ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-12-14 / 51. szám

A nagyszombati gymnasium ünnepe. Az ősi katholikus városnak, melynek őrtornyán az Immaculata imádkozó aranyos alakja tekint szét a messze sik mezőn, szent napjai voltak dec. 6., 7. és 8-án. Az ünnepi hangulatot emelték a nemzeti trikolorok és primási szinek, főleg pedig annak a Sacerdos Magnusnak fenséges alakja, ki a távoli Erdélyből jött a nagy történelmi múlttal dicsekvő kis Rómába, hogy az ifjúság iránti lángoló szeretetének ujabb fényes jelét adja. Lélekben is sokan voltak ott és adományaikkal emelték az ünnep fényét, söt még az ország többi főpapjai és rendfönökei, Fehér Ipoly pannonhalmi főapát, Vajda Ödön zirci ciszterci apát, Csák Cirjék minorita rendfőnök is érdeklődtek az ünnep iránt. Fehér Ipoly pannonhalmi főapátot csakis a zord idö tartotta viszsza a személyes megjelenéstől. " De annál nagyobb volt a nagyszombatiak öröme és lelkesedése, hogy Erdély püspöke személyesen jött, mert jól tudták, hogy épp ez időben nem a hosszú és fárasztó ut, hanem leggyöngédebb családi kötelékek tartották volna távol. Édes anyjának 70-ik születésnapja volt. A nagyszámú családtagok mind körülötte gyülekeztek, csak éppen az hiányzott, kit tán legszivesebben látott volna, püspök fiát. Az ifjúságot és a várost mélyen megindirotta a jóságos püspök eme nagy áldozata. Dec. 5-én, este 8 órakor érkezett a püspök Nagyszombatba. Az állomáson a kebelbéli papságon kivül Kőhalmi kormányzó és fögimn. igazgató és Fallenbüchl Ferenc dr. tanár fogadták az érkezőt, ki Szpornyi János gyulafehérvári tanár és kisszemináriumi aligazgató kiséretében jött. O méltósága egyenesen az érseki konviktus palotájába hajtatott, hol a főgimn. tanári kar s a konviktus növendékei üdvözölték lelkes ovációkkal. A püspök első utja a házi kápolnába vezetett, hogy a Szent Lélek segitséget esdje le fáradságos munkájára. Majd a tanári kar között jelent meg és szívélyesen beszélgetett annak minden egyes tagjával, főleg pedig volt növendékeivel. Másnap ö mondotta a szokásos deák-misét és gyönyörű exhortációban lelkesítette az ifjakat a komoly poenitenciára. Ékesszólásának volt is hatása, mert késő estig (csaknem éjfélig) mosta tisztára a bűnbánó lelkeket. Dec. 7-én egymaga áldoztatta meg a csaknem ötödfélszázra menő katholikus növendékeket. Délelőtt 10 órakor pedig a Jézustársasági atyák templomában nagy segédlettel vette fel a kongreganista jelölteket. A szertartás kezdetén Fallenbüchl dr. fögimn. tanár Azért mást nem tehetek, mint a hajnali misén leborulok az Ur oltára előtt, forró óhajom száll az égbe, világosítsa fel szivét, erősítse meg hitét, s a hívőkkel buzgón mondom: »Jöjj el édes Üdvözítőnk!« * * * Szomorúan pislog a kis olaj-lámpa, melynek reszkető fénye mellett láthatjuk, mily nagyon szegény lakója lehet a kis szobának, melyet megvilágít. A legnagyobb nyomor ütött itt tanyát. A szalmazsákon, mely a szoba egyik szögletében a földöli van elhelyezve, öreg, beteg asszony néz körül fájdalmasan. Szemeit azonban ismét fáradtan lecsukja. Nincs senkije, a ki gondját viselné ! . . . Kora ifjúságától fogva két keze munkájával szerezte meg mindennapi kenyerét. Keresménye azonban sohasem volt annyi, hogy öreg napjaira félre tehetett volna valamit. Panasz-szó azonban sohasem jött ajkaira az Ur rendelése ellen. Parancsait hűen megtartotta, s igy szegénységében sem volt boldogtalan, mert lelkiismerete nyugodt volt mindig. Most már elöregedett, nem járhatott dolgozni; csak a jó szomszédok és más könyörületes szivüek adományaiból tartotta fönn életét. A hideg tél beálltával beteg lett. Nem volt tüzelöfája, a zord éjszaki szél pedig kíméletlenül járta keresztül kis szobácskáját. Szegényes ágyában vékony takaróját húzta magára, úgy iparkodott dermedt tagjait felmelegíteni. S azt hiszi valaki, talán most zúgolódott ? Oh nem ! Csak felsóhajtott a jó Istenhez, ki ismerte egész életének szegénységét és fájdalmait, hogy könyörüljön rajta, mentse meg a további szenvedéstől. Küldje érte mennél előbb mondott lelkes szent beszédet, majd a tagfölvétel után a püspök lépett teljes főpapi díszben a szószékre és lángszavával mély, eltörülhetetlen nyomokat vésett a fogékony lelkekbe.. Délután az ünnepélyes vecsernye után díszelőadás volt a konviktus csinos színházában, melyet még a bold. Hidassy Kornél építtetett. P. Bíró S. I. »A Nagyasszony kongregációja« cimü vallásos drámáját adták elö nagy precizitással az intézeti növendékek. Taps volt bőven. A szerzőt ismételten megéljenezték, de szerénységében egyetlen egyszer sem jelent meg a lámpák előtt. Azt azonban nem kerülhette el, hogy a szereplő növendékek ovációkban ne részesítsék. A főszereplő (Dalia) pompás babérkoszorút nyújtott át a derék szerzetes-költőnek. Dec. 8-án volt a tulajdonképeni ünnepség napja Már a hajnali órákban jöttek számosan a közel vidékről, hogy szemtanúi legyenek a zászlószentelés magasztos ünnepségének. Budapestről Svoy »Magna Domina« intézeti tanulmányi felügyelő jött hat kongreganistával; Trencsénböl Krasznyánszky piarista házfőnök két kongreganistával; a budapesti kongregációt Danzer tanár, a szent Imre-egyesületet Tomaschek műegyetemi hallgató, a pozsonyi akadémiai kongregációt Komarek Ervin joghallgató képviselték. Képviselve volt még a budapesti iparos ifjak egyesülete is. Az ország minden részéből pedig táviratok, lelkes levelek érkeztek tömérdek számmal. Reggel 8 órakor vonult a régi egyetemi templomba a zászló-anya Mélt. Majláth Györgyné, szül. Zichy Livia gröfné Majláth György gróffal és Chotek grófnövel. Majd a püspök vonult be teljes főpapi díszben és ünnepi misét mondott Halmos dr., apátplébános, Znamenak, Sinkó, Toldy, Szpornyi, Fallenbüchl dr., Hudyma, Martényi tanárok és számos pap segédletével. A mise alatt a főgimnáziumi énekkar Mutschenbacher tanár kitünö vezérlete alatt adta elö Vavrinecz »A«-moll miséjét és Ett Gáspár »Ave Maria«-ját. A püspök külön megdicsérte a kitünö énekeseket és a derék énektanárt. A zászlószentelés szertartása előtt P, Biró Ferenc Jézus társasági atya lépett a jezsuiták e régi szószékére és nagy lelkesedéssel beszélt az ifjúsághoz. Sorban vonultatta el a hallgatóság lelki szemei előtt mindama nagy alakokat, kiknek emléke e régi egyetemi templomhoz fűződik. Majd a szögbeverés következett. Elsőnek Majláth püspök verte be ö szentségének XIII. Leo pápának szögét, külön nyert felhatalmazással, pápai áldásban részesítvén a zászlót. Majd saját szögét verte be, jelentős szavak kiséretében. A harmadikat ő méltósága, Majláth Györgyné verte be. Szöget vertek a szabadító halált és fogadja a túlvilágon hivei közé. S mindezt egy forró óhajjal szivében igy fejezte ki: »Jöjj el édes Üdvözítőnk!« Két kis gyermek sietve szedi apró lábacskáit ; egyrészt, hogy ne érezzék a metsző hideget, másrészt félnek a büntetéstől, ha elkésnek az iskolából. Arcuk, kis kezük piros a hidegtől, mert öltözetük sem ad nagy meleget, szemükből pedig a csipös szél nem egy könnyet csalt kí már. Dideregve igen nagy dolgokról beszélnek. A karácsonyi örömökről, melyeket ragyogó színekkel festenek maguk elé. Lám, azt a kis boldogságot nem lehet a szegényektől sem elvenni, hogy legalább ne reméljenek szebb jövőt. Beszélik egymásnak, mi mindent fognak kérni és kapni a kis Jézustól, ha szorgalmasan tanulnak és jól viselik magukat. Álmodnak jó meleg ruháról, fűtött szobáról ; az angyalkák talán majd karácsonyfát is fognak hozni, melyen mindenféle lesz: kard és csákó, ruhás baba, narancs, cukor, aranyos dió. Mily nagy öröm, mennyi boldogság! Oh mi, kik nem vagyunk oly szegénységben, kik nem ismerjük az éhséget és a hideget, nem tudjuk megérteni, mennyit kell a szegény ember gyermekeinek már ily ifjú korban is nélkülözni . . . Gyors beszélgetésükben már közel értek az iskolához, mely a templom mellé van építve. Eszükbe jut, hogy a kis Jézus jobban teljesiti kívánságukat, ha hozzá buzgón imádkoznak; belépnek a templom ajtaján. Letérdelnek, kis kezecskéiket szépen összetéve forró óhaj száll ártatlan szivükből: »Jöjj el édes Üdözitőnk !« be : Jedlicska érseki helynök, szép beszéddel, Kőhalmi kormányzó, Halmos apátplébános, a tanári kar és a többi vendég. 0 Délelőtt 11 órakor matiné volt a konviktus nagytermében változatos programmal. XIII. Leo pápaságáról Martényi Elemér fögimn. tanár tartott vonzó előadást. Bócz növendék Toldy Béla tanárnak alkalomszerű magas szárnyalású ódáját szavalta nagy vervvel. A darabok közt ismét Mutschenbacher tanár énekkara remekelt. Kiemeljük Dombay Artúr gyönyörű »Kanon«-ját, Vavrinecz ez alkalomra irt »Tu es Petrus«-át, Beliczay »Nemzeti hymnus«-át. A püspöknek is feltűnt az énekkar kiváló szakképzettsége és újból dicsérettel halmozta el a kitűnő énektanárt. Majd a püspök gyönyörű atyai intelmet mondott az ifjúságnak és köszönetét fejezte ki mindazoknak, kik a feledhetetlenül impozáns ünnepségek létrehozásán fáradoztak. Délben díszebéd volt az intézetben a püspök tiszteletére, melyben Kőhalmi rektor megható szavakban köszönte meg ö méltóságának önfeláldozó szeretetét. A papság nevében Jedlicska érseki helynök köszöntötte fel a püspököt, ki kedves válaszában kifejezte abbeli örömét, hogy ama vármegye területén van, mely öt nevelte és jó papi szellemmel eltöltötte és hogy régi megyés társai közt néhány kellemes órát tölthetett. Kedden délelőtt a főgimnázium egyes osztályait és helyiségeit látogatta, majd délben Zavarra hajtatott, rokonai körébe. Vasárnapi levél. — A közönyről. — Kedves Redaktor Ur ! Már régen nem vettem igénybe becses lapja olvasóinak türelmét, hát kissé tollat eresztek. * Hej, be jó is tollazkodni, vasárnapi-levelezni, igy a jól fütö kályha mellett! Kemény idö ! Olyan, hogy a meleg szobában is didereg a lelkem, ha az ablakon át meglátom a kert zúzmarás fáit, a természet kihalt életét, a semmit, a sivárságot, tompulást jelentő sürü ködöt. És ha esti sétáim alatt jó meleg cipőkkel ropogtatom, csikorgatom a havat, elgondolkozom a megsemmisülés, az élettelenség fölött, mig téli sugártalan merengésemből fel nem riaszt a magas sötétségben húzódó vadludak kósza gágogása. Brr ! Rossz rágondolni ezen hangokra. Nem látja az ember e lelket reszkető hang forrását, csak hallja. Hallottak már kérem sötét hideg téli éjszakában ilyen hangokat ? Nem tudom leírni, nem tudom skálázni e hangokat, mert olyan valami, mint a megfagyott sóhajtás, mint a didergő éhes nyomor, mint a dermedő ember hideg sürü ködbe vesző, visszhangot nem adó űrbe tévedt, elhaló, segélyért rimánkodó suttogása. És ilyenkor úgy megdobban a szivem, érzem, hogy ott van tüz, van melegség. A felebaráti szeretet tüze, az irgalom melege. Higyje meg kedves Redaktor Ur! kitépni szeretném ilyenkor a szivemet, ki erővel és a hülö ember keblébe tenni: Nesze! Melegedj ! Ébredj ! Élj tovább, hisz neked ehhez ép annyi jussod van, mint nekem, söt több! mert te megszenvedtél érte . . . 0 Körülnézek ! A szemem könnyekben úszik. Alig látok, mert ám az úgy van, hogy a tavasz rügyet fakaszt, a tél pedig — könnyeket. Tavaszszal a legsivárabb sziv is felvidul, télen a legkeményebb lelkű ember is könnyezik, ha nem a nyomor fölött, hát a fagy marja ki szeméből a kihalt szánalom hideg, értékét vesztett gyöngyeit. Mondom, ha körülnézek, senki sincs mellettem, s mert a magány a hidegben kétszeresen fáj, besurranok a meleg szobába. Miért dobjam az én párolgó szivemet a dermesztő közöny ködében úszó érzéketlenségnek vastag jégtáblájára, mikor úgy sem képes azt felolvasztani f Az igen tisztelt olvasóközönség is, nemde, igy gondolkozik, bár van több közte olyan, ki velem érez. Vagyunk többen meleg, könyörületes szivüek, de egymástól távol, és abban a hitben, hogy magunk vagyunk. Adjon először más