ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-06-08 / 24. szám

A liberális kopófalka felzavarta az alvó rókát, a sanda gyanút, s a rágalom, frázisokkal, ágyúiövésekkel hirdette és repedt fazekakkal világgá kürtölte, hogy a kesztolci pap pánszláv Puff! Puff! Hazaárulás! Ez kell a magyarnak, nem adóemelés ! Ez aztán érdekes! Falja is minden hazaphi a hirt, hogy edj gój pap mit sinálto . . . Azok, akik a szörnyű váddal és szent eszmékkel dobálóztak, azon hiszemben vannak, hogy megmentették a hazát, a Tekintetes megye pedig hivatalos jelentést tétetett magának, mert még sem tűrheti, hogy egy pap (ki egész Kesztölcöt a néppárt zászlaja alá vitte) megértesse híveivel Isten igéit. Egyelőre csak az egyházhatósághoz tette át az ügyet, de ö is, az az »ó« is fog, igen fog: ítélkezni. Mert hát a Haza ! Tetszik tudni: a Haza . . . melyben egyedül üdvözítő vallás a liberalizmus . . . De mást is fog tenni még a Nemes megye! Memorandumot nyújt be a t. Házba, hogy a zsidó iskolákban ne csak a hittant tanítsák héberül, hanem a magyar nyelvet is! De még ez is semmi! Proponálni fogja, hogy a Kínában működő Wilfinger hittéritöt hazaárulás miatt perbefogják, mert hát az magyar ember létére kinai nyelven hirdeti a hitet, és kinézer bibliát ád a gyerekek kezébe. És ezzel Esztergom vármegye fogja megmenteni a hazát, mely tényének emlékére és tanácstermének díszére megfesteti a hazementés allegóriáját, mely képen a nemzeti Géniusz sakterkéssel fog őrködni a magyar nyelv fölött. Ha következetesek lesznek az események, igy fog történni, de én azt hiszem, itt is figyelembe veszik azt a bizonyos enyhítő körülményt, mely a másik bünbakknál döntött. Dr. Klió. Ünnepi beszéd. Guzsvenitz Vilmos, a helybeli érseki tanítóképző intézet igazgatója a következő szép beszéddel nyitotta meg a tegnapi ünnepélyt, melyet az egyház látható fejének 25 éves jubileuma alkalmából rendezett az intézet: Mélyen tiszteit kedves Vendégeink! Mielőtt intézetünk szerény ünnepélyét megkezdenök, engedjék meg nekem, hogy szives megjelenésök fölött való örömömnek kifejezést adva és hálás köszönetemet nyilvánítva, megemlékezzem a mai nap nagy jelentőségéről. Nem tehetem ugyanis, hogy a katholikus világ nagy örömünnepén néhány szót ne szenteljek annak a férfiúnak a tiszteletére, aki ma szent Péter székén, mint Krisztus földi helytartója, dicsőséggel kormányozza a keresztény világot. Es úgy hiszem, hogy nincs is természetesebb dolog, mint ha a népek nagy nevelőj ének,a civilizáció anyjának, a világ tizenkilencszázados tanítójának: a katholikus Egyháznak fejét, a legfőbb tanítói tekintély képviselőjét a kegyelet, hála és az elismerés adójával éppen azok igyekeznek elárasztani, akiket jelen neveltetésök és jövő hivatásuk a katholikus szellem és meggyőződés bátor hitvallóivá, a kereszténységgel egybeolvadt magyar nemzeti érzés fáradhatatlan munkásaivá fog avatni. Az Egyház feje iránt való hódolat minden katholikusnak fiúi kötelessége; de a jelenleg uralkodó pápa szellemi ereje, és erkölcsi nagysága előtt meghajolni a legszebb és legmegtisztelöbb mindazokra nézve, akiket hivatásuk nem a nyers erő szolgálatába állított, hanem a szellemi képességek kifejlesztésének, a sziv és a lélek mindennél drágább kincseinek kiaknázására választott. Ez a legnemesebb hódolat M. t. Uraim! mert a jelenleg uralkodó pápa a sziv és a lélek kimagasló férfia, a század egyik legnagyobb jelensége, akinek erkölcsi és szellemi nagyságát az isteni Gondviselés bölcs intézkedése folytán rea ruházott legnagyobb földi méltóság fénye el nem homályosította, hanem, mint a fény a szint kiemeli, csak tisztábbá és kivehetőbbé tette. Tudósok és államférfiak, uralkodók és nemzetek egyforma hódolattal illetik az Egyház jelenlegi fejét és még azok is kénytelenek szellemi nagysága előtt meghajolni, akik benne a Krisztus helytartóját elismerni vonakodnak. Minden koszorú szép M. t. Uraim ! amelyet az általános elismerés nyújt, de különösen szép és dicső, ha nem a jó barát, hanem ellenség nyújtja azt. Es ebben a bámulatos elismerésben van része a nagy XIIJ. Leónak olyan időben, amikor az anyagi hatalomnak legkisebb eszközével sem rendelkezik; mintha csak az isteni Gondviselés egyenes akarata volna, hogy a pápai szék dicsősége akkor legyen a legnagyobb, amikor tövisekkel van bélelve és a pápa erkölcsi befolyása akkor leghatalmasabb, mikor a világ szemében a legkisebbnek látszik. A ki az egyház viszontagságos életét figyelemmel nem kiséri es a történelem változatos eseményei között az Isten vezető kezét föl nem ismeri, az e bámulatos jelenséget vagy nem érti, vagy puszta véletlennek tulajdonítja; de a kik az események mélyére szoktak tekinteni és tudják, hogy az Egyház küzdelemteljes, göröngyös útját az isteni Gondviselés őrködő szeme irányítja, azok felismerik a nagy pápák és az Egyház szorongatott helyzete közötti szoros összefüggést. Mikor ugyanis a keresztény tanok igazsága és az Egyház tekintélye előtt a népek ellentmondás nélkül meghajoltak, akkor a pápák egyéni nagyságát rendesen nélkülöztük. Az Egyház fénye volt az, mely megaranyozta akkor a pápai széket; de a midőn nemcsak a hivek hódolatának öröméneke, hanem az ellenség gyűlöletének szitkai is felhatolnak a pápai hatalom trónusáig, akkor nem csak az Egyház szépsége, hanem a pápák szellemi felsöbbsége is bámulatba szokta ejteni a világot, azt a világot, mely az erkölcsi felfogások, szellemi törekvések, vágyak és küzdelmek, zűrzavaros káoszában annál szenvedélyesebben sóhajt a hit és erkölcsi egység boldog békéje után, minél inkább látja a társadalmi tényezők összhangjának hiányát, Ez a világ béke után áhítozik, szabadságért lelkesedik, egyenlőséget és testvériséget akar teremteni. Szivében megsebezve, szellemi törekvéseiben kifáradva, anyagi küzdelmeiben megtörve, egységes cél helyett száz felé szakadozva lázas szemeit nyugtalanul emeli Krisztus megdönthetetlen sziklája felé, mert érzi, hogy hitet és meggyőződést, nyugalmat és lelki békét az Egyházon kivül sehol nem talál. A világ érzi, akár akarja, akár nem, hogy az emberiségnek hit és erkölcsi egységén bámulatos türelemmel és kitartással dolgozó katholikus Egyház nem emberi alkotás. Erzi, hogy az az ideális cél, mely az Egyház életét vezérli, a melyért minden időben küzdött és a melyet még folytonos zaklatások, kegyetlen üldözések között sem adott fel soha egy pillanatra sem, hogy vele a szivek harmóniáját biztosítsa, nem emberi, hanem valóban isteni gondolat. Ennek a magasztos célnak eszméje : az emberiség hit és erkölcsi egységének hatalmas gondolata teszi nagygyá az Egyházat és dicsövé a pápaságot; azért kénytelen még az ellenséges érzületű történetírás is bevallani, hogy nem hatalmi célokat, hanem mindenkor a kereszténység nagy érdekeit tartották szemeik előtt a pápák (Ranke L.: Római pápák az utolsó négy században I. 36. 1.) Ebben a fölséges munkában ugy tűnik föl nekem az Egyház M. t. Uraim ! mint egy távoli ének bájos dallama, a melynek messze elhangzó lágy akkordjai szerte szállnak a szellő szárnyain. Az ének szól szünet nélkül, de vihar támad. Az orkán hangja belevegyül az ének lágy dallámába és ugy látszik, hogy túlharsogja, tán el is némítja azt. Ámde ne féljünk ! Az ének egyre szól. Vihar vihar után támad, harsog és megszűnik, de az ének folyton hangzik, hol erösebben, hol gyengébben ugyan, de szünet nélkül egész az örökkévalóságig. Ime! M. t. Uraim! ez az Egyház folyton megújuló élete. Volt-e valaha nagyobb vihar, mint IX. Pius pápa halálakor, midőn az Egyház ellenségei már a pápaság temetésére készültek és volt-e valaha nagyobb hódolat, mint most, midőn az ámuló XX- század az egész világot az annyira megvetett pápai trón zsámolya előtt látja ? Mondják bár, hogy ez véletlen dolog; de én a hatalmas Isten kezét látom benne, ki az ellenség vak gyületét a természetfölötti tekintély fényével és egy gyenge öreg ember szellemi nagyságával rövid negyedszázad alatt bámulattá és hódolattá változtatta át. Ha ez nem rendkívüli jelenség, akkor nincs semmi nagyszerű a történelemben. Hol vannak az Egyház ellenségei ? Egymás után pusztultak el. Es az Egyház ? Oh az egyház megerősödött és él és benne a pápaság diadalmasan hirdeti a századok viharai fölött nyert győzelmeit. Minden megpróbáltatásból ifjú erővel kelt ki és az alélekharang, amelyet ellenségei temetésére akartak megcsenditeni, mindenkor az erkölcsi megújulás hajnalhasadását jelezte. Igy volt ez már többször M. t. Uraim! Igy van most is. Az Egyház nem öregszik. Rajta nem fog az idők enyészete. Nemzedékek kipuzztulnak, társadalmi viszonyok átalakulnak, trónok összedőlnek, megváltozik a föld szine is, de Péter sziklája, mint a Krisztus hagyatékának csalhatatlan őrizője változás nélkül szemléli a századok folyását. Hatalmában és igénytelenségében, gazdagságában és szegénységében, pompájában és egyszerűségében egyformán nagy és csodálatraméltó. Erejét nem a politika, vagy tudomány, nem a hatalom támogatása, vagy a világ kedvezése, hanem az Isten lelke képezi, mely a szenvedélyek, kétség és a hitetlenség örvényei között biztos kézzel vezeti. Azért az Egyház mindig nagy, még akkor, mikor az emberek gyengék, mindig tiszta és szent még akkor is, mikor az emberek gyarlók. Ebben fekszik a katolicizmus ereje, amelyet sem az idők viszontagságai, sem a világ változó nézetei meg nem gyengítenék. Az igazság oszlopa és erősége marad minden időben. Ezt az igazságot Záttuk már többször megvalósulni az idők folyamán, de talán soha jobban, mint napjainkban, amikor a társadalmi állapotok zűrzavarában, a tudomány és hit mesterségesen készített ellentéteiben, az egyesek és népek boldogtalanságában, az általános elégedetlenségben, a nemzetek vezető férfiainak fejetlenségében és a jövő reménytelenségében csak egyetlen hatalom van, mely rendületlen hittel hirdeti az igazságot és ápolja a népek boldogulásának reményét : és ez a pápai szék, a melynek nagy uralkodói között a legnagyobbak egyike XIII. Leo. Nincs társadalmi kérdés M. t. Uraim! a melynek zseniális megoldásában nem tündökölnék a jelenlegi pápa mély bölcsesége. Tudományos törekvések, az ifjúság keresztény nevelése, a hitvallásos iskolák kérdése, a keresztény házasság szentségi jellege, a családi élet tisztasága, a népek szabadsága, a munkások sorsa, az államok keresztény kormányzása mind oly dolgok, a melyeknek mély bölcseségü tárgyalása dicsőségét fogja képezni XIII. Leónak minden időben. Ezekért és nagy lelke fényes tulajdonaiért csudálja öt a világ és ezért övezik jubiláris trónját a népek olyan hódolattal, mely csaknem páratlanul áll a történelemben. E hódolat alól nem vonhatja ki magát a magyar nep sem. Sőt ha meggondoljuk, minő páratlan figyelemmel, minő igazán atyai szeretettel tüntette ki nemzetünket e nagy pápa minden alkalommal, akkor mindnyájan érezzük, hogy a népek hódolatában az első helyet a magyarnak kell elfoglalnia. Nem is kétlem M. t. Uraim ! hogy a szeretet és hála e nagy erkölcsi kötelességét mélyen érzi szivében minden igaz magyar; azért engedjék meg, hogy igénytelen szavaimat városunk egyik kiváló és költeményeiben katholikus érzésű fiának XIII. Leo pápához intézett, igazán találó, szép szavaival fejezzem be : >Ma trónusodnál koronák hajolnak És országoknak ünnepeltje vagy, A messzeségből elhaló szavunkat, Üdvözletünket szívesen fogadd! A kereszténység örömünnepében El nem maradhat Mária hona, Mely hű s igaz volt hozzád ezredéven Óh áldd meg népét s el ne hagyd soha ! (Földvárt/ István: Róma ünnepén.) Az ünnepély lefolyásáról hírrovatunkban számolunk be. Nyitra-Bajna.*) A magyar keresztény iskolatestvérek nyitra-bajnai első anyaházára továbbá adakoztak : Jedlicska Pál esp.-plébános Felsödiós 12 k., Kulcsár Imre plébános A.-Jatto 4 k., ugyanott 4 k., Ligday L. József Köpösd pleb. 5 k., Hegyi Ignác esp.-pléb. Sopornya 5 k., Kleiner Adolf esp.-pléb. Hajós 4 k., Az ürményi concert jövedelme 501 k. 99 fill, melyre felülfizettek: gróf Hunyady Imre 200 k., Wagner József 20 k., Sötér Ferenc 5 k. dr. Lakics István 5 k., özv. Gager Mihályné 20 k., Ajtics Horváth Dezső 15 k., Prenoszil Ödön 5 k., Bilek Rezső 5 k., Tully István 6 k., dr. Fülöp család 5 k., Majláth Ferenc 5 k., Grofiss Ármin 5 k., Karsay Lajos 5 *) Fölkérjük t. laptársainkat e közlemény szives átvételére.