ESZTERGOM VII. évfolyam 1902

1902-09-07 / 37. szám

Vagy attól tél, hogy ez lesz a szemfödö a magyar nemzet életére? Oh nem ez lesz, hanem ha elkészül a rossz kiegyezés, ha csakugyan megszövödik a Laertes király szemfödöje, a Penelope vászna. Túri. — A kesztolci ügy kezd világosodni, még pedig nagyon. — A legutóbbi időben hirtelen az a lárma keletkezett, hogy a községben veszedelmes pánszlávizmus terjed, Utánna jártunk a dolognak és kérdezkösködtünk, de a jó kesztölciek azt mondták, hogy ök olyasféle állatot vagy micsodát nem ismernek és legbölcsebb véneik sem hallottak róla. De mivel a vármegye olyan szörnyű komolysággal hangoztatta, még erösebben kezdtük vizsgálni az ottani állapotokat. És valóban meglepő dolgokat ismertünk föl, melyről álmodni sem mertünk. Láttuk először is, hogy ott a nép általában korcsmába nem jár. Láttuk továbbá, hogy egy pompás hitelszövetkezet hatása folytán idegen nép uzsorás hitelétől teljesen mentve van. Minden gazda független és igy hozzáférhetlen a »szelid nyomások«-kal szemben, ha jön valami választás. Mivel pedig a kesztolci nép független, szabad helyzetben élő katholikus, azért bátran érvényesiti a politikai téren is meggyőződését, vagyis — néppárti. Es itt van a dolog nyitja! Ilyet tűrni nem lehet a szabadság honában, a jogtisztelö világban! Az egész állapotnak ott erős oka a nép jóllétét és anyagi függetlenségét is gondozó plébános, tehát ezt kell letörni. Milyen bűnt fogjanak rá? A szoviniszták előtt hangzatos lesz a pánszláv gyanúsítás. Az iskolájában ugyan szépen tanítják a magyar nyelvet (Lásd a kesztolci tanitók nyilatkozatát lapunk folyó évi június 1-én kelt 23. számában), de azért ö az 5—6 éves gyermekekkel, kik még semmit sem tudnak magyarul, a vallás első elemeiről anyanyelvükön beszél. Nem határtalan rosszakarat, vagy a legelfajultabb szovinizmus kell ahhoz, hogy ezt a magyar állam elleni merényletnek mondja valaki? Igenis, merényletet követ el a kesztolci plébános, de nem az állam, hanem azon rendszer ellen, mely a népet csak úgy kedveli, ha az koldus és igy rabszolga. Tisza Kálmán elve volt, hogy ö független embereket nem szeretett látni a parlamentben. És Tisza liberalizmusával telítve vannak még most is sokan, azért nem bírják tűrni a kesztolci plébánost, ki népét úgy talpra állította, hogy a nyomorba sülyesztő liberális nyomásnak nincs rajta hatalma. fogyasztási szövetkezeteket, gabona raktárakat, ker. boltokat létesítettek, hogy a pénz köztünk forogjon, hogy a kamat ne a kazárok kezébe jusson s ne gazdagítsuk ez idegen elemet, mely a mi zsírunkon él a mi nyomoruságunkra. Szóval megmozdult a katholicizmusban rejlő erő. S ez az eleven erő hívja a létbe a két filléres ker. napilapot is. Érzi a katholicizmus, hogy híveinek lelkületét csak úgy mentheti meg a revolverzsurnalisztikától, ha ker. szellemben irt újságot ad a közönség kezébe. Minden katholikusnak tehát kötelessége tehetségei, fizikai és erkölcsi erői szerint e mozgalmat támogatni, abban részt venni, azt terjeszteni és apostolkodni. Fölösleges bizonyítanom, hogy a mai kor emberének az újságra oly szüksége van, mint egy falat kenyérre. Ebből tud meg az ember mindent. Ez irányítja a lelkületét is. Jó szellemben irt lapok úgy hatnak a lélekre, mint a tavaszi langyos eső a vetésekre: minden cseppje egy-egy áldás. Mig az erkölcsi alapot nélkülöző lapok olyanok, mint a méreg, mely lassan, észrevétlenül, de annál jobban megtámadja a szervezetet s végre kioltja az életet. Sajnos, ma ilyen két filléres lapjaink vannak S ezek a lapok nem kiméinek senkit, semmit. Rágalmaznak kegyetlenül, sárba tiporják a liliomot, föltárnak minden erkölcsi nyomort, leírnak minden gyilkosságot, kiszíneznek minden becstelenséget, kivetkőztetnek minden tisztességet, sárral dobálják az Egyházat s annak szolgáit, hazudnak vakmerően és szemtelenül. Olyanok, mint a patkány : A Kolos-kórház zárókövének letétele. F. hó 1-sö napján volt áz ünnepélyes felavatása annak a minden tekintetben alkalmas kórháznak, mely a társadalom adakozásából, kiválóan pedig a Bibornok Hercegprímás fejedelmi bőkezűségéből a szenvedő emberek áldásos enyhülésére emeltetett. Délelőtt 11 órakor már egybegyűlve volt a kórház mütöterme előtt a fökáptalan, vármegye, város és polgárság küldöttségei, midőn O Eminenciája udvari papjai kíséretében oda érkezett és a műtőterem falába helyezendő zárókövet megszentelte. Ezután Vimmer Imre polgármester szép beszédben vázolta a kórház keletkezésének történetét, mely után a szokásos kalapácsütések következtek. Először O Eminentiája érintette a követ ezekkel a szavakkal: »Alljanak e falak a szenvedő emberiség áldására.« Ezután Chyzer Kornél, Andrássy János, Boltizár József érseki helynök, Vimmer Imre, Bobula I ános, Pór Antal, Bogisich Mihály Frey Ferenc, dr. Seyler Emil, Niedermann József, Perényi Kálmán, dr. Gönczy Béla, dr. Áldori Mór szintén jelmondat kíséretében tettek kalapácsütést, melynek végeztével az okmányt aláírták : Vaszary Kolos hercegprímás. A fökáptalan nevében : Boltizár József püspök, érs. helynök. A minisztérium képviseletében : Chyzer Kornél min. tanácsos. A vmegye nevében: Andrássy János kir. tan. alispán és Seyler Emil megyei főorvos. Az esztergomi takarékpénztár nevében: Beusz József. Az alapítók és adakozók nevében ; Bogisich Mihály kanonok, mint az Erzsébet jótékony nőegylet elnöke. A katonaság nevében : Stanicz György alezredes. A város képviselőtestülete nevében Vimmer Imre polgármester, mint az építő-bizottság elnöke. Walter Gyula dr. mint az építő kis bizottság elnöke. Kollár Károly, mint a kórh.-bizottság elnöke. Földváry István dr. városi főügyész. Fehér Gyula plébános. Frey Ferenc országgy. képviselő. Niedermann József rkapitány. RotJmágel Ferenc főjegyző. Tiefenthal Gyula városi mérnök és Aldori Mór dr. tanácsorvos. A kórház képviseletében : dr. Gönczy Béla kórh. igazg. főorvos és dr. Vándor Ödön kórh. orvos. A hitfelekezetek nevében: Csupics Emil gör. kel. lelkész. Pály Sándor ev. ref.. lelkész. Dr. Weisz Izsák rabbi, továbbá lovag Bobula János ifj. műépítész és végre Pfalcz József vállalkozó. A vörös márvány kövön aranyozott betűkkel olvasható : Zárókő. Letette Vaszary Kolos biboros hercegprímás ö Eminentiája, a kórház védnöke. 1902. szeptember 1. Ezt a műtőterem délnyugati falába helyezték, mely után a polgármester köszönetet mondott szives megjelenéseért a Hercegprímásnak, ki összeszednek minden piszkot és szertehordják a dögletes miazmákat. Jaj annak, ki azt beleheli! Pedig hányan lehelik be! Ezrek és százezrek szívják magukba naponkint e fertőzött levegőt. Bolondnak tartanának az emberek, ha egy nagy város összes szennyét, moslékját, ernyedő ételeit, döglött kutyáit, a kloakák piszkát, a genyedésbe menő s undort keltő testrészeket és összes szemetjét egy téren kiállítanám, lefotografálnám és egy képes újságba lenyomatnám, s ezt írnám alája: X. város szennye. »Pfuj« mondanák és fordítanák el fejőket e piszkos kép láttára. De ne ájuldozzunk. Ne idegeskedjünk. Nem rémképek ezek, — valóságok. A szennyirodalom ezt teszi. Egy, a mi közállapotainkat kitűnően ismerő hírlapíró a következőképen nyilatkozik: »Ismerem az európai összes államok sajtóját s mondhatom, soha sehol nem gyülemlett össze annyi nyomdafestékes szenny, mint néhány budapesti krajcáros újság hasábjain az utolsó pár hét alatt. Valóságos förtelem, amit ezek a lapok müveinek. Minden számuk tele van nemi kihágások és büntettek oly részletes leírásával, hogy a felnőtt embert is az undor fogja el. Az apró rikkancsok fülünkbe kiáltják a közlemények megbotránkoztató cimeit, s látnunk kell, hogy serdületlen ifjak és leányok is mohón kapnak az »erdekes« olvasmány után. A magyar fővárosban, sajnos, erősen felburjánzott az erkölcstelenség és megdöbbentően nagy a perverz ösztönü férfiak száma, de a közerkölcsnek ezek nem okoznak akkora kárt, mint az erviszont Esztergom városának fejezte ki köszönetét a szenvedő emberiség nevében és kijelentette, hogy ö áldozatkészségével sz. Pálnak szavait követte; »ha szeretetem nincs, semmi vagyok.« Déli 1 órakor a hercegnéi ebéd volt, melyen részt vettek: Chyzer Kornél min. tan., Andrássy János alispán, dr. Seyler Emil megyei tiszti főorvos, dr. Perényi Kálmán eszt. jár. föbiró, Vimmer Imre polgármester, Frey Ferenc országgyűlési képviselő, dr. Földváry István városi főügyész, Niedermann József rendőrfőkapitány, dr. Fehér Gyula belvárosi plébános, dr. Helcz Antal ügyvéd, ifj. Bobula János műépítész, dr. Gönczy Béla kórházi főorvos, Reusz József takarékpénztári igazgató, Hollósy Rupert főgymn. igazgató, Stanics György alezredes, Usztanek Antal, Csupor István, Vaszary László, Czobor Gyula érsek uradalmi tisztek. A főispán betegségére hivatkozva levélben mentette ki magát. A papság és az udvar részéről Boltizár József érseki helynökön kivül résztvettek: Kohl Medárd, dr. Walter Gyula, dr. Maszlaghy Ferenc, Klinda Theofil, Andor György, Berger Márk. Ebéd előtt O Eminentiája cerclet tartott, mely után visszavonult. Ebéd közben Boltizár József érseki helynök, Chyzer Kornél min. tan., Andrássy János és Vimmer Imre a Hercegprímásra emelték poharukat. Kohl Medárd püspök, Ő Eminentiája nevében, a kórházépitő bizottságot éltette. Vasárnapi levél. — Árván maradtunk. — Az ősi ormokról egyidöre lehúzták ismét a kék-fehér lobogót. Fájdalommal néztük, mint tünt el Esztergomból a még mult héten uralgott pezsgő, örömteli, mozgalmas élet; mint váltak az arcok ismét szomorúvá. Olyan hétköznapi hangulatba esett megint a város, épen úgy, mint volt. Oka pedig ennek nem más, mint hogy a hercegprímást sürgős ügyei ily gyorsan elszólították székvárosának palotájából. Rövid itt idözése alatt is fontos és nagy dolgokban intézkedett, és a hosszas árvaság után a valóságos népvándorlásszerü, nagy számmal és örömmel hódolatra sietöket egyenkint is kegyesen fogadta. Az ő itt idözése Esztergom főegyházmegye, vármegye és város életében oly pillanatokat jelent, mint mikor a búskomorságba esett, s árvaságot sinylő szegény fiú édes atyját leli meg. A hercegprímásnak székvárosában csak rövid jelenléte is örömet jelent az esztergomi szivekben ; ünnepet magának a városnak ; élénkséget az utcáinak, forgalmat a városi kereskedő és kölcstelenségi esetek kiszinezésében és mesterséges felfújásában egymást túllicitáló krajcáros lapok. A bűnt üldözni bizonyára hivatása a sajtónak. De kérdem: nem mocskolja-e be hivatását az a sajtóorgánum, a mely hajtóvadászatot rendez minden ocsmányság után és kitálalja összes szennyes részletével.« S ennek dacára e lapok terjednek, mint a gaz. Persze, hogy terjednek, mert az emberi szenvedélyeknek kedveznek. Buja képekkel árasztják el a képzeletet, midőn a szerelmi kalandokat érzékcsiklandozva irják le és örömmel veszik kéjsóvár emberek, hogy a gyönyört soh' se mulaszszák el, valahányszor arra alkalom kínálkozik. Az emberi romlott természetnek jobban kedveznek az orfeumok szépei, mint az önmegtagadásra épített keresztény ^let cselekedetei. Az emberek szivesebben járnak a léha színdarabokba, mint az Ur házába. S ezen nem is csodálkozhatunk. Bűnös énünk á rosszra hajlik, — mig a mennyország eröszakot szenved. Mégis minden jóizlésü ember undorral, utálattal eltelve fogja magától eldobni e lapokat s inkább megmarad a tudatlanságában, semhogy kedve lenne e szellemi trágárságokban. Hagyjuk e lapokat a kazároknak, a mely — vigasztalásunkra legyen mondva — mohó vágygyal kapkodja el a keresztények elöl. Persze csak azokról a keresztényekről szólok, a kik szerényebb anyagi körülmények között vannak s nem járathatnak napilapot. Ezek számára lesz első sorban megalapítva a két filléres ker. újság. A modern