ESZTERGOM VII. évfolyam 1902
1902-06-15 / 25. szám
* Táky Gyula elfoglalta Pécsett új állását a székesegyháznál. Mi, esztergomiak, őszinte sajnálkozással búcsúztunk el, mert nagy rokonszenvvel láttuk őket mindig. Az a sok egyleti és jótékonycélú hangverseny, mely a legközelebbi múltban minket gyönyörködtetett, a sikernek kiváló részét Táky Gyula és neje pompás és bájos énekének köszönheti. És ők mindig szeretetreméltó készséggel, önzetlen fáradsággal működtek közre mindenütt, midőn becses megjelenésüket kérték. A Katholikus Körnek nagyböjti felolvasásainál hallott éneklésük feledhetlen lesz, mert az ott előadott darabok a legmagasabb művészi igényeket is teljesen meghódították. De a társas •élet is érezni fogja hiányukat, mert barátságos érzületük egyik összetartó eleme volt sok kellemes összejövetelnek. Hálás érzelemmel őrizzük emiéküket. * A tanítóképző intézet Leo-ünnepélye. Legutóbbi számunkban már megírtuk, mily jelesen rendezett ünnepélyben adózott az esztergomi érseki tanítóképző intézet a kath. világ atyja, XIII. Leo dicsőségének és nagyságának. A közönséget az ünnepély minden tekintetben kielégítette, s tetszésnyilvánításokban nem volt hiány, mégis egyik helyi lap kifogásolni valót talált. Erre legjobban megfelel Mócsy László, az intézet egyik tanára. Minekünk nem marad más megjegyezni valónk, minthogy újból megdicsérjük a szereplöket és a tanári kart, élén az igazgatóval, kit Boltizár József püspök a közönség előtt is érdemesített abban a hatásos beszédben, melyet az ünnepély végeztével a hallgatósághoz intézett. A közönség soraiban láttuk Boltizár József püspökkel élén a főpapság képviselőit. Bogisich Mihály c. püspököt, dr. Csernoch János praelátus, országgyűlési képviselőt, Venczell Antal, Maszlaghy Ferenc és Bosszival István praelatusokat. A bencésrendből Hollósy Rupert igazgató, Rózsa Vitái tanárokat. A világiakból is sokat azok közül, kik közéletünkben szerepelnek, csak épen a városi tanács tagjait nem. * A vezérkar tanulmányúton. Beck Frigyes báró táborszernagy, a vezérkar főnöke, a tábornoki kar, a törzs és főtisztek kíséretében hétfőn délben a gyorsvonattal érkezett meg a párkány-nánai állomásra, hol a vármegye közönsége nevében Andrássy János kir. tanácsos, alispán, a járás részéről pedig Palkovics László szolgabíró üdvözölték. Az esztergomi helyőrség nevében lovag Schönefeldt ezred-parancsnok üdvözölte a vezérkar fejét és a kíséretében levő tiszteket. A kiséret számos tagja a délután folyamán berándult Esztergomba, este pedig a Hungária szállóban Párkányban nagy bankett volt, amelyen vagy 80-an vettek részt, melyre az esztergomi helyőrség teljes zenekara is kivonult. A vezérkari főnök kedden reggel egész kíséretével elutazott Vámos-Mikola felé, hogy a tanulmányútat folytassák. * Elhalasztott juniális. A kath. legényegyesület mult vasárnapra tervezett nyári mulatságát a közbejött kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották ma, vasárnapra. A programm ugyanaz marad, s remélhetőleg az idő is lehetővé teszi, hogy a közönség a kovácspataki nyári mulatságot jó kedvben élvezze. Kellemetlen idő esetén a mulatság a /'wrrfő-szállodában tartatik meg. Belépő dij személyenkint 60 fillér. Csavargözös térti jegy 40 fillér. * Háztelek vagy tér 1 Az Esztergomi Lapok jun. 1-i számában egy adóalapot ajánl a városi tanács figyelmébe. Van ugyanis a vízivárosi Uriutcában egy kis tér, mely nem zárja el a levegőt teljesen a Duna felöl, tehát azt tanácsolja a tanácsnak, hogy épitessen oda házat, vagy adja el, mert ezáltal egy adóalapra tesz szert s hiszi is, hogy ezt a tanácsot a városházán megfogják szívlelni. Efre szerény véleményünk volna. Azon kis tért korláttal ellátni, igen is szükséges, sőt parkírozása is kívánatos, de hogy oda házat építsenek, teljesen lehetetlenné teszi a szabad hely szüksége. Azon utca oly keskeny, hogy egy szélesebb pont, hol a kocsik megfordulhatnak, vagy kitérhetnek, szükséges. De a tér beépítése ellen szól még az is, hogy tűzvész esetén a szük utca sehol sem lenne Összekötve a folyóval. A város egy házadóval ki nem segiti magát a bajból, de nem is hisszük, hogy célja volna azon kis területet eladni. Inkább még több tér kellene Esztergomnak, nem hogy azt is elzárják és beépítsék a mi van. A közönség és az adózók szükségleteit is tekintetbe kell venni. Nem hiszszük tehát, hogy az Esztergomi Lapok tanácsa a kis tér beépítését eredményezné, mert akkor kilátásunk volna rá, hogy hasonló hírlapi tanácsok folytán a Széchenyi-teret, a tűzoltó szertár előtti kis teret, és a Dunához vezető összes utcákat parcelláznák, hogy legyen sok-sok adóalap. * Az esztergomi kereskedő ifjak önképző egyesülete a könyvtár-alap javára 1902. évi június hó 22-én Kovács-pataknál nyári mulatságot rendez. A rendező bizottság a meghívókat már szétküldte. Beléptidij: személyjegy 80 fillér. A csavargözös közlekedése : d. u. L30, 3, 4 30 és 6 órakor; este visszafelé 8-30, 10 és 12 órakor. Jegyek előre válthatók Brutsy Gyula üzletében. Felülfizetéseket a jelzett célra köszönettel fogadnak és a hírlapokban nyugtáznak. * Esztergom vármegye közigazgatási bizottsága f. hó 10-én ülést tartott, melyen az elmúlt hó közállapotairól tettek jelentést a szakközegek. Az ülésen Andrássy János kir. tanácsos, alispán elnökölt a gyengélkedő főispán helyett. Az alispán jelentése szerint 100.000 korona kárt okozott az abnormis időjárás a megyében. Ezt a rettenetes csapást egyes községek és gazdák érzik meg. Az élő irónia testesült meg, midőn alig egy kis félórával e jelentés után felállt Bárczy László pénzügyigazgató és egy fényes beszédben fejtegeti, hogy igenis az a mostanában megállapított adókulcs nagyon helyes, azonban helytelen az, hogy a helybeli sajtó (talán helyes lett volna egy kis megszorítás!) a pénzügyministerium közegeit jogtalanul támadta. A megyei főorvos jelentése méltán elszomorit. A megye egyes iskoláiban tarthatatlan az állapot; két szük kazamatában például — miként a bajóthi iskolában — 180 gyermek szorong. Csodálatos, hogy a közoktatásügyi közegek figyelmét ilyen tűrhetetlen körülmények elkerülik ! Ezután bejelenti az alispán Kosár Dezső dr. kir. főügyész nyugalomba vonulását és búcsúját a közgyűléstől; bemutatja továbbá Köhidgyarmat azon kérelmét, melyben az útadó fizetését szeptemberig elhalasztani kéri. A közgyűlés a kérelmet elveti. A közgyűlés tudomásul véve még Vargyas Endre kir. tanfelügyelő szokásos körútjáról szóló jelentését, Dankó István kir. állatorvosnak a sertésvészröl szóló jelentését, még több apró ügy elintézése után d. u. 1 órakor végződött. * Jótékonyság. Jungmann Károlyné urnö nyergesujfalusi lakosnö jótékony cselekedeteinek számát egygyel ismét szaporította. Nevezett község templomának ugyanis egy több száz koronát érö harmoniumot ajándékozott. * Halálozás. Staniek Józsefné született Horváth Etelka szüleinek Buda-utcai házában ma szombaton reggel 3 órakor meghalt. A boldogult fiatal asszonyt hetek előtt nagy betegen hozták haza Vadkertről s akkor egyik helyi lap kósza hirek alapján mar el is parentálta. söt temetésének napját is kitűzte. De most igazán meghalt. Nem teljesedett be rajta a közmondás, hogy. »kinek halála hirét költik, sokáig él.« * Évzáró vizsgák a kelyi iskolákban. Esztergom város iskoláiban javában folynak az évzáró vizsgálatok. A közönség tájékoztatására a még hátralevőket, a hozzánk beérkezett értesítések nyomán, a következőkben soroljuk fel: A reáliskolában: június 16-án: I. o. Magyar-német nyelvből. II. o. Földrajz-Természetrajz; június 17-én: III. o. Számtan-természettan-mértan. IV. o. Magyar, német, francia; június 18-án: I. o. Földrajz-természetrajz. II. o. Számtan-mértan; június 19-én: III. o. Magyar, német, francia; IV. Történet-földrajz ; június 20-án : I. o. Számtanmértan. II. o. Magyar-német; június 21-én: III. o. Földrajz-történet. IV. Számtan-mértan; június 23-án: I. II. III. IV. o. Ének-torna; június 29 : »Te Deum.« A vizsgálatok d. e. 8 órakor kezdődnek. — Junius 16-án: d. e. a buda-utcai fiú-iskola összes osztályaiban minden tárgyból; június 16-án: d. e. a szenttamási fiúiskola összes osztályaiban és pedig III—Vl.-ban a hittanon kivül egyéb tárgyakból; I—II. osztályokban minden tárgyból; június 17-én: d. e. a duna-utcai fiú-iskola I. II. osztályaiban a hittanon kivül egyéb tárgyakból; június 18-án:. d. e. a duna-utcai fiú-iskola III. IV. osztályaiban a hittanon kivül egyéb tárgyakból; június 19-én : d. e. az elemi leányiskola VI. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból; június 20-án: d. e. az elemi leányiskola V. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból: június 21-en : d. e. az elemi leányiskola III. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból; június 23-án: d. e. az elemi leányiskola IV. osztályában a hittanon kivül egyéb tárgyakból; június 24-én: d. e. az elemi leányiskola I. II. osztályaiban az összes tárgyakból; június 25-én: d. e. a kenyérmezei iskolában az összes tárgyakból; június 26. és 27-ik napjain magánvizsgák; június 28-án reggel 1 j 2 8 órakor »Te Deum.« — Az Esztergom kir. városi iparos tanonciskola összes osztályaiban az 1901—1902. iskolai évben az évzáró vizsgák folyó hó 16-án d. u. 5 órakor tartatnak meg. Kéretnek a tanügy barátai, hogy azt megjelenésükkel kitüntetni szíveskedjenek. Az igazgatóság. — A kereskedelmi tanonciskolában a folyó tanévi évvégi vizsgálatok folyó hó 22. napján, vasárnap délután 2—5 óráig fognak megtartatni, amelyekre az érdeklődőket szívesen látja az igazgatóság. * Tanuló felvétetik. Egy jó házból való fiú Buzárovits Gusztáv könyvnyomdájában tanulóul felvétetik. * Vallásos célra szánt hagyomány illetékmentessége. A lapok hasábjain, legújabban pedig az egyházi körlevelekben is ezen cím alatt közölték a magyar kir. pénzügyi közigazgatási bíróság ama határozatát, melylyel a budapesti lipótvárosi Bazilikának végrendeletileg hagyományozott 4000 koronát illetékmentesnek nyilvánította. Pedig ezen cim hibás és a papság felügyelete alatt álló templomok és alapok fontos illetékügyében téves következtetésekre és sikertelen felebbezésekre vezethet. Res exemplo clarior fit: N. N. Kálvária alap javára végrendeletileg 4000 koronát hagyományoz. Senkisem tagadhatja, hogy a szóbanforgó hagyomány vallásos célra van szánva; de azért mégsem illetékmentes. És ugyan miért? Éppen azért, mert csak vallásos célra tétetett. Aki nem hiszi, olvassa el a kir. pénzügyi közig, bíróság hasonló esetben 1893-ban 1816. sz. a. hozott határozatát. A kálvária alapnak rendelt hagyomány után, jóllehet vallásos célt szolgál, feltétlenül kivetik a 10°/ 0-tóli illetéket és a szerzés idejét követő 10-dik év leteltével a hagyományozott összeg után a 2 / 10 °/o illetékegyenértéket. Azért tehát a különben régi keletű elvi jelentőségű ezen határozatnak fenti hibás cimére, —• »vallásos célra« —• mint indokra való hivatkozással egyik kartársam sem fog célt érni; mert ez nem az igazi indok, melyre támaszkodva az illetékmentességet lehetne szorgalmazni. Bármely elvi jelentőségű határozat, akár lapokban, akár pedig és főleg egyhm. körlevelekben jövőben való irányadóul lát napvilágot, mindig oly cim alatt közlendő, mely az illető határozatban indok gyanánt szerepel s melyre az érdekeltek esetleges felebbezéseikben mint ilyenre hivatkozhatnak. Lássuk tehát, mi az igazi indok a ftlendö papsággal közölt határozatban, mely a templomnak szánt hagyomány illetékmentességét megállapítja, nem más, mint az 1868. évi XXIII. t.-c. 21. §-ának világos rendelkezése, mely szerint közvetlenül a tudományok előmozdítására és nyilvános közoktatás céljaira szolgáló hagyományok illetékmentesek. Tehát nem vallásos célra való tekintetből, hanem a fent idézett törvénycikk irányzatánál fogva azért lett kimondva az illetékmentesség, minthogy a templomokban is a hívők valláserkölcsi oktatásban részesíttetnek. E szerint tehát a templom építésére, javítására, belső fölszerelésére szánt minden hagyomány, ajándék — ha a jogügyletről szabályszerű okirat állíttatik ki, vagy törvényes örökrész, ha a pap végrendelet nélkül hal el — illetékmentes; mert a templom a közoktatás céljait szolgálja. De éppen azért a kálváriának tett hagyomány bár vallásos célra van szánva, de a közoktatást nem szolgálja, illetékköteles. Ezek után a ftlendő papsággal közölt határozatnak hibás, félreértésekre vezető cimét ezen egyedül helyes és az illetékmentesség igényelésénél egyetlen indokul felhozható cimre kell változtatni: Templom építésére, javítására, belső felszerelésére szánt hagyományok illetékmentesek. Vidéki finánc — papíron. * Ünnep Szobon. A szobi kálvária Jézus szent Szive kápolnája erős gyökeret fogott fája lett a legszentebb Sziv tiszteletének. Folyó hó 8-án, azaz vasárnap, annyi nép gyűlt egybe a vidékről, hogy a szobi, különben nem kicsiny templom be nem vehette mind a népet. A szent áldozást végzettek száma 350 volt. Hont, Nógrád, Esztergom megyéből körülbelül 1000 ember volt együtt. A szentbeszédet a nála megszokott jelességgel és tartalmassággal Karkecz pilismaróthi plébános tartotta. A kálváriára való felvonulást kissé megzavarta ugyan a közbejött eső, de az nem vont le semmit az ünnepély fényéből. Adja az ég, hogy a szépen fejlődő csemete