ESZTERGOM VI. évfolyam 1901

1901-12-08 / 50. szám

kat rajzolnak. Busás árat fizetnek már az eredeti mintáért, s mindazáltal 4—5 darabnál nem készítenek többet egy modellre, és azt is úgy szétküldik a világba, hogy soha sem találkozik két hölgy egyforma ékszerrel. A jövő héten, ha nem birom tovább a mamát tartani, haza megyünk, s akkor, ha még szüksége van divattudósitásra, szívesen irok hoszszabat, de most lefekszem és átálmodom az éjet, lelkemben azzal a káprázattál, mit a nappal és tündérfénynyel világított est hagyott. Márga. — A létezés joga. A liberalizmus az Ó igazi, hamisítatlan értelmében bőkezűséget jelent. Bőkezűséget főleg a jogok kiterjesztésében, osztogatásában. Eredetét is annak az elnyomásnak, jogfosztogatásnak köszöni, melyben a népek egykor éltek. Eszményi lelkesedést tudott kelteni ez a gondolat egyes lelkekben, kik a világon elterülő igazságtalan állapotok fölött elmélkedtek és a jogegyenlőség elvét kérlelhetlen erővel követelték. Ilyen arccal lépett a liberalizmus a világba és ezzel a mosolylyal hódította meg első imádóit. Mivel a név nagyon tetszetős volt, azért lobogóra irták azt, hogy igy behatoljanak vele minden térre. Le is rakták előtte a fegyvert mindenütt és az elnyomás terhétől nyögő népek örömmámorral sorakoztak köréje. Midön a zászlóvivők tapasztalták, hogy a jelszó előtt vakon hódol meg mindenki, nagyon hasznosnak vélték azzal sok egyéb dolgot is jelezni. Mint a tengeri kereskedelemben a csempészek hamis lobogókkal igyekeznek a tiltott árút szállítani, úgy a »liberalizmus « is csakhamar ilyen eszköz lett, mely által a fölületesen gondolkodókat megtéveszthették. Mert páratlanul alkalmas e szó mindenféle magyarázásra. És az emberi ravaszság csakhamar kihasználta e tulajdonságát. Minden érdekcsoport a saját óhajtása szerint adott neki értelmet. A jobbágyok a felszabadítást látták benne ; az elnyomott népek a szabadságot, alkotmányt; az ipar és kereskedelem a föllenditö szabad mozgást; a tudomány a korlátok nélküli szabad kutatást. Mindenütt a »szabadsag« hangzott. Mikor aztán a szabadság utáni égö vágyakozás mindent elborított, átlépte a végső határokat is és kimondta az Istentől való szabadságot is. Ezzel elért a végső kifejlődésre. És ez a liberalizmus uralja most a kormányzó elveket, ez a »magyar liberalizmus«. Kormányozni az országot, törvényeket hozni tekintet nélkül a teremtő Isten akaratára; mintha Isten nem léteznék. Természetes dolog tehát, hogy az ilyen felfogással telitett kormányzók és a vallásos lelkületű kormányzottak érzelmei közt áthidalhatlan ür tátong. »Az érzelmek és nézetek egész világa választja őket el egymástól«. Ebből érthető, hogy midőn a szabadelvüségre dicshimnuszokat zengenek, annak magasztos nagylelkűségét folyton hangoztatják és minden érdeknek, minden törekvésnek készséggel helyet adnak: függetlenségi iránynak, szocializmusnak, radikalizmusnak, vallástalanságnak, egyedül a keresztény érdekek jogosultságát nem ismerik el, egyedül attól a párttól tagadják meg a létjogot, mely az Isten jogainak érvényesülését követeli. A magyar liberalizmus e magatartása az ö következetességére vall; vájjon a magyar kereszténység fölismeri-e kellő időben még a helyzetet ? A restauráció előtt. A megyei általános tisztújítás ideje közeledvén, az egész vármegyében ez a legaktuálisabb théma. Erről beszélnek a kaszinóban, a kávéházakban, s ha két ember találkozik, biztos hogy erre a tárgyra is kitér. Ez a tisztújítás, tekintve a közigazgatás államosításának legújabban felvetett eszméjét, talán utolsó fellobbanása a megyei életnek. Azok a hires megyei tisztujitások, melyeken őseink még fokossal és sokszor bizony karddal is argumentáltak, lassan csak emlékek maradnak, mert az állam, a nagy rendszeresítő hatalom, erre is rásüti majd a maga bélyegét. Még most érvényesíthetik a megyei előkelőségek befolyásukat a korteskedés terén, de aztán, hajh I mehet az elszegényedett gentri, mert az állami közigazgatás épen olyan idegen forgalmat fog kimutatni, mint most a m. kir. adóhivatal, vagy a járásbiróság. Ennek a megyei szép életnek tehát már a levegőben van a halála, s mintha érezné ezt, nagy körültekintéssel néz e restauráció elé. A szabad egyéni nézetet azonban már most is mételyezni szeretné a kor általános és nagy betegségének baciilusa a protekció, de Esztergom vármegye közélete, szervezetének ereje dacol vele, s egészségét, önállóságát nem engedi aláaknázni beteges ambíciókkal. A korteskedés már a tisztújítás határnapjának kitűzése előtt megindult, de teljes erejüket csak most vitték bele a pártok. Ezerféle kortespolitikával, számítással jár ez, hol minden eshetőségre készen vannak a tervek, hogy a helyzetet mindenki maga javára fordíthassa, de söt még a tisztességes visszavonulás útját is egyengesse, ugyanakkor, midön vágyai célja felé törekszik. Kiváltképen érdekes a főszolgabírói kérdés megoldása. Itt a megye közönsége nagy dolgokra készült, mert tényleg ez a restauráció gordiusi csomója, hol az érdekek és ambíciók szálai úgy összegabalyodtak a méltányosság és következetesség fonalával, hogy azt csak nagysándori módon lehet megoldani. A nemrég Reviczky helyébe megválasztott Kakass föbiró helyébe Perényi Kálmán muzslai főszolgabíró pályázik, azon megdönthetlen argumentummal, hogy öregebb tisztviselő levén, joggal igényelheti magának ezt az előkelőbbnek tartott állást. Kakass László pedig szinte ragaszkodik a központi álláshoz, mert hiszen ö hozta rendbe azt a panamát, amit hivatali elődje ország előtt ismeretes vezetése okozott, ha tehát Perényinek jogai, ö neki érdemei vannak Igaz ugyan, hogy a közfelfogás előtt az érdem a joggal szemben eltörpül, s ő ilyenformán Muzslára megy, de belejátszik még ebbe a számításba mások törekvése is. Elsősorban választják a központi főbírót, s ha most Perényi lenne az, megürülne a muzslai főbíróság, mire pedig Pongrácz Kázmér ottani szolgabíró és Thuránszky Lajos t. b. főjegyző pályázik, szinte valami jogi alapon, s ha most még ezek mellé állítjuk Kakasst, úgy a voksok bizony nagyon megoszlanak, s kérdés, hogy Kakass nem ül-e két főbírói szék között — nyudgij igényére. Ez határozott pucscs volna, mit a megye közönsége nem tudna megcsinálni anélkül, hogy Kakassnak a tisztikarból való kibuktatásáért a lelkifurdalást, és igy az elveszett hasznos, és munkabíró tisztviselőjének hiányát ne érezné. Ujabb értesüléseink szerint ezen tervezgetések az érdekeltek részéről már elejtettek, s a megye vezetősége biztosítandó az általános nyugalmat, oly módon szeretné megoldani a kényes kérdést, hogy Perényi a központi, Kakass a muzslai állásra lenne egyhangúlag megválasztva. A szolgabírói állás betöltése is foglalkoztatja a kortesvilágot. Itt is nagy keveredés várható. Takács József érdemekben megőszült, de amint a körülmények mutatják, még el nem fáradt szolgabíró, legutóbbi betegsége előtt kijelentette, hogy ő már alig jön vissza hivatalába, tehát Palkovics László, t. b. szolgabíró, értelmes és buzgó tisztviselője a megyének, pályázott állására. Ámde jó öreg Takács bácsi ismét felépült, s eröt érez magában ujabb munkára, s miután munkakedvét teljesen a megye ügyeiben szeretné érvényesíteni, újból megpályázza állását. Már most meglátjuk, méltányolja-e a megye közönsége öreg tisztjének szerzett érdemeit, s megválasztja-e a szolgabírói, de egyúttal terhes állásra — honorálván ezzel a multak dicsőségét. Palkovics erre az eshetőségre fiatal gavallérsággal, munkaerejével félre áll, pályázatát csak az esetleg még megüresedhető szolgabiróságra. vagy egy árvaszéki jegyzöségre szorítva, mert Hollósi árvaszéki jegyző kevés kilátással ugyan, de minden eshetőségre, szolgabírói állásra pályázik. A főügyészi állásra Burián János dr. t. b. ügyész és előnyösen ismert ügyvéd pályázik Hulényi Győző volt orsz. képviselővel szemben. Itt amint a hangulatból és előjelekből látjuk, Burián megválasztása valószínű. Előzékeny, figyelmes modorú úri ember, ki az egész megye őszinte bizalmát birja ; Hulényi Buriánban erösebb ellenfelet kapott, mintsem hogy köztudomású érdemeivel ennek minden tekintetben elismert képességei fölé tudjon helyezkedni. Mi tiszta pártatlansággal nézzük a dolgok hováfejlödését és látjuk, hogy Hulényi megválasztása magasabbról jövő szelid óhajok dacára is nagyon kétséges, és tán ép azért van, hogyha nyert értesülésünk megfelel a valóságnak, Hulényi a legújabban megüresedett közjegyzői állásra pályázik, teljesen figyelmen kivül hagyva a megyei főügyészséget. Az árvaszéki elnökség kérdése, mint tudjuk, a legegyszerűbben lesz megoldva. Erre a most is benne ülő Hamar Árpád pályázik, ki mult megválasztásának véglegesítésével szerzett erre már most jogokat; megválasztása ellen a múltban semmi kifogás nem tétetett s igy a régi jogalapon ismét választható s legnagyobb valószínűség szerint meg is lesz. Árvaszéki ülnöki állásra pályázik még dr. Hütt Árpád, ügyvédi karunk ezen agilis tagja is, kinek szinte szép kilátásai vannak. Ezek tehát a főbb pontok, melyek körül az érdeklődés forog. Lehet, hogy még lesznek üresedések és azok már simábban fognak betöltetni, de nem lesz körülöttük olyan lázas mozgalom, mint fentismertetett eseteknél. December 19 én lesz a nagy nap, a döntő! HÍREK. Meg van mentve a haza! Igazán csak most jövünk rá, hogy Magyarország népe kis hitű és bizalmatlan nép, mely nem akarja észrevenni, hogy olyan férfiak intézik ügyeit, kik egyetlen tollvonással képesek a haza sorsát jobbra fordítani. Magyarország súlyos közgazdasági viszonyokkal küzd. A kereskedők nyakra-főre buknak, — már nem is hamisan, az ipar pang, a mezőgazdaság hanyatlik: mi lesz velünk ! Minden állami segítségre szorul, minden az államot okozza a bajokért, ugy, hogy a szegény állam görnyed a nagy gondok és vádak súlya alatt. És ezzel a nagy anyagi kridóval szemben ott van a hadsereg, mely folyton kér, de nem is kér, hanem követel, ha milliókat nem, hát milliókba kerülő ágyúkat, ha ezt nem, uj puskát, vagy uj hadtestek felszerelését. Szegény Magyarország ! Hová jutna most, ha oly bölcs kormány nem igazgatná, mint a milyen intézi közgazdasági s egyéb politikáját. Csak egy gondolat, mi a kórmányelnök fejében születik, s a haza meg van mentve 1 Takarékoskodni keli! Ez a jelszó lett kiadva általa s minisztertársait ezen jelszó alatt hivta meg a tanácsba. Természetesen a választások után lehetett ezt a jelszót legjobban indokolttá tenni. Minden tárcát sor ba vettek, hol lehet valamit megtakarítani. A földmivelésnél nem, mert hisz oda inkább befektetésre van szükség; a kereskedelemnél ugyancsak nem lehet, mert ott is csak kell a pénz a rettenetes subvenciókra, s az ipartól sem lehet semmit megvonni, ha csak több rosszul berendezett gyárat nem épit még a kormány. Igy elértek az igazságügyminiszterig. Megvan ! Az igazság olyan portéka Magyarországon, amit ép ugy mér a miniszter, mint a kereskedelmi miniszter a saját áruját. Ezt is, azt is pénzért kapja a magyar, drága pénzért, meg keli fizetni. Vagy tudnak a tisztelt közé p európai olvasók olyan magyar embert, a ki ingyen kapott volna ebben az országban cipőt vagy igazságot? Nem hiszem! Mindkettőért pénzt kell adni azzal a különbséggel, hogy a cipőt bankóval, az igazságot bélyegekben fizetjük, megmaradván vigasztalásunkra azon eshetőség, hogy a magyargyártmányu cipő szorít és karlsbádi pecsét van rajta, a törvény pedig dacára hogy drága, jogainkat sérti. Ezt alapos tárgyalás alá vette a kormány. Az igazságügyminiszternek nincs befektetésre szüksége, mert az igazságot házilag állítja elö és még pénzt kap érte. Kezdték rostálni a dolgokat s a harmadnapi tanácsb an ime kisütötték, hogy itt igen is lehet takar okoskodni. Sok a személyzet! Sokkal több, mint a mennyi igazságot szolgáltatott ki a tárca a mult évben. Tehát apasztani kell a létszámot! Az igazságügyminiszter tehát körlevelet intézett az összes törvényszéki elnökökhöz, hogy január 1-étől a létszámot csökkenteni kell, tehát adjanak hivatalos kimutatást, hány alkalmazottat foglalkoztatnak. E jelentések megtétettek s a miniszter ugy találta, hogy 100, mond: száz dijnókkál több van, mint kellene.