ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-10-12 / 42. szám

VII. évfolyam. Esztergom, 1902. október 12. 42. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. Foltos világosságok. Esztergom, október 11. Nem szeretem az ízléstelenséget. Nem az Írásban se. A irás-mesterségét is művészetnek tartom, a művészetben pedig az első főszabály: a jó izlés. De ha ezúttal mégis vétenék e szabály ellen, azt épen a jó izlés érdekében is teszem. Müveit társaság ítéletét akarom publikálni. Még pedig olyan művelt társaságét, melyben az előkelőség, az úriság a szellemi előkelőségben s a lelki műveltségben is nyilvánul. Igazán művelt emberek szavai pedig mindig nyilvánosságra hozhatók a jó izlés megsértése nélkül. Még azt is ígérem, hogy elég diskrét leszek. De hát kit vagy mit Ítéltek el? A legújabb divatot. Csakhogy ezt a divatot nem a párisi hölgyek, nem is az egykori welszi herceg, hanem az egyház, a papok csinálják. A párisi hölgyeknek s a welszi hercegnek meg lehet bocsátani, ha a divat, melyet behoznak, nem mindig kifogástalan is. Az izlés száaféle, miért ne lehetne egyszer ízléstelen is ? Meg lehet nekik bocsátani, mert nekik nem az a feladatuk és hivatásuk, hogy divatjukkal a világban világosságot terjeszszenek. Ok legfeljebb tündökölni és feltűnni akarnak. De az egyház, a papok példája világosság terjesztésére van hivatva. Ti vagytok a világ világossága, mondotta az Ur apostolainak. Ez a hivatás a legkomolyabb, a legszentebb. Világot vetni a sötétségbe, a modern lelkekbe — a lelki elhagyatottság és AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁjT Nagyasszonyunk. Ha ránk borul bús éjszaka, És nincs ki jobbot nyújtana: Tekints reánk Magyar hazánk Hatalmas védő angyala. A sors ha küld a bajra bajt, A honfi szív ha felsóhajt: Nagyasszonyunk Légy gyámolunk, Ne hagyd elveszni a magyart. Add, ősapáink szelleme Romlott szivünket töltse be; Viszályok és A hitszegés Ne tudjon győzni ellene. A régi gyávaság helyén, Hitünk ím új életre kél; Az öntudat Erőre kap, Bíztatva int a szent remény. Az égbolt, sajnos, még sötét; Folytasd a mentés nagy művét, És hozd el azt A szép tavaszt, Amelyet oly rég vár e nép. Ozoray István. Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKÁR. maradiság sötét barlangjaiba, — valóban isteni hivatás. De ép azért fenségességén, fényességén a legkisebb folt is feltűnő. A folt bántja az emberek szemét, mert szeplőtelen, tiszta lángot akarnak látni. A hol foltot látnak, onnan elfordulnak. Már nem tartják világosságnak, mert elvesztette finyét, tiszta ragyogását. Ez a folt nem olyan, mint az Echegeray-é, amely tisztit. Ez nem tisztit. Ez piszkol. Miért mondjuk mindezt? Azért, mert egy időtől különösen sok az ilyen foltos világosság. Divatba jött a ruha- és vallás-csere. És pedig nem is egyszer, de többször csereberélik. A praxisban igy folyik le: X. Y. odahagyja az egyházat. Magával viszi természetesen azt is, akiért s amiért odahagyta. De alig fordul egyet a föld, de nem is a nap, hanem saját tengelye körül, már is hire jár, hogy ismét az egyház tagja. De nem is egyszerű bűnbánó tagja, hanem a világ világossága. Újra a gyertyatartóra van feltéve, hogy világosságot terjeszszen a sötétségben. A világ pedig, melyben legalább izlés van, megbotránkozik, hogy az egyház foltokkal akar világítani. A bünbocsánatról és a bünbocsátásról szóló igazságot tudja ö is, de öt az igazság szemléleténél se hagyja el a jó izlés. Az erkölcsiség szemüvegén néz keresztül, a magasabb vagy mélyebb theologikus felfogást ö nem éri fel. Söt azt mondom, ezt is felérné, ha azt neki nem szavakkal, de új élettel hirdetnék. De ezek a foltos világosságok szunyadozó mécsesek. Olyan immel-ámmal, mondjuk álmosan pislognak. Olaj csak a mécs fenekén van, jóformán A szultán esküje. Irta Béri F. Zsigmond. Az öreg Ali pasa kényelmesen végig feküdt a divánon s összefonta kezét a mellén. Aztán gondolt egyet s fölemelte két lábát a levegőbe, úgy rúgta hasba az előtte álló kis asztalt, hogy a boldogtalan teremtés kinos nyöszörgéssel rogyott össze, a rajta pompázó kávés findsa kobakjáról meg olyan tisztességtudóan röpült le a süveg, hogy a legflaszterkoptatóbb párisi arszlán se cselekedte volna meg külömben. Az öreg várt egy darabig, végre, mikor látta, hogy az asztal se akar feltápászkodni, meg a süveg se akar visszacsücsülni a findsa kobakjára — igen müveit úriember volt ez a süveg -jogos méltatlankodással bömbölt Ibrahim után. Nemsokára szétnyílt a drága sztambuli függöny s egy 10—12 éves csinos fiúcska lépett a szobába. Illedelmesen meghajtotta magát, fogta a kávés findsát, fejébe nyomta a tisztességtudó süveget, félretette az asztalkával együtt, aztán előhúzta a pipatoriumból a pasa kedves csibukját, megtöltötte pompás, illatos dohánynyal s átnyújtotta az öregnek. Ali élesen, metszőn tekintett a fiú szemébe, ki merészen viszonozta tekintetét. »Mit bámulsz rám olyan szemtelenül? Mi?« Ibrahim dacosan tekintett a pasára, ki ezalatt óriási fellegeket fújt a levegőbe. »Te kölyök, a dsinek ráncigálják meg a hatalmas füledet. Annyi boszuságot okoztál már, hogy nem tűrlek meg többet a házamban. HolSzerkesztöség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. csak a kanóc füstölög. Arról meg nem gondoskodnak, hogy a mécsest újra megtöltsék. Ne ütközzék meg senki azon, hogy ezt a dolgot éppen az »Esztergom«, egy újság, melyet a klérus lapjának tartanak, teszi szóvá. Saját magunk becsületéről van szó, azt mi magunk akarjuk védeni. Hivatásunkhoz való szent ragaszkodásunk s hivatásunknak magasztossága követeli, hogy mi magunk Ítéljük el a legújabb divatot. Tudja meg az a világ, melynek izlése van, mely még a világ világosságát látja a papban, hogy mi magunk szeretnők első sorban, ha foltos világosságok nem homályosítanák el az apostoli hivatás tiszta ragyogását. A kilencvenkilenc igazzal szemben az egy megtértről szóló példázatot mi nem akarjuk magunk számára sajátítani ki. Annak igazságát valljuk és szivünk öröme a példázat teljesülésekor tiszta, de a visszatérés útját varga betűvel képzeljük. Itt már a jó izlés és a kegyelem nagyságát is számba vesszük. Sok útja-módja lehet ennek, a jó akarat könnyen meg is találja. De hagyjuk el, ne feszegessük a dolgot tovább. Az eddigi időzés és vele való foglalkozás is kellemetlen volt. De az igazság útat tör és hallatni akarja szavát. Azért még csak, amivei adós maradtam, azt mondom el. Annak .az előkelő, müveit katholikus társaságnak az ítéletét, melyet egy ilyen eset alkalmával mondott, s amelynek publikálásáért a jó Ízléstől eleve bocsánatot kértem. »Ha sintérnek megy az olyan világ világossága, aki a leszakított rózsabimbót a sirba ejti, s ott hagyja — mert a tövis megnap lesz tizennyolcéves Szulejmán, a szultán fia, elhatároztam, hogy neki adlak. Becsületes embernek úgy sem kellesz, ördög bújjék az öreganyádba!« A fiú, ki eddig dacos, kihivó tekintettel nézett az öregre, elsápadt. Ajka görcsösen vonaglott, szemébe csillogó könyek gyűltek. »No, ne tátogass, hanem lódulj a pokolba!« bóditett a nagy úr. A fiú szó nélkül engedelmeskedett. »Megállj külömben ! Hé ! Te kölyök ! Hallod ? Mi-i-i?« Csak most vette észre sápadt arcát, könyben uszó szemét. »Mit bőgsz, te Allahtól elrugaszkodott állat ?« bődült rá dühösen. A fiú, ki jól ismerte a zsémbelődö öreg nemes szivét, hevesen megragadta a pasa kezét. »Atyám,« esengett, »ne űzz el magadtól!« Alinak csodálkozásában még a csibukja is kikívánkozott szájából: »Te Allah szamara! Hiszen Mohamed paradicsomában sem lesz jobb dolgod! Elmész, aztán punktum. Hanem kettőt ne felejts soha : Óvakodjál a nagy urak túlságos kegyétől és az asszonyoktól! Te persze ezt még nem érted, mert szamár vagy, de majd talán megkapiskálod valamikor, ha benő a fejed lágya. Ugy ám, édes fiacskám! Mars!« Azzal újra felemelte mindkét lábát s olyat rúgott Ibrahimon, hogy a szegény fiú szentül meg volt róla győződve, hogy egyenesen Allah hetedik egéből röpült le a második szobába. Nem tudta elképzelni, hogy mivel érdemelte meg Ali pasának ezt a roppant nagy kegyét, mert Alinál