ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-11-23 / 48. szám

* Vendégszereplés. Mint értesülünk, Esz­tergom műértő közönségének szép élvezetben lesz része a közeli napokban, mert a helyben működő színtársulat igazgatójának sikerült két estére megnyerni Porzsoltné Lukács Juliska asz­szonyt, a népszínház kitünö művésznőjét, ki »Magdolna« és »Fedora« cimü színmüvekben fogja nagy művészetét bemutatni. Az előadások napját a színházi falragaszok fogják hirdetni, mire a közönség élénk figyelmét felhívjuk annál is in­kább, mert ritkán nyilik alkalom, hogy egy ilyen hírneves színésznőt esztergomi deszkákon lássunk. * A szomszédból. A barsi székhely kér­désében végre döntés történt, mely szerint Ara­nyos-Maróth lesz Barsvármegye székhelye. E szerint szegény lévaiak ugyancsak boszankodnak. Évekig folyt a két város között a versengés, s Léva a székhely reményében nagyobb beruhá­zásokat és szabályozásokat is csinált már, mig most a határozott döntés után, a már ott levő barsi pénzügyigazgatóságot is vissza kell adni Aranyos-Maróthnak, hol nemsokára gymnáziu­mot is fognak építeni s igy Barsmegye felső részének megmagyarositásában jelentékeny sze­repet fog vállalni. * Nem lesz halastó. A sok szó és nyom­dafesték kárba veszett, mert a sokat hánytorga­tott halastóból semmi sem lesz. Az ajánlattevő vállalkozó visszavonta beérkezett ajánlatát, mert a halastó létesítése oly nagy akadályokba ütkö­zik, hogy nem valósithatja meg tervét. * Leánynevelés. Egy amerikai újság jutal­mat ígért annak az előfizetőjének, aki a jegjobb feleletet küldi be erre a kérdésre : Mi legyen leá­nyainkból? A jutalommal koronázott felelet igy hangzott: Mi legyen leányainkból ? Mindenekelőtt keresztények. Azután részesüljenek jó elemi ok­tatásban. Tanuljanak meg egy elfogadható ebé­det készíteni, mosni, vasalni, harisnyát javítani, gombot fölvarrni, inget varrni és ruhákat kiszabni. Tudjanak kenyeret dagasztani és ne felejtsék el, hogy a konyha sok gyógyszertári költséget ta­karíthat meg. Tudomásukra kell hozni, hogy egy 5 frankosban 100 sou van; hogy a takarékosság a kiadások korlátozásában áll s hogy a nyomor felé evez, aki többet költ, mint keres. Értésükre kell adni, hogy egy kifizetett karton-ruha jobban áll, mint a selyemruha, melyre tartozunk. Tud­janak idején és jól vásárolni, s kiadásaikról szá­mot vetni. Ismételni kell előttük, hogy egy kö­tényes és ingujjas, de becsületes munkásember százszor többre becsülendő, ha szegény is, mint egy hiu s élhetetlen gavallér. Tanulják meg sze­retni a világot s általában Isten müveit. Mindezek után, ha az anyagi eszközök megengedik, része­sülhetnek zongora- és rajzleckékben, de jól meg­jegyzendő, hogy ezeknek tudása másodrendű s nem nagy fontossággal bir az életben. Tanulják továbbá megvetni a hiu látszatot és igenjük le­gyen igen, nemjük legyen nem. És ha elérkezik a férjhezmenés pillanata, az a meggyőződés él­jen szivükben, hogy a boldogság a házasságban nem a férj gazdagságától és állásától, hanem er­kölcsitulajdonságaitól és jellemétől függ. Ha mind­ezt sikerült náluk elérni, velük megértetni s szi­vükbe vésni, nyugodtak lehetünk, hogy leánya­ink boldogok lesznek s megtalálják utjokat. A többit bízzuk az Úrra. * Vidéki városok csatornázása. A belügy­minisztériumban fontos javaslaton dolgoznak, mely kötelezöleg ki fogja mondani, hogy minden vá­ros, melynek legalább 10,000 lakosa van, tarto­zik magát vízvezetékei és csatornázással ellátni. A kormány e javaslat keretében a tervnek vég­rehajtását is meg akarja oldani. A költségvetést már elkészítették a minisztériumban s e szerint a munkálatok 120 millió koronát igényelnének. A végrehajtást a kormány a városok által egy­ségesen felveendő kölcsön utján óhajtja. * Az esztergomi kath. legényegyesület november 23-án (vasárnap) saját helyiségében (Széchenyi-tér 41. sz.) felolvasás, hangverseny és szavalattal egybekötött Katalin-estélyt rendez. Műsor. I. Alkalmi beszéd. Előadja egy pártoló tag. II. Angyal és ördög. Sz. K.-tól. Szavalja : Jakobek Jenő egyl. r. tag. III. Elegie. Gordonka­szóló zongora-kisérettel. Szerzé H. W. Ernst. Előadja gordonkán zongorán *^ IV. Az anya. Vida Józseftől. Szavalja Krajniker Ferencz, egyl. dékán. V. Nem gyűjtök már képes lapot. Fel­olvassa * #s|í VI, Repülj fecském. Hegedű-szóló zongora-kisérettel. Szerzé Erkel Ferencz. Előadja hegedűn *^ zongorán Math Gyula ur. Utána táncz. * Az „Uj Lap" Szobon. Mint lapunknak irják, a közbenjárásunkra odaküldött »Uj Lap« fényesen bevált. A nép józan, becsületes eleme észrevette, hogy e lap ügye az övé is egyúttal és kiküszöböli a »Friss Ujsagot«, melyet Szobon, mint hirlik, teljesen beszüntetnek. Ha van me­gyénkben még romlatlan, okos, hithű és becsü­letes keresztény nép, a szobiak jó példáját fogja követni. * A párkányi r. k. legényegyesület novem­ber 23-án saját alaptökéje javára Cservik Géza összes termeiben zártkörű táncmulatságot rendez. Kezdete esti 7 órakor. Belépti-dij : személyjegy 1 kor., családjegy 2 kor. Felülfizetések köszönet­tel fogadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Nem­zetközi világposta dijakkal. * A Szent-Imre-Egyesület ünnepélye. örömmel sietünk hirt adni a katholikus világ egy nevezetes eseményéről. A budapesti Szent-Imre­Egyesület védőszentjének, szent Imre hercegnek tiszteletére nov. 16-án fényes ünnepélyt rende­zett, a melynek keretében hangoztatott és kifej­tett eszmék szép bizonyítékát adták annak, hogy a kath. ifjúság igazi vallásossággal, keresztény szeretettel és bölcs higgadtsággal akar haladni, — söt halad is — azon a pályán, melyet tapin­tatos vezérférfiaink nekik kijelöltek. Az egylet nevében ifj. Majláth György gróf mondott beszé­det, mely rövid volt ugyan, de lelkes gondola­tokban ékeskedett. Az ünnepi beszédet Rakovszky István, a katholicizmus e jeles bajnoka tartotta. E hatalmas beszédjével, —• mely megható jele­netekben ecsetelte az emberiség fejlődését és erkölcsi sülyedését, — az ifjúság lelkében örök emléket emelt egy szebb, tettben dúsabb, ered­ményekben s győzelmekben gazdagabb jövőre. Már hódit e jelszó »Vissza a a kereszthez,« mert csak ott van az egyedüli menekülés a romlott­ság elöl és a keresztény világnézet és világrend lehet a társadalom egyedüli fentartója és fejlesz­tője. A társadalom látja már, hogy van Isten, kiről megfeledkezett. A modern hitetlenség ellen folyik a harc. Buzdítja az ifjakat, hogy erélyesen haladjanak az egyedül helyes uton, s ne féljenek gúnytól, gáncstól. Leírhatatlan a hatás, amelyet keltett. Szivekhez szólt s érezni tudó szivekbe hatolt. Nagy hatást keltettek az ének- és zene­kartól előadott szép énekek és zenedarabok is. Mi bízunk, hogy ezen ifjúság, mely igy tud érezni és gondolkodni, nemsokára fényes ered­ményeket fog elérni. V—l. * Mária-kultusz Újpesten. Szép jelét adta f. hó 15-én a gróf Pálffyné szül. Károlyi Georgina grófnő vezetése alatt Újpesten fennálló »Mun­kásnők otthona« Mária iránt való tiszteletének. A bold. Szűz oltalma alatt álló leányok »A lurdi pásztorleány" c. színdarabot adták elö másodszor fokozott érdeklődés mellett. Az előadás fényét nagyban emelte Csáky Károly gróf, váczi püs­pök jelenléte is, ki előadás végén meleg sza­vakban köszönte meg a közönség nevében a vezetők és szereplök fáradságát, s buzditotta őket a további hitéletre. Végül püspöki áldását adta a tekintélyes számban megjelent kath. kö­zönségre. Csodálatos, hogy éppen a zsidóság melegágyából hallatszanak e hangok. Kívánjuk, hogy nagyszámú kath. egyesületeink kövessék az áldásthozó példát. * Felmentett hajóskapitány. 1900-ban történt meg, hogy a »Helén« vontató gőzös egyik kő­vel megrakott uszálya neki vágódott a vashid pillérjének és a párkányi oldalon a hajóállomás közelében elmerült, s amelynek felszínre hozatalán hetekig dolgoztak a búvárok, azonban a hajó ron­csait teljesen kiemelni nem sikerült. Müller Jó­zsefhajóskapitány ellen a hajózási szabályok meg­sértése miatt a kihágási eljárás a muzslai főszol­gabiróságnál folyamatba tétetvén, az Müllert fel­mentette. Másodfokon Müller kapitány vétkesnek mondatott ki, mely határozatnak megváltoztatá­sával a belügyminiszter az I-ö fokú felmentő Íté­letet hagyta helyben, mely kimondja, hogy a kapitányt gondatlanság nem terheli. * Az Orsz. Magy. Cäcilia-Egyesület győr­egyházmegyebeli tagjai a megyés püspök úr jóvá­hagyásával folyó 1902-ik évi november hó 27-én, Sopronban egyházmegyei egyházzenei értekezle­tet tartanak. Az értekezlet kezdetét veszi 10 óra után a kath. olvasókör nagytermében és tart déli óráig; Ygl-kor közös ebéd; 2 órakor az értekezlet folytatása; 4 órakor ünnepélyes liturgikus vecsernye (vesperae) szentségkitétellel a Domonkos-rendiek templomában. Részletes mű­sor : 1. Elnöki megnyitó. Mondja: dr. Btindala János, O. M. C. E, igazgatója. 2. Gyakorlati elő­adás : »Hogyan lehet még a legkisebb faluhelyen is az egyház szellemének és magasztos istentisz­teletének megfelelő énekzenét teremteni és fen­tartani?t* Tartja Gladich Pál, m.-kímlei plébános, példákkal illusztrálja a m.-kimlei kis énekkar. 3. Különféle indítványok (többi között az egyház­megyei Cäcilia-egyesület alakítása). Előadásra kerülnek a következő énekek: a) A gregorián­énekből: 1. Asperges me .. . (szenteltvíz-hintéskor előirt szöveg). 2. Gaudeamus omnes . . . Introitus (Kyrie előtt éneklésre előirt szöveg) mindenszen­tek ünnepére. 3. Propter veritatem . . . Allelujával. Graduale Nagyasszony ünnepére. 4. Gloria et honore . . . offertorium Urunk színeváltozásának ünnepére. 5. Quinque prudentes virgines . . . Com­munio (Agnus Dei után előirt szöveg) de com. Virginum. 6. Esetleg még más énekek, b) Figu­rális-énekből: 1. Kyrie . . . Diebold »Te Deum laudamus« cimü miséjéből, vegyes kar. 2. Gloria . . . Leitner: »Missa Seraphica« c. miséjéből, vegyeskar zenekisérettel. 3. Credo . . ; Lipp Al­ban : »Missa S. Familiae« c. miséjéből, egyhangra. 4. Sanctus . . . Molitor: »Missa Tota pulchra es« c. miséjéből, vegyeskar. 5. Benedictus . . . Mandl.: »Missa in hon. S. Joannis« c. miséjéből, egyhangra. 6. Agnus Dei . . . Stehle : »Missa brevis« c. mi­séjéből, két szólamra. 7. »Jesu dulcis memoria« motettum dr. Wagner P.-töl. vegyeskar. 8. Magyar és német ősrégi népénekek, c) Vecsernye alkal­mával: szentségkitételkor: »Pange lingua«, ve­gyeskar Brücklmayertöl; zsoltárok: gregoriánének 3 szólamú falsobordonikkal; áldásra: Tan' m ergo, Genitori, vegyeskar Szupper Alfréd, csotuu" karnagytól. * Színészet. Báródi Károly direktor sz... társulata megtalálta az esztergomi közönség szín­pártoló jóindulatát. Napról napra telt ház előtt játszanak a színészek, a mi városunkban emléke­zet óta nem volt. A társulatnak több kitűnően alakító tagja van s a nagy közönség jól beta­nult, s jól előadott darabokban gyönyörködik. E héten két vendégszereplés tette változatossá a műsort, jövő hét csütörtökjén pedig Krassóy­nak, a társulat tehetséges tagjának lesz 25 éves jubileuma és jutalomjátéka, melyre előre figyel­meztetjük a közönséget. * Uj időszámítás. A sajtóhibák pajkos ko­boldjai új időszámítást kezdtek, melyet a köz­életbe az »Esztergomi Lapok« útján akarnak át­vinni. Ezen lapban találtunk ilyen dátumot: F. hó 71-én . . . * Mézlopás. Az esztergomi méztolvajok már Párkányba zónáztak át, mivel bizonyára tudják, hogy ott e tekintetben sem az éj gyászos sötét­jében, sem az ábrándos hold világító sugarainál nem kell félni oroszlántól, tigristől, de még az ott nem is levő enyém, tiéd és Övének buzgó védelmezőjétől sem. A mult héten csütörtök vir­radóra Bitter Imre exbiró méhesében tisztelgett a — nyomozás szerint — három tagból álló mé­zesbanda s elemeltek 6 kaptárt- a javából s — eléggé biztonságban érezvén mindig és minden­képen magukat, még a tulajdonos kertjében le­Megjelentek és BUZÁROVITS GUSZTÁV könyvkereskedésében kaphatók a következő naptárak : Szent család naptára 1903-ik évre. Jézus legszentebb Szive nagy képes Érdekes és szép olvasmányokkal főleg a kath. nép számára. Sok ÜGpriciptctrcl 1903—1 K évre. szép képpel. Igen érdekes és tanulságos szép olvasmányokkal. Ára egyes példánynak 60 fillér. Ára egyes példánynak 60 fillér A ftdő lelkész uraknak tömeges vételnél bármelyiket 46 fillérrel számítom.

Next

/
Oldalképek
Tartalom