ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-10-05 / 41. szám

VII. évfolyam, Esztergom, 1902. október 5. 41. szám. ESZTERGOM POLITIKAI ÉS TÁRSADALMI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. Előfizetési árak: Egész évre 10 kor. Félévre 5 kor. Egyes szám ára 16 fillér. A megvalósulás felé. Esztergom, október 4. Az idő kerekét megállítani nem lehet. Ha mi magunk megállunk és veszteglünk is, az idö kereke tovább forog. Egyszer csak azt vesszük észre, hogy az idő nagyon is eljárt a fejünk felett. Nem szeretnők, ha igy járnánk a papi nyugdíj ügyével. Ha azt kellene tapasztalni, hogy az idö halad, de a papi nyugdij ügye marad. Hiszen maga az a szokatlan élénkség és érdeklődés, melyei a nyugdij kérdését felkarolták és tárgyalták, elég bizonyíték arra, hogy ez ügy ugyancsak megérett a mielőbbi megoldásra. Halogatásra, hónapos, söt évekig tartó veszteglésre nincs idö. Nemcsak egyesek sorsa, de magának az egyháznak java sürgeti ezt. A júliusi kongresszus a papíron meg is oldotta a dolog egyik felét. A mi pedig még megoldatlan maradt, azt a Főpásztor kegyes szava és ígérete, melyet a nyugdíj-tervezet átadói előtt tett, látszott megoldani. Mindenki azt hitte, hogy a gordiusi csomó ketté van vágva. A főpásztor szavát az egyházmegye teljes joggal a tettei egyenlőnek tartotta és tartja is. Egyházmegyeszerte nagy volt az öröm és hála a Főpásztor atyai érzelme s gondoskodása hallatára. A papság ama része, mely a nyugdíjra reá szorulhat, s amelynek egyedüli reménysége és vágya öreg napjaira az állásához méltó tisztes megélhetés és nyugalom, boldog volt, hogy Föpásztora helyeselte és magáévá tette a kongresszuson kifejtett álláspontját. Söt a Főpásztor jósága AZ „ESZTERGOM" TÁRCÁJA. Üzenet. Pőstyén, 1902. IX. 15. Búcsú dalod dúdolgatod, Vándor, kis madár . . . Azt kérdezed, mit üzenek Néki — ugyebár? Ha majd utad »arra« viszen, Zengjed el — Neki, Hogy szivem a világ minden Kínját szenvedi . . . Mond el — Néki búsan, sírva, Búcsúzó madár, Veled együtt várom — félve —, Jön-e még egy nyár? Visnyovszky Emil. Zola. Kidőlt egy hatalmas tölgy. Igaz, hogy nem a mi erdőnkből, de meghallottuk megrendítő zuhanását. Hatalmas egy zuhanás volt. Nem a halál mérte rá a csapást: ledőlt ö már akkor, midőn ködfátyolban sejteni kezdte az igazságot. Az igazság ideájáig el nem jutott: szárnyait megolvasztották a nap sugarai. A föld szenyjében járt s itt tették fejére a modern materializmus koronáját. Nagy volt ö. Perversz nagyság! Igaz, a perverzitásnak nem lehet nagysága, de regényei a Laptulajdonos és kiadó : Dr. PROHÁSZKA OTTOKili. ennél is tovább ment. A minimális nyugdijat ezer forintban kívánta megállapítani, s hogy ez lehetséges legyen, maga részéről bőkezű adományt helyezett kilátásba. A káplánok segélyezésére fordított összeget: 10,000 forintot, a kongrua rendezése után erre a czélra ajánlotta fel. S mint hallani lehetett, a káptalant is felszólította, hogy egynémely alapítvány céljának megváltoztatása után járuljon hozzá a testvérek megérdemlett nyugdijához. ilyen rózsás remények között indult meg a papi nyugdíj-ügy a tövisek letördelése után. Csakhogy a remény csak a fiatal lelkeket tudja táplálni. Pieményböl a nyugalomra szoruló, fáradt ember meg nem él. Pedig, ki tudja, mikor jön el a kongrua végleges rendezésének az órája? A kongruabizottság órája úgylátszik nagyon lassan jár. Söt talán meg is akadt. Elromlott. Időnkint ugyan hallatszik még az ütése, olvassuk a lapokban, hogy a bizottság gyűlésezett, de praktikus eredményt nem látunk. A bizottság munkája és szava, mint az óra hangja •— ha kiütötte az órákat — elhangzik. Innen a papságnak az a jogosult aggodalma, hogy a Főpásztor kegyes ígérete, miszerint a kongrua rendezése után fogja támogatni s támogatásával életre hivni a nyugdíj-intézményt, még mindig nagyon messzi jövőbe tolja a nyugdij rendezését. Félni lehet, hogy az évek egész sora elmúlik a megvalósulásig. Az elagott, a nyugdíjra érdemes s reá is szoruló papok addig talán már a sir hideg ölén fognak nyugodni. Ök pedig nem a sirtól kérik a nyugalmat, hanem a testvéri és atyai szeretettől. Azért tehát a bűnnek, az erkölcstelenségnek mélységes metafizikája. Ebben volt a nagysága. Zola a modern ember összes erkölcsi nyomorúsága szuperlativuszokban. Művészi kezekkel, zseniális tehetséggel, ragyogó fantáziával, mélységes gondolatokkal, hatalmas szenvedélyekkel alkotja meg remekmüveit, hogy egy-két csapással megcsonkítsa. Midőn az ember a művészi mestervonásokat várja: nyomorult kezével torzalakká változtatja. Igy tett a hittel is. »Lourdes«-ében kiépíti a gyermeki, alázatos hit fönséges palotáját s már azt gondolná az ember, hogy ez az igazság, ez a boldogság: akkor Fromont Péter abbé szivében fölkelti a szkepsziszt, fejleszti, éleszti s a boldogító, naiv hitből ostoba, babonás bálványimádást csinál. A hitbe vetni a végcélnak alapját: szonnambulizmus. Az ö »Lourdes«-ében nem a kegyelem permetez a lelkekre, hanem a kripták nyirkos, dohos levegője. Véghetetlen reménye van, hogy a szenvedés, alázat, engedelmesség egy más világban szépséggé, boldogsággá, halhatatlansággá alakul át s mily parányi e földi szenvedés egy örök életért. Sóvárog, zokog az emberiség, mint valami halálraítélt, kétségbeesett beteg, kit csak a hit gyógyíthat meg. Pedig nem gyógyítja meg. Nem menti meg. Tündérmesékkel ámítja az egyház a haldokló társadalmat. »Oh szegény, beteg emberiség, mely a végét járó század kimerültségében a tudománytól való megcsömörülésben azt hiszi, hogy a lélek és a test orvosai cserben hagyták és melyet most az a gyógyíthatatlan betegség Szerkesztőség és kiadóhivatal: Papnövelde, hová az előfizetések, kéziratok és hirdetések küldendők. Hirdetési árak: Egy háromhasábos petitsor ára 16 fillér. Többszöri közlésnél árkedvezmény. nyugdíj-ügy fonalát, melyet a kongrua rendezésének bizonytalan ideje szakított ketté, újra fel kell venni. Oda kell hatni a Főpásztorhoz intézendő kérelmek útjain, hogy addig is, mig a kongrua rendezve lesz, a nyugdíj-ügy a kongresszuson megállapított formáiban életbe lépjen. Ez a legkevesebb, a mit kérni lehet s kérni is kell. Ennek semmi sem állhatja útját. Még a rendesen rosszul értelmezett lojalitás és tisztelet sem. Az esztergomi esperesi kerület az őszi koronáján kezébe is vette ezt a megszakadt fonalat. Elhatározta, hogy feliratot intéz a Föpásztorhoz, melyben mig háláját fejezi ki kegyes ígérete és atyai gondoskodása miatt, egyúttal arra kéri, hogy nem várva be a kongrua rendezését, mielőbb léptesse életbe a kongresszus elfogadta szabályzatot. Megerösitetvén a nyugdij-tervezet, vegye kezdetét az évi dijak befizetése. Egyszóval valósuljon meg a nyugdij-intézmény. Ismerve a papság érzelmeit és gondolkozásmódját, biztosra vesszük, hogy az egyházmegye minden esperesi kerülete csatlakozni fog az esztergomi kerület feliratához. Az egész egyházmegye szava pedig nem fog meghallgattatás nélkül maradni. A Főpásztor nagylelkű állásfoglalása, melylyel a papság törekvését szentesitette s jogosnak ismerte el, már előre biztosítja a sikert. Az esztergomi főegyházmegye papsága pedig nem lesz kénytelen szégyenkezve vallani meg, hogy nálunk a nyugdíj-ügy kérdése még mindig a vajúdás kellemetlen állapotában van. Eljön végre valahára az idö, mikor a munkában megtört és kifáradt papok is tiszteséggel fenyeget, hogy visszafelé fejlődve gyógyulásának csodáját egy örökre meghalt mult misztikus Lourdesében keresse. Ott lenn Bernadette a szenvedés uj messiása emberi realizmusának megható szépségében iszonyú tanításként áll előttünk: a világtól örökre elszigetelt bűnbak; a magányra, a halálra itélt áldozat, kit az a balsors sújtott, hogy nem volt se nő, se feleség, se anya, mert földi szemei látták a szent Szüzet.« Fagyasztó metafizika. »Rómá«-jában nem kívánja vissza a kis gyermek naiv feltétlen hitét, hanem az ész magasztosabb hitét, mely a rítusok fölé emelkedve az emberiség lehető legnagyobb boldogsága létesítésén fárad. A régi Róma az ellentmondást nem tűrő hiten, szegénységen, alázatosságon, testvéri szereteten épült fel; a temetkezési egyesületek főnökei (a római pápák) in potentia magukban hordják az erőt, mely a középkorban az egész emberiség lelke és teste fölötti hatalommá fejlődik ki, mely a vagyon és gőg politikai müvében ugyanazt a politikai társadalmat alkotja meg, melyet Jézus a szegények és nyomorultak nevében lerombolt. A jelen Róma tehetetlen azzal a nagy szenvedéssel szemben, melyben még a remény is kivész a népek lelkéből, s a negyedik rend, a munkásosztály hangosan követeli a maga részét. Az uj Róma az, mely hivatva lesz létbe hivni a holnap társadalmát: a keresztény demokráciát. S ez uj társadalomnak fel kell épülni a »szegények és alázatosak egyházán«, melynek megteremtése XIII. Leóra, az eszményi pápára vár