ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-06-22 / 26. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. június 22. 26. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁKSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Országos veszedelem. Esztergom, június 21. (Dr. K.) Uraim! még mindig nem magyar nyelven dicsérik az Istent' a templomban? ! Ez nem helyes. Még mindig tót és német a hittan az iskolájukban?! Ez nem járja. Isten- és embernek legtöbb baja és panasza ez idöszerint Magyarországon a tót és német prédikáció a katholikus templomokban és a tót és német hittan a katholikus iskolákban. Aki nem hiszi, az nézze azokat a fekete vészfelhöket, melyeket egy-egy falusi vizsgán a tót és • német kérdés és feletet képes egy állami tanfelügyelőnek, vagy megyei úrnak ráncbaszedett, gondteljes homlokára tornyositani. A pánszlávnizmus és a germanizálás iszonyú veszedelme fenyegeti az országot, a tót és német katholikus káté és a nem magyar katholikus szószék az a két szörnyű kráter, mely végveszélylyel fenyegeti a külömben boldog magyar Kánaánt. Uraim! higyjék ezt el, mert külömben hazaárulók ! Ugyan kérem Önöket, magyarositás buzgó apostolai, ne tegyük magunkat nevetségessé és legyünk igazságosak és főképen okosak is. Katholikus pap nem lehet ellensége a józan magyarositás elvének, hisz nekünk magából Rómából is azt az utasítást adják: »A püspökök a nem magyar ajkú hivők plébánosainak és hitoktatóinak erősen szivükre kössék^ hogy a kellő engedelmességgel teljesítsék az állam törvényét, melynek értelmében az iskolás gyermekek a magyar nyelvre megtanitandok.« De ne kívánjunk többet, mint amennyi lehetséges, mert a mi sok, az AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Tavaszi estéken. Holdsugáros csendes tavaszi estéken Kiülök a kertbe s álmodozom mélyen Muló boldogságról . . . Vén gesztenyefánknak bólintgató lombja Imbolygó árnyakat rajzol a bomokra Sápadt hold sugárból . . . Lenn a faluvégén bus tilinkó hangja Sir bele az éjbe... Lombok között ringó Szellő' elkapdossa . . . Búbánatos szivű, árva juhász legény' Kesereg odalenn egyszerű hangszerén; Búsan fújja, fújja . . . Ringó szellő szárnyán sir a nóta régen; Meghallja egy kis lány másik faluvégen Búsan elhallgatja . . . Suttogó berekben zokog a csalogány; Együtt érez véle s megered a kis lány Könyűje patakja ... Szvoboda Román. Az édes anya. Mikor igy messze vagyok tőled, én édes jó anyám, legalább egyszer napjában behunyom a szemem, igy szoktam lelkem elé idézni a képed. Nótára dudorászom a neved, mesébe rajzolom a Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHlSZKA OTTOKÁR. megárt, és minden túlzás megboszulja magát. Ne keserítsük el az embereket, se a papot, se a híveket. Az elkeseredés olyan gyümölcsöt érlel, mint Poroszországban, ahol a lengyel gyerekek az egész osztályban inkább végig megverették magukat, hogy sem a megutált német nyelvre nyitották volna a szájukat. Azután honnét van az, hogy éppen csak a katholikus hittanitás és prédikáció a »vészedéi mes«, miért csak a katholikusok a »hazaarulok?« Budapest kellő közepén szabad tót lutheránus prédikációt tartani? Azt is tetszik tudni, hogy a mult öszszel Budapest környékén egy félrác községben a palotaszerű emeletes állami iskola teljes közelében egy külön szerb iskolát építettek azzal a kijelentéssel: gyermekeinket nem küldjük az állami iskolába, a nyelvünket nem engedjük. Hát erről miért nem tesznek a magyarság hős apostolai ? Az a zsidó, az a szerb nemcsak a hittanból zárja ki a hivatalos magyar nyelvet, hanem egyszerűen kitiltja egész iskolájából. Ez járja. De a tót és német mindjárt hazaáruló, nem mert kiakarná zárni a magyar nyelvet az iskolából, hanem csak azért, mert most egyidöre oktalanságnak és lelkiismeretlenségnek tartja a hittant olyan nyelven tanítani, amit a szegény gyerek még nem ért. Ily nevetséges, igazságtalan és oktalan bánásmóddal nem szaporítjuk a magyarság apostolait. A katholikus iskola igen is megadja »a császárnak a mi a császáré«, de az Istennek is meg akarja adni, a mi az Istené. Kész örömmel és a legnagyobb tisztelettel fogadjuk a magyar nyelvet iskoláinkban, de a hitlelked és azt hiszem, hogy mellettem vagy. A nótát, igaz, elfelejtem, a mesét nem. Hanem micsoda szertelencsodás dolgok esnek meg egy ilyen rólad való mese-mesében. Megtagadnád például, hogy te volnál Lelkesné, pedig te vagy az, minek tagadod. Ha százszor volnék hálátlanabb, mint a Lelkesné fia, te még akkor se változtatnád meg estéli imádat, melynek a vége ez: és áld meg, Uram, az én jó fiamat küzködésében jó véggel, jó vég után még jobb reménységgel. Amen. A mese ez. Szegényes nagy falu biz az én szülőhelyem inkább, mint város. Nem irnak róla az újságok csak akkor, ha benne gyilkosság vagy ilyesmi esik. Legújabban valami városházi panama révén volt szó róla. És ekkor pár hétre országos hirre tett szert az a kis szurdok, putri kis város. Laptudósitók jártak ott Pestről egymás sarkát lehágdosva, pedig a helyi Hiradó részletesen ismertette az ügyet. Hanem a pesti urak többet, még többet akartak tudni. Sok hírlapi leleplezés, szónoklat a korrupcióról megmozdította a minisztériumot is s mikor ez megindul, akkor valami nagy urat leküld a helyszínére vizsgálatot tartani, a számadásokat egy, két, három évre visszamenőleg átkutatni, hogy kivilágosodjék, hogy amit a lapok világgá kürtöltek, valóban igaz. S ezzel vége. Hanem ez nem a mi dolgunk . . . Mikor odahaza a kiküldött tanácsos nevét olvasták a lapokban, egyszerre mindenkinek gondolata egy szegény, elfeledett özvegy asszonySzerkesztöség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. tant illetőleg fontosabb és legszentebb indokokból kis elnézést, vagyis inkább köteles türelmet kérünk. A hittan a lehető legnehezebb tantárgy, amelyet a gyerek anyanyelvén sem tudunk eléggé megértetni, és a legszükségesebb tantárgy, amely nélkül az ember nem ember és állampolgár, hanem szánalomraméltó és közveszélyes állat. Azért ha más tantárgyból meg lehetünk elégedve néhány meg nem értett magyar frázissal, a hittan fönsége és szentsége ily megalázás ellen tiltakozik. Azért nagyon helytelen, mikor az esperesek, egyházmegyei tanfelügyelök, vagy maguk az illető plébánosok mindenféle okokból szintén túlságos »bazafiak« akarnak lenni. Ezt nem lelkiismeretességük diktálja! Csak nézzünk azoknak a tekintetes, nagyságos és méltóságos uraknak teljes tisztelettel bár, de bátran a szemükbe és mondjuk, hogy a hitoktatás és prédikáció az egyháznak teljesen belügye, ebbe beleszólása csak az egyházi főhatóságnak van, másnak senkinek ! A mi egyházi íöhatóságunk, Róma, nyilatkozott épen e kényes kérdésben. 1896. május 28-án jelent meg a Szentatya megbízásából »a püspökök és szerzetesek Congregatiójának« egy 12 pontból álló rendelete: Magyarország érsekeihez, püspökeihez és egyéb egyházi elöljáróihoz miheztartás végett. E rendelet IX. pontja szórói-szóra ezeket mondja: »A püspökök a nem magyar ajkú hivők plébánosainak és hitoktatóinak erősen szivükre kössék, hogy a kellő engedelmességgel teljesítsék ugyan az állam törvényét, melynek értelmében az iskolás gyermekek a magyar nyelvre megtanitandok, de a keresztény tanítást magyar nyelven csak ra tévedt, akiről régen azt se igen tudta senki, hogy él. A félkegyelmű, a nyomorék, a »szent« asszony; mindenki csak róla beszélt most. Ha megerőltetem emlékező tehetségemet, hogy egész apró gyermek koromig visszalássak, elém tűnik annak a szegény, öreg asszonynak az alakja. Akkor is az volt már, ami most; öreg és »szent« asszony, de félkegyelmű és mankón járó nem ö volt, hanem a fia. Hát erről a fiúról és az anyjáról legendáztak a városban. — Ugy tudom, mintha most volna. — Én is. Én is. —i Megfájdult az ember szive, ha azt a szegény hülye gyermeket látta. — Jaj, a szegény asszony mindent megpróbált vele. Hiába fürösztötte papsajt forrázatban, levendula föztjében, de az a nyomorék kis lába csak nem akart kiegyenesedni. — Arra pedig éppenséggel nem volt remény, hogy a meghibbant esze valaha helyre zökkenjen. — Szegény özvegy asszony, hogy aggódott. Mi lesz az ő magzatából ? — És mégis mi lett belőle! Nagy, nagy ur, aki a királyhoz jár ebédre; most pedig ide jön, hogy ráncba szedje az apró potentátokat, akik a nép kenyerén élve mennyire nem hordják szivükön a város jólétét, hogy mindenféle piszkos dolgot elkövetnek. — A tanácsos.