ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-11-23 / 48. szám

ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHlSZKA OTTOKÁR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér Többszöri közlésnél árkedvezmény. Szocialisták s antiszemiták. Esztergom, november 22. (Dr. P.) Vádolnak szocializmussal, antiszemitizmussal, radikalizmussal, ki evvel, ki avval, ahogy jön, az egyik ezt, a másik azt hajtogatja, természetesen aszerint, amint elevenjükre tapintunk s egyéni vagy osztályérdekeiket veszélyeztetjük. Kijelentjük, hogy nekünk az egészen mindegy, hogy mások, kik matricákkal és frázisokkal dolgoznak, miféle érzelmi megháborodásokba esnek : reánk nézve a dolog: nem a név, hanem a közügy, s nem a részleges érdek a döntő. Mikor társadalmi s gazdasági állásfoglalásról van szó, akkor nem teóriák, hanem gyakorlati szükségletek lebegnek szemeink előtt s föelvünk az igazságnak s a gyöngének védelme. Ha ezt szocializmusnak, antiszemitizmusnak, radikalizmusnak tetszik hivni az illető uraknak, ez egészen privát passziójuk, de reánk nézve nem irányadó s hozzá tehetjük bátran, hogy a jogfejlődés s az emberi szellem törtetése sem fog ez akadékokba belebotlani s azért útjáról bizonyosan egy paraszthajszállal sem fog letérni! De lássuk hát, hogy mi fán terem az a mi szocializmusunk s a mi még borzasztóbb, a mi antiszemitizmusunk? Mi látjuk a népnek nyomorát s a gyengéknek vivódását; látjuk, hogy a jog az erőseké s hogy ez a fönnálló jog a hatalmat, a birtokot, a vagyont s ezzel az uralmat a ))beati possidentes« számára köti le; látjuk, hogy élettelen dolgok fölhalmozása, milyen a pénz, cárinál nagyobb s kegyetlenebb hatalmat gyakorol munkás, gazda s a szegények milliói fölött; vaspántokat kovácsol s életet pusztit; látjuk, hogy a hatalom nem enged s abszurd állapotokba kergeti bele a milliókat; látjuk, hogy az áriái fajoknak idealizmusát s a keresztény kultúra moralitását nem osztó szemiták mint használják föl a gazdasági kalózkodást s mint szárnyalják túl nem az ész, hanem a buta pénztömeg növekvő hatalmával a magyar népet; s mikor ezt mind látjuk, akkor kilépünk s kimondjuk: szabad teret a fejlődésnek! Kenyeret és földet és levegőt a gyöngének! Szabad teret az erőgyűjtésnek ! Mert mindenki fölzizzen, a kit taposnak s mindenki fölsikit, akit elevenen megnyúznak, s a panasznak és sirásnak, s a protestálásnak szabadságát, azt méltóztassék nekik még kegyesen megengedni! Jogok, jogalkotás, uj s jobb állapotok, uj intézményeknek létbe hivása, a fejlődés uj útjainak megnyitása mindig a gyöngék erőgyűjtésének s ritkán a hatalom s az erősek önmérsékletének az eredménye. Magyarországon a nép fejletlensége, kulturális elmaradottsága és gazdasági tehetetlensége nem európai, hanem ázsiai. A szatócsoktól kiszipolyozott faluknak sora egy oly rémségesen sötét vonalat huz bele Magyarország térképébe, amilyen csak a sírt, a halált jelképezheti. A magyar közszellemnek iskolázatlansága a nemzetek hadviselésében, mely nem golyókkal s puskaporral, hanem értékpapírokkal s valóságos értékeket fikciókkal eltüntető pénzmüveletekkel folyik, — gondoljanak a papiros-buzára! — egyre nagyobb s tűrhetetlenebb függésbe hozza az intelligenciát és a népet a nemzetközi pénzhatalomtól. — A földbirtoknak aránylag kevés kézben való fölhalmozódása a faluknak szaporodását s gazdasági föllendülését lehetetlenné teszi. Szóval a magyar gazdasági viszonyok olyanok, hogy a tényleges állapotoknak s az azokat megörökíteni vágyó jognak vaskapcsaival van odakovácsolva a nép, mely a gyengéknek számitatlan sokasága, a szolgaságnak s nyomorúságnak granit-sziklájához. Mit hirdetünk már most mi? Azt, hogy a ki erős és hatalmas, az adjon; a gyönge pedig tömörüljön. A tömörülés az egyensúlyt helyre állítja s a valóságos többséget uralomra juttatja. Ezt a célt a tömörülés kétfélekép szolgálja: úgyis, hogy nagyobb vagyont állit a kapitalizmus ellen, úgyis, hogy a törvényt a maga javára megváltoztatja. Mihelyt ezt megtette, erős lesz! Mert a jog mindig a hatalommal, az erőssel, a vagyonnal tart; a jog csak variációja annak a hires mondatnak: melior est conditio possidentis! Nekünk a gazdasági liberalizmus ellen s az azt kihasználó akár keresztény^ akár zsidó elem ellen az a kifogásunk, a mi a kifosztott s kiszipolyozott embernek a HafcafP masabbal s az elnyomóval szemben. 'ÍAitfera személyt, nem fajt, nem vallást támadunk, mi a rendszert, a hatalomnak rossz rendszer révén való elhatalmasodását támadjuk. Azután tanokat is üldözünk, melyek más morált AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. A lemondás dalaiból. Bántja szemem a reggeli fény, Sérti az esti lámpa világ; Sötétség, homály, ez az én világom, Melyben elhervad a virág .... Emberi hangot hallani nem jó, Kerülöm az embert, messze elkerülöm; Csend, nyugalom, ez az én világom, Amelyben nincsen életöröm . . . Eszt. 902. XI. 15. D'or. Temetik a Dolorosát. Megkondultak a harangok. Fájós lábammal odavánszorogtam az ablakhoz és kitártam a nagy ablakszárnyakat. A fenyves felöl tompa bugás hatott felém, mig a völgyből édes, bóditó illatot sodort felém a szellő. A levegőben fecskék repkedtek éles, bús csipogással, mintha csak értették volna a szomorúan zúgó harangok szavát és ők is megsiratnák azt, kit odalenn sok-sok nép kisér az utolsó útra, a megérdemelt nyugovóra. Úgy-úgy. A megérdemelt nyugovóra. Oda, hol már nem fáj semmi . . . A harangok még zúgtak-búgtak, a fecskék is sipogtak, a fenyővel teli hegyoldal siró hangon visszahangoztatta e hangokat, — csak az én lelkembe nem szállt szomorúság, nem keserv. Pedig ismertem, akit temettek. Ismertem lelkét, szivét, minden gondolatát és mégsem sirattam elvesztet. Épen azért, mert ismertem. Lelke volt maga a lemondás, a folytonos áldozat, szive tengernyi keserűség és bánat — és ezt most mind beletemettetik a sírba, hogy kárpótlásul nyerje az örök békét, a mennyei boldogságot. Nem sirattam hát, de megnyugodva imádkoztam érte, — kit úgy ismertem, mint saját magamat. Ismertem mint lányt, ismertem mint asszonyt. Nagyon szép volt Paula. Szinte bájos. Olyan volt a lelke is. Megcsodálta mindenki, de rögtön fel is emiitette igen nagy hibáját: a szegénységet. Mikor ezt manap sokkal előbb felfedezik és széjjelhiresztelik, mint a lelki jó tulajdonságokat és kincseket. Mégis boldogság kínálkozott Paulának is. Beke Jenő, egy gazdag földbirtokos észrevette öt és megvallotta Önönmagának, hogy eddig ez az egyedüli nő, ki mély, komoly elhatározásra késztető benyomást tudott reá tenni. Megkérte és meg is nyerte. Bevitte selymes, kényelmes lakába. Mint szerelmes gerlepár töltötték együttlétük első heteit. J enö megelégedést érzett, hogy Paulát boldoggá tette, Paula meg, kit férje szerelme szegény sorsból a fény és kényelem körébe emelt, — nem gondolt a fénynyel, mert nem azért ment hozzá; nem a nagy változással, mely vele történt. Igaz, úgy élt eddig, hogy alig hatolt hozzá a fény egy-két tört sugara, —- de megelégedett volt. Most, a földi öröm és boldogság nem vakította el. Az maradt, mi volt: szerény ibolya. Egyszerű és tisztaszivü. Egy tudat éltette, egy nemes érzés fogta el egész valóját, az, hogy férjét végtelenül szereti. Rózsaszínűn kezdték életök fátylát szőni, — de az idő folyásával e fátyolba mintha az összhangot zavaró szálak is belevegyültek volna. A különbség, mely egyéniségöket jellemezte, — lassan-lassan mutatkozni kezdett.' Jenő e csendes családi otthont ridegnek találta. A világ tombolásából, a léha, pajtáskodó köznapiasságból kiragadott szivét nem tudta e házias élethez szoktatni. Paula egyidöre ugyan felemelte lelkét, de nem alakította át szivét. E szív még a világba vágyódott, a mulatozó kompániákba, és mindennek Paula volt útjában, az a lény, kit ö emelt ki az elhagyatottságból, a mostoha sorsból a jólétbe. És e tudat mintha sokra feljogosította volna ! Minden szemrehányást e gondolattal űzött el, és tépelődései közepette úgy tetszett neki, hogy ő Paulát nem is szereti a férfi szivének nemes vonzalmával. Csak becsüli. O nem köszön neki semmit, de semmit, — hanem Paula tőle kapott mindent. Lekötelezettje hát neki ! Lassan-lassan kitűnt, hogy két különböző világból valók ők, kik összeolvadni sehogy se tudnak. Beállt a hideg, pusztán az illem határai közé szorítkozó együttlét a maga feszültségével, minden meleg, boldogító érzés nélkül. Bekövetkezett az a kimért állapot, mely ha az egymás-