ESZTERGOM VII. évfolyam 1902
1902-10-12 / 42. szám
által kiadott 193 kötete, melyek megirói között nevezetesek : Benedek Elek »A magyar nép múltja és jelene« egyik munkájával; Acsády 2 kötetes »Lexikon«-ávaí; Vas Gereben és Jókai válogatott munkáival s más változatos történeti munkát a gazdaságiakon kivül. Ezenkivül 5 fali tábla irott jelmondatokkal. A berendezést október 5-én délután 4 órakor a községi búcsú napján, a Rózsafüzér ünnepén adta át a Gazda-kör közgyűlés alkalmával a nyilvánosságnak. Volt öröm s hála-érzete az érdekelt keblekben. Okt. 6-án este pedig zártkörű táncmulatságot rendezett a kör bizottsága, a kedvezően megalakult s kitüntetett cs.-tárnoki Gazdakör javára. Valóban szép cél, nemgs törekvés, mely a magyar népet megmenti az idegen szívtelen elemtől. Kiváló elismerést erdemei a község fáradozó, példás népnevelője Sztankó Ferenc kántortanító a Gazda-kör titkárja. Isten áldja meg a népért fáradozó s áldozó igazán érző sziveket ! * Fel! Honfiak, Polgárok, Ifjak! Október 15-én reggel a katholikus közéletnek egy uj harcosa lép sorompóba. Félelmetes, döntő fegyver lesz, ha jól forgatjuk, mert több százezer példányban jelenik meg az »Uj Lap«, mely a katholikusok krajcáros újságja lesz. Ez legyen a mi lapunk és nem a zsidó elveket, és társadalmi betegséget terjesztő lapok. Az »Uj Lap«-ot minden keresztény embernek pártolnia kell ! — Ajánlani, ismertetni, hogy az megfelelhessen hivatásának ! Fel honfiak, vigyük előbbre a keresztény társadalom eszméjét! * A vármegye 1903. évi költségvetése. A vármegye jövő évi költségvetése egyik fontosabb tárgyát fogja képezni a f. hó 15-én tartandó őszi rendes közgyűlésnek. Az állandó választmány által a számvevőség véleménye alapján elfogadásra ajánlott évi költségelőirányzatban a szükséglet 133, 640 kor. 6 fillérben, a fedezet 125, 607 kor. 18 fillérben van megállapítva. És igy 8041 kor. 88 fillér hiány mutatkozik, ami a vármegyei alkalmazottak részére javaslatba hozott lakbéremelésekből állott elö és ami — az állandó választmány véleményezése szerint, tekintettel arra, hogy a közönség adókkal úgyis már túl van terhelve, állami pótjavadalmazás által lenne fedezhető. — Ami a vármegye 1903. évi szükségletére vonatkozó ajánlatokat illeti, a hirdetett árlejtésen a benyújtott ajánlatok közül az alább következők ajánlatait véleményezi elfogadásra az állandó választmány : az irodaszerekre Fried Arnold ajánlatát, a nyomdai munkákra Gerenday József, a könyvkötői munkákra Laiszky János, tűzifa szállítására az esztergomi érsekség, a csizmadia munkákra Hugyik János, világító anyagokra Brenner József, aszabó munkákra Pelcmann László ajánlatát. * A központi kávéház gazdát cserélt. A központi kávéház eddigi tulajdonosa Kaufmann Ferenc a helyőrség tiszti étkezdéjét bérelte ki, s kávéházát eladta Neubauer Mihálynak, ki egykor főpincér volt üzletében s igy a vendégekkel teljesen ismerős. *' A n nagytapolcsányi katholikus legényegyesület O Szentsége XIII. Leo pápaságának 25 éves jubileuma alkalmából és dr. Kohl Medárd fölszentelt püspök tiszteletére folyó hó 12-én, vasárnap délután 4 órakor a »Korona«-vendéglö nagytermében hangversenynyel egybekötött Leo-ünnepélyt rendez. * Szempcen e hó 8-án volt a szempei esperes-kerület öszi rendes gyűlése. Reggel 10 órakor misére gyűltek a kerület papjai. A misét Károly Alajos szempei esp.-tanfelügyelő végezte. A kóruson Madurkay csathai plébános játszott. A gyűlést Tűrések József esperes vezette. * A csille e héten csak Német József ebszönyi munkásnak szakította le egyik ujját. Folytatása következik . . . * Karcolatok. Október 6-án este két szakaszvezető sétált a piaci korzón, s az egyik hamisítatlan tót dialektusban szól oda társának: — Tegnap megint gyitte Gyérbul három vagon pofon... (Értsd regruta.) * A Korona vendégló'ben e héten egy cseh társaság ebédelt ós az asztal fölött hangosan társalogtak. A szomszéd asztalnál pedig egy csomó esztergomi benszülött sörözött, s ezek közül az egyik odaszólt szerkesztőségünk szóficamitójához: — Te újságiró vagy, tudnod kell: mit csinálnak itt ezek a csehek ? Barátunk komoly rrcot vágott, s miután megfigyelte az idegeneket, felvilágosította: — Csevegnek. * Az »Esztergom« egyik olvasója levelet irt a redakciónak, melyben a többek közt azt mondja, hogy valósággal felmelegszik, ha lapunkat olvassa. Ebből azt a tanulságot merítse mindenki, hogy az »Esztergomra*, tekintettel a bekövetkező kemény télre, elő kell fizetni. * Hátralékos előfizetőinknek szószerint figyelmébe ajánljuk a fenti karcolatot, mert nem vagyunk részvényesek a dorogi szénbányáknál s igy ingyen nem füthetünk. (Fidibus.) * Elrabolt százas. Pálfi Albert cipész mester tegnap, szombaton cselédjével a takarékpénztárból 216 koronát hozatott le. A cseléd hiven teljesité ura parancsát, de amint lejött a pénzintézetből, egy férfi ugrott hozzá s kikapta kezéből az összeget. A cselédleány sikoltozására összefutottak s a rohanó tolvaj után iramodtak, kit a piacon Schveitzer Lajos rendörtizedes elfogott és kapitányságra kisért. Kihallgatása alkalmával az elfogott Mészáros Károly helybeli géplakatosnak mondta magát. A pénzből 200 koronát még visszatudott adni, a többit valószínűleg elszórta menekülése közben. Megmotozása alkalmával több rendbeli álkulcsot is találtak nála, mi bizonyítja, hogy nem jóban törte a fejét. A vakmerő tolvaj három gyermek atyja. * Helyreigazítás. »Leo-ünnepély Szempcen« cimü mult számunkban megjelent közleményben tévesen lett irva az, hogy az elnöklő esperes-tanfelügyelő, Szorentini Elek réthei tanítónak »A kántortanítók hivatásával össze nem egyezhető szolgai munkák eltörlese« cimmel beadott Írásbeli memorandumának méltányos elintézését helyezi kilátásba, hanem az ügyet, a kerületi papság jóakaratú támogatására• bízza és attól vár szeretettel megoldást. * Népmozgalmi statisztika. Esztergomban az állami anyakönyvi hivatal adatai szerint f. év október 4-töl 11-ig Születtek: Holop Ferenc r. k. földm. fia. — Móczik Ferenc r. k. földm. fia. — Meszes Mihály r. k. földm. fia. — Kurz Zelma izr. cipész leánya. — Hegedűs Julianna r. k. földm. leánya. — Kirsnejder Teréz r. k. földm. leánya. — Csajka Jolán r. k. házi cseléd leánya. — Szokob Ilona r. k. kömives-segéd leánya. Kihirdetés végett jelentkeztek: Jancsó Gyula Géza r. k. szij-gyártó mester Budapest és Poszpisel Mária r. k. háztartásbeli Esztergom. Házasságot kötöttek: Scheibert Károly r. k. oki. tanitó Sárisáp és Unger Rozália Esztergom. — Majer Ferenc r. k. nyug. posta- és távírda altiszt és özv. Matyók Lajosné szül. Lepsi Rozála r. k. Esztergom. — Tóth Lajos r. k. lakatos segéd és Hirman Anna-r. k. varrónő Esztergom. Meghaltak: Bádi György r. k. 53 éves (tüdögümökór), — özv. Kovács Jánosné szül. Lencsés Verona r. k. 80 éves (végelgyengülés), — Szekér József r. k. 7 hónapos kömives-segéd fia (tüdölob), — özv. Ürge Ignácné szül. Andrási Julianna 84 éves (végelgyengülés), — Noszkay Gyula r. k. 7 napos péksegéd fia (velesz ül. gyengeség), — Kirsnejder Teréz r. k. 5 nap os, földm. leénya (veleszül. gyengeség), — Kov ács József r. k. 3 hónapos fehérnemű himzönö fia. (bélhurut.) Főszerkesztő: Dr. CSAJKA ERNŐ. Felelős szerkesztő: Dvihally Géza. Nyiittér* Köszönetnyilvánítás. Tisztelettel alulírott, mint a »Központi kávéház« 7 éven keresztül volt tulajdonosa, miután a mai nappal megváltam a kávéház tulajdonjogától és azt Neubauer Mihály urnák eladtam, kötelességemnek tartom a t. közönségnek hálás köszönetet mondani szives és jóindulatú támogatásáért, és egyben kérem volt t. vendégeimet, hogy az irányomban tanúsított szives pártfogásukat utódomra, Neubauer Mihály úrra is átruházni kegyeskedjenek. Esztergom, 1902. okt. 8. Tisztelettel Kaufmann Ferenc. Kávéház-átvétel. Mély tisztelettel alulírott tudomására hozom s t. közönségnek, hogy a mai napon a Kaufmann Ferenc tulajdonát képezett »Központi kávéházat« átvettem, illetve megvettem és kérem a t. közönséget, hogy a régi tulajdonos irányában táplált jóindulatot tőlem se vonja meg, igérem, hogy minden lehetőt el fogok követni, hogy a t. vendégeim igényeit és jó Ízlését minden tekintetben kielégítsem. Esztergom, 1902. okt. 8-án. Teljes tisztelettel Neubauer Mihály, a »Központi kávéház« tulajdonosa. * E rovat alatt megjelenő közleményért a beküldőt terheli a felelősség. Szerk. Roger és Gallet-féle Vera Violett illatszer 4 kor. 50 fill. Odol és Kosmin ==• nagy üveggel 1 korona 80 fillér. Jutányos és szabott árak ! Megérkeztek!! és nagy választékban kaphatók pécsi Hamerli-féle bőrkesztyűk, kötött és szövött áruk, illatszerek és szappanok SCHWACH SÁNDOR illatszer- és pipere-kereskedésében = ESZTERGOM, Kis-piac. Illatszer kimérve Kalodont és Thymol ÍR kapható. darabja 56 fill. Valódi Leichner-féle . hölgypor bádog-dobozba 1 kor. 50 fill. Taussig- féle = virágillat-szappan hat darab 88 fill. A téli menetrend Párkány-Nána és a főváros között. Érvényes 1902. október 1-től. . Sz. v. Sz. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. 1 0 40 1000 6!2 61&* 225 145 925 720 1132 lioo 7O8 323 218 1018 753 1204 1133 7 41 400 1 1 0 50 1 1243 1214 830 7 26 450 258 1130 836 nd. Budapest ny. p. u. érk. Vácz 4Nagy-Maros ^ érk. Párkány-Nána ind. Sz. v. Tr. sz. sz. Sz. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. Gy. v. Sz. v. 945 6 25 705 745 815 940 1105 150 555 535 6 14 651 724 . 908 1004 118 506 912 5 04 5 42 6 16 650 1 931 1 433 419 8Q7 529 6 00 8 27 8 40 1237 344 8!5 Budapest—Esztergom (helyi érdekű vonal). Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Sz. v. Budapest nyugoti p. u. Esztergom ind. érk. 6 45 8 58 2 40 4 56 640 850 Esztergom Budapest nyugoti p. u. ind. érk. 6 20 8 35 2 15 4 35 7 56 1025 Az esti 6 órától reggeli 5 óra 59 percig terjedő éjjeli idő a percek aláhúzásával van kitüntetve.