ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-05-25 / 22. szám

tekben az Isten szeretete, a hazafiság tüze, legyen erös elhatározástok : Istennel a Hazáért! A nagy körültekintéssel és fáradsággal összeállított jelentést a közönség lelkes ovációja és tapsvihara fejezte be. Vasárnapi levél. — Páter Falbról. — Kedves Redaktor Ur! — Ismét én! — irjak egy ünnepi vasárnapi levelet. Jól van, irok, mert már egész május hóban egy téma motoszkált körülem. De nem tudom, vájjon bele illik-e ez majd a vasárnapi levél keretébe ? Az időről fogok irni. Nem ugyan azért, mintha már végkép kifogytam volna a gondolatokból s másról nem tudnék beszélni, de kiváltkép azért, mert ezen tárgy szoros összefüggésben van a regényhősömmel, vagy jobban, levélhösöm egyéniségével. Történetesen van a mi kis szobánk kertre nyiló ablakában, — szögön lóg — egy kis kápolna, melynek lakója: öreg kopott fabarát, ki (vagy : mely ?) emberemiékezet óta idöjóslással foglalkozik. Az én jó apám, ha vadászni indul, ha falura készül, mindég felkeresi családunknak ezen legjobb, leghűségesebb tanácsadóját. Legjobbnak mondom, mert mindent hall, de semmit sem árul el, leghűségesebb pedig azért, mert mindig őt okozzuk, söt szidjuk is, mikor jelzése dacára rossz idők járnak. Ezt ö eltűri, és szolgálja a családot. Ezt az öreg barátot kopott barna csuhájával ha látom, mindég mosolygok, és barátnőimnek rendesen bemutatom azon néven, mire én kereszteltem : Páter Falb. Reggel ha felkelek, rendszerint kint van, a mi azt jelenti, hogy szép idő lesz, s ha aztán szakad a zápor, ugyancsak kint marad; éjjelre pedig befordul a kápolnába. De nem kell gondolni ám, hogy Páter Falb mindég ilyen hamis jós volt! Nem! ő 150 esztendeje szolgálja a hazát, vagyis a házat. Néma tanuja volt a 48-as forradalomnak; a tudományos akadémia fejlődését figyelemmel kisérte és családunk három generációját szolgálta igazán, s csak a legutolsót ignorálja. Édes apám mondja, hogy olyan időjós messze távol nem volt, mint Páter Falb, s hogy az utóbbi időben mi lelte ? — nem tudni. És bizony sokat is boszantja az öreget Páter Falb. Mindég hamisan mutat, s mikor végre az ellenkezőjére számit az ember, hát akkor csakugyan beüt az eső, de úgy is tesz néha, hogy semmibe sem veszi az időt s nem mozog. Ezt a makrancosságot azonban majdnem megsínylette, mert az öreg egy reperálás közben úgy vágta a földhöz, hogy az orra letörött. Szegény Páter Falb olyan komikus most a törött orrával. Az idei májusban furcsa időjárás van. Havazik, fagy, borul, esik, deres, ködös és szép idő ugyancsak gyorsan váltakozik, úgy hogy Páter Falb alig győz forogni jobbra, balra, ki, be, de soha sem úgy, hogy a helyes időjárást mutatná. Hogy megszégyenitsük, ugyanabba az ablakba egy leveli békát is tettünk. És én pedig feltettem magamban, hogy kilesem Páter Falb bibijét, és ha lehet, megreperálom. Apa vett egy légsúlyméröt, és figyelemmel kisérte az igazi Falb jóslatait, valamint a meteorológiai intézet jelzéseit, mind hasztalan, Pater Falb javithatlan! De hát miért makacskodik ez a törött orrú fabarát ? A papa már kidobással fenyegette s ha a mama protekciójába nem veszi, ki is teszi a csuháját, de hát a mama délutáni komóciójához okvetlen szükséges Páter Falb. Ugyanis addig nézi a fabarátot, mig csak el nem szunyókál. A kritikus időjárások, a szokatlan május azonban mégis meggyőzött valamiről. Rájöttem ugyanis, hogy Páter Falb rettenetes ellentétben, jobban mondva hadilétben van az újságírókkal és az igazi Falb doktorral. Ha azok jó időt jósolnak, ó biztosan rosszat; ha változót mondanak az újságok, ö bizton úgy áll, hogy lehetetlen meghatározni, mit akar. Ebből az észleletből azt okoskodtam ki, hogy Páter Falb, a százesztendős idömondó, neheztel és haragszik minden más időjósra, s nem vállal velük szolidaritást. A leveli béka, az újságíró, a meteorológiai intézet, a légsúlymérönk és végül doktor Falb, mind mind máskép jósolnak, s ez a kontárkodás nem tetszik a mi Páter Falbunknak. És ezt a rút viszálkodást megsínyli a közönség, mert a sok próféta úgy összezavarja az időt, hogy ime magunk sem tudjuk: márciusban, áprilisban, avagy májusban vagyunk-e? Ki látott ilyen májust ? De hát minek is avatkoznak azok a hamis próféták a mi jó öreg Páter Falbunk dolgába ! Márga. Tanitó-gyülés. Az Esztergom-járási r. kath. Tanítóegyesület, a régi szokástól eltéröleg, ezúttal tavaszkor tartotta meg rendes közgyűlését és pedig május hó 20-án, a városi leányiskolának egyik emeleti tantermében. A terem előkelő helyén, üde növényzet közepette, a pápa O Szentsége arcképe diszlett, miután a tanítóság XIII. Leó pápa jubileuma alkalmából diszgyülésben rótta le hódolatának és ragaszkodásának adóját. A gyűlést megelőzőleg a járási tanítóság hálaadó szt. misére vonult, a városi plébánia templomba, a hol a misét dr. Fehér Gyula cs. és kir. udvari káplán, plébános végezte. A mise alatt az áhítatot — Neményi Károly ének-tanitó vezetése alatt — reáliskolai ifjúság dalárdájának összhangzatos éneke fokozta. A gyűlés a következő rendben folyt le: A diszgyülés d. e. 10 órakor vette kezdetét Pelczer Lipót esperes-plébános, egyh. elnök megnyitójával, amely bevezető beszéd után ugyancsak az egyh. elaök emlékezett meg XIII. Leó pápa O Szentségéről, miután Majer Imre pápai kamarást, leányvári plébánost e tisztében betegsége gátolta. Maga a megemlékezés finom, karakterisztikus vonásokban és jellemző epizódokban mutatta be az isteni kegyelmekben és tüneményes sikerekben gazdag életét, a mely tanulságos és az ünnep díszére vált emlékezés után a jelenvoltak állva énekelték el a pápai Hymnust/ Ezután kezdetét vette a közgyűlés, a melyet Gyarmaty József világi elnök beszéde nyitott meg. A beszéd során a v.-elnök megemlékezett az »Esztergom«-nak, még a mult közgyűlésből folyó s beszéde egynémely kitételét érintő kritikájáról, a mely szerint az ö katholicitása kétségbe vonatott. Gyarmathy az egész közgyűlés helyeslésével találkozó, férfias nyíltsággal jelentette ki, hogy ö egy percig sem maradna meg jelen állásában, ha érezné magában e vádnak igazságát. Söt ismételten hangsúlyozza, hogy a vallás-erkölcsös nevelés sikere az egyház és az iskola vállvetett, harmonikus működésében rejlik, a mely üdvös munkálkodásban minden kath. tanítónak s igy neki is, részt vennie legszentebb kötelessége. A beszéd elhangzása után a közgyűlés lidércnyomástól szabadult meg s egy sok ideig függőben levő kérdés nyert végleges elintézést. Ezután Neményi Károly tanitó tartotta meg néhai Hollósy Károly városi tanitó és egyesületi jegyző feletti emlékbeszédét, amely baráti érzésből fakadt gyászbeszéd szomorú emléket idézett föl a gyászoló kartársakban s fokozta azt a fájdalmas érzést, a melyet a korán elhunyt és közszeretetben részesült ifjú tanitó elvesztése okozott. A számvizsgálók jelentésének tudomásul vétele s Maros Antal pénztárnoknak a felmentvény megadása után, ugyancsak a pénztárnok által bamutatott f. évi költségelőirányzatot, a mely szerint a bevétel 388 k. 76 fillérben, mig a kiadás 1 337 k. 76 fillérben lett megállapítva, a közgyűlés változatlanul elfogadta. Azután a közgyűlés pályatételek kitűzését határozta el: I. Miként kell a tanítónak idegen-ajkú községben — iskolában és iskolán kivül — szerepelnie, hogy működéséből a magyar állameszme és a katholicizmus gyümölcsöző hasznot mentsen. Pályadíj : 2 drb. cs. és kir. arany. Pályamü-birálók : Guzsvenitz Vilmos, Szöllösy János és Szölgyémy Gyula. II. Munka-megosztás a hittanitás terén a hitoktató és a tanitó között. Pályadíj : 1 drb. 20 koronás arany. Pályamü-birálók ; Tillman Béla, Szölösy János és Seres Ferenc. III. Kath. ifjúsági egyesületeknek beillesztése azon keretbe, a mélyet a kultusz-miniszter az ifjúsági egyesületek terén kijelölt. Pályadíj : dr. Fehér Gyula által felajánlott: 2 drb. cs. és kir. arany. Pályamü-birálók : Klinda Irma, Bertalan Vince és Litsauer Sándor. — Pályázati feltételek: A müvek 2—3 iv terjedelemüek lehetnek s a pályázó nevét rejtő jeligés levélkével látandók el. A pályázat határideje : 1902. október hó 31. A tárgysorozat szerint következett Karácsonyi Béla helybeli tanítónak »Népoktatásügyi vázlatok a XIX. század első feleböl« cimen tartott felolvasása, mely az idő elöre-haladottsága dacára is, mindvégig lekötötte a hallgatóság figyelmét. A tárgyánál fogva is érdekes és szorgalmas búvárkodásról tanúskodó értekezést a közgyűlés élénk tetszésnyilvánítással kisérte és végül éljenzéssel honorálta annak felolvasóját. Az egyesület, a gyűlés határozatából folyólag, az esztergomi r. kath. tanítóképző segítőegyletének alapító tagjai közé lépett. Továbbá néh. Hollósy Károly választm.-jegyző helyébe a közgyűlés, egyhangúlag Bárdos Gyula városi tanítót választotta meg. Végül dr. Fehér Gyula megokolt indítványára, a közgyűlés Hübschl Sándor nyug. városi tanítót az egyesület tiszteletbeli tagjává lelkesedéssel megválasztotta. Az egyesület beléletét érintő néhány indítvány elfogadásával a közgyűlés d. u. 12^ órakor véget ért. HIRE K. A betű éltet, a betű öl. (A nyomdászok hangversenye.) Gutenberg találmányát mint a felvilágosodás eszközét szoktuk emlegetni. Egy hatalmas fegyver a barbárság ellen és a haladás mellett. A betű állandóan harcban áll, állandóan munkál, s mióta a kérges papírlap az első nyomtatott írással a primitív sajtóból kiröppent, világokat döntött meg, hogy újakat alkothasson. S ezt a fegyvert az ember ugyancsak kihasználja: rotációsok hintik ma az emberiség lelkébe azt a magot, melyből világot felforgató eszmék is, de igaz célját tekintve, a felvilágosodás dicsfényében uszó tökéletesség és világbéke fejlődhet. Nem ok nélkül nevezte el magát a sajtó nagyhatalomnak. E harcban álló nagyhatalom uralkodója, vezére az eszményiség, tisztikara mi vagyunk, tollforgató emberek, közkatonái pedig a nyomdászok. A vezér megadja az irányt, mi az irt sorokban haditervet dolgozunk ki tulajdonképen, úgy mint a tisztek, papiroson csináljuk meg a háborút, s a közkatona dolga a technikai, a kiviteli rész. Ők tulajdonképen a nagyhatalom fentartói. Ha ők nem volnának, a mi erőnk megbénulna, s az uralkodó eszme nehéz rabságba esne. És épen ezért a legnagyobb becsülést és elismerést birják, és mert műveltségük, olvasottságuk is nagyobb : a kézműves osztály csak büszke lehet, hogy ők állnak élén. Becsülni valók, mert hisz az a harc, az a munka, melyet folytatnak, eszményi ugyan, de küzdelem a létért, nehéz küzdelem, mert közkatonáinkra ott vigyorog a halál. A piciny kis betűn, a »petit«-en ép úgy mint a »ciceron« ott van a halál foga. A szedöszekrény fölé hajoló és minden idegével, minden értelmével, idealizmusával lázasan dolgozó szedő mintegy félálomban szívja az ólomport, a lassú halált, a sorvasztó mérget. De azért nincs nyomdász, ki szeretettel ne csüngne mesterségén, s kinek a tökéletesítés vágya ne motoszkálna szivében! Sajnos, sokan dőlnek ki ! Roncsokká lesznek, munkaképtelenné, a legborzasztóbb betegség, a tüdövész áldozatai lesznek. A művelődés ezen invalidusait nem szabad elhagyni a társadalomnak, s ezért mozgalom indult meg egy nyomdász-szanatórium létesítésére. Már van is néhány ezer korona rá, de nem elég, s hogy gyarapithassák, egy estélyt rendeztek a helybeli nyomdászok is ; — ki tudja, hátha ezen fáradságuk eredményét, mint jótékonyságot, igénybe kell venniök még közülök is valamelyik»