugyanezt vehetjük a nálunk történő ebbeli törekvések alapjául. És pedig: egy tanácsadó hivatal felállítása. Ez abban áll, hogy az iparosok bármily iparügyben tanácsot kérhetnek s ingyen kapnak. Nem kell tehát a bíróhoz, ügyvédhez menni, akik sokszor maguk sem értik a dolgot, hanem a központi szakemberekhez. Gép- és szerszám-kiállitások. A nagy haszon, mely e kiállításokból háramlik, abban áll, hogy az iparos mindig a legmodernebb szerszámmal és géppel szerelheti föl magát, ami termelésére nagy befolyással van. Mester- és vándortanfolyamok felállítása. Az ország különböző részeiben tanfolyamokat rendeznek. Ezekbe a központokba összejöhetne a vidék iparossága, ahol szakemberek megtanítanák, miként kell szép, formás, ízléses, erős, tartós árút készíteni; mily eszközök erre a legjobbak, mily anyag a leghasznosabb és legkiadóbb stb. Gépek ajándékozása a szövetkezetek számára. Ez a pont már feltételezi, hogy az iparosok vannak oly élelmesek, miszerint gépszövetkezeteket fölállítanak. Ezek számára ad az állam ingyen, vagy szerez olcsó és legmodernebb gépeket. A második út, melylyel segíteni kell, a célszerű törvény. Ipartörvényünk rosszaságáról írni már unalmas. Most azzal kell foglalkoznunk, miként javíthatjuk meg'? Erre legjobb példa a német ipartörvény, melyet ha keresztül visznek Németországban, akkor a német iparososztályt megmentik. A német ipartörvény behozta a céheket. Az iparosok céhbe állhatnak; de ha a többség akarja, akkor az egész iparos-osztálynak be kell állania. Ahol kevesen vannak, ott több iparághoz tartozók alkothatnak egy céhet. A céhek feladata rendezni az inasviszonyokat és a legényviszonyokat és a vizsgákat, melyet inasok és legények letenni tartoznak, ha legények, illetőleg mesterek akarnak lenni. Az egyes városokban levő céhek a kerületi szövetséget alkotják, melyek újra egy nagy közös szövetségbe lépnek. S minderre reáteszi a koronát az iparkamara. 73 ilyen iparkamara van Németországban. Ezek érintkeznek a kormánynyal, referálnak s képviselik az egész iparos-osztályt. A »sötéU középkor céhei tehát újra visszaállíttattak jogaikba. Az iparos-osztály szervezése tehát a legfőbb cél. Ezért kell küzdenünk, nemcsak beszélnünk, hanem tennünk is. Az érdekközösséget el kell vállalnunk egymásért. Az előkelő iparosnak tehát keresztény kötelessége, hogy szegényebb sorsú iparos felebarátjain segítsen. A harmadik segédeszköz végül a pénz. Pénz beszél! Enélkül bizony nem mozdulhatunk. Az iparos-osztálynak is erre van szüksége. Iparbankokat kell tehát alapítani. Igen ám, de hisz a Tisza-bank iparbank volt. Erre a célra kapott 40—50 milliót. És ez a Tisza-bank megbukott. Miért? Mert üzérkedett. Az iparbankot az iparosok kezeljék, azaz a pénz az iparosok kezében, nem pedig a bankárok kezében legyen, akik azután AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Nyíljatok ki . . . Nyiljatok ki, kertem kis virági, Álmodásra volt idő elég; Tárjátok föl kelyhetek világát, Hadd ragyogjon rá a tiszta ég ! Öntsétek szét illattok varázsát, Szőjjetek csodás szinű valót: Hadd lássam betelve álmodástok, ' Boldogságban ringó földlakók! Mennyivel szebb a ti ébredéstek, Mintha álmaimból én kelek . . .! Pattanó reményem bimbajára Legtöbbször csak rá sem ismerek. S bár enyém volt a legszebbik álom, Mégis, hogyha kelt a napsugár, Könnyes szemmel ébredek keresve, Merre tünt a fény s az illatár . . . Estéli András. Szöllösy János. — Az eszt.-járási r. k. tanitó-egyesület 1903. évi ápr. 30-án tartott közgyűlésén felolvasta: Miklósy József. — A jó Isten kifürkészhetetlen végzéséből 3 egymásután következő évben egyesületi közgyűlésünk tárgysorozatát egy-egy elhunyt kedves kartárs fölött való megemlékezés foglalja el. Ma is egyik elhunyt veterán kartársunkat, a népnevelésnek egyik volt jeles munkását kell elparentálnom. A lelkemet és egész valómat betöltő, őszinte kegyelet adja ajkaimra a szavakat, melyekkel mély fájdalmunknak kívánok kifejezést adni ama nagy veszteség felett, mely ugyan közelebbről Esztergom sz. kír. v. t. testületét, de nem különben egyesületünket is érte boldogult Szőllősi Jánosnak, érdemekben gazdag igazgató-tanítónak és egyesületünk buzgó tagjának mult év nov. hó 4-én váratlanul bekövetkezett halálával. Elhalálozása valóban megrendítően hirtelen volt. D. u. 6 órakor szeretettől meleg mosolylyal búcsúzik el kedves családjától, elmegy a szegény sorsú iskolás gyermekek felruházási ünnepélyére, ott kedélyesen tréfál jó ismerőseivel, majd haza indul teljesen egészségesen, az utcára érve nyomást érez mellén, majd levegő után kapkod és alig birja magát haza vonszolni. Hét óra van. A toronyban »Ave Mariádra szólal meg a harang ércszava, hangja áttöri a sűrű ködöt és száll . . . száll . . . Gyors szárnyon kiséri a családfő nemes, jó lelkét — egy kétségbeesett özvegy asszony és, sírásba fúló árva gyermekek imája között — az Ég trónusához . . . Kidűlt a tölgy, melyhez zöld repkények fonódtak ... Megboldogult kedves kartársunk gyászos elhunytával óriási ür maradt családjában. Benne nemcsak a gondos családfőt, a szerető atyát vesztette, hanem a család tentartóját: a kenyérkeresőjét is. Őt u. i. a buzgó özvegyen kivül 8 élő gyermek siratja, kik között vannak olyanok is, akik a szerető szülői gondoskodásra még évekig rá vannak szorulva. Hogy mily szerető gondoskodással csüggött családján, bizonyítja, hogy végső haláltusájában, iszonyú lelki gyötrelmek közepette, ezek valának utolsó szavai: »Istenem ! papot! szegény gyermekeim !« Gyászos elhunyta az őt forrón szerető családja után, mely legtöbbet vesztett, minket, kartársait érint legfájdalmasabban. Kedves, a legmeszszebb határig menő szerény, kartársaival szemben mindenkor előzékeny, szeretetreméltó egyénisége méltó arra, hogy emlékeit az őszinte kegyelet és tisztelet érzelmeivel szivünkbe zárjuk. O az igazi barátnak, a jó, szerető kartársnak valósággal ideális alakja volt. Nem tett különbséget közöttünk, egyformán osztá szét szivének egyik legragyogóbb kincsét, szeretetét. Önérdek sohasem vezette tetteit. Jelleme tiszta, nemes volt, mentes az alakoskodástól. Egész élete nemes harc volt — Prohászka szavaival élve — »a győzedelmes jóért«. Ilyennek ismertük az elhunytat, akik ismertük. Sajnos, kevesen ismerték őt. Mielőtt e szerény sorok megírásához fogtam, elmentem elhunyt kartársunk sírjához adatokat gyűjteni és elmélkedni. Véletlennek tartom csupán, de jellemző, hogy a sirdombnál zajongó, mezitlábos gyermekcsapatot találtam. Kicsinyje-nagyja a sirdombot körül- és átugrálva játszadozott. Oda érve, csendre és imádkozásra szólítottam fel őket, elmondván nekik, hogy itt egy jó tanitó bácsi van eltemetve, aki életében sok lármát hallott, hadd nyugodjék hát legalább itt békében. Kérdésükre, hogy ki volt az a tanitó bácsi, gyengéden félre húztam a fejfán elhelyezett friss koszorút, melyet harmatcseppek helyett könnyük frissítenek, a keresztről